Kerítést húznak a Városmajor köré

2010.08.01. 16:04 Módosítva: 2010.08.01. 20:01

A Lehet Más a Politika piknikkel tiltakozott vasárnap a fővárosi Városmajori Park körbekerítése ellen. A párt aláírásgyűjtésbe is kezd,és megkérdezik a XII. kerüelti lakosokat, egyetértenek-e a kerítés ötletével.

Püspöki Gábor, a párt XII. kerületi képviselőjelöltje elmondta: a tervek szerint augusztus 1-jén kezdték volna meg a kerítések felállítását, ezért döntöttek a vasárnapi tiltakozó rendezvény mellett.

Püspöki arra is felhívta a figyelmet, 300 millió forintot szánnak a főváros pénzéből a park körbekerítésére, ami azt jelenti, hogy 1 méter kerítés 230 ezer forintba kerül, majd hozzátette: "ennél még az is olcsóbb lenne, ha a kerítés kolbászból lenne".

Az LMP bejelentette: a döntés több tízezer embert érint, ezért hétfőtől aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy megtudják, hogyan vélekednek a helyiek a park körbekerítéséről. Amennyiben kiderül, hogy a lakosság sem ért ezzel egyet, helyi népszavazást kezdeményeznek az ügyről.

Püspöki szerint nem indokolták, hogy miért kellene bekeríteni a budai parkot, amikor tavaly a fővárosi közgyűlés megszavazta az összeget a kerítésre Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármesterének javaslatára.

A politikus azt mondta, mivel nem indokolták meg, miért kell kerítést állítani, csak feltételezni tudják, hogy a közbiztonság és a hajléktalan helyzet lehet az ok. Ezekért azonban felesleges felállítani a drága kerítést, mivel a közbiztonság nem rossz, a hajléktalanok pedig egy olyan részen szoktak aludni, amelyet nem érint a körbekerítés.

Az idei évre 150 millió forintot különítettek el a Városmajor felének bekerítésére, de az LMP-s politikus szerint a kerítésre szánt 300 millió forintot sokkal jobb célokra is fel lehetne használni. A 11 hektáros Városmajori Parkban például egyetlen nyilvános WC vagy pelenkázó sincs, és csak egy ivókút működik. A kerítésre szánt összegből ezek pótlásán kívül meg lehetne újítani a park virágait, növényeit is és akár parkfelügyelőt is alkalmazhatnának - tette hozzá Püspöki.

Fővárosi kezelésben és tulajdonban van a park, a kerület évek óta próbálják átvenni ennek gondozását – nyilatkozta az Indexnek Pokorni Zoltán kabinetfőnöke. Váczi János elmondta, a közbiztonság nagyon rossz a parkban – erőszak, gyilkosságok –, így azt nyilatkozni, hogy nem rossz a közbiztonság, hazugság. Éppen ezért minden olyan erőfeszítést támogatnak, ami javítja a közbiztonságot.

Két iskola is van a környéken, nagyon sok bejelentés érkezik hozzájuk, hogy félnek bemenni a parkba. Ha a főváros bekeríti a parkot, a kerület kamerarendszert épít ki. A rendőrség és a közterületfelügyelet szakemberei segítenek, hova érdemes feltenni a kamerákat. Azt még nem tudni, mikorra lenne kész a kerítés.