Jenő
3 °C
8 °C

Közösen indul a IV. kerületben a Fidesz és az Újpestért Egyesület

2010.07.09. 11:42

Az Újpestért Egyesület és a Fidesz újpesti szervezete megállapodott abban, hogy együtt indulnak a 2010. évi önkormányzati választásokon, tájékoztatott a két szervezet.

Az együttműködés nem csak a választásokra szól: a Fidesz és az Újpestért Egyesület a választásokat követően Újpest fejlesztését közösen kidolgozott program mentén, szövetségben kívánja megvalósítani.

A megállapodás részeként a polgármester személyét a Fidesz nevezi meg, az egyéni önkormányzati választókörzetekben a két szervezet közösen állít képviselőjelölteket. Derce Tamás, aki 4 éve az Újpestért Egyesület támogatásával lett polgármester, nemrég bejelentette, hogy idén már nem indul a címért.

A legutóbbi önkormányzati választáson a kerületiek 15 szocialista, 9 fideszes, 6 Újpestért Egyesület által indított és két SZDSZ-es jelöltet juttatott be a helyi képviselőtestületbe.

Egy törvénymódosítás értelmében a képviselőtestület létszáma jelentősen csökken: a négy éve választható 32 képviselő helyett idén már csak 20 juthat be a helyi közgyűlésbe.