Mándi Sándort, az MDF főpolgármester-jelöltjét egy augusztusi hétvégén, betonozás közben kereste meg a párt, vállalná-e a pozíciót. Mándi szerint az MDF a politika Overdose-a, aminek a hátán októberben be fog lovagolni a városházára.
Elég későn, augusztus 18-án jelölte az MDF. Mikor keresték meg, és milyen vetélytársakat ütött ki a nyeregből?
Nem tudom kikkel tárgyalt előttem az MDF. Nem is különösebben érdekel. Megtalálták a legjobbat.
És mikor keresték meg?
Hétvégén, a telken, betonozás közben kerestek meg, 36 óra alatt kellett döntenem, vállalom-e.
Mi volt az érv, ami miatt végül is vállalta?
Elegem lett. Amit most látok a mai Magyarországon, azzal egyszerűen tele a hócipőm.
Foglalkozott korábban politikával?
Engem a tévéműsorokban semmi más nem izgat, csak a politika, és én mindig egy tenni akaró ember voltam. De nem találtam meg eddig azt a pártot, amihez kapcsolódhatnék. Jött az MDF, ez a párt volt az első olyan, amire azt mondtam, hogy megújult, felfrissült, és számomra izgalmas. Korábban sok mindenki befért, de mára csak ez az egy erő maradt, amivel el tudom képzelni az együttműködést.
Rögtön indulásnak egy főpolgármesteri pozíciót megcélozni, nem túl nagy falat?
Nem. Ha én valamibe belekezdek, azt én foggal-körömmel végigcsinálom. A mostani választékot végignézve rendkívül nagy az önbizalmam.
A bemutatásakor elhangzott önről, hogy 28 évig volt rendőr, közlekedési területen. Szinte biztosra veszem, hogy programjában hangsúlyosan megjelenik a közlekedés, hiszen Budapesten van mit javítani rajta.
Talán az a legkevésbé rossz terület, de ezzel is óriási baj van, ha a BKV konfliktusait nézzük. De igen, a közlekedés hangsúlyosan szerepelni fog a programban.
Mi az öt legsúlyosabb probléma, amihez azon nyomban hozzányúlna?
Abban a kezdeti pozícióban, ahol most vagyok, mélységi tudással nem rendelkezem, de abban biztos vagyok, hogy ha a közlekedésről beszélünk, akkor a 4-es metró és a BKV ide tartozik. Én nem félek azoktól a dolgoktól, amibe nem ástam bele magam, mert tudom, hogyan kell megtalálni azokat, akik értik a problémát, azt is tudom, hogyan kell vezetni egy csapatot, a felelősséget... De előtte egy kérdésem lehet?
Persze.
Fidesz-mellettes lesz ez a cikk?
Nem.
Na, én a felelősséget azoktól is számon kérném, akik ott voltak a tűznél, és nem kiabáltak, nem rohantak a médiához, elviselték, hogy a BKV-nál a személyzetis hazavisz százmillió forintot. Én egy radikális, rámenős, törvényes, hatékony és emberközpontú vezető vagyok. Mint ahogyan a bemutatásomon is elhangzott, rendőrként én vezettem be a számítógépes gépjármű-nyilvántartást, az új okmányrendszert, így a szigorú ellenőrzés eredményeként évi 27000-ről 7000 alá csökkent a gépjárműlopások száma. Ezt nevezem hatékonyságnak.
Nyilván lesz vagy már van programja.
Én nem vagyok polihisztor. Ezt talán Orbán Viktor tudja magáról elmondani. Az igazi vezetők nem úgy dolgoznak, hogy minden betűt ők írnak le, hanem a szakértők előadják az érveket, a vezetőnek azt kell tudni megmondani, hogy ezek az érvek jók, vagy nem jók, és eredményesen képviselhetőek-e vagy sem.
Rendőrségi nyugdíjaztatása után ön lett az autójogász. Mit takar ez a foglalkozás?
Én közlekedési ügyekkel foglalkozó ügyvéd vagyok. A közlekedési baleseteknek, a biztosítási témáknak, az ezzel kapcsolatos szabálysértési és büntetőeljárási vonzatoknak a specialistája vagyok. Így lettem én autójogász.
Nem tart attól, hogy a kerékpárosok szavazatait veszti el, mint autós érdekképviselő?
Én kifejezetten zöldpárti vagyok, és ez nem csak a sajtónak szóló szöveg. A kerékpárosokkal kapcsolatos jogszabályokat viszont át szeretném nézni. Támogatom, legyen több kerékpárút, legyen több zöldövezet, én magam is villamosssal járok, vagy sokszor gyalog, de az nem működhet, hogy a kerékpárosokat felszabadítjuk, és egyfajta "azt csinálok, amit akarok" helyzetbe kerülnek, megfelelő oktatás és ellenőrzés nélkül.
Az autójogász villamossal jár?
Azért járok villamossal, mert a csúcsforgalmat, meg a magyar parkolási rendszert én nem tudom jogszerűen kezelni. Visszatérve a kerékpárosokra, most sok mindent megengedtünk nekik, de átestünk egy picit a ló másik oldalára, mert már olyanokat produkálnak, amit egy gépjárművezető nem tud, csak halálfélelemmel kezelni.
Az MDF, mint azt kifejtették, azt várja öntől, hogy rendbe tegye Budapest őskáosz állapotát. Milyen területeken látja leginkább gomolyogni az őskáoszt?
Nem kell szakosítani a területeket. Az alapkorrupció a baj, amikor már rögtön azon kell gondolkozni, hogy milyen pénzt, honnan fognak lenyúlni. Én 28 éveig olyan pozícióban voltam, hogy szétkorrumpálódhattam volna, de nekem ezt a szakmai tisztességem nem engedte meg. Az a baj, hogy a fővárosi önkormányzatnak bármilyen területére tévedünk, arról szól a történet, hogy kinek a zsebébe vándorol a pénz. Ha döntési helyzetbe kerülök, akkor itt betűről betűre végig kell nézni az összes szerződést, és rendet rakni.
Hasonló rendtevést, azaz ahogy mondta, tereprendezést és kiszellőztetést ígér Tarlós István is. Hogyan különbözteti meg magát tőle?
Úgy, hogy tessék megnézni a III. kerületi önkormányzatot, vajon mennyire van ott kiszellőztetve. A másik pedig, hogy igen jelentős pozíciót töltött be Tarlós István ellenzéki frakcióvezetőként. Ott miért nem lehetett már időben kiabálni?
Ön szerint mekkora az esélye, mi tartana jó eredménynek?
Én leszek a győztes. Van, akit a vállunkon visznek be, vannak, akik gyalog mennek be. Én lóháton fogok bemenni. Mert az MDF olyan mint az Overdose. Az Overdose-ról tudja mindenki, hogy amikor árverés volt, ő maradt ott utoljára, mint egy csenevész, gyenge ló. Megvette ez a zseni magyar ember, és ki ma az Overdose? Na, ezt fogja elérni az MDF is.

Kommentek
2010.08.24 12:32:45Stock
az első ember, aki megemlíti a kerékpárosokat..
az első érv az idei kampányban, ami miatt elmenék szavazni! :)
2010.08.24 14:39:49hím-pellér
Hajrá!
2010.08.24 14:41:41jed
Nincs kedvem megszámolni, hány mondatát kezdi "én"-nel. De van ott ego, az biztos.
2010.08.24 14:43:26hím-pellér
A miniszterelnök jelöltek közül is csak Bokrossal tudtam azonosulni, de persze tudtam, hogy esélye sincs. Most is így vagyok ezzel. A kerékpárosoknak meg a kurva anyját. Tisztelet a kivételnek.
2010.08.24 14:45:57nightcoder
Vegre egy ember aki megemliti, hogy a bringasok kicsit sokat engednek meg maguknak :)
2010.08.24 14:51:27Ludas Manyi
Mi fan? Overdose-nak új zsokéja lesz? :)
2010.08.24 14:55:41leszedált_ország
nem akarom megsérteni a MKKP-t, de ez nem az ő jelöltjük? elég vicces.
2010.08.24 14:57:13Ajtony
Uraim! Egy olyan jelölt, aki még egy ciklust se húzott le képviselőként, milyen polgármester lehetne?
Szép, álomszerű - de egyben nihilista - duma. Előre gratulálok a szavazóinak.
A manapság divatos "értelmiségi" - vagy valami más - duma meg már uncsi:
nem nézek tévét, se fidesz, se mszp, majd az elempé, éljenek a bringások, köcsög bringások.
Egyszerűen azt kellene tudomásul venni, hogy az élet nem a pártkötődésekről szól. Szeretnénk normálisan élni, bringázni, vagy autózni biztonságban, és emberhez méltó módon lakni, élni. A politika a sok szereplőnek már szakma. Van aki hozzáértéssel, tisztességgel végzi a munkáját. Megérti, felfogja, hogy ez egy szolgálat kell legyen, amit nem mellékesen nagyon jól megfizet a társadalom.
Túl sok a "májer", mint a cikk alanya is csak ennyi - ÉN,ÉN,ÉN,ÉN
2010.08.24 14:57:47Zetek
Szegény szánalmas bohóc. Ráadásul, hogy valaki az MDF-fel indul, az a politikai vakságára utal.
2010.08.24 14:57:57BGM
A demagógia mintapéldája.
Az autójogász,aki elmondása szerint nem autóval hanem villamossal és gyalog jár.A kerékpárosokat pedig oktatni és ellenőrizné szeretné,mivel halálfélelmet(?) hoznak az autósokra.
2010.08.24 15:00:01juzam
Szimpi
2010.08.24 15:01:32Gizi a laborból
ÉN rászavaznék.
De, sajna, nem tehetem, mert egy Budapestnél rendezettebb városban lakom.
Viszont rendőr volt, rendpárti, bizalmat neki!
2010.08.24 15:02:53Csatmar
Tökösnek tökös.
2010.08.24 15:16:36cowboy001
Stock: ha neked a bringások emlegetése elég, akkor mit szól Jávor Bencéhez, akinek a kampányfotóján fel van hajtva a nadrágszára? (nem találom hirtelen a neten, lehet, h csak szórón lesz kinn)
Csöppet hitelesebb, mint egy autójogász, aki a bringásokat csak mint 'túlságosan jó helyzetbe hozott' rétegként aposztrofálja...
2010.08.24 15:17:02nolto
Overdose nevében kikérem magamnak ezt a hasonlatot!!!
Overdose egy fantasztikus sportoló, aki a több, mint 250 éves (!!!) veretlenségi világranglistán jelenleg a 11. helyen áll (ott, ahol ugye Kincsem az első). Hol van ez a faszi ettől?!
2010.08.24 15:17:17EMP
Sokkal jobban kultivalok egy hatarozott, eros egyeniseget aki ki meri mondani a problemakat es keresztul is tudja oket vinni tuzon vizen ha kell, mint egy mezes mazas megelhetesi kepviselot aki eleteben egy percet nem dolgozott meg a kepviselosegen kivul es mindig azt mondja amivel tobb szavazatot tud gyujteni...
Ez a ficko elso ranezesre az elso tipusba tartozik.
Szerintem.
2010.08.24 15:30:21exseven
Mióta szól bele egy főpolgármester a KRESZ-be? Sokmindent megengedtünk "nekik"? A kerékpáros az egy rassz, aki mással nem is jár? Ló másik oldala? Járt ez az alak európai nagyvárosban az elmúlt 5 évben? Édes jó istenem.
2010.08.24 15:36:21Közöd???
Ez az én emberem, végre valaki aki nyíltan lenyomja a biciklis tahókat! Rá fogok szavatzni!!
2010.08.24 15:37:51kaskala
még mit tiltana meg a kerékpárosoknak azon kívül, hogy nem használhatják a közúti járművükkel a közutakat?
Akkor egy autó párti jelölt még mit tud rálicitálni?:))
2010.08.24 15:39:41vuvuzela importőr
Hehe, hát nem valami meggyőző. Azért készült, fényezgeti magát...
2010.08.24 15:41:47tbb
Jó dumája van a faszinak. Bár ahhoz képest idáig nem sokra vitte.
2010.08.24 15:43:57mement
Szegeny halalfelelmukben rettego autosok...
2010.08.24 15:44:47Közöd???
kaskala! kevesebb lesz az autóutból elrabolt bicikliút, több lesz a biciklizést tiltó tábla és támogatásért cserébe a fővárosi rendőrök többet fogják (nagyon helyesen) büntetni a tahó bicikliseket. Ráadásul a fővárosi projektek tervezésében most mindenhol ott ül a biciklisek képviselője és tulajdonképpen ő tervezi a közlekedést és ennek köszönhetp, hogy az autósok gyalogosok és tömegközlekedéssel utazók mostanság jelentős érdeksérelmet kénytelenek elszenvedni a biciklis bünözők miatt. Ha megválasztjuk a faszit fordulhat a trend és autósok a többszázezer autós véleményét is lehet kikérik, hogy bicikliút épüljön vagy parkoló.
2010.08.24 15:46:09Zsurmi
Nem fog lenyomni senkit.
Sem a KRESZ vagy KÖHÉM, sem a törvénymódosítások, sem az oktatásügy a polgármester hatásköre.
Az oktatásban igaza van, csakhogy azt kb. 30 éve el kellett volna kezdeni. Mondjuk az 1975-ös KRESZ bevezetése után. Ami az 1968-as Bécsi egyezmény alapján készült. Ebben pedsig elég világosan benne van, hogy gépjárműre jogsi, forgalmi, kerékpárra pedig nem. Viszont a közlekedést oktatni kell az iskolában.
Nem hiszem, hogy az államigazgatás 30 éves mulasztása miatt lehetne korlátozni állampolgárok jogait.
A megengedés szintén tipikus téveszme. A kerékpár jármű, jól/rosszul de szabályozva van a jelenléte a közlekedésben. Ott meg ahol akar, kivéve a tiltásokat, ha van kerékpárút, no meg az autóutat/pályát. Ennyi.
Ezen egyetlen (fő)polgármester sem változtathat. Szívózhat a tiltó táblákkal, de esélye sincs, hisz Budapest (még) 20+ kerületből áll.
2010.08.24 15:58:13sanche
Zsurmi: tudod mitől függ a drogfogyasztás, az ittas vezetés vagy éppen a jogosan megemlített "biciklivel mindent lehet" szemlélet? Attól, hogy ellenőrzik-e Őket. Polgármesterként azért el tudná érni, hogy ne mosolyogjanak a rendőrök a drogozó fiatalokra, ne tojjanak a szabálytalan biciklisekre stb stb.
2010.08.24 16:07:34mement
"hogy ne mosolyogjanak a rendőrök a drogozó fiatalokra, ne tojjanak a szabálytalan biciklisekre stb stb"
most sem tojnak rajuk
2010.08.24 16:18:10mement
Közöd???
"Ráadásul a fővárosi projektek tervezésében most mindenhol ott ül a biciklisek képviselője..."
Kire is gondolsz pontosan?
2010.08.24 16:27:54szabi68
Igazatok van, tényleg tökös a nyilatkozat....A bringásoktól már az eszem áll meg, ahogy cikáznak szembe a forgalommal... Mert a Demszky, mint fő kerekező így látta jónak. Mindenki más viszont meg is dögölhet a városban, legyen autoval egy kátyú közepén, vagy a 40- 50 fokban a koszos BKV-n. És abban is igazat adok neki, hogy aki képviselő volt pl. Tarlós, az miért nem kiabált eddig?
Lehet ez a fazon kellene ide. Legalább lenne a Fidesznek egy kis ellen súlya, mert tarol mindenhol annyíi szent!
2010.08.24 16:36:05mement
Miert van az hogy en mint bringas egyaltalan nem erzem azt a kitunteto figyelmet a Varosvezetes reszerol, amit it sokan nehezmenyeznek?
Ti valahol nagyon tevuton jartok, tevkepzetekre es alaptalan viziokra helyezve a vadaskodasaitokat.
(csak mellekesen az elmult evekben a bringasokon kivul senki sem emelte fel a szavat komolyabban es szervezetten, a tarthatatlan vadparaszt balkani kozlekedesi mentalitas ellen.)
2010.08.24 16:53:32otapi
Közöd???: első mondatoddal teljesen egyetértek, hajrá!
A második mondatod viszont nagy tévedés, sajnos...
(Jelesül, nagyon nem bicajos szemszögből terveznek semmilyen beruházást, lásd Margit-hídon utólag simán el akartak venni egy pályázatban jóváhagyott sávot.)
2010.08.24 16:55:07otapi
Javítok - nem teljesen, a "biciklizést tiltó táblát" mindenhova az olyan, mint a traktorral behajtani tilos? Demszky már eljátszotta.
2010.08.24 17:11:17Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?
mement: a városvezetés részéről talán nincs is. Egyes ú.n. kerékpárosok képzelik azt, hogy több joguk van a közlekedésben, mint másoknak. Ezek miatt szoktam mondani, hogy én nem vagyok kerékpáros, csak sokat biciklizek.
Mellesleg ennek a szerencsétlen politikusjelöltnek, ha jól értem a szöveget, esze ágában sem volt a kerékpározással foglalkozni. A "tisztelt" firkász hozta szóba.
2010.08.24 17:43:13majercsavo
Akik szerint a biciklisek hozzak a halalfelelmet az autosokra, azok probaltak mar Budapesten kerekparozni? Mert nekem volt a biciklin halalfelelmem, pl. mikor a kerekparuton szembejott egy szemelygepkocsi, es meg nekiallt feljebb, amikor a buszos, taxis, autos ledudalt az utrol, vagy csak siman elutött. Mostmar egy masik europai fovarosban lakom, ahol ez egyszerüen nem fordul (es nem is fordulhatna) elö. Raadasul nincs különbseg autos es kerekparos között, mert itt az emberek belatjäk, hogy kerekpärral közlekedni gyorsabb, mint a dugoban üllni az autoval, bkv-val, olcsobb, raadasul egeszsegesebb. Es nem ciki öltönyben biciklizni. :)
2010.08.24 18:07:44lincoln ábrahám
A hülyeségében megcsontosodott politikai elit (Atyám! Elit?) után tényleg kellene valami vagy valaki más.
Nem látom be miért ne lehetne éppen egy MDF-es.
hajrá Overdose!
2010.08.24 18:20:43kerecsen2010
Látom, a bringások sokunknál kiverték a biztosítékot. A Tarlós is az ő s...güket nyalja. Úgyhogy én szavazok erre a fickóra, hiába hőbörögnek már itt is a bringások. Hallfélelme lehet értük is az autósnak. Csak az elmúlt héten 5 öngyilkos-jelölttel találkoztam az utakon. 5 m-re a kerékpárúttól, forgalommal szemben kerekez stb. És felháborodik, ha elütik. Az autósnak meg életre szóló sokk, még ha teljesen vétleg volt is.
2010.08.24 18:28:55kerecsen2010
Mellesleg nekem közlekedési halálfélelmem - ha eltekintünk a moszkvai "akkor sem enged át az autós az úton, ha keresztül kell hajtania rajtad" stílustól - kizárólag Amszterdamban volt gyalogosként az eszelős biciklisek miatt.
2010.08.24 18:34:06Androsz
Azért beszél sokat arról, hogy "ÉN", mert azt kérdezték tőle, hogy Ő mit csinálna. Mit mondjon, hogy majd VALAKI? Ő a jelölt, ő lesz a fő-főnök, azt kérdezték, hogy ő mit tervez, hát elég harcosan elmondta, hogy mi kéne. Mert ez kéne. Hogy aztán mi marad belőle, az a farkasoktól is függ.
Ez a szivar rendet akar vágni a közlekedésben, és a bringásokat be akarja vonni az anarchiából a közlekedésbe. Tetszik. Tarlós azt ígéri, hogy felszámolja a hajléktalantanyákat. Az is tetszik. Nem lehetne a kettőt együtt megcsinálni?
2010.08.24 19:04:15mement
"Mert rajtuk kívül más nem közlekedik így"
Hat persze...
2010.08.24 19:07:13mement
"kerékpár jármű, jól/rosszul de szabályozva van a jelenléte a közlekedésben. Ott meg ahol akar, kivéve a tiltásokat"
Pedig ez konkretan mindenkire igaz jarmufuggetlenul, mindenki ott megy ahol akar, kiveve ahol meg van tiltva, meg persze ahol nem tud.
2010.08.24 19:11:34mement
kerecsen2010
a parasztok mindenkinel kiverik a biztositekot, ez megint csak nem jarmufuggo. Persze mindenki masra erzekeny, te a szembe cikazo biciklisre, en meg a gyorshajtokra (foleg azokra akiknek komoly mentalis kihivast jelent a 50km/h betartasa) csak hogy egy egy peldat hozzak.
2010.08.24 19:59:26futura
Már több helyen leírtam:
Csak az agyatlan autós vágja a kerékpárosokat, az okos előregondoló úrvezető ,(igen úrvezető),minden eszközzel támogatja a biciklizés öszes formáját.
1./ Csökkenti a forgalmat,mivel én nem szeretek dugóban ülni.
2./ Kevesebb üzemanyag fogy, és ha nem is csökken, de talán nem emelkedik annyira az üzemanyag ára, és talán van esély arra, a gyerekeim élvezzék az autózás élményét.
2010.08.24 21:17:05Paradigma
Én időnként biciklivel, időnként autóval és időnként tömegközlekedéssel közlekedem, de egyik esetben sem érzem, hogy ebben a városban bármelyikkel is élmény lenne a közlekedés. Talán inkább "politikusoknak behajtani tilos" táblákra lenne szükség a traktorosokat kitiltó liberális szemléletű útjelzők helyett és ez a helyzet is javulna rövid idő alatt.
2010.08.24 22:55:49anti70
12 évig kerékpároztam napi szinten.Jelenleg autót vezetek naponta 8-10 órát Budapesten.Nekem nem a kerékpáros társadalommal van a problémám,hanem a jelenlegi kerékpáros társadalommal.Abban igazat adok ,hogy átestek a ló túloldalára.Minden kerékpáros ezzel az Amszterdammal jön.Én voltam az elmúlt 5-6 évben jó pár Európai városban(Párizs München Genf Milánó stb.) és egyáltalán nem tapasztaltam hogy a bringásoknak mindent szabad.Budapesten a bringások kb. 70%-a átmegy a piroson,a Kiskörúton az út közepén bringázik nem segítve az autósokat stb...Engem még úgy tanítottak kerékpározni,hogy a Kressz rám is vonatkozik.Sok mindennek a túlterhelt utak forgalmi dugók és az elavult úthálózat a felelős.
2010.08.24 23:26:37tízpercbringa
A kerékpárra fanyalgók menjenek már el szétnézni mi zajlik a nyugati határunkon túl. A német bringás pont annyira szabályos mint magyar társa,csak ott vigyáznak a gyengébb közlekedőre.
2010-ben ilyen szöveggel előállni még a MKKP-nél is komolytalanabb,csak sajnos ő nem viccből mondja.
Egyébként meg bárki elkezdhet kerékpározni és akkor neki is annyi engedménye lesz,ahogy demagóg barátaink képzelik.
2010.08.24 23:32:28tízpercbringa
@anti70
itt meg pont 50% német megy át
[link]
Persze tudjuk a dugót is a bringások okozzák nem az autók.
A KRESZ-nek pedig az egyik nagy hibája,hogy az autókra alkalmazott szabályokat szeretné ráhúzni egy teljesen más menettulajdonságú,sokkal kevésbé veszélyes eszközre.
[link]
2010.08.25 00:40:26RAP7D
A biciklisek felsőbbrendűbbek az autósoknál, ezért szekhetik meg a kresz-t kedvük szerint. Mit nem lehet ezen érteni?
2010.08.25 07:18:14lüke
állitólag volt már ilyen:)
2010.08.25 08:36:44Zero_Toleransz
Igaza van mindenkinek, aki rühelli a bringásokat! Miattuk van ekkora dugó a városban, mert össze-vissza cikáznak! Az apjuk faszát már! A BKV is sokkal tisztább lehetne, ha nem menne el ennyi pénz bringautakra. Köcsög Demszki csak erre költött! Amíg bringával már bárhová el lehet jutni biztonságosan, addig mi itt szopunk a dugókban! Én fel nem ülnék a BréKáVéra az tuti!
Fel kell számolni a bringautakat, és lefelezni a járdákat! Az andrási út így simán lehetne pl 2x3 sávos, és máris nem lenne dugó, nem? Ehhez azér nem kell zseninek lenni!
Mennyenek a kcösög bringások az annyukba! Ma is álltam a dugóban reggel és egy csomó kis buzi lmp-s ott gurult el mellettem jobbról! Mér nem tud az is nyugton várni? Igazságtalanság, hogy előbb beér, aztán meg tutira a piroson is átmegy!
Remélem, hogy nyer ez az ember, mert az MDF tényleg tök jó, legalább 20-30 párttag van még tutira, és velük simán elirányítyák a várost!
Remélem a hozámhasonlóan épeszűek is rászavaznak majd!
2010.08.25 08:37:31mzperxx
szegénykém, elég tapló stílusa van, és még engedi is , hogy így adják le a riportot. ha Budapest megválasztja, úgy kell neki. elér majd kb 5 %-ot, de addig is ingyen evett.
2010.08.25 08:48:53tejfogubandi
közöd : és az unokáid illetve gyermekeid véleményét is lehet kérni ,hogy 20év múlva gas álarcban vagy anélkül akarnak járni...
2010.08.25 08:51:18tejfogubandi
Zero_Toleransz : ha több sáv lesz nagyobb lesz a dugó.
Ülj te is bringára és te is előbb fogsz beérni mint az autósok a dugóban . Erre gondoltál már ?
2010.08.25 09:35:06RAP7D
Nekem másik réteg aki szúrja a szemem azok a taxisok. Mindig elfoglalják a király parkolóhelyeket és idegbeteg módon vezetnek. És persze halál a biciklisekre is mindenkép.
Ki jön ma egy autós critical massra a Múzeum körúthoz? Jeee
2010.08.25 09:56:25Herbert Putzenschramm
Vannak itt érvek bazmeg.
Az egyik szerint utáljuk a bicikliseket mert szabálytalanok. Még szerencse, hogy az autósok minden szabályt betartanak! Muhaha. Itt mindenki szabálytalan bazmeg, még a gyalogosok is. Az autós 110-zel megy a Hingárián, a biciklis pedig átmegy a piroson. Miért nem törődik mindenki a maga dolgával és kussol? Az pattogjon aki minden szabályt betart. De ilyen ember nem létezik, úgyhogy mindenkinek pofa be.
A másik meg hogy a biciklisek miatt van dugó. Nyilván, véletlenül sem az egymillió autó miatt akik minden reggel katonás rendben állnak egymás mögött a lámpáknál és betöltik az egész várost. Eközben pedig a biciklisek vígan elmennek a két sáv között. Aki szerint továbbra is a bringások miatt van dugó az értelmi fogyatékos. És az ilyeneknek van szavazati joguk, beszarok.
Az ehhez hasonló balfaszok hamarosan úgyis rájönnek, hogy a jövőben a BKV-t és a kerékpározást fogják támogatni a belvárosban, nem pedig az autózást. Ez mindenképp be fog következni, úgyhogy lehet választani hogy belenyugszunk vagy idegeskedünk rajta. Látom a többség még veri az asztalt és köcsögbiciklis-ezik. Szerencsétlen hülyék.
2010.08.25 11:29:56Lopjunk Mi is Pénzt - Hát Persze (LMP-HP)
RAP7D: az a "SZEKHETIK" duma fasza volt. :)
2010.08.25 11:33:47highlife
óó a köcsög bringások bizony sok AUTÓT gázoltak már halálra!:)
én néha járok bringával, olyankor mennyire száni látni ahogy a csóri roncsaikban 10mph-val vonszolják magukat körúton, 15L-es óránkénti benzinfogyasztás mellett, 50fokban, egy balkáni városban, utak nélkül. Ez egyfajta magyar megragadt presztízskérdés a Kádár érából. Fejlett identitású városokban nem gondolják menőnek magukat az emberek, csak azért mert végtelen belvárosi dugókban töltik szar délutánjaikat, sok pénzért, jóval munkaidő után.. Lúzerek.
2010.08.25 12:18:43Bandi9
highlife: lehet röhögni a sok lúzer autóson, akik nap mint nap a dugóban vesztegelnek, csak az a baj, hogy ez egyáltalán nem csak az ő problémájuk, mivel telepöfögik a várost kipufogógázzal, és gyakran a BKV buszok sem tudnak haladni normálisan - leginkább sehogy sem - a dugó miatt. Tehát az is szív rendesen, aki nem kocsival jár. Persze erről nem szól a fáma, az autósok panaszkodnak, hogy nem lehet közlekedni (ebben igazuk van), csakhogy az a helyzet, hogy Bp-en és környékén jóval több autó van annál, amit ez a város elbírna. Új utakat meg már nem nagyon lehet építeni, mert nincs hova (a városon belül).
Építsenek P+R parkolókat, fejlesszék a tömegközlekedést, legyen több kerékpárút, és szedjenek dugódíjat a belvárosban! Talán többen meggondolnák, hogy tömegközlekedjenek, ne adj' Isten biciklizzenek.
A szabálytalan kerékpárosokat meg büntessék meg, ebben nincs vita - szerintem.
2010.08.25 13:16:56majercsavo
Zero_Toleransz: te miert nem biciklizel? lehet, akkor te sem ülnel a dugoban. :))
es ha a gyalogos megy nalad gyorsabban, öt is utälod, csak mert nem äll be a kocsisorba a kipufogod utän? :) hajrä! hajrä!
2010.08.25 13:34:49Bandi9
majercsavo: ha tévednék, akkor bocs, de én nem kis iróniát véltem felfedezni Zero_Toleransz hozzászólásában... :)
2010.08.26 16:36:49majercsavo
:)
2010.08.28 00:12:10bozsy
Bringa biciklis csatához annyit, hogy végre valahára mind a városvezetésnek, mind az érintetteknek a békés egymás mellett élésre kéne törekedni. Egy modern nagyvárosban szabályozottan meg kell férnie egymás mellett gyalogosnak, biciklisnek, autósnak és tömegközlekedőnek. Ez az ember rendpárti és (ne tartsatok perverznek) de belenéztem a programjukba is és pont ennek a viszonynak a rendezését látom benne.
Övék az X-em!
2010.08.28 00:14:40bozsy
Autós - biciklis csatához annyit, hogy végre valahára mind a városvezetésnek, mind az érintetteknek a békés egymás mellett élésre kéne törekedni. Egy modern nagyvárosban szabályozottan meg kell férnie egymás mellett gyalogosnak, biciklisnek, autósnak és tömegközlekedőnek. Ez az ember rendpárti és (ne tartsatok perverznek) de belenéztem a programjukba is és pont ennek a viszonynak a rendezését látom benne.
Övék az X-em!