Móric
10 °C
18 °C

Vizsgálat a szennyvíztisztító ügyében

2010.07.20. 12:33

Vizsgálatot kezdeményeznek a központi szennyvíztisztító és a műjégpálya ügyében Papcsák Ferenc elszámoltatásügyi kormánybiztosnál a fővárosi Fidesz és KDNP képviselői - jelentette be Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési és fővárosi képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Wertán Zsolt (KDNP) fővárosi képviselő a szennyvíztisztítóval kapcsolatban azt mondta: a 2005 óta folyó beruházás végén, tíz nap múlva kezdődne az üzem, de a beruházó az utolsó pillanatban szerződést szeretne módosítani, amely egyértelműen hátrányos lenne a főváros számára. Kötelezettségeket, díjemelést, a főváros számára hátrányos jogvesztő határidőket tartalmaz a szerződésmódosítás - mondta.

Hozzátette: minden bizonnyal az áll a mostani szerződésmódosítás mögött, hogy az őszi választáson felálló önkormányzat "nem lesz ennyire simulékony" a beruházó konzorciummal szemben és "nem fog ennyire baráti gesztusokat tenni". Megjegyezte, a szerződésmódosítást szerdán tárgyalja a pénzügyi és közbeszerzési bizottság; reméli, mondta, hogy a módosítást nem fogadják el.

Mint mondta, a konzorcium "kitalált egy másik módszert is", ez "teljesen törvénytelen módon", a Fővárosi Közgyűlést megkerülve a csatornadíj újabb emeléséhez vezethet, "mégpedig úgy, hogy a szennyvíztisztító beruházója megállapodik a Fővárosi Csatornázási Művekkel a szennyvízkezelési díj emeléséről".

Kiemelte: a Fővárosi Csatornázási Művek résztulajdonosa a francia Veolia, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító (BKSZT) konzorcium tulajdonosa a szintén francia Suez, "két francia mamut, részint francia állami tulajdonnal". Mint mondta, Franciaországon belül "éles viták" vannak a cégek között, "az országhatáron kívül úgy tűnik, könnyen meg tudnak egyezni, és a magyar adófizetői forintokat könnyen el tudják egymás között osztani".

Ez törvénytelen, az erre vonatkozó előterjesztést kategorikusan el kell utasítania a fővárosnak, mert ha nem ezt teszi, akkor jogszerűtlenül és teljesen indokolatlanul csatornadíj-emelést enged meg - mondta.
Kiemelte: a szennyvíztisztító építése átalánydíjas beruházás, és a négy év tapasztalatai alapján látják ennek a módszernek a fővárosra nézve hátrányos vonatkozásait.

"Abban az eseten, ha a francia tulajdonú cégek ilyen összejátszásra utaló közös hadműveleteket folytatnak, lehet hogy el kell gondolkodnia a következő városvezetésnek azon, a pécsihez hasonló módon (ezeket) visszavegye önkormányzati kezelésbe" - jelentette ki Wertán Zsolt.
Németh Szilárd szerint a francia cég javaslata miatt a budapestieknek akár 100 százalékos csatornadíj-emelést kell elszenvedniük. Mint mondta, a most a bizottság előtt fekvő javaslat, amely 33 forintos emelést engedne, "kartellgyanúsan alakult ki".

Úgy fogalmazott: az őszi önkormányzati választás után "mindenféleképpen új városvezetés lesz, új összetételű közgyűlés lesz, gyakorlatilag az ide érkező főpolgármesternek és csapatának aknaszedővel meg trágyahordó villával kell megérkeznie, (...) olyan aknák vannak telepítve a főváros gazdálkodásában és jövőjében, amiket fel kell (...)szednünk, meg kell találnunk".

A műjégpályával kapcsolatban azt mondta, a kivitelező Hérosz a közbeszerzésen csak a harmadik helyezett volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sportügyek - így a műjégpálya ügye is - Horváth Csaba volt főpolgármester-helyetteshez tartoztak, ezért véleménye szerint neki is "meg kellene szólalnia" az ügyben.

Az viszont beszédes, hogy Demszky Gábor főpolgármester hallgat és nem áll szóba a kivitelezővel, amikor az a problémájával megkeresi - jegyezte meg. Azt kérte a főpolgármestertől, ezen változtasson és mutassa be, mely számlákat nem fizették ki, s van-e fedezet az elindított beruházásokra.