"Valaki" le akarja járatni az MSZP-t

2010.08.24. 13:42
Az MSZP úgy értesült, hogy egy, a kormányhoz köthető csoport a lejáratásukra készül. Illetve mégsem, mert ez csak híresztelés, és különben is remélik, hogy nem igaz. Mindenesetre választási etikai kódexet terjesztettek elő, amely alapján nem is tarthatnának ilyen sajtótájékoztatókat.

"Az MSZP részéről csak remélni szeretnénk" - kezdte kedd déli sajtótájékoztatóját Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke, majd valami egészen mással folytatta. "Bizonyos politikai erők, akik végkifejletükben (sic!) a kormányhoz köthetők, [a héten] elindítják lejárató kampányukat a szocialista, esetenként független jelöltek ellen" - jelentette ki.

"Én nem állok be a rémhírterjesztők táborába, csak arra utaltam, hogy valaki lejáratásra készül" - felelte a Hálózat tévé konkrétumokat firtató kérdésére. Azt is tagadta, hogy gyanúsította volna a kormányt, hiszen a vádhoz azt is hozzátette, "remélem, nem igaz". Mindenesetre "itt és most" felszólította "a Fideszt, a Fidesz vezetőit, a kormányt és annak kiszolgálóit", hogy ne tegyenek ilyet, a választókat pedig, hogy "ne higyjék el a lejárató információkat".

Az inszinuáció apropóján bejelentette, hogy az MSZP választási kódex aláírását javasolja az önkormányzati választásokon részt vevő jelölő szervezeteknek, melynek egyik lényegi pontja a 13-ból, hogy a pártok tartózkodjanak az ilyen jellegű vádaskodásoktól, helyette saját programjuk bemutatására koncentráljanak.

Szanyi azt is bejelentette, hogy az MSZP elutasítja a korrupciós bűncselekményeket "ha vannak ilyenek", de a jövőben nem fogja kommentálni a korrupciós ügyekkel kapcsolatos értesüléseket - csak akkor kommentálnak híreket, ha az ügyben konkrét hatósági eljárás folyik. Ugyanerre hivatkozott akkor is, amikor megtagadta a lejárató kampányra vonatkozó híresztelése részletezését.

Az etikai kódex ügyében csütörtök 10:30-ra találkozóra hívta a többi pártot és jelölő szervezetet. "Csütörtökön addig ne jöjjünk ki a képviselői irodaházból, amíg ezt, vagy valami ehhez hasonlót alá nem írunk" - mondta. Az MSZP ugyanis kész javaslattal érkezikt, amit a szocialisták "természetesen egy jó javaslatnak" gondolnak.

Szanyi ezután arról is beszélt, milyen visszaélések folynak az ajánlószelvény-gyűjtés időszakában. "Magam is részt veszek a gyűjtésben, úgyhogy személyes tapasztalatom is van" - mondta.

Előfordul, hogy más jelölt nevével visszaélve gyűjtenek ajánlószelvényt. "Orbán Viktor az MSZP főpolgármester-jelöltje. Ezt most kifiguráztam, nehogy komolyan gondolják" - hozta fel példaként.

"A szocialista jelöltek nem bújnak aktivisták mögé" - mondta még, majd azzal zárta, hogy "[a]z MSZP a hazáért és a demokráciáért küzd".