Nemcsak az LMP-s főpolgármester-jelölt, hanem a kerületi polgármesteri posztokért indulók is rosszul állnak az ajánlószelvény-gyűjtésben. Négy nappal a határidő lejárta előtt Jávor Benedek csapata a szükséges mennyiség felét szedte össze, és hozzá hasonló eredményeket tudnak felmutatni a többiek is.
A Lehet Más a Politika vezetői nem nagyon rejtik véka alá, hogy hamarosan véget érhet pártjuk választási sikerszériája.
Az LMP tavasszal váratlanul jól szerepelt az országgyűlési választáson, az alig egy éves működés után 7,48 százalékos támogatással alapíthatott frakciót a parlamentben. A szereplésről alkotott képet javította, hogy Budapesten messze az országos átlag felett, 12,8 százalékot teljesítettek.
Az Index információi szerint az optimizmusra alapot adó számok ellenére a párt országos választmányában többen felvetetették, hogy nem érdemes a budapesti főpolgármesteri és a polgármesteri posztokkal kísérletezni, mert ennek a párt reális állapota miatt komoly kockázatai lehetnek. Akkor azonban a többség úgy látta, többet ártana a pártnak, ha csak az önkormányzati képviselői helyekre hajtanának, és nem neveznének meg helyi irányító figurákat.
Négy nappal a kopogtatócédulák leadási határideje előtt az LMP főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek a szükséges ajánlók felét sem szedte még össze, és hasonlóan gyengén állnak a kerületek polgármesterjelöltjei is.
A kampánycsapat még reménykedik abban, hogy az utolsó pillanatokban meglódul a gyűjtés, azt azonban hozzáteszik: ha összejön a 28 ezer darab a szokásos 10-20 százalékos biztonsági tartalékkal, az kisebb csoda lesz. A legjobban a zuglói LMP-sek állnak, akik a szükséges ajánlószelvények 70 százalékát tudták összegyűjteni (tavasszal is ez volt az egyik legtöbb szavazatot elérő LMP-s kerület).
A pártban azzal magyarázzák a gyenge teljesítményt, hogy az elmúlt hónapokban sokan lemorzsolódtak az indulásánál még lelkesen közreműködő civilek közül, ezért nehéz aktivistákat találni. Kicsi a párt kampánykerete is egy nagyobb apparátus működtetéséhez.
A várható bukta okaiként említik az is, hogy a Fidesz által módosított választási szabályok a korábbiaknál jóval kedvezőtlenebbül érintik a kis pártokat.. Túl rövid most a gyűjtési határidő, amely alatt az eddigi mennyiség kétszeresét kell begyűjteni.
Az Index információi szerint az LMP-nél jobban áll, de több ezer ajánlója hiányzik még a jobbikos Staudt Gábornak is. Úgy tudjuk, hétfőn 22 ezer darab környékén állt a gyűjtés. Az MSZP, amely a tavasszal lejtmenetben volt, az ajánlógyűjtésben jól teljesített. Szinte minden kerületben, és a főpolgármester-jelöltek között is a szocialisták adták le elsőnek céduláikat.
Úgy tudjuk, a magas ajánlási küszöb a viccpárt indulását is meg fogja akadályozni. A Kétfarkú Kutya Párt fővárosi és VII. kerületi jelöltje is messze van még a pénteki zárás előtt szükséges mennyiség összegyűjtésétől.

Kommentek
2010.08.30 21:15:49méhe
Én még egy pártot tüntetnék el mihamarabb! Akik kicsit sem Jobbik inkább csak "többik". Remélem nem sokáig!
2010.08.30 21:20:04barli
nem az a furcsa, hogy most miért nem tudnak összeszedni pár nyamvadt cetlit a kicsik, hanem hogy hogy a csudába tudták öket összeszedni a húsz éven át! A rendszer tök sz*r, de mondjuk nem a fidesz alakította ki, neki csak jól jön épp.
2010.08.30 21:25:46rockjano_
Gyerekek ne szadeszozzuk már az LMP-t. Én mint ős liberális nem szavazok rájuk még akkor sem ha vannak a politikájukban liberális elemek.
De alapvetően baloldali gazdaságpolitikájukban nem hiszek. Ugyanannyira szocialisták mint az MSZP vagy mint a FIDESZ (mert szocialista az is bizony !!!)
Szerintem a cédulagyüjtési idő lerövidítése mellett a legnagyobb bajuk az hogy rengeteg volt szdsz szavazó szavazott rájuk mert egy liberális pártot képzeltek beléjük és kiderült hogy nem azok. Nagyon kellene egy rendes kapitalista atlantista liberális párt nagy űr van a politikai mezőben. (állítólag alapítás alatt van valami ilyesmi) akkor lesz mire szavazni.
És persze próbálják az mszp helyét is betölteni a baloldalon de az soha nem fog menni ahoz ők túl intellektuálisak. Nem lehet egyszerre az szdsz és az mszp szerepét is eljátszani ez két teljesen más dolog.
És nagy hiba volt nem találni egy közös polgármester jelöltet még időben.
A baloldalnak meg kell tanulnia hogy egyedül senki nem győzhet többé onnan csak koalícióban akármennyire is nehéz.
2010.08.30 21:38:33Denny Crane
Atro, anyad2 és még egy csomóan:
Könyörgöm, valaki mondja már meg, miből következtet az LMP - SZDSZ utódlásra... Forrásokkal, hitelesen. Mutassatok volt SZDSZ tagokat az LMP vezetésében, esetleg tényekkel alátámasztva azt, hogy az SZDSZ áll az LMP mögött! Városi legendák nem érdekelnek, amíg a Jobbikról nem bizonyítja valaki, hogy orosz tőként mozgat itthon, azt sem hiszem el (pedig mintha ezt is nagyon-nagyon szajkózná mindenki).
A Btk. módosítás meg... Szerintem azt egy gyakorló jogász sem szavazta volna meg. Maga a normaszöveg tele hibákkal, önellentmondással, és csak úgy mellesleg visszahozza a "középmértéket", amit a teljes bírói kar utált, mert lehetetlenné tette a megfelelő büntetéskiszabást. Emellett az a nevetséges helyzet állt elő, hogy ha valakinek egy eljárásban bírálják el a könnyű testi sértését (ez egy darab pofon), a jogos védelmet túllépő súlyos testi sértését (sima verekedés) és a fegyveres rablását, akkor az kötelező életfogyt. A különös kegyetlenséggel, aljas indokból, kiskorú sérelmére elkövetett emberölésnél meg van mérlegelési lehetőség, tehát ott nem kötelező, kaphat mondjuk 15 évet is. Na EZÉRT nem szavazta meg az LMP. A 96%-os váderedményesség mellett (ez azt jelenti, hogy 100 emberből 96-ot elítélnek, ami nem az ügyészséget dícséri, hanem a bíróságot minősíti, normális országokban ez az arány 60-70%) meg egyenesen életveszélyes így módosítani. Ez alapján pár éven belül Magyarország egyik fele börtönben ül, a maradék meg smasszer.
Visszatérve az LMP-hez:
Tényleg ennyire egyszerű mindenki? Ami nem FIDESZ, MSZP vagy Jobbik, akkor az csak SZDSZ lehet? Mi lenne, ha mondjuk azt mondanám, hogy valójában a Jobbik az SZDSZ, csak átvernek éppen mindenkit?
2010.08.30 22:08:10kötözködő
Egyesek szerint az szdsz utódpártja, mások azt vetik a szemére, hogy nem az szdsz programját és szavazóit vette át. Most akkor mi van?
2010.08.30 22:14:09silverwol
A magyar nep igen keves dologban tartozik a vilag elvonalahoz, de azt hiszem a masok leszolasa ezen keves koze tartozik. Most az LMP, maskor mas, teljesen mindegy, a lenyeg, hogy el lehessen mondani miert rossz, miert nem fog mukodni. Hajra, csak igy tovabb! Kar, hogy ebbol epitkezni nem, csak rombolni lehet.
2010.08.30 22:40:30steverubellreborn
Érdekelne hogy vajon miért ilyen gusztustalan módon ellendrukker az Index az LMP-vel annak indulása óta.
2010.08.30 22:44:38steverubellreborn
"Ugyanannyira szocialisták mint az MSZP vagy mint a FIDESZ (mert szocialista az is bizony !!!)"
Na ne röhögtessél,a maszopban van valami komcsi utóízú szociális érzékenység, a fidesz meg megvédi a (középosztálybeli)magyar családokat (de kitől) szóval ezek csak gurgulázások az LMP szociálpolitikai elképzelései képest amely alapvetően az esélyegyenlőségre épít.
2010.08.30 22:52:18steverubellreborn
"rendes kapitalista atlantista liberális párt nagy űr van a politikai mezőben. (állítólag alapítás alatt van valami ilyesmi) akkor lesz mire szavazni."
Majd a Hitgyülis Hack Péter igaz? Szóvívő a bucsúcédulárus homofób és iszlám ellenes lózungokat böfögő Németh Sándor.Lesz itt liberalizmus!:) Egyébként végtelen unalmas már ez a liberális szavazók ismételgetés,ameddig nincs is pontosan körülhatárolva,hogy kik is ők.Mellesleg a tiszta piaci verseny az ordoliberálisokon kívül kevesen fogadják el. a Reagan-i neoliberalizmusról meg bebizonyosodott,hogy piaci önmagában nem old meg társadalmi egyenlőtlenségeket.
2010.08.30 22:53:33Rigo'
Mondták már, hogy ide inkább csak kretének kommentelnek, de eddig nem tapasztaltam meg ilyen tisztán.
Mi vettük a fáradságot és most is elkészítettünk egy igen alapos programot ellentétben valamennyi párttal. Az, hogy nem olvastok róla, annak köszönhető, hogy nincs Magyarországon független média, amely hajlandó lenne azt tételesen kommunikálni és összevetni a többi (nem létező) programmal. -Ha valaki szeretne TV-t csinálni nekünk az legalább annyit használna az országnak, mint a párt megalapítása!
A halálvárókat pedig el kell, hogy keserítsem, ha az ország állni fog, az LMP túléli őket is. Mert küldetése van, ellentétben a többi párttal amelyeket csak a szabad rablás éltet nagyjából az első kormányváltás óta. ;-)
Amúgy písz és járjatok edzésre, ahelyett hogy itt éljétek ki a frusztrációitokat.
2010.08.30 22:54:32steverubellreborn
"de egyszer minden befuccsol, ha nincs mögötti jól megfogható program. Legalábbis egy értelmiséginek ez vélhetően számít."
Értelmiségiként biztos olvastad az LMP 40 oldalas Budapest programját.
2010.08.30 22:58:07steverubellreborn
"Jávor Benedek nevű gyerek, akiről szintén nem lehet sokat tudni, de a kopogtatócédula botrányokban ők is benne vannak nyakig (tavasszal egyik belvárosi ismerősöm mondta, hogy konkrétan pénz ajánlatot kapott egy lmp-s aktivistától az ajánlószelvényért cserébe). "
Hazudsz.Egyébként van doktorija is,fél száz tudományos publikációja és 10 éves környezetvédő múltja.
2010.08.30 23:00:03william wallace
Tanácstalan vagyok. Akkor most gennyes tus vagy redvás szendvics? Melyiket szeressem?
2010.08.30 23:02:34steverubellreborn
" törvénytelenül megszórták reklámmal a választókat? örüljenek, ha nem jelenti fel őket senki a nhmh-nál..."
konkrétumok?
2010.08.30 23:05:53steverubellreborn
" és mikor meglátták mi az egyből visszahúzták a kezüket. :D"
Szerencsétlen droid megértelek,hogy neked ennyi öröm jutott mára.
2010.08.30 23:14:11gasoline
Viktor=szalámipolitika
Nem mintha nagyon hiányoznának a politikai éterből... Egy ország, nagyváros globális problémáját, gondjait a levegő tisztasága és a cigány munkaerő fizetése felől megközelíteni a stand-up comedy kategóriája.
Lehet más a vízilabda! Legyőztük a szerbeket! Na, ez a nem-mindegy!
2010.08.30 23:15:33naponta 3x
Éljen a Kétfarkú! Le a gravitációval! Minden más ajánlat komolytalan.
2010.08.30 23:23:16andrush
Szánalmas ez az ország. Persze nem nagy kár az LMP-ért, mert JÁvor Benedeken kívül egy normális arcuk nincs (talán még az a karácsony valaki), csak azt sajnálom, hogy csak faszjóskák lesznek a szavazólapon. Lehet, hogy ősszel fasszal fogok szavazni...
2010.08.31 00:01:42Phil Co.
Az LMP önálló léte sokakat frusztrál. Hol új SzDSz-nek, hol Fidesz-hadoszlopnak nevezik. Érthető: a kormánypárt(ok - haha!) számára hosszú távon komoly ellenfél lehet, a szocik számára a szocialista párt hiteltelenségének ellenpólusa. Jellemző, hogy a mocskolódás - a jobbikosok mellett - leginkább a volt kormánypárttól jön. Lassan már beszáll a jelenlegi kormánypárt is ebbe. Mert az ökopolitikai párt láthatóan nem fekszik le egyiküknek sem.
Az LMP mint SzDSz 2.0 igen vicces. Pl. a VII. kerületben a FÜGE nevű "civil" egyesület, amelyik kizárólag volt szadeszesekből áll, az egyik legkomolyabb akadályozója az LMP gyűjtésének. Ahogy az egyik FÜGE-alapító mondta, fideszes módszerrel minden kc.-t "letarolnak", akkor is, ha már megvannak. (A szoci polgármester-jelöltet meg támogatják...) Ezek után az ökopártnak az új szadesz?
Az azért elismerésre méltó, hogy miközben évek óta azt hallani (joggal), hogy a kétpólusú pártrendszer nem képvisel senkit, így a kisebbik rosszra voksolás kényszere apolitikussá tesz, aközben lassan megint lehet választani a fekália és a canis merga közt. És nem azért, mert az LMP támogatottsága annyira kicsi, hanem mert az infrastruktúrája, a pénze és a gátlástalansága elenyésző a két régihez képest.
De van esély rá így is, hogy a főváros második legnagyobb frakciója az LMP-é legyen. Ha lesz egy arca (Jávor Benedek), akkor szinte biztos.
Igaz, akkor nem is lesz olyan könnyű bizniszelgetnie a régi pártoknak!
(És a jelenleg elkeserítő adatok ellenére is van esély, hogy meglegyen a kopogtató. Nem kellenek ehhez piszkos, törvénysértő trükkök. Beérhet, hogy az egyéni jelöltek a körzeteikben otthagyták értesítőiket minden ajtóban. Sok választó keresi föl ez alapján az LMP-t.)
2010.08.31 00:05:57Jó Estét
Legyen mar vegre vege ennek a szarszagu komedianak, amit valasztasoknak hivnak, oszt legyen mar par ve nyugtunk. Egy fasz mindegyik, ugysem arra szavaznak az emberek aki a legjobb lenne, hanem akinek a legjobb a marketingje. Ugyanazok az emberek szavaztak meg a Gyurcsanyt akik most a halalba kivanjak es most megszavaztak a Viktort (meg elotte a Medgyessyt, Viktort, Hornt meg Antallt), majd 3 ev mulva ot is a halalba kivanjak. Kurvara naiv ebben az orszagban mindenki, allunk tatott szajjal, oszt csodalkozunk, hogy baszod megin nem lett kolbaszbol a keritest, meg nem jottek a thai felszopolanyok :)
2010.08.31 00:19:55flugi_
Ha jól értem, akkor nem gyűjtöttek sokkal kevesebbet, csak a fidesz közben megváltoztatta a feltételeket. Örüljünk, hogy csak ennyi, kétharmaddal közibük is lövethettek volna.
2010.08.31 00:40:59pimpalini
Gyerekek!
NEm hiszitek el mennyire baromira unom már ezt az egész szart, ami Magyarországon megy. Agyal a sok idióta, meg véleményt formál, befolyásolni próbál másokat, miközben maga sem tudja mi is annak a lényege amiről beszél. Szánalmas, unalmas, szar, ami itt folyik. Amilyen embereket az arcunkba tolnak. Persze cirkusz az egész, mert így a sok hülye nem azzal foglalkozik, hogy drága a kenyér, nincs normális munka, növekedik a benzinár, hanem egymás torkát harapja át önnön hitét és igazságát hangoztatva.
Annyi ostoba, bunkó, hülye ember van ebben az országban, hogy ezzel bekerülhetnénk a rekordok könyvébe. Legyen szíves már mindenki körülnézni az utóbbi 20 évben mondjuk a fővárosban. Megnézni azt, milyen munkahelyek szűntek meg, s milyenek keletkeztek az országban? Milyen lehetőségeket kínálnak a korábban erősen fejlesztett középvárosok, megyeszékhelyek? Mit ér ma egy diploma? Mit képeznek és hogyan felsőoktatás címén. Milyen vidéken a közbiztonság? Mit nyertünk azzal, hogy az Uniónak engedelmeskedve szétcsesztük a mezőgazdaságunkat? 8 év alatt miért nem épült meg rekordösszegből a 4-es metró?
Stb...
A végtelenségig lehetne sorolni.
Ide elitváltás kellene, kellett volna 20 éve. Nem szadesz meg maszop, meg szcientológusokat védő ügyvédi iroda. Ide betartott törvények kellenének, emberhez méltó fizetések, s nem cirkusz (x-faktor meg megaszar meg anyátok közt).
Ide alkotni akaró, tettre kész, pozitív emberek kellenének, s egy olyan akarat, amely végre a megfelelő helyen hajlandó dolgoztatni a tehetséges és szorgalmas embereket. S nem a ládagyárban, a laptopösszeszerelő üzemben, nem pénzügyi tanácsadóként, nem biztonsági őrként és nem a mekdonáldszban...
De vitázzatok csak a szaron, attól biztosan jobb lesz...
2010.08.31 01:06:13pástétom
Atro:
"Amúgy eléggé vicces lesz ez a budapesti főpolgármester választás. Már megszámolni sem tudom, hogy mennyien indulnak Tarlóssal szemben. "
Azért ez így, ebben a megfogalmazásban logikailag egy kicsit zavaros. Mintha Tarlós I. lett volna eddig a főpolgármester, akinek idén minél több-és több kihívója akadt volna. :D Pedig most ő is csupán egy jelölt, - igaz, nagy az esélye.
2010.08.31 01:15:13BLovi
A viccpárttal kapcsolatban egy kérdés:
Ha esetleg valahol elérnék a szükséges mennyiséget, illetve a mostani kampány során ugye minden költséget (pl. nyomdai) 100%-ba a viccelgetők dobták össze a támogatóikkal? Mert ha akár csak 1 forint is elmegy az amúgyis szűkös közpénzből arra hogy viccelgetnek akkor a ku***a anyjukat. De ha saját pénzből hülyéskednek, akkor azt tegyék nyugodtan.
2010.08.31 01:15:44pástétom
Phil Co.:
"De van esély rá így is, hogy a főváros második legnagyobb frakciója az LMP-é legyen. Ha lesz egy arca (Jávor Benedek), akkor szinte biztos."
Álmodban. A második legnagyobb frakciója az MSZP-nek lesz. Hol is áll az LMP az országos közvéleménykutatási fölmérésekben? 4-6%-on? Bp-en 12-őn? Szétröhögöm magam, mikor megannyi ember már most bennük látja az ellenzék fő pártját. Akik a szocialisták helyére léphetnek... Jobb, ha kiábrándítalak: az MSZP előbb támad fel, minthogy az LMP-ből erős nagy ellenzéki erő válhatna.
2010.08.31 01:30:29Georgiana
"Ide betartott törvények kellenének, emberhez méltó fizetések, s nem cirkusz (...)
Ide alkotni akaró, tettre kész, pozitív emberek kellenének."
Pimpalini, ez nagyon fontos, amit írtál, azért ismétlem meg.
Vannak alkotni akaró, tettre kész emberek, viszont sokszor túlkiabálják őket.
Vannak pozitívan gondolkodó emberek, de őket a huhogók hada nyomja el. Lásd fentebb.
Sok, önmaga eszére büszke nem a problémamegoldást erőlteti, inkább csak elmondja, hogy mi miért nem jó, miért nem lehet megcsinálni. Mert igazából nem is akarja megcsinálni, csak a száját jártatja. Az ugyanis nem fárasztó, mint mondjuk az a tevékenység lenne, ha valamit valamiért tenne.
2010.08.31 01:42:49Phil Co.
@ pástétom:
Azt, hogy melyik lesz a második legnagyobb, meglátjuk. Fönntartom, hogy _van esély az LMP-meglepetésre_. Ébren.
Az országos közvélemény-kutatási adatok a tavaszi választások előtt szintén 4%-ot mutattak. Az országos szavazati arány 7,5% lett. Úgy, hogy az LMP nem tudott mindenütt indítani jelöltet.
A fővárosban 13%-os volt a párt támogatottsága. Igaz, akkor még csak 40%-os volt az ismertsége. Ma 78%. Nyilván Budapesten most is, akkor is nagyobb.
Az, hogy a szocik váltópárti funkcióját átveszi, valóban nem valószínű. Az elmúlt húsz év demagogo-populista "gyűjtőpárti" struktúrája remélhetőleg bedől. Nem váltópárti lesz a rendszer. Ma a "baloldali", négy-hat éven belül a "jobboldali" üzleti-tettestársi hálózatok is összezsugorodnak. A választópolgárok végre egy szélesesbb, a saját értékeiknek és érdekeiknek megfelelőbb palettáról válogathatnak majd.
Ha csak ki nem kiáltják az "általános és ideiglenes népuralmista korporativista demokráciát". Hogy a régi pártelitek érdekeit megóvják.
Nem, az MSzP már nem támad föl. Az LMP meg nem gyűjtőpárt. Ahhoz túl becsületes. De van esély rá, hogy a megélhetési szocialisták frakciójánál nagyobbat alakítson. A Fidesz-kétharmad demokráciacsonkító új választási törvénye ellenére is.
2010.08.31 02:01:12Vincenzo90
Nézzetek már parlamenti közvetítést légyszives. Az LMP szövege szép, de a tartalom mögötte egy fiatalokra cserélt SZDSZ. Lófaszt más. Csak kevesebbet kell lopniuk, mert nyugati hatalmak nyíltan pénzelik.
2010.08.31 02:14:03pástétom
Phil Co.:
"Az LMP meg nem gyűjtőpárt. Ahhoz túl becsületes."
Jézusom...
"De van esély rá, hogy a megélhetési szocialisták frakciójánál nagyobbat alakítson. "
Akkor nem szenvednének még most is a minimális számú ajánlószelvények összegyűjtésével, nem gondolod? Miközben a sokak által temetett szocik főpolgármesterjelöltje már le is adta a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt, s a kerületi polgármester-, és képviselőjelöltjeik is mindenhol (legalábbis a fővárosban) egészen jól állnak? Tisztában vagyok vele, hogy nem ajánlószelvény gyűjtési versenyt, hanem választást kell nyerni, de azért ezek a tények sztem mégis mutatnak valamit.
Olyat meg, hogy az Mszp már nem támad föl, én nem jelentenék ki. A szocialista párt nagyon mélyen be van ágyazódva a magyar társadalmi tudatba,talán nehezen hihető, de mélyebben, mint bármelyik másik párt ma M.o-n. Legföljebb a politikai ellenfelei szeretik előszeretettel láttatni a végleges bukásukat, míg az obijektívebb elemzők ennek kétségtelen lehetőségéről beszélnek.
Na de mindegy, mindent összevetve majd meglátjuk mi lesz októberben! Egy biztos: sokszínű, minél többféle véleményt, érdeket megjelenítő, hatékonyan működő fővárosi közgyűlést szeretnék látni a választások után.
2010.08.31 02:16:18medlock
Érdekes volt tegnap reggel hallani Tarlóstól, hogy koalícióra lépne az LMP-vel. Hmmm. hát igen. Tarlós 94ig az SZDSZ (talán még ismerősen cseng) párpolitikusa volt. Na akkor most már nem is áll olyan távolt a két gondolatmenet.
Mondjuk az LMP-t tényleg a Fidesz találta ki. Oszd meg és uralkodj, jó taktika, de ha erre az emberek is rájönnek, akkor hatalmas űr fog tátongani a pártrendszerünkben.
Az MDF alig élte túl, hogy hírbe hozták a liberálisokkal, most az LMP-nek is lefelé kerekednek majd a mutatói
2010.08.31 07:03:23Pepe135
Az LMP egyetlen feladta az volt, hogy a Jobbiktól szavazókat vonjon el.
Megtette, innentől nincs rá szükség.
2010.08.31 07:33:29mese-mese-meskete
Az MSZP-s választók már az utóbbi két választásnál csak fogcsikorgatva adták a voksukat Demszkyre. A kopogtatócédula gyűjtéséből is látható, hogy az LMP-s pofonokba sem kellett volna beleszaladniuk. Az LMP-nek el kellett volna fogadni egy közös főpolgármesterjelöltet (pl. Kaltenbachot), akkor szerintem jobban állnának. Amit tavasz óta tett illetve szövegelt az MSZP ellen, láthatóvá tette, hogy el fog tűnni. Mint 1970 óta III. kerületi lakos, Tarlósra soha nem fogok szavazni. Ha olyan lenne, mint a XIII. kerületi polgármester, akinek a munkája még a nem kerületében lakóknak is szembetűnik, akkor lehetne akármelyik párt jelöltje, rá szavaznék. Ő és a munkája azonban egy nagy nulla.
2010.08.31 07:41:00Blog.hu-s nickname
"Olyat meg, hogy az Mszp már nem támad föl, én nem jelentenék ki. A szocialista párt nagyon mélyen be van ágyazódva a magyar társadalmi tudatba,..."
Lehetséges, de az a réteg szép lassan kiöregszik, meghal... elnézve az MSZP gazdaságpoligikáját, nem is olyan nagy baj...
2010.08.31 07:46:19Komponista
Az LMP feladata most az lett volna, hogy minél több szavazatot vegyen el a baloldaltól: például a XIII. kerületben, ahol hiteles és népszerű emberek alkotják a helyhatóság vezetését, különösen dr. Tóth József polgármester örvend nagy elismertségnek. A választók azonban nem hülyék, látják hogy mire megy ki a játék. Az LMP olyan gyorsan foszlik majd semmivé, amilyen gyorsan létrejött. Ez így helyes.
2010.08.31 07:50:53Komponista
Hogy mi lesz az MSZP-vel - teljesen mindegy. Nem volt képes a baloldali értékek és elvek következetes képviseletére, becsapta a választóit, tehát mehet oda, ahová a hasonló formációk valók. A történelem szemétdombjára. Más a helyzet a baloldallal: most például éppen Tóth Józsefre, és a hozzá hasonlóan sikeres és hiteles politikusokra vár az a feladat, hogy megszervezzék a baloldal valódi politikai képviseletét. Szerintem menni fog a dolog.
2010.08.31 07:53:59Samuzia
Az Lmp igen is liberális társaság, és nevezhető új szdsznek is. Miért? Mióta a parlamentben vannak súlyosan vissza köszön az szdsz retorikája (talán emiatt nehéz összeszedni a kopogtatókat...) A támogatói körében az egykori szdsz támogatói is ott vannak (Hit gyülitől kezdve, a gazdag amerikai vállalkozókon át, a szcientológusok is...)
Így nem lehet més a politika, és lehet mondani az lmp, szdsz 2.0
2010.08.31 07:58:10ktotti
5perc
Hát nem is a 20-on éves biológus, urológus, filozófus ért a politikához, és akkora jövedelemmel sem rendelkeznek, hogy azt a méreg drága plakátokat legyártassák.
Ketőtt találhatsz kik voltak a szponzorai.
A kerületi választások soha nem volt az érdekük a szadesznek, csak a főváros és a ogy.
Kamuból indult most az LMP is, vagy megindult az elszámolás a tavaszi kampány szívességek visszakérése, és már telik csak szerényen.
Most miért 50 Ft-nyi cédulán kampányol a kopogtató céduláért, és a szöveg siralmasan gyatra.
Amugy mindenkinek lassan tele a töke a kur*a nagy liberalizmusunkból, nem lesz semmi űr, csak magukat sirató libik, buzik, lezbik, drogik, mert sajnos ezt érti a magyar társadalom a liberalizmus alatt.
2010.08.31 08:06:00gigabursch
Erről ennyit:
[link]
2010.08.31 08:06:16Komponista
Most olvasom, hogy Terézvárosban a Fidesz kopogtatócédulákat akar adni a helyi LMP-nek... Nem a lóláb, az egész ló kilóg, gyerekek!
2010.08.31 08:30:07Kivlov
Az elempé egy gittegylet. „Seriffek” gyülekezete.
Remélhetőleg 4 évük van és semmi több…
2010.08.31 08:30:08zalesz
Azt hiszem, ez nem LMP bukta, hanem csodás kormánypárti bukta... Hajrá Egypártrendszer!
2010.08.31 08:32:07Samuzia
"gigabursch
Erről ennyit:
[link]"
A kuruc.info cikkét maga Andersen is írhatta volna...
2010.08.31 08:33:01zalesz
@Komponista
Lehet, hogy a Fidesznek rossz a lelkiismerete...
2010.08.31 08:33:06Az évek meg a rutin
Főpolgi, polgi, kit érdekel? Az LMP számára a legfontosabb, hogy valamennyi kerületben, valamennyi evk-ban jelötlje legyen. Akkor a töredékszavazokból összejön annyi, hogy a kerületekben és a fővárosi közgyűlésben 1-2-3 stb. LMP-jelölt bekerüljön. Végülis ez a cél.
2010.08.31 08:35:33Samuzia
"zalesz
Azt hiszem, ez nem LMP bukta, hanem csodás kormánypárti bukta... Hajrá Egypártrendszer!"
Azt hiszem, itt fogalom zavar van. Az LMP nem kormánypárt.
2010.08.31 08:36:57Samuzia
"Pepe135
Az LMP egyetlen feladta az volt, hogy a Jobbiktól szavazókat vonjon el.
Megtette, innentől nincs rá szükség."
Ezt te sem gondoltad komolyan...
2010.08.31 08:39:30zalesz
@Samuzia , segítek! A Fidesz hozott olyan törvényt ami ellehetetlaníti az összes kisebb formációt, megakadályozva a kisebb érdekcsoportok politikai képviseleté, ezzel megteremtve a majdnem egypártrendszert... Tehát a tisztelt kormánypárt bukásra áll demokráciából...
2010.08.31 08:44:18Samuzia
zalesz
Én emlékszem arra, hogy az ellenzékben lévő pártok, köztük az lmp is a választásokkor, azt hirdette kisebb parlament és önkormányzati reform, akkor ki áll bikásra demokráciából?
2010.08.31 08:45:00Samuzia
bukásra...
2010.08.31 08:48:52esef
mese-mese-meskete:
III. kerületiként akkor szavazz a szőrmókgombóc (Bihary Gábor?) szoci/szadesz gyerekre! Az ablakunk alatt van egy plakátja, reggelente újabban hányni szoktam ha kinézek az ablakon...
Bús Balázs meg marad még 4 évig szerencsére.
2010.08.31 08:49:44esef
Komponista:
A Fidesz helyében én is adnék. Pont annyit, hogy el tudjon indulni. Mert azzal is még tovább osztja a nem fidesz-szavazókat.
2010.08.31 08:57:43zalesz
@Samuzia: Kösz! :-)
2010.08.31 08:57:56Komponista
esef: A magam részéről valahogy émelygek ettől a forradalmi állampárttól amit itt az új apátok alakítgat nektek. Ideje lenne meghaladni már. A Fidesz már eddig is túlnyerte magát és hatalmával a jelek szerint nem a reformokat szolgálja, hanem ismét a sípra adja a gőzt, a kerekek helyett.
2010.08.31 08:58:42zalesz
Persze! Csak vicceltem a lelkiismeret furdalással! :-)
2010.08.31 09:00:14zalesz
@Komponista: Azt hiszem egyetértünk...
2010.08.31 09:02:17BPHead
Rendkívül kicsinyes, pitiáner dolognak tartom, hogy a Fidesz direkt úgy változtatta meg a szabályozást, hogy a kis pártok mihamarabb kiessenek és lemorzsolódjanak.
Tényleg ezzel kellett tölteni az időt? Nem lehetett volna ugyanazt a munkaidőt (!) valami fontosabb dologra fordítani ebben az Országban ??
2010.08.31 09:08:20zalesz
@BPHead: Nem! Kell a pozíció a sok tehetséges szakembernek, akiknek eddig csak a partvonalról kiabáltak csak be! Most majd mindent kézbe vesznek és mindenkinek jó lesz. a többieknek nem biztos...
2010.08.31 09:13:09zalesz
Az embereknek nem hiányzik a demokrácia, meg a gondolkodás! Majd megmondják nekik mi a jó! Tömegesen nem tiltakoztak a megváltoztatott választási törvány ellen, pedig már látszott mi lesz belőle. Nem baj. Így majd nemlesz semmilyen hivatkozási alap ha semmilyen érdemi előrelépés nem történik és még mélyebbre süllyedünk a válságba!
2010.08.31 09:33:51Rihi123
Az LMP alapvetően azért nem tud elég ajánlószelvényt gyűjteni, mert nem volt annyi embere (vagy szabadságon volt, mivel nem megélhetési politikusokból áll), hogy rögtön a postás után beszedje az ajánlószelvényeket és a többi párt/szervezet nem annyit gyűjt össze, amennyi neki kell, hanem mindent amit ér, HOGY MÁS NE INDULHASSON. Ehhez még hozzájárult, hogy a Fidesz a szabadságok közepére tette az ajánlószelvény gyűjtés kezdetét és lerövidítette a gyűjtési időt.
Én indultam 4 éve is függetlenként, most is gyűjtöttem ajánlószelvényeket, idén még durvább ez a helyzet.
EZ DEMOKRÁCIA ELLENES, hiszen a cél az, hogy mást ne engedjünk indulni.
Aki nyíltan azt hirdeti, hogy a szükségesnél jóval többet akar szerezni, az demokrácia ellenes, a választásból kizárandó!
2010.08.31 09:40:30Videofon
Rihi123:
Ez nem demokráciaellenes.
Ez maga a demokrácia.
2010.08.31 09:41:30Viktus
Várható volt , hogy ez az LMP médiahack a másik viccpárt áldozatául esik mivel a kutyásokat tolják most, mert az jobb poén.
2010.08.31 09:45:49Komponista
Olvasom, hogy Azemberek Zembere, a röpsúlyos balanszer, Schmitt Palkó a hét végi Orbán baráti összejövetelen lecsót főz a feleségével... A kedves vezető cimboráinak. Erre varrjatok gombot! A fejleményeket nézve az is lehet, hogy a LEMP emberei fognak felszolgálni..? Ez ám a forradalmi demokrácia!
2010.08.31 09:50:06Komponista
rihi 123: Demokrácia felfogásod még csiszolásra szorul. Minden párt és jelölt (önjelölt) annyi cédulát gyűjthet, amennyit csak akar, és amennyit adnak neki. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy pl. itt a XIII. kerületben odaadjam a cédulámat a félnótás Spallernek cak azért, mert Tóth József már összeszedte a szükséges mennyiséget. A cédulák száma üzenetet hordoz: a jelölt támogatottságának mértékére vonatkozó üzenetet. Így hát nem kell fintorogni, ha valaki nem tudja megszerezni a kellő mennyiségű példányt, inkább le kell vonni a következtetéseket.
2010.08.31 09:50:28belagezabela
Nyomulnak is az összes tv minden reggeli meg esti műsorában
2010.08.31 10:05:28Cliff
Hajrá Magyarország,hajrá Magyarok! :)
2010.08.31 10:16:28Nathan D'Xantine
Vannak itt azért fura népek.
Ha valaki nem tudná a kopogtatócédulát annak adom, akinek akarom. Ez nem úgy megy, hogy aki elsőnek odaér viheti!
Ezek után azon rinyálni, hogy ki mennyit gyűjt..
Szánalmas.
Ha ÉN az LMP-nek akarom adni, tök mindegy hányan jönnek előttük, nekik fogom adni.
Az LMP-nek csak annyi a dolga, hogy eljöjjön érte. Ha akar.
2010.08.31 10:21:38Kell a kontroll,a választás add cédulád az LMP-nek
Már a neve miatt sincs könnyű helyzetben. Akármit tesz , rögtön vagy a jobb, vagy a bal mellé teszik. Ellenfelei is besorolják, utódpártként emlegetik kedvük szerint.
Kevés de lelkes közönsége teszi a dolgát, minimális anyagi háttérrel.
O. Viktor diktatúrájának a sok bukta után meg lett az eredmény, végre a hőn áhított hatalom az ölébe hullt.
Az LMP nem lopott, csal, hazudott mint az eddig kormányzó pártok / fidesz-mszp-szdsz-mdf/ miért ne adnánk nekik esélyt.
Ha nem mindig a politikai rossz hagyományok mentén működnek, még beletanulhatnak.
Polihisztorok csak a fidesznél vannak!
Ha nincs elég cédula, nincs , jelölt, nincs választási lehetőség!
A DIKTATÚRÁBÓL MÁR ELÉG VOLT.
Nem kell az ellenőrzés, a kontroll?
Ha agyonnyeri magát megint a fidesz, mi vár ránk az orbáni diktatúrában?
A ózsdikonzervatív, szemüveg leverő Tarlós és a hiteltelen Horváth Csaba tudjuk milyenek, miért ne adnánk egy "tiszta" embernek lehetőséget?
Adjad céduládat JÁVOR BENEDEK főpolgármester jelöltnek és az LMP-nek!!
Van értelme!!
2010.08.31 10:29:01Samuzia
Kell a kontroll,a választás add cédulád az LMP-nek:
Szerintem teljesen felesleges nekik adni, mert a parlamentbe sem hoztak semmi újat.
2010.08.31 10:31:20kemike
LOL úgy sajnálom az LMP nevezetű kamukreálmányt hogy ihaj:)
Már alig várom 2014-et amikor megtörténik majd 20 éves évforduló alkalmából egy kreált párt és a kommunisták nagy egymásra találása.
(94: SZDSZ-MSZP->2010ben ide jutottunk nagyszerű közös munkájuknak köszönhetően. Ugyanez lesz 2014-ben is)
2010.08.31 10:33:33kemike
Kell a kontroll,a választás add cédulád az LMP-nek
Azért nem lopott az LMP, mert még csak most próbálgatják. Amúgy meg már lopnak, ld kopogtatógyűjtés. Szánalmas szar az egész, amerikai támogatókkal, rakd össze... A semmiből csináltak komolyabb ampányt tavasszal mint a Jobbik... Biztos minden rendben volt a kapányszámlákkal...
MÉG SZÉP, hisz ők a semmiből indultak... LOL kamu SZDSZ... kamu Centrum, kamu LMP, mind így indult, és mind ugyanott kötött ki: a kommunistáknál...
2010.08.31 10:41:46kemike
Kispártokról kell szólni a választásnak? Mi a baj azzal hogy kopogtatót kell gyűjteni? A VÁLASZTÓ VÁLASZT!!! A VÁLASZTÓ odamehet és leadhatja a céduláit az LMPnek... Miért a választási törvény a felelős azért, hogy a SZAR SE KÉR AZ LMP-ből, csak a gyökér pesti bagázs, AKI SZERINT VIDÉKEN MINDENKI ÁLATTARTÁSBÓL ÉL? Talán azért mert a bicikliutakon kívül az ország jelentős részét jobban izgatja, hogy létminimum alatt él, és van ennél ezerszer fontosabb dolguk, miközben naponta rabolják, lopják szét javait/kertjét közben az LMP meg a rablók/tolvajok érdekeit tartja sokkal jobban szem előtt... Kell a roma szavazat, érthető, nagyon aktív a 8ker-ben az LMP, ezt észre vettem...
2010.08.31 10:44:35gigabursch
Samuzia:
Vagy csak maga az Élet.
2010.08.31 10:56:31Nathan D'Xantine
zalesz: Naív vagy.
Még egy hatalom se okozott gondott a bűnbakkeresés.
Ha nem megy, rá lehet fogni a keresztényekre, a zsidókra, az eretnekekre, az osztályellenség aknamunkájára, stb.
2010.08.31 10:57:24Nathan D'Xantine
"...hatalomnak..."
2010.08.31 11:00:51xi00
na ne röhögtess, hogy az LMP a kontroll miatt kell, mert magam alá csinálok...
2010.08.31 11:07:59Nevem Earl
Én gesztus jelleggel adtam a kopogtatómat nekik, de őszintén: Jávor Benedeket komolyan lehet venni, mint főpolgármester-jelöltet? A srác nincs 30 így első ránézésre ráadásul hihetetlen kölyökképe van.
Elveimhez hűen viszont továbbra sem vagyok hajlandó senkire szavazni, akit az elmúlt 20 évben egyszer is láthattam. A Jobbik nem opció, akkor inkább otthon maradok. Tarlós győzelme amúgy is borítékolható.
2010.08.31 11:08:28Naezmi
Szorgos roma kezek nem segítik a cédulagyűjtést? Visszafelé nem működik a tolerancia ?
2010.08.31 11:14:12nyesot
csak ennyi hozzáfűzni valóm lenne:
[link]
2010.08.31 11:17:36mese-mese-meskete
2010.08.31 08:48:52
esef
Nekem meg hányingerem van az Óbuda újság minden lapján legalább egyszer (de lehet kétszer is) megjelenő Bús Balázstól.
Egyébként Biharynak valóban nem áll jól a szakáll.
2010.08.31 11:19:44gabesz:
Majd csattan ostor előbb utóbb mindenkin és akkor majd visszasírják az emberek a több párt jelenlétét.
Szóval lehet szidni, meg kinevetni a kis pártokat, de lesz itt ne mulass még.
A szűklátót megint felvette a magyar választópolgár.
2010.08.31 11:21:04Orbán húzz a fenébe, nélküled szebb a haza!!!
Nemzeti forradalom lesz - seggbelövik a gonosz törpét! :D
2010.08.31 11:21:07Naezmi
Egyébként nekem van némi telek érdekeltségem ez egyik pesti kerületben egy nagyobb parcellázott területen. Ennek a területnek a fejlesztése a helyi önkormányzat folyamatos gáncsoskodása miatt évekig nem haladt előre, mert csak a kerületnek lett volna érdeke a képviselőtestületnek nem. Nos, amint személy szerint a képviselőtestület tagjai - persze strómanokon keresztül - kaptak némi területet az ölükbe, valahogy mégis sikerült meggyőzni őket, hogy a kerület érdeke az ő érdekük is. Egy kicsit paráztam, hogy mi lesz az együttműködéssel ha kirúgdalják a szocikat a kerület vezetőségéből, de megnyugtattak, hogy a narancsosok is kaptak a képviselőtestületi szavazatért cserébe területet. Rohadt szemét politikusok!!!!!!! Dögöljön meg az összes!!!!! Mind egyforma!!!
2010.08.31 11:27:50gabesz:
Ha az LMP letette volna már a névjegyét a fidesz vagy az mszp asztalára, akkor nem lenne gond most. De nem tette.
2010.08.31 11:29:39szabi68
Lehet nehezen haladnak a kicsik, de pont most hallottam, hogy az MDF ( pedig azt lehetett hallani, a megszünés határán vannak) Budapesten 20.000 szelvény fölött jár...
2010.08.31 11:34:52EgoRemZona
"ha összejön a 28 ezer darab a szokásos 10-20 százalékos biztonsági tartalékkal"
lmp? szokásos? freudi :)
2010.08.31 11:38:18Nathan D'Xantine
Nevem Earl: Görgey Artúr 31 éves volt, amikor főparancsnok lett. Klapka hasonló korú volt.
Az osztrákok elég hamar megtanulták komolyan venni.
(Csak az életkorra mondom. Amúgy eszem ágában sincs egy lapon említeni Jávort a fentiekkel.)
2010.08.31 11:52:34zalesz
@kemike: Gratulálok az értékes hozzászólásodhoz! A gyűlölet jó tanácsadó és az IQ-t is jelentősen emeli!
2010.08.31 11:55:58zalesz
Nathan D'Xantine: Lehet, hogy naív vagyok, de inkább vagyok az, mint dörzsölt lenni mint egy sinmicska, vagy egy hagyó...
2010.08.31 12:07:53barkooo
Most nem olvastam végig minden kommentet. Ami feltűnt viszont, hogy 50%-ban vádolják a FIDESZ-t diktatúrával, meg ,hogy mindenkit letapos. 50%-ban pedig azzal, hogy odaadja az LMP-nek a cetliket, és hogy ez micsoda dolog... Ez most akkor hogy van... Valóban ennyi zavart gondolkodású ember lenne itt, hogy ennyire másképp értelmezi ugyanazt a kérdést??? Azért ez súlyos...
2010.08.31 12:10:32Fiesole
Szakasits unoka, Tamás Gáspár Miklós, Ivády Gábor.
Vajon miért azonosítják az emberek az lmp-t az szdsz-el? Nem értem...
2010.08.31 12:16:42zalesz
barkooo: még nincs diktatúra...reméljük nem is lesz..de azoknak, akik lelkesednek az egyszínű hatalomért kívánom, éljenek néhány évig egy bármilyen színezetű diktatúrában...aztán majd beszélhetünk
2010.08.31 12:21:42kemike
@zalesz: grat értékes, pupulista hozzászólásodhoz.Semmi gyűlölet nincs bennem, 3x raboltak ki eddig mióta a 8ban lakom (telefon 2, egyx a tárcám), egy késelést láttam, és egy tömegverekedést. Az egyetlen nem romaszereplő ebben én voltam.Elolvastam az LMP szórólapját, ami virág nyelven ennyi:
- testvírek nem kell beaszarni, öntenénk belétek a pénzt, csak szavazzatok ránk!
IQ-hoz sztem ennek semmi köze. A populista, "jajj ne nevezzük a prolémát nevén"-by LMP,ezért nem működik, mert ilyen atrocitás óránként ér valakit az országban, és mondjuk Miskolc és környéke. Ezért nincs elég kopogtató... Ezért jegyzik ezt a kamupártot csak Budapesten, szavazók 95%-ban volt SZDSZ-esek...
LMP szavazat mi volt, hogy a szabálysértési eljárásoknál is lehessen előállítani bárkit, 14 felett? Ez a különbség az LMP és a Fidesz között(úgy overall a Fidesz és BÁRMILYEN kommunista szerveződés (MDF,SZDSZ,MSZP és ezek variációi), hogy végre valaki azt mondta:
-ELÉG, a magántulajdon védelme NEED!!!
Ugyanez az IMF-mizériára is, LMP szerint is az IMF-nek van kormányzati jogköre, jött a populista duma a parlamentben, ami a Fideszt okolja, közben végre itt egy kormány, 20év óta először, aki megmondta:
-ELÉG, nem az IMF diktál!
És jéééé, még élünk, sőt a bankadót már lopja tőlünk mindenki Európában...
Populista mellébeszélés helyett konkrétumokat szeretnék már látni, és csak azt látom, hogy az LMP azt hiszi ők szarják a spanyol viaszt, közben a vaknak is látni kéne, hogy hajrá SZDSZ...
LMP: Lehet Más a Politka:
- parlamenti szereplésük által már 1 hónap alatt bebizonyosodott hogy NEM LEHET MÁS, ugyanazt csinálják mint az SZDSZ csinált ellenzékben, értelmes javaslatuk a parlamentben még nem volt, fröcsögés az volt már bőven. Dumálni, kötöttségek nélkül nagyon tudnak, azon kívül az égvilágon semmit se!
2010.08.31 12:22:19Komponista
Miért sminkelik Orbánt olyan aszpikos képűre, mint amit Havas Henriken szoktunk látni, meg esetleg Széles Gáboron? Vagy ez az öntelt arckifejezés kifejezetten igényli ezt az aszpikos pakolást? Nézzétek meg a nagyköveteknek tartott autodafén hogy nézett ki! Mi lesz még itt?
2010.08.31 13:57:30Mikrobi
Vissza a Köztársaság Pártot Palotás Jánossal!
2010.08.31 15:08:04thylla
a röhej csak az, hogy most önkormányzati válsztások vannak, ahol sokkal kisebb a jelentősége a pártoknak - illetve csak a nagyvárosokban megy a cécó (biztos ott van a több pénz) Vidéken inkább a személyekre szavaznak, rengeteg helyen nincs párt a polgármesterjelöltek mögött.
2010.08.31 20:24:00S_a_n_y_A
@silverwol:
a kommented nagyon talál
2010.08.31 20:32:25S_a_n_y_A
@pimpalini:
az első bekezdéssel maximálisan egyetértek.
Különösen ezekkel: "Agyal a sok idióta, meg véleményt formál, befolyásolni próbál másokat, miközben maga sem tudja mi is annak a lényege amiről beszél. .... a sok hülye nem azzal foglalkozik, hogy drága a kenyér, nincs normális munka, növekedik a benzinár, hanem egymás torkát harapja át önnön hitét és igazságát hangoztatva.
Annyi ostoba, bunkó, hülye ember van ebben az országban, hogy ezzel bekerülhetnénk a rekordok könyvébe. Legyen szíves már mindenki körülnézni az utóbbi 20 évben..."
Ezért tart ez az ország ott, ahol tart, és fog is még valószínűleg jó darabig.