Visszalépett az indulástól Egely György, az LMP budakeszi képviselőjelöltje. Mint elmondta, sokan támadták a tudományos nézetei miatt, és nem akart árnyékot vetni a pártra.
Egely György az Indexnek elmondta, hogy a lapunkban megjelent interjú után támadni kezdték a nézetei, találmányai miatt. Mivel úgy látta, hogy ezzel veszélyeztetné az LMP-t is, és nem akarta, hogy árnyék vetüljön a pártra, azt tartotta tisztességesnek, hogy benyújtja lemondását a jelöltségről.
Hozzátette, hogy közötte és a fizikusok között régóta folyik a vita a találmányairól és a nézeteiről, ami korábban egészen a zaklatásáig fajult. Úgy érzi, utolérte a Marco Polo effektus, akit ugyanúgy kiröhögtek, mikor hazaérve Kínából azt mondta, hogy papírpénzt és égő köveket (szenet) látott.
A korábbi interjúban Egely arról beszélt, hogy köztudott, hogy éjszaka, mivel nem tudják eladni az áramot az erőművek, felnövelik a feszültséget, és rásózzák az önkormányzatra. Éjjel négykor ragyogóan világít a mi falunk is, holott a fene se járkál az utcákon, tette hozzá. Na most ilyenkor a feszültséget le kellene szabályozni a nappali normál szint alá, nemhogy fölé és akkor a legatyásodott önkormányzatunk is kevesebbet fizetne érte, közölte.
A másik ötlete az úgynevezett etanoladapter volt, aminek segítségével hazai nyersanyagból készülhet alkohol, és ezzel az alkohollal benzines autók mehetnének. A mostani, számítógép-vezérelt autók ugyanis nem szeretik az etanolt, a benzinre vannak belőve, de az adapterrel teljes mértékben használhatják.

Kommentek
2010.08.25 15:33:02eMPi
@Crystah Mastah
Na igen!
Aki nem ért valamihez és arról beszél az balf@sz, de aki ért hozzá (tudja miről beszél) és szándékosan félrevezet... na az Antikrisztus ! :)
2010.08.25 15:33:22FotelTroll
Mindig is voltak a tortenelem soran ilyen "tudosok".
Mivel az mar kozismert, hogy a Newtoni fizika nem tokeletes, raadasul a vilag tele van paranormalis vagy nehezen megmagyarazhato tortenesekkel, ezert a ketelkedes elvarhato mindenkitol. Az univerzum sokkal bonyolultabb, mint gondolnank.
Ha valaki (akar Egely) ugy erzi, hogy o MINDENARON szeretne megvaltani a vilagot/fizikat/akarmit, kenyszerpalyara kerul. Mas iranybol megkozeliteni a dolgokat nagyon nehez, foleg a dogmatikus elmeletek miatt. A Marco Polo effektus is ilyen. Ezert en nem kinevetem Egelyt hanem inkabb sajnalom. Sajnalom, mert ELMELETBEN igaza van, biztos megoldhato sok minden ami az agyabol kipattant.
DE! Sajnos Egely nem eleg okos ehhez. Az iranyok, amiket kovet sajnos zsakutcak. A talalmanyai sajnos nem mukodnek. Papiron sem, nemhogy a valosagban. Viszont, mivel az o agyaban o mar, mint reformer-fizikus van elkonyvelve, lehetetlenseg elvarni tole, hogy bevallalja a 'hulye' szerepet. Ez emberi tulajdonsag.
Az egyetlen dolog, amit az ugyben nem tudok felfogni, hogy az LMP vezetese hogy juthatott el odaig, hogy a nevet adja ennek az embernek az ujabb 'felszinre bukashoz'. Az ilyen Egely-feleknek ott van az internet, hogy a marhasagaikat terjeszthessek. Es bizom benne, hogy nehany ev mulva egy tenyleg okos ember majd rajon, hogy hogyan is vannak a dolgok TENYLEG. Ez NEM Egely lesz, az is biztos. Pont ezert kell ot hagyni bekeben. De nem is szabad inditani jeloltkent. Es ha mar hasonlitani akarja magat, akkor inkabb Kolombuszt kellene felhozni, aki eljutott Amerikaba, de azt hitte, India. Kesobb jott egy csavo, aki rajott, hogy is van ez tenyleg. Ha Egelynek egy hajszalnyira is igaza van, akkor o tenyleg uttoro, de nem tud felnoni a feladathoz. Ezert sajnalom ot.
2010.08.25 15:42:51Sadist
2010.08.25 14:33:18 toms
Egely "támadása" a "hivatalos nézetet valló" tudósok ellen annyi, mint az íróasztalra felmászó kis lapostetű. Egy világlátott ember a kisujjával elnyomja, és flegmán arrébb pöcköli ami maradt belőle. Úgyhogy annyira nem féltem a tudósokat.
A másik nagy baj inkább az, hogy az átlag ember inkább a hülyeségre fogékony, mint a bizonyított, racionális tudásra. Ezt tudják az ilyen Egely-félék nagyon jól kihasználni.
2010.08.25 15:43:54titkom
"Egely arról beszélt, hogy köztudott, hogy éjszaka, mivel nem tudják eladni az áramot az erőművek, felnövelik a feszültséget, és rásózzák az önkormányzatra."
Ha ez így igaz lenne, bizonyítható is lenne, no de tud valaki linket arra, hol van ez hitelesen publikálva?
2010.08.25 15:44:23Szarazinda
Annyira bírom azért ezt is. Mindenki oszthatja az észt minden baromságról, lehet new age-es homeopátia, mindneféle természetgyógyász agymenés, alternatív fizika, örökmozgó, ilyen-olyan pozitív meg negatív energiák, kineziológia és az összes áltudományos babona, ha bárki ki meri röhögni, vagy számon meri kérni a tételek igazolását, bizonyítását, akkor valahogy mindig az az ultima ráció, hogy csak el akarják hallgattatni, meg a fizikusok/orvosok/egyebek begyöpösödött, rosszabb esetben a megszerzett pozícióikat féltő üzleti érdekei állnak a háttérben.
Erre mindig lehet hivatkozni, és nem lehet belekötni. Mert persze erre sincs bizonyíték, de hát a tradicionális tudományok és mások globális összeesküvése mindig népeszrű érv.
Na ennyit erről.
2010.08.25 15:44:40snakekiller23
Valahogy a tudomány nagy reformerei úgy pár évszázada nem ajtóstul rontanak a házba, kiabálva, hogy "Elnyomnak!" mint az anarchoszindikalista paraszt a Gyalogg Galoppban, hanem írnak egy cikket az eredményeikről/bemutatják a találmányukat (van már arxiv is) azt véleményezi a világon az a pár száz ember aki érti miről lehet szó. (mert már nem szoktak pl. Atwood-féle ejtőgépről középiskolás matekkal levezethető eredményeket közölni, tehát tipikusan egy szakirányú diploma, de inkább PhD szükséges az értő olvasáshoz valami érdemi eredmény esetén) Aztán vagy jó, vagy nem, vagy valahol a kettő között. Az ilyen Egely-féle stílust jellemzően paranoid skizofrén különböző stádiumban lévő grafomán elmebetegek nyomják, akik legjobb esetben valami más területről "képezték" át magukat házilag, ugyanakkor hemzsegnek a középiskolás szintű, elvi hibák a tipikusan terjengős, első vázlatában is világmegváltás céljából kkészült írásaikban, ha erre valaki rámutat akkor meg lelkizni, filozofálni kezdenek, vagy átmennek troll-üzemmódba.
2010.08.25 15:45:52c3as84
jó, hogy a fizikának is kell megújulás, de amit középiskolás tananyaggal lehet cáfolni, az azért már több mint necces... Ott van a húrelmélet meg mindenféle elborult állatság, amire szerintem bőven ráhúzható az "újító" jelző, aztán meglátjuk mi lesz belőle.
Amúgy meg a politikához nem kell fizika, szerintem Égely sem lógna nagyon ki onnan :)
2010.08.25 15:50:57emberallat
Szerintem az Egely jelenseg azert valik nepszeruve, mert akik rosszak voltak termeszet tudomanyokbol a suliban, azoknak nagy elegtetel hogy az osszes tudos fasz, es csak ki akarjak szipolyozni az emberiseget a nagytoke tamogatasaval.
2010.08.25 15:51:38Szelki Lata
1. Fizikusi diplomát tudományegyetemen szerez az ember és nem műszakin. Egely nem fizikus.
2. Galilei és társai mások voltak. Az ő hozzáállásuk a következő volt: én másként gondolom a természet működését, van is egy új elméletem, és annak bizonyítására itt van egy működő kísérlet, tessék, bárki elvégezheti. Ledobhatja a 2 téglát a ferde toronyból, stb.
Ezzel szemben Egely azt mondja: én másként gondolom, és bizonyítsátok be ti, hogy nincs igazam. Működő kísérlete sosem volt. Kókler. Buta szélhámos, amit bármely középiskolát végzett ember átlát, feltéve, hogy szerette a fizikát.
2010.08.25 15:53:46snakekiller23
FotelTroll
Ha valaki mindenképppen világot akar váltani ne tudósnak meg feltalálónak menjen, hanem politikusnak, vallási vezetőnek, filozófusnak, ezoterikus írónak, mittudomén.
2010.08.25 15:58:21Artúrkirály
Tisztelt Hölgyeim és Uraim !
1. Úgy gondolom, hogy közölünk igen kevesen vannak abban a helyzetben, hogy egyáltalán felfogják, hogy Egely György miről is beszél, ír. Amiről nincs tudásunk ne legyen véleményünk !
2. A tudomány úgy épül, hogy gyakran járatlan tévutakat kell kizárni vagy tévutaknak látszó, be nem látható utakon végig menni. Aki erre képes, az a tudós !
3. Egely mer és tud másként gondolkodni. Ezzel sok ember szemét csípi, csak az a baj, hogy az a fránya világ nem úgy működik, ahogy az akadémikus urak leírják... Egely meg ezt meri kimondani és keresi a megoldást - jól, rosszul ezt majd az idő eldönti.
4. Személy szerint azt gondolom, hogy ha Magyarországon mernénk Egely típusú embereket az irányításban tanácsadóként alkalmazni ez az ország gyorsabban túljutna a válságon, tudna innovatívabb lenni, esetleg még élhető, környezetkímélő technológiákat alkalmazó de gazdaságilag fejlett ország is lehetnénk!
5. Nézz hátra és előre: A középkorban az elektromosság úri játék volt, a rádioaktivitásról azt hitték a fotolemezen hagyott folt az egyetlen hatása - ma már mindkettő napjaink szerves része. Az Egely típusú emberek nyitják a jövőt, a fanyalgó, fikázó törpék pedig mindig megijednek a szellemi nagyságnak már csak az árnyákétól is !
6. Azért ott lennék szkeptikus Vágó ágya mellett amikor este a "Mi Atyánkat" mondja, vagy Istenhez fohászkodik a bajban... A paranormális dolgok elvetése nagyjából olyan szamárság, mint amikor valamelyik tudományos akadémia határozatban állapította meg, hogy levegőnél nehezebb dolog nem repülhet ...
Legyünk büszkék arra, hogy vannak független, a rendszerbe be nem épült tudósaink! Hajrá Egely György !
2010.08.25 15:59:11snakekiller23
emberallat
Hát kb., meg eleve milyen dolog már, hogy a focihoz, politkához, közgazdaságtanhoz, pedagógiához, diplomáciához mindenki ért, ehhez meg nem?
2010.08.25 16:00:17[HPhD]Blokkolnam
Ami a legborzasztóbb, hogy a hozzászólásokat olvasva, úgy látom hogy a legtöbb embernek fingja sincs hogy egy fizikus vagy egy kutató hogyan dolgozik a mai világban, és egyáltalán a különböző kutatások hogyan is folynak...az egyik hamis kép sok ember fejében (ezt Egely és a többi őrült próbálja is erősíteni) hogy a kutatók (fizikusok) vaskalaposak, és direkt hátráltatnak új felfedezéseket (itt különböző variációkban összeesküvés elméletek (pl. olajlobbi) szoktak következni)... annyira nem látnak bele ezek az emberek a világon folyó dolgokba, hogy nem igaz...a fizika még mindig az egyik legdemokratikusabb dolog a világon: ha bárki a világon előjön valamivel, egy új ötlettel, akkor publikálja azt, és ha máshol is kiállja ez a reprodukálhatóság kritériumát, akkor el fogják hinni a kutatók...itt nincs humbug, nincs mellébeszélés, vagy működik vagy nem...Egely és hasonszőrű társai ilyenkor jönnek az olajlobbival meg a vaskalapos tudósokkal, és hogy ők mennyire el vannak nyomva...Egely eddig nem tudott egy bizonyítékot sem bemutatni arra, hogy bármilyen agyament találmánya működne...
A legnagyobb baj az, hogy ma Magyarországon olyan szintre züllesztették az emberek szellemi színvonalát a médián és más csatornákon keresztül (+ szar közoktatás), hogy ma a jósnők, a sarlatánok, a "biorezonanciás"/kristályköves gyógyítók és társaik nagyon jól megélnek a hiszékeny emberekből... pedig könyörgöm, csak gondolkodni kéne egy kicsit, az sosem árt...persze tudom hogy a varázslás meg az örökmozgó elsőre sokkal érdekesebb mint az a tudomány, melynek legfontosabb elve a reprodukálhatóság....
Ezért érzem nagyon fontosnak, hogy már fiatal korban megfelelő oktatásban részesüljenek a gyerekek, és tanulják meg, hogy merjenek gondolkodni, merjenek kételkedni... (ezért jók pl. az olyan dolgok, mint a Kutatók Éjszakája, stb...)
2010.08.25 16:06:19Szelki Lata
Artúrkirály:
"1. Úgy gondolom, hogy közölünk igen kevesen vannak abban a helyzetben, hogy egyáltalán felfogják, hogy Egely György miről is beszél, ír. Amiről nincs tudásunk ne legyen véleményünk !"
Azt gondolom, hogy akkor amiről nincs tudásod, arról ne legyen véleményed. Alkalmazd Egelyt tanácsadóként... Bazz..Na akkor hagynám itt ezt a bolygót is.
2010.08.25 16:07:45snakekiller23
Artúrkirály
Egely évtízede ugyanazt mondja és bevezető fizika zh-n elvi hiba miatt áthúzandó levezetéseken kívül semmi konkrétummal nem állt elő a bombasztikus nagyotmondáson meg mártíromkodáson kívül. A "rendszerbe beépült" tudósok 2 milliárd tranzisztort zsúfolnak a körmöm hegyére és szabad szemmel nem megkülönböztethető pontossággal előrejelzik az ősrobbanás után hátramaradt sugárzás eloszlását. Egely meg a Libri könyvespolcaira publikálja, hogy mindenki hülye csak ő az örökmozgó helikopter.
2010.08.25 16:08:30[HPhD]Blokkolnam
Artúrkirály: na, erről beszéltem, ezt lehetne úgy nevezni, mint a "rendszer által kitagadott tudósok legendája"... azért gondolkodj már egy kicsit! tényleg sokszor előfordult a fizikatörténet során ,hogy miután valaki egy korszakalkotó ötlettel előállt, nagyon sokan kételkedtek benne egy ideig...de az ilyen kutatókkal ne említsük már egy szinten az olyan noname kóklereket, mint Egely :) Egely kb. egy alap BSc/MSc szintű tudással cáfolható, és könnyen megmutatható hogy hol van a hiba az adott levezetésében/érvelésében....de nekem még ez se kell...legegyszerűbb bizonyíték számomra az, hogy semmilyen működő találmánya nincsen :)
2010.08.25 16:08:55hazabölcse
...tervezet szerint 300 dollárt kéne fizetniük azoknak, aki a netre akarnak írogatni.
...és megmutatni a fônöküknek és a családjuknak, mekkora barmok
2010.08.25 16:13:10Poll
Artúrkirály: "az a fránya világ nem úgy működik, ahogy az akadémikus urak leírják... "
Te miről beszélsz, éppen, hogy úgy működik ahogy ők leirják. Ezért működnek a számitógépek, az internet, az űrhajózás és szinte minden. Ezzel szemben amit az egely féle idióták hadoválnak, na az az, ami nem műköik. Több évtizede nem tud lerakni semmit ez a szélhámos csaló ami működne. Csak hadovál baromságokat a világba. Ha lerakna egy működő találmányt az asztalra és nem csak hablatyolna, akkor mindjárt megváltozna a véleménye az embereknek.
2010.08.25 16:14:14Artúrkirály
Szelki Lata
Tán Nálad azért némileg több van - ezért is mertem hozzá szólni. Ha tehetném alkalmaznám is tanácsadóként és nem gondolom, hogy a sok ismerethiányos gyűlölködő véleménye lenne a mérvadó.
A bolygó elhagyása pedig - sajna - napirenden a következő 300 évben, ha ilyen Egely féle renitensek nagyon rövid időn belül ki nem találják, hogy miként tudunk környezetszennyezés nélkül, tiszta energiát nagy mennyiségben könnyen előállítani. Már ez csak így megyen, kedves Úr!
Amúgy meg a stílus az ember. " Bazz.."
2010.08.25 16:14:56c3as84
snakekiller23: "A 'rendszerbe beépült' tudósok 2 milliárd tranzisztort zsúfolnak a körmöm hegyére és szabad szemmel nem megkülönböztethető pontossággal" - Héé, én pont ezt csinálom... illetve nem az egészet, mert az kb 1000 emberen megy át.. de nebassz, akkor beépültem a rendszerbe?! Hát ilyet...:S
2010.08.25 16:21:30Artúrkirály
Poll
Van működő találmánya tudomásom szerint, az egely kerék, ami szabdalmaztatott, elérhető és a mai fizikai világkép szerint nem kellene / szabadna működnie.
Amúgy meg az alapkutatást, mint fogalmat a tudományelmélet is ismeri... Annak ugye nincs direkt hozadéka ma - de sok tekintetben utat nyithat egy új világkép felé.
Végül : nem értem ezt gyűlölséget valaki véleményével, személyével szemben. Egely ír valamit, ami vagy tetszik vagy sem - lehet egyetérteni, cáfolni, kétkedni vagy akármi. Egyet nem szabadna : egy normálisan kommunikáló emberrel szemben gyűlölködni. Hogy ez mire jó?! De mondom . a stílus az ember! Ezt azért meg lehetne ám tudományról, fizikáról, világképről kérlelhetelen bizonyossággal és Egelyről érthetetlen gyűlölködéssel kommentelő Urak és Hölgyek gondolni !!!
2010.08.25 16:22:00EMP
Aki azt mondja kapasbol mikor meglat egy Egely otletet hogy az hulyeseg mert ellenkezik az elismert fizikai tetelekkel az hulye.
Nem azt mondom hogy igaza van Egelynek, de nyitottnak kell lenni az uj akar hajmereszto dolgokra is. Ha be is bizonyosodik hogy az otlet alapjat ado dolog nem letezik vagy nem ugy letezik attol meg a megoldas tobbi resze elkepzelheto hogy felhasznalhato mas teruleten.
Einstein vagy ki mondott egyszer valami olyat hogy Ismerjuk a fizikat, tudjuk mi az ami lehetetlen. Aztan egyszer majd jon valaki aki minderrol mit sem tud es megcsinalja... :D
2010.08.25 16:22:04[HPhD]Blokkolnam
[link] (jaj, csak Egely-t nehogy eltegye láb alól az olajlobbi/CIA/MOSZAD/igény szerint helyettesítendő , mielőtt megcsapolja a vákuumenergiát, és egész Magyarországon energiában fogunk fürdeni, sőt az egész világnak árulni fogjuk)
2010.08.25 16:24:21snakekiller23
Artúrkirály
Van egy rossz hírem, ilyesmit nem az Egely-félék fognak feltalálni, ha, hanem rendeszerben jujdenagyon beépült tudósok garmadája évtízedek alatt, esetleg pár zseniális pacák akik rájönnek, hogyan kell nagyságrendeket javítani a tokomak energiamérlegén, vagy a napelemek, üzemeanyagcellák hatásfokán vagy rájönnek valami abszolút új dologra. Miután évtízedeket eltöltöttek egyetemeken, könyvtárakban, laborokban.
2010.08.25 16:24:45Artúrkirály
EMP
Csatlakozom ! Ez a lényeg!
Blokkolnam
S ha mégi megcsinálja ( vagy mások megcsinálják ) a nullponti energia kinyerését , akkor Te leszel a leghangosabb, hogy régen megmondtad !!! Az okosak utólag mindig "megmondták előre" - azt ami ellen kézzel lábbal tiltakoztak annak előtte !
2010.08.25 16:27:04tictac
@eMPi
Nem Sir Isaac nagyságát vontam kétségbe, a kora korlátai között a maximumot hozta, neki nem az elméjében voltak korlátai. Túl haladt rajta a fizika, annak ellenére, hogy cáfolni nem kellett, lehetett az állításait, csak pontosítani. Valamennyire ismerem Egely munkáit is, véleményt nem tudok róla alkotni, nem értem meg amiről beszél. Ettől még akár igaza is lehetne. Ez az állítása viszont az éjszakai feszültség emelésről, amit bárki ellenőrizhet egy párszáz forintos multiméterrel annyira primitív, hogy el se tudom igazán hinni, hogy ezt mondta. Gyanakodtam valami újságírói félreértésre, bulváros baromságra, de már másodszor jelenik meg a cikk, és nem hallottam cáfolatot.
2010.08.25 16:27:10[HPhD]Blokkolnam
EMP: még mindig nem értik...egy tudós nem ( csak) azért veti el Egely dolgait, mert ellenkezik a fizika jelenleg ismert törvényeivel, hanem mert kísérletileg sem tudja bizonyítani az elméletét, tetszik érteni? Ha bemutatna egy olyan kísérletet ami ellentmond valamilyen fizikai törvénynek, akkor már van miről beszélni...addig minek?????
2010.08.25 16:27:29snakekiller23
Ja és az Egely-kerék kontrollált körülmények között semmi olyat nem csinál, amit a fizika érettségi anyagának felhasználásval ne lehetne megmagyarázni.
2010.08.25 16:29:00c3as84
talpasvarj: igen, itt egyébként ez a hír :)
2010.08.25 16:29:13talpasvarj
Faszán hülyét csinált magából az LMP.
2010.08.25 16:29:42szoszo9inda
elfogult: "egely egy többszörösen tettenért hazudozó, egy szimpla kis csaló, akinek semmi keresnivalója a közéletben."
Na most ha a hazudozásnál tartunk, akkor a politikusok 99.9%-nak sincs ilyen alapon semmi keresnivalója a közéletben...
Mert tudod honnan lehet tudni hogy egy politikus mikor hazudik?
Hogy mozog a szája...
2010.08.25 16:30:32Szelki Lata
Artúrkirály: Biztosan nálam nagyobb rálátásod van a témára, én ugyanis nem vagyok teológus.
Ha az Egely féléktől várod a korszakalkotó találmányokat, akkor várhatod. Neki eddig egyetlen "találmánya" van, egy jó csapágyazású propeller, amit meg tud hajtani egy kéz, egy felmelegített vasaló, egy felmelegített hulla, egy felmelegített próbabábú keze, de nem tud meghajtani senki, ha búra alatt van. Nem forog gyorsabban, ha sok ember koncentrál rá akkor sem.
Szerintem Uri Gellerrel kellene összehozni. Egely csinál valami baromságot, Uri rászól, hogy "múkodj", aztán terraformálhatjuk is a Galaxist, össze-vissza hajlítgathatjuk a teret, természetesen tiszta és megújuló térenergiával. (Nullpontival)
2010.08.25 16:30:59[HPhD]Blokkolnam
snakekiller23: így van, ezek nem ilyen sufnituningos Egely szintű dolgok, nézzük már meg pl. a ITER projektet (ami ki tudja hogy fog e valaha gazdaságosan működni?):
[link]
2010.08.25 16:31:24c3as84
én meg visszaírtam az időben... tényleg semmi sem lehetetlen :)
2010.08.25 16:33:23Artúrkirály
snakekiller23
Lehet. De az is lehet, hogy a szikra ( tudjátok, abból lesz a láng ) egy nyugdíjas férfifodrász fejéből pattan ki, aki imád a teakonyhában "barkácsúnyi", amiből aztán tudomány lesz, eredményestől, találmányostól. Hallottál bizonyára bizonyos Béres Józsefről ( aki nem férfifodrász volt ! ) meg Bánfyról ( nem tudom jól írom-e a nevét ) meg millió más feltalálóról, akik próbálkozta és Szelki Latával élve " bazz" sikerült ! Hát ilyen ez a tudomány ! Persze nem akarom azt írni, hogy komoly tudományos laboratóriumok, jegyzett tudósok nem, csak nyugdíjas férfifodrászok lehetnek feltalálók - mert látom, már ezt akarod idenyomni ! - de az IS egy lehetőség. Ja ! És Egely sem ny. férfifodrász, tudomásom szerint nem is fizikus, de azért ma még nem kell papír ahhoz, hogy valaki tudományt csináljon.
2010.08.25 16:38:14tictac
@c3as84
Huh, ezt hogy csináltad? Tegnap néztem meg Hawking filmjeit, azt mondta az öreg, hogy a jövőbe még megoldható lenne, de a múltba nem megy. Most megsértettél valami paradoxont.
2010.08.25 16:38:17c3as84
Artúrkirály: Az a baj, h ezt a szintet már túlléptük. Ok, mondjuk valami jópofaságot ki lehet találni a garázsban bütykölve is. De olyan nagyságrendű dolgokat, amikről itt szó esett, szerintem nem.
Tudod mennyi munka, fejlesztés, hány mérnökóra van egy olyan termékben, ami kötelező lépés (vmi kütyü köv. generációja) vagy mennyibe kerül egy alap frekvencia analizátor, szkóp, akármi? Semmilyen háttér nélkül nem lehet kutatni, az meg a laboroknak, egyetemeknek van (mondjuk az sem nálunk).
Ötletelni persze lehet... valaki egyszer majd lehet vmit megcsinál belőle...
2010.08.25 16:38:25Szelki Lata
Artúrkirály:
"Hallottál bizonyára bizonyos Béres Józsefről ( aki nem férfifodrász volt ! ) meg Bánfyról ( nem tudom jól írom-e a nevét ) meg millió más feltalálóról, akik próbálkozta és Szelki Latával élve " bazz" sikerült !"
"tudomásom szerint nem is fizikus, de azért ma még nem kell papír ahhoz, hogy valaki tudományt csináljon."
Nem. Nem kell papír, mindössze egy működő kísérlet.
2010.08.25 16:38:43Artúrkirály
Szelki Lata
És Te honnan gondolod, h én teológus vagyok. Se teológus, se geológus - egyszerűne csak azt gondolom, hogy ha kalapáccsal próbálod a füvet visszaverni a talajba az akkor is ki fog nőni! Attól, hogy alpári és durva, mondhatom primitív megnyilatkozásokkal szeretnek kommentelni néhányan, főleg olyan dolgokról, amiről információjuk nincs ( de véleményük igen ! ) attól nem lesz kerekebb a világ. No !
2010.08.25 16:40:33c3as84
tictac: nemtom, de az index timestamp-je bizonyitja, h lehet. ez egy működő kisérlet xD
2010.08.25 16:40:49snakekiller23
Artúrkirály
Ha lesz ilyen, lesz ilyen; de ez azért alapvetően romantikázás, lássuk be.
2010.08.25 16:41:08EMP
Blokkolnam:
en ezt ertem es egyet is ertek vele: ha nem sikerul bemutatni vagy bizonyitani, akkor el kell vetni.
De ezzel parhuzamosan esetleg azon is el lehet gondolkozni hogy ugyanazt a kolcsonhatast es az arra vonatkozo rendszert mashogy is le lehet irni. Nem mondom hogy le lehet, azt mondom talan le lehet, erdemes elmelkedni rajta. Es itt ez a lenyeg, az evszazados rendszerek jol mukodnek, de mi van ha ugyanazt a rendszert le lehet irni ugy hogy meg jobban mukodjon?
Nincs azzal semmi problema ha van aki igy gondolkozik es magat az egesz rendszert veszi gorcso ala es vizsgalgatja hogyan lehetne pontosabb.
Ha kozben teved, hat istenem, legalabb probalkozik.
2010.08.25 16:41:11Artúrkirály
Lata
Közeledünk ! Talán még az a működő kísérlet is meglesz vagy tán' már megvan !! Talán a lebunkózott Egelyt kellene erről megkérdezni - mert azért talán Ő is tudna ehhez hozzátenni egyet s mást... Ja! Mielőtt megkérdeznétek - nem én vagyok az !!!
2010.08.25 16:42:58Szelki Lata
Artúrkirály:
Én abból gondoltam, hogy te teológus vagy, hogy te HISZEL abban, hogy az Egely félék fogják előre vinni a világot, én pedig TUDOM, hogy nem.
Azért tudom, mert egyetemen szakirányú diplomát szereztem.
Viszont tőled megkaptam, hogy te jobban értesz EHHEZ a témához, mint én. Rájöttem, hogy nem tudományos vitát, hanem hitvitát folytatunk, amihez a saját állításod szerint jobban értesz, ergo teológus lehetsz. Mert a fizikához nem értesz, annyi szent.
2010.08.25 16:43:00Artúrkirály
EMP
Megint egyetértek !
2010.08.25 16:45:21Evil Dick
A maga korában Teslát sem értették meg. Csak ezúttal nehogy túl késő legyen...
2010.08.25 16:45:35[HPhD]Blokkolnam
EMP: így van, igazad van, de ez már régóta létező dolog a fizikában, pl. van egy természeti jelenség, azt az egyik tudós megpróbálja leírni valamilyen fenomenologikus elmélettel, egy másik megpróbálja leírni valamilyen leegyszerűsített elemi törvényeken alapuló másik modellel, egy mérnök felír rá valamilyen empirikus képletet, ami többé-kevésbé használható, stb.....a tudományban az a szép pont, hogy nagyon sokféle megközelítés is jó megoldást adhat...de ez már más történet..
2010.08.25 16:46:13Szelki Lata
Teslának is voltak működő találmányai, tudtommal Edison el is lopta. Egelynek NINCSENEK MŰKÖDŐ TALÁLMÁNYAI, csak egy jópár idióta könyve, amit én is olvastam kamaszkoromban Hargitai Károly, Egely György és Daniken könyveivel együtt, csak azóta továbbtanultam.
Hogy miket ki nem tudtok találni! Marco Polo, Einstein, Tesla. Megáll az ész.
2010.08.25 16:47:01[HPhD]Blokkolnam
jajajajaj, mindig ezt a szegény Teslát húzzák elő a kalapból :)
2010.08.25 16:47:24Szelki Lata
Az előbb Hargitai, Egely, Daniken helyett Hargitait, Nemerét és Daniken akartam írni.
2010.08.25 16:58:26Mikrobi
Elég nagy baj volna, ha a hálózati feszültség éjszakánként ingadozna. Mekkora baromságokat beszél ez az álfizikus! Az LMP meg szégyellheti magát, hogy egy ilyen sarlatánnal állt össze, akármilyen rövid ideig is!
2010.08.25 17:00:48snakekiller23
EMP
Nagyon sokan gondolkoznak ezen, rengeteget összeírtak már a lehetséges alternatívákról, egyes fizikai alapelvek szükségességéről; termodinamikával kapcsolatban pl. szinte csupa olyan kérdés merül fel a világmegváltók részéről amit nem egyszer szó szerint tisztáztak már a XIX. században.
A kvantumtér- és a relatívitás elmélet összegyeztetésre versenyben van vagy féltucat jelentkező, a húrelmélet csak egy a sok közül.
Vannak akik még matematikából is újat építenek hogy szerintük esztétikusabb legyen, számüzik a reductio ad absurdumot meg az egzisztenciális bizonyítást... csakhogy ezt gyakorlatban meg is csinálják, összeírnak sok ezer oldalt száraz tételekkel, rigorózus bizonyításokkal, hogy lássák mire mennek vele. Egely meg mormog, hogy szerinte csakazértis van örökmozgó, összeír sokszáz oldalnyi inkoherens, hibás maszlagot, összerak ez alapján valamit ami nem működik, vagy nem úgy; aztán fel van háborodva, hogy nem ő a tanszékvezető Lágymányoson.
2010.08.25 17:03:17c3as84
ezt a feszültséges dolgot én sem vágom... bár nyilván nincs ez kifejtve, de nekem nem jön össze :)
2010.08.25 17:10:28balota
Crystah Mastah 2010.08.25 15:25:23
"Többször kapott meghívást, szkeptikusokhoz, BME fizikakonferenciára, etc., hogy demonstrálja az elméleteit (Egely féle szimmetriák, örökmozgók, etc.) _egyszer nem jelent meg_, mindig visszautasította."
Nem mindig utasitotta vissza. Emlekeim szerint az evtized kozepe fele (talan 2006-ban, nem tudom pontosan) elment egy szkeptikus konferenciara, ahol utkoztethette nezeteit az ott megjelent hallgatosag elott a meghivoival. Tobbek kozott BME es Szegedi Tudomanyegyetem fizika tanszekeirol voltak ott fizikusok. Siman cafoltak az allitasait, evtizedek ota letezo es bizonyitottan mukodo kepletekkel magyaraztak az Egely altal ujdonsagkent elmondott fantasztikus eredmenyeket. O csak hebegett erre. Azota (azt hiszem) nem tett eleget egyeb ilyen meghivasnak. :)
"Kategorikusan tagadja az energiamegaradás törvényét, illetve a termodinamika I. és II. főtételét az örökmozgó csodáival, ám prototípust még nem tudott demonstrálni róluk."
A problema nem is ott van, hogy nem tudja cafolni ezeket a gonosz teteleket, hanem fogalma sincs alapveto dolgokrol. Az indexen nyilatkozta nemreg, hogy „Ha egy készülék olyan energiát használ fel, amelyet gyakorlatilag ingyen és szennyezésmentesen állít munkába, és amely ráadásul mindenütt rendelkezésre áll, akkor nekem az már örökmozgónak számít, bár elismerem, hogy valóban pongyola a kifejezés.” No comment.
2010.08.25 17:10:36wwwwwww
Mikrobi:
Az erőművekben a generátorok termelik a villamos energiát. Ha van rájuk kötve fogyasztó, márpedig van, akkor rajtuk áram folyik keresztül. Namost egy generátor - meg egy villanymotor - nyomatéka is arányos az árammal. Ha több áram folyik át rajta, akkor nagyobb a nyomatéka - ergo erősebben kell tekerni, jobban kell fűteni a kazánt, hogy a turbina erősebben tudja tekerni. Ha kisebb az áram, akkor nem kell olyan erősen tekerni. Ha hirtelen csökken az áram, amire van példa, akkor hirtelen csökken a nyomaték, tehát hirtelen szegény turbina azt érzi, hogy alig van terhelése, és az is előfordulhatna, hogy elszáll. Képzeld el, hogy te vagy a turbina, és tekersz egy biciklit, amin húzod a féket. Ha hirtelen elengeded a féket, az hasonló. Na éppen ezért VAN frekvenciaszabályozás, primernek nevezik az erőmű belsejében a helyi szabályzást, szekundernek pedig az egész villamoshálózatra vonatkozót, ami biztosítja, hogy csak KICSIT térjen el az 50 Hz-től a hálózati frekvencia. De kicsit folyamatosan eltér és ingadozik, mert a dolgok ilyenek. Persze van egy tűrés, ami nagyon kicsi, pont ezt biztosítja a frekiszabályozás.
Ha érdekel részletesebben, akkor tessék:
[link]
2010.08.25 17:10:46Poll
Artúrkirály: "Van működő találmánya tudomásom szerint, az egely kerék, ami szabdalmaztatott, elérhető és a mai fizikai világkép szerint nem kellene / szabadna működnie. "
Marhaság, olvass utána, a "begyöpösödött tudósok" sokéve leirták hogy működik, egyszerűen a kézmeleg által keltett légmozgás működteti. Meg se mozdul búra alatt, se vákuum közeli állapotban, se máshogy ami kizárja a légmozgást. Ennyit a nagy "fizikai tövényeknek ellentmondó találmányáról". Bioenergia, az...
Az meg, hogy néhányan kicsit ingerültek az egely féle senkiháziak hallatán, nem meglepő. Ez a tanulatlan csaló évtizedek óta hülyézi le a valóban tanult tudósokat, rágalmazza őket, összeesküvés elméleteket gyárt róluk, miközben soha semmivel nem tudtam alátámasztani az agymenéseit, csak sorra adja ki a hülyébbnél hülyébb könyveit.
2010.08.25 17:13:51Csavarhúzós
Az Egely riportban nem az etanol-adapter volt a megaciki, hanem a röviden megemlített találmánya, ami a szén-dioxidból szenet és oxigént csinál. Az autó kipufogójára helyezve megszünteti a CO2 kibocsátást és a globális felmelegedést.
Ha elképzelünk egy ilyen szerkezetet egy szénerőmű kéményén, akkor már nem is kell bele szén: a fent visszanyert szenet visszacsúsztatjuk a kazánba. Szóval ránézésre baromság, teljesen világos, hogy miért nem vette komolyan senki. Az nem világos, hogy az LMP miért igen. (Valószínű ott is túl sok a jogász...)
Egely nem "alternatív fizikus", netán felfedező, hanem egy sima csaló. Már kb. 14-15 éve, hogy voltam egy előadásán, ahol egy "svájci" cég részvényeit árulta, (komoly pénzekért) akik pár év múlva cserébe ingyen szállítanak ingyenenergiát termelő készüléket és persze még osztalék is lesz. Azóta már többször eltelt a beígért 4-5 év, ingyenenergia sehol. No meg a pénz se...
2010.08.25 17:16:06wwwwwww
mégjobb:
[link]
2010.08.25 17:16:55eMPi
@wwwwwww
Örülök, hogy néha erre tévednek olyanok is akik jártak már V1 épületben...
Annak is örülök, hogy meglepően azonos példát hoztunk fel, ha kicsit feljebb nézed, láthatod, hogy mit írtam (ezek szerint van valami ragadós a V1-ben, bár amikor én koptattam még nem volt vet) és milyen reakciók születtek rá... :)
Azért azon csodálkozom mennyire nem vágják a feszültség éjszakai emelkedésének okát... Pedig ez középiskolás fizika
2010.08.25 17:20:05c3as84
wwwwwww:
Azt meg tudod mondani, hogy Égely hol tervezné csökkenteni a feszt? Mert tudtommal az elektromos áramot nem 230V-on jutattják A-ból B-be. Nyilván ott nem kellene csökkenteni, csak a végén, de akkor ... akkor meg mi van? Jójaz? És ha igen, akk. kinek? :)
2010.08.25 17:22:28snakekiller23
balota
Azon a bizonyos konferencián az volt konkrétan, hogy Orosz László megmutatta, hogy egy elemi hibát vétett egy kísérleti eredmény értelmezésekor. Amire reakcióként annyi tellett tőle, hogy Orosz maga elvégezte-e a kísérletet és most kísérleti vagy elméleti tudomány-e a fizika; mikor magukat a mérési eredményeket nem vonta kétségbe senki.
2010.08.25 17:26:36eMPi
HEhe
Orosz László... kiváló TANÁR! (Mellesleg keményen repkedtek a lóf@aszok az előadásain)... Volt szerencsém a fiát is ismerni... Ő is nagyszerű srác...
De nagy kár ilyen lapon ilyen nagyszerű emberek nevét említeni!!! Már csak ettől is bemocskolódnak!
2010.08.25 17:27:44wwwwwww
eMPi:
Inkább az a szomorú, hogy annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nincsenek tisztában ezekkel sokan, mégis megpróbálnak okosat írni. én se írok olyanról, amit nem értek.
Mindenki:
Egely úrral nem az a probléma, hogy vannak ilyen ötletei, és hogy kreatívkodik. Sok ember tette ezt a múltban is, és igen, ilyen ötletektől fejlődik a tudomány, csak éppen Egely úr nem képes/hajlandó belátni, ha téved valamiben. Én ott voltam akkor, amikor fizikusokkal folytatott vitát, de azt kell mondanom, hogy nem vita volt. Mert egyszerűen nem lehet vele vitatkozni, nem fogad el ész érveket. Ez a különbség közte és a "begyöpösödött" tudósok között. Ugyanis mindenki elfogadná az állításait, amint kísérletileg, sokféleképpen, sok ember által, reprodukálva bizonyítást nyernének. De erre nem nagyon hajlandó. Hogy mért nem, arról el lehet gondolkozni.
Ha ismeritek kicsit a fizika történetét, a 20. század elején Einstein idejében a fizika átment egy gyökeres átalakuláson, az alapjait kellett újragondolni (az éter elfelejtése és a kvantumfizika születése). Ez nagyon nehezen ment egyeseknek (pl. Planck), de mivel az évek során egyre több kísérlet és számítás igazolta az új dolgokat, ezért lassan elfogadták. Mert ez a tudomány fejlődésének a mikéntje.
Egely úr pedig ennek a folyamatnak az eredményeit söpri szőnyeg alá.
Szóval a "szemét szkeptikus tudósok" lennének a legboldogabbak, ha egzakt módszerekkel be lehetne bizonyítani az állításait. De ő nem meri alávetni magát a megmérettetésnek.
De ezeknek az átlátásához valóban nem kell egyetemi diploma, hiszen az alapelveket mindenki tanulta. Logikája is mindenkinek van. Használjátok, kérlek!
2010.08.25 17:31:53tabaki
Már ezt a kis örömömet is elvették hogy halálra röhöghessem magam a kampánybeszédén. :(
2010.08.25 17:36:50balota
Na, csak van mas is, aki emlekszik erre :) Szoval Egely nem egyszer kapott lehetoseget bizonyitasra. Most se uldozne' el senki, ha meg szeretne' mutatni a fantasztikus talalmanyait.
Orosz nagy arc. Egyszer ket eloadas szuneteben idezett ket sort Babits: Jonas konyvebol, majd "hogy is van" felutessel vegigszavalta. Senki nem ment ki az eloadobol szunetre. A vegen persze vastaps. Na, eleg a nosztalgiazasbol :)
2010.08.25 17:38:11wwwwwww
c3as84:
Igen, a villamos energiát nagy feszültségen szállítják, mert ugye egységnyi idő alatt egységnyi teljesítmény átvitelét feltételezve, és mivel a teljesítmény az áramerősség és a feszültség szorzata (P=UI), ezért növelik a feszültséget, hogy kicsi legyen az áram, mert az áram okozza a veszteségeket (az elektronok löködik a vezeték atomjait, ami ettől melegszik, és senki se akar fütőszálakat a távvezetékek helyett).
A végfogyasztók valóban 230V névleges feszültséget (IGEN, ettől ez is folyamatosan eltér ide-oda kicsit) látnak. Ennek megvannak az okai, hogy mért pont ennyi, legyen elég annyi, hogy 50 Hz-en ez az optimális a veszteségek tekintetében. Nagyon sok fogyasztó is erre a feszültségre van optimalizálva. És a fogyasztók nagy része nem egy egyszerű villanykörte.
Ha csökkentjük a feszültséget, akkor egy sima ohmikus fogyasztón (ilyen egy villanykörte jó közelítéssel) valóban kevesebb áram folyik, tehát kisebb a teljesítménye, de cserébe halványabb is lesz, szóval majd jól felszerelnek mégegyet, akkor meg már ugyanott vagyunk.
Legyen elég annyi, hogy a sok villamosmérnök meg erőműüzemeltető nem gonosz szemét gazember, mindennek megvan a műszaki oka.
2010.08.25 17:46:03wwwwwww
Képzeld el, hogy Egely Úr a vízcsapban lévő víznyomást akarja csökkenteni. Kevesebb víz fog fogyni? Nem, csak lassabban telik meg a poharad.
2010.08.25 17:47:11c3as84
wwwwwww:
És P és U és I ugye komplex? :P
2010.08.25 17:49:23c3as84
wwwwwww:
kössze, én értem. Igazából tudtam is. Sejtettem, hogy azt akarja, hogy cseréljük ki az izzókat zseblámpa izzókra (én alapból csak a közvilágításra gondoltam, mivel vmi olyat írt, hogy este náluk is szépen világít a falu)...
2010.08.25 17:49:55wwwwwww
Naigen, és effektív hatásos, de ezzel szerintem ne zavarjuk össze a dolgot :)
2010.08.25 17:50:34c3as84
wwwwwww:
Engem nem zavarsz össze, én is ezt tanultam, csak lusta voltam leírni amit Te. Bocs :) Meg vagy már 10 éve nem foglalkozok 5V-nál többet zabáló cuccokkal :) :)
2010.08.25 17:58:44Crystah Mastah
balota
"Nem mindig utasitotta vissza."
Nekem ez az alkalom kimaradt, hogy őszinte legyek, ámbár nem követem igazából a munkásságát, csak kölcsönben olvastam két könyvét. Mondjuk elég is volt belőle annyi.
Orosz pedig tényleg ott van. Igaz, hogy sokat követel, de nagy koponya, és sokkal többre tartom mint Egely-t, habár Orosz féle szimmetriákról még nem olvastam több könyvet. ;]
(hacsak az indexekben megjelent sok elégtelent nem tekintjük szimmetriának. :D)
2010.08.25 18:00:03wwwwwww
Hát ja. Ezek szerint vannak még, akik emlékeznek a régebben tanult dolgokra. Csak az nem fér a fejembe, hogy pl. 'Öreg', aki állítása szerint az MVM-ben dolgozik, nem mint takarítónő, hogy írhatott olyan kommentet, amilyet írt. Na mindegy. Remélem, nem biztonságkritikus munkát végez.
2010.08.25 18:00:42mallac
Olvastam egy jópofát valahol,éspedig eszerint Egely megmérte a manilai csodadoktorok vitalitását a kerekével...zsák a foltját.
2010.08.25 18:02:40Crystah Mastah
"Van működő találmánya tudomásom szerint, az egely kerék, ami szabdalmaztatott, elérhető és a mai fizikai világkép szerint nem kellene / szabadna működnie."
Mégegyszer, ez valamiféle hőáramlás hatására forog, de amint említve volt egy üvegbúra vagy papírlap már kifog rajta. Csak az a ciki, hogy "bioenergia mérésére" ajánlotta a kedves feltaláló.
Az üvegbúra ezek szerint megfogja a bioenergiát, a mikróba tett káposztás tészta meg sugározza azt. :o)
Boldogok a sajtkészítők. Tekintsétek szentnek Egelyt, annak talán még jó is, a szikaszilárd messiás és mártírképzetével. (oké, ez most gonosz volt.)
2010.08.25 18:14:59EvilHedgehog
Öreg:
"mindíg a meg nem értettek viszik előre a tudományt."
...hát persze, a sok idióta tudós a CERN-ben meg biztos csak facebookozik....
USA űrprogramjait is a sok megnemértett csodabogár vitte előre....mi?
2010.08.25 18:37:44öregbuksi
Nem tudom megitélni a fentebb pocskondiázott, vagy mennybe menesztett urat, mert laikus vagyok. Azt tudom, hogy a művészeknek, tudosoknak és más híres embereknek semmi keresnivalójuk nincs a politikában, mert nem értenek hozzá. Nem kell olyan ellenérv, hogy a baloldal és jobboldalon sem értenek hozzá, mert ez dőreség.
2010.08.25 18:44:05LongJohnHolmes
EvilHedgehog: Ha azon érted a tudomány előre vitelét, hogy átlagosnál jobb seggel (egyetemi kiseggelés) vagy nyelvel(előttük végzett seggekhez) rendelkező mérnökök és egyebeknek kinevezett mókusok egy halom pénzt elcseszve kísérleteznek, akkor az az.
A sorsfordító dolgokat általában nem ezek fent említett "zsenik" alkotják, hanem azok akik esetleg soha nem tanulták szervezetten a dolgokat.
Ha már az USA űrhajóit hozod fel példának, azok csak a régi kínai tűzijátékok felnagyított testvérei. Technológiailag csúcsteljesítmények, de minden részük kézenfekvő dolgokon alapul. Magyarul már bevált dolgok halmaza.
Elmesélem mik voltak a sorsfordító találmányok. Az elektromos áram, a szikratávíró, repülőgép, amik nem valaminek a továbbfejlesztései, hanem szinte semmiből valaminek a megfigyeléséből alkotta meg a kitalálója. Nézz utána, hogy ezeket kik találták ki.
2010.08.25 18:51:06JohnHenry
szánalomra méltó ez a gyűlöletfröcsögés :-( vajon hol tartana az ország, ha ehelyett, mindenki inkább dolgozna?
(valami mégiscsak lehet ebben az egelyben, ha ennyien utálják - kivéve persze, ha valamelyik bme oktató az itteni kommentelést adta ki házifeladatnak a t. hallgatóknak)
2010.08.25 18:59:16randymarsh
hazabölcse
és mivel R=U/I, nagyobb U esetén I is nagyobb. érted már?
Nah ezt gyorsan gondold át! :D
ha kijavítod magad csak 1db 1est kapsz :D
2010.08.25 19:04:33lOc (a pasztafáriánus)
@LongJohnHolmes: Én utánanéztem és nem találtam olyat, aki soha nem tanulták volna szervezetten a dolgokat.
2010.08.25 19:36:27Goompah
toms:
"2. @eMPi: Nem, az erőművekben nem szabályoznak frekvenciát, az hajszál pontosan 50Hz mindig."
Arra gondoltál, miért hajszálpontosan 51Hz a hálózati frekvencia? Esetleg azért, mert az erőműben szabályozzák a generátorok fordulatszámát?
A nemzeti hálózatok összekapcsolsának alapvető feltétele a pontos hálózati frekvencia. A feszültséget úgyis transzformálják, de a frekvenciát ilyen teljesítményszinteken (több száz MW) csak méregdrága eszközökkel lehetne változtatni, s akkoe is nagy veszteségekkel.
2010.08.25 19:48:57Goompah
Persze 50-et akartam írni.
Crystah Mastah:
Egyszer megjelent, igaz, csak a hallgatóságban:
[link]
A végén szót kért és próbálta cáfolni Orosz tanár urat (BME). Orosz tanár úr a videó végén úgy leiskolázta, hogy Egely csak hebegett, mint egy kisiskolás, aki nem tanulta meg a leckét.
2010.08.25 20:09:58snakekiller23
LongJohnHolmes
Ez még saccperkábé, hófúvásban, éjszaka, 10 dioptriával szemüveg nélkül igaznak látszhatott a századelőn, de csak az elmúlt száz évből ezerszám születtek olyan dolgok a lézertől kezdve a tranzisztoron át az internetig, ami csak magasan képzett emberek nem egyszer rendkívül erőforrás- és időigényes kutatásai révén jöhettek létre. Az elmúlt 50 évben szerintem nem nagyon találsz példát olyan lényeges felfedezésre, (elméletire, vagy gyakorlatira) ami ne egyetemektől, laboroktól, vállalatoktól származott volna.
Te valamiért nagyon frusztrált és sértett vagy az viszont eléggé látszik. Egyetemi kibukás, meg nem értett zseni?
2010.08.25 20:10:58Goompah
wwwwwww:
"A végfogyasztók valóban 230V névleges feszültséget (IGEN, ettől ez is folyamatosan eltér ide-oda kicsit) látnak. Ennek megvannak az okai, hogy mért pont ennyi, legyen elég annyi, hogy 50 Hz-en ez az optimális a veszteségek tekintetében. Nagyon sok fogyasztó is erre a feszültségre van optimalizálva."
El tudnád mondani, 50Hz-en miféle meggondolás alapján épp a 230V az optimális a veszteségek tekintetében? Én semmiféle ilyen meggondolást nem tudok elképzelni. Az, hogy a fogyasztók épp 220-240V-ra vanak optimalizálva, nyilván azért van, mert ennyi a hálózati feszültség.
Én úgy tudom, a 230V az Európa különböző államaiban használatos 220 és 240V között egy olyan középérték, amely belefér mind a 220V, mind a 240V toleranciasávjába.
2010.08.25 20:20:42ayatollah
A széndioxidszűrőt sem kell már feltalálni.
Itt van:[link]
Igaz, csak erőművekre van kigondolva egyelőre. Autóra nem.
2010.08.25 20:25:53snakekiller23
Ja és reál területen tipikusan a seggelésre berendezkedett emberek szoktak a leghamarabb felsülni. Sok komoly tanár és kutató már fiatalon is inkább levezet, vagy bebizonyít valami alapvetőt ha felmerül, minthogy csak úgy felmondja amit beseggelt.
2010.08.25 20:49:07bioLarzen
"Úgy érzi, utolérte a Marco Polo effektus, akit ugyanúgy kiröhögtek, mikor hazaérve Kínából azt mondta, hogy papírpénzt és égő köveket (szenet) látott."
Hát, ahhoz képest, hogy már a zókori görögök is használták tüzelőanyagnak a szenet, Britanniában pedig már jóval időszámításunk előtt, erős meglepetésként érhette az Európaiakat a szén, mint "éghető kő" híre a XIII.-XIV. században...
(Bocs, ha írta már valaki, nem volt ütőm végigolvasni a kommenteket)
bio
UI: Ja, és igen sokáig volt keszi lakosként örülök, hogy Egely legalább nem égeti tovább volt otthonomat :)
2010.08.25 21:06:10Open
snakekiller23
Nem csak a napelemek és szélturbinák vannak messze az "elfogadhatótól". Minden nagyon messze van attól. Csúnyán be van fékezve a fejlődés, pillanatnyi haszonszerzés miatt, de saját magunk és környezetünk elpusztítása a génjeinkbe van kódolva. Rövidesen szétb..unk egy egész bolygót, csak innen nincs hova lépni tovább.
Itt van például ez a LED tv, amellyel manapság überkednek, állítólag korszerű... a korszerű egy gyufásdoboz méretű szerkezet lenne, amely holografikus képet vetítene és agyhullámokkal lehetne szabályozni. Ez már közel lenne a korszerűhöz. A kommunikáció is megrekedt az ókorban, még mindig nem használjuk például a tudatmegosztást.
Szóval egyhelyben toporgunk...
2010.08.25 21:13:31giraff
Egely az egyetem alatt egy időben édesanyámnak csapta a szelet. Nem túl sokáig, mert anyám hamar rájött hogy nem teljesen normális, okosnak okos, de a realitásérzéke kb mint Fogarasi Árpádnak.
Ne felejtsük hogy olyan emberről van szó aki könyvet írt az örökmozgó számtalan eltitkolt fajtájáról, ill. rendszeresen publikál az UFO magazinban, magam is olvastam néhány írását ti. a rokonságban van akik járatja az UFO magazint. Nagy észosztás megy benne, ajánlom mindenkinek.
Mindezek ellenére sokan tisztelik az esze miatt, de nincs ki a négy kereke egész egyszerűen.
2010.08.25 21:33:05Crystah Mastah
@Goompah
Crystah Mastah:
Egyszer megjelent, igaz, csak a hallgatóságban:
[link]
Fúú, köszönöm. Nem láttam még, de azért nagyjából pontosan az történt, amit vártam benne. :)
2010.08.25 21:36:10snakekiller23
Open
A holografikus kijelző mitől is korszerű? Leboratóriumi körülmények között talán működnek hasonló dolgok valami kezdetleges formában, (az agyhullámos dolgot kivéve, az nem is tudom lehetséges-e) de a sorozatgyártás megfizethető áron már nem is ugyanaz a műfaj. Az LCD tekintve mennyire kifinomult technológia és milyen mennyiségben, minőségben és áron áll már rendelkezésre még messze van a teljes elavulástól.
Tudatmegosztás... ok, hűvös történet ecsém.
Az hogy a profitérdekek bizonyos mértékben visszafogják a fejlesztéseket valamilyen mértékben lehet, hogy igaz; de nagyobb részben inkább tévképzet, amit a modern ember türelmetlensége és végletekig fokozott elvárásai inspirálnak. Az, hogy Moore törvénye ennyi év után is hellyel-közzel érvényes, meg, hogy már lassan a tanyára is szélessávú netet kötnek azért nem azt jelzi, hogy egyhelyben toporgunk.
2010.08.25 21:38:08huss
A semmiből működő nagy pártot csinálni nem könnyű, becsúszott a nagyon megosztó Egely is. Persze erre mindenki azonnal kukázni akarja az LMP-t, és én is meginogtam. Egely ezt érzékelve azonnal lemondott.
Na erre mondom én azt, hogy innentől akár újra is indulhatna. Erre a belátásra ugyanis a magyar politikai elit láthatólag nem képes. Lehet, hogy feltalálónak szar, de a politikai rátermettségét magyar viszonylaton belül legalábbis számomra tökéletesen bizonyította!:)
2010.08.25 23:07:26bitond
Egelyvel már találkoztam, mint képviselőjelölttel, a XII. kerületben, úgy emlékszem MSZP színekben, még valamikor a 90-es években. További karrierjét nem ismerem...
2010.08.26 10:55:08Open
snakekiller23,
A lényegre tapintottál. A tanyákra is bevezetik a szélessávú netet... Ez nem fejlődés, ez egy működő rendszer kiterjesztése, semmi egyéb. A fejlődés terén nem lépünk szinteket, megrekedtünk egy szinten. Ez ugyanúgy igaz az agyműködésre is.
Tudományos elméletek, ákombákomok vannak csak a működéséről, de a tudatos működtetéséről, használatáról, kihasználásáról csak elenyésző mértékben áll rendelkezésre ismeret. Sőt az majdnem a nullával egyenlő.
A rendelkezésre álló nyersanyagokat és felépítésünket figyelembe véve csak a saját árnyékunkban járunk vagy még abban sem.
2010.09.03 23:10:05ANTICK
[link]
Ez van. Tessék végignézni és megérteni. Ha ez nem sikerült nem kell egyből vitatkozni.
2010.09.06 17:01:04Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?
Véleményem szerint nem a tudományos nézetei, hanem a hülyesége miatt "támadják" a jelölt urat...
2010.10.02 19:36:59Freemen
"A korábbi interjúban Egely arról beszélt, hogy köztudott, hogy éjszaka, mivel nem tudják eladni az áramot az erőművek, felnövelik a feszültséget, és rásózzák az önkormányzatra."
Ekkora ostobaságot.
Egyrészt az erőművek amikor tartósan kisebb a fogyasztás lejjebb veszik a teljesítményt.
Másrészt a fogyasztás nem függ a feszültségtől, nálunk fogyasztásmérés van, a feszültség (esetleges) ingadozása nem befolyásolja a fogyasztást, csak a teljesítményt. De itt minimális eltérésről van szó, a névleges 220-Volt sohasem 220 Volt, inkább 230 környékén ingadozik.
2010.10.02 23:23:24luciferko
"De itt minimális eltérésről van szó, a névleges 220-Volt sohasem 220 Volt, inkább 230 környékén ingadozik."
Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy a névleges 220 már évek óta hivatalosan 230.
2010.10.02 23:39:28luciferko
OPEN
Nálad a pont. Sokan elfelejtik, hogy a tranzisztor óta talán a memrisztor az egyetlen igazi találmány (jobban mondva a sikeres megoldása, hiszen ez sem mai gyerök), minden más csak az évtizedek óta meglévők egyre kisebbre zsúfolása.