A Szabad Emberek Magyarországért főpolgármester-jelöltje összevonná a belső pesti kerületeket, és három kerületet hagyna Budán. Ungár Klára sajátos dugódíjat vezetne be, és átláthatóvá tenné az összes közpénzes szerződést. Vállalt leszbikussága véleménye szerint részben előny, részben hátrány.
1990-ben már egyszer indult a főpolgármesterségért, fel tudna idézni egy-két akkori jelmondatot? Mi tartottak akkor fontosnak a kampányban?
Hú, de nehéz kérdés. Picit gondolkoznom kell. Azt hiszem, hogy az egyik fontos üzenet az volt, hogy vállalkozó önkormányzatok kellenek.
Ez mit jelentett akkor?
Akkor volt friss az önkormányzati törvény. Elég komoly vagyonuk lett az önkormányzatoknak és elég széles jogkörük is. Az üzenet lényege az volt, hogy váljanak szabadon gazdálkodó piaci szereplővé az önkormányzatok.
Mint például a lakásprivatizációs hullámban?
Az egészen biztos, hogy a Fidesz akkor a bérlakások elidegenítését képviselte. A mai napig azt gondolom, hogy az egy helyes lépés volt. Nagyon fontos volt még az úgynevezett city koncepció.
Ez az elképzelés most megint előkerült. Most olyasmiről van szó, hogy össze kellene vonni a kicsi belső kerületeket.
Az eredeti koncepció lényegében visszaállította volna az 1950 előtti kerület-főváros határt, tehát Zuglóig tartott volna a főváros, azon belül összevonta volna a pesti belvárosi kerületeket, illetve Buda Margit körúton belüli részét.
Aktuális ez még húsz év után, vagy mehet a szemétdombra?
Nemrég publikáltam egy cikket, amiben ennek a city koncepciónak a módosított változatát írtam le. E szerint Budán három kerület elég lenne, Pesten az V., VI., VII., VIII., IX. kerületet kellene a Nagykörúton belül egy kerületté alakítani, és a többi maradhatna önálló kerület.
A mostani kampány azért földhözragadtabb témákról szól: hajléktalanok, szemét, tömegközlekedés. Az eltelt húsz évben mi változott jó, és mi rossz irányban?
A legszembetűnőbb, hogy elképesztően sok autó lett, és a város nem bírja ezt a forgalmat. Nekünk van erre egy gyorsan bevezethető, praktikus megoldásunk: hétköznapokon, csúcsidőben, a Nagykörúton belül kedden és csütörtökön a páros rendszámú, hétfőn és szerdán a páratlan rendszámú autók mehetnének be. Kivétel, ha dugódíjat fizet, mert úgy bármikor be lehetne hajtani.
Hasonlót tervezett a most leköszönő városvezetés...
Ez az eredeti, Hungária körúton belülre elgondolt dugódíjrendelet több ponton könnyített verziója. Az eredetinek az lenne a feltétele, hogy legyen elég parkoló a zónán kívül, és sűrűbb legyen a tömegközlekedés.
Pont ezért végül nem is merték bevezetni. És ez a két feltétel a csökkentett verziónál is ugyanúgy jelentkezik.
Nem. Ezt a csökkentett verziót egyes esetekben már használja a főváros, például a szmogrendeletben.
Gyakorlatban még nem volt kipróbálva azért, félnek is tőle.
De a csökkentett verzió azért is jobb, mert arra kényszeríti az embereket, hogy kooperáljanak. Vigyék be a feleségüket, férjüket, kollégájukat, többen használják ki az autót.
Akárhogy is, a gépkocsik lefelezése akkora többletutasszámmal járna a tömegközlekedésben, amit a már amúgy is lepukkant BKV nem bírna kezelni.
A lerobbant géppark cseréje egy dolog, ez csupán forrás kérdése.
Miért lát rá forrást?
A szükséges forrás megteremtéséhez a 530 milliárdos költségvetésű fővárosban csak politikai akarat kell. Ennél nagyobb probléma a felgyűlt adósságállomány, és még nagyobb probléma a korrupciógyanús ügyek száma.
Na, de hogyan lehetne ezen segíteni? Az nyilván nem megy, hogy az új főpolgármester kiáll a BKV-székház elé, és ráolvasással megszünteti a korrupciót.
Tényleg nem. Mi azt mondjuk, hogy teljes átláthatóság legyen. De nem csak a BKV esetében. Mindenki, aki szerződik a fővárossal, és közpénzt használ fel, annak legyen minden szerződése nyilvános, ne legyen üzleti titok, és a legkisebb gyanú esetén vizsgálatot kell indítani.
Ön 1990 és 93 között a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője volt. A Fidesz-frakciót most Tarlós István vezeti, egyik ellenfele a főpolgármester-választáson. Játszunk el a gondolattal: milyen lett volna húsz éve Tarlós vezetésével a Fidesz-frakció, és milyen lenne a mostani az önével?
Nekem már 92-93-ban voltak konfliktusaim az akkori Fidesz-vezetéssel, aminek az volt a lényege, hogy a pártvezetés szerint semmiben sem lehetett a Demszky Gábor vezette fővárost támogatni. Én meg azon az állásponton voltam, hogy ha a Fidesz-frakció javaslatait befogadják, például a költségvetési rendeletbe, akkor azt mi is megszavazzuk. Ilyen volt például a bicikliutakra fordított pénz. Azt hiszem, hogy Tarlós István nem ment volna szembe a pártvezetés akaratával. És ebből következik, hogy ha az elmúlt négy évben én vezetettem volna a Fidesz-frakciót, ami ugye a sci-fi kategóriába tartozik, akkor ugyanúgy viselkedtem volna, és ugyanilyen konfliktusaim lettek volna, mint 1992-ben és 1993-ban.
Nem is volt sokáig fideszes, 1994-től 2009-ig az SZDSZ politikusa volt. Mennyire érzi a hátrányát annak, hogy az SZDSZ neve ma elég rosszul cseng a fővárosi választók fülében?
Igen, érezhető, hogy a SZEMA-t megpróbálják az SZDSZ utódpártjaként bemutatni. Ez valószínűleg az én személyem miatt van, mert az alapítóknak maximum egyharmada volt SZDSZ-es, és az azóta érkezők messziről se látták az SZDSZ-t.
Meg nyilván annak is, hogy a SZEMA baloldali liberális értékrendet képvisel.
Azzal nincs is probléma, hogy liberálisak vagyunk, hanem azzal van, hogy az SZDSZ-t sokévi szívós munkával lejáratták.
Az, hogy vállaltan leszbikus, ön szerint inkább hoz, vagy inkább visz szavazatot öntől?
Az, hogy vállaltan, az inkább hoz, az emberek azt hiszem értékelik, hogy valaki nem rejtőzködik, és nem tagadja meg az identitását. Maga a leszbikusság viszont azoknak, akik előítéletesek, nem vonzó.
Ön szerint a szavazók mekkora része tartozik a második kategóriába?
Van egy tippem: ötven és hatvan százalék között van. Ha a maradék negyven-ötven százalék rám szavazna, az elég lenne a győzelemhez.
A SZEMA deklaráltan számít a szegények, közöttük a romák szavazataira. Egy korábbi interjúban egyik ellenfele, Makai István, a Roma Polgári Tömörülés jelöltje megkérdezte, ki tudja hitelesebben megszólítani a cigányokat, egy roma vagy egy nem roma? Megígértem, hogy elteszem a kérdést önnek. Tehát ki tudja?
Én úgy láttam az eddigi választásokon, hogy a romák nagyon szétszavaztak, és nem volt fontos számukra, hogy roma ember képviseli a programot, vagy nem roma.

Kommentek
2010.08.30 12:08:08belagezabela
mikortól lett leszbi?
mert urbanlegend szerint a fiúk tolták a koliban anno, vagy ahogy kilépett rögtön leszbi lett, hogy felvegyék a szadeszba?
2010.08.30 12:11:02allen99
Ha valaki azt vállalja, hogy mondjuk náci, akkor az hogy náci az viszi a szavazatot, hogy vállalja az hozza? Kívéve az előítéleteseket?
Vagy már megint az a csúnya kettős mérce?
Meg aztán a pártjuknak "csak" 30%-a volt szadeszes. Ja, akkor tényleg nem sok közük van örsi matyikhoz, meg kunce-pető-magyar-kóka csapathoz.
Ungár! Tünés a picsába!
2010.08.30 12:11:19szmétál a gúzsva
Ez most komolyan azt gondolja hogy kivételesen azért szavaznak rá az emberek mert leszbikus? Ha az ilyenek képviselik a liberalizmust akkor ne csodálkozzanak ha 1-2% kapnak. Komolyan, ezek az esélytelen emberek tényleg azt hiszik hogy megnyerhetik a választásokat?
2010.08.30 12:11:31zamiere
Lehet Más a Politikus?
2010.08.30 12:12:10Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker
Ez most PR-cikk?
Akkor miért nincs ideíra?
2010.08.30 12:13:14Lalikiraly
Ez is mivel kezdi? Új buszok kellenek. Anyám komolyan mondom bazmeg, ha már a mi pénzünkön bejárod a világot legalább nyisd már ki az idióta fejedet meg szemedet és nézd már meg hogy midnenhol villamosra meg metróra gyúrnak... Meg bicikli és gyalogos közlekedésre az is tény. Jah hogy nem száltál ki az audiból?? hát bocsánat nem mi tehetünk róla hogy érzelmileg ilyen szegények vagytok és így akartok egy várost vezetni. nem azt kel nézni neked mi a bajó bammeg hanem ami az embereknek... Nézzél már szét egy közlekedési fórumon tele van jobbnál jobb tanácsokkal amikkel ingyen lehetne drasztikusan javítani a közlekedésen. csak szétkéne már nézni meg látni is.
2010.08.30 12:14:16pelinkovac
"az SZDSZ-t sokévi szívós munkával lejáratták"
Inkább magát járatta le. Az egészségügyi "reformjaival", Horváth Ágnes személyével, a pártelnök-jelöltek béna nyomulásával... hogy csak néhányat említsek. Az SZDSZ képviselte liberalizmusból nem kér a gondolkodó emberek 99%-a, akkor sem ha az SZEMA-ként, vagy LMP-ként jelenik meg.
2010.08.30 12:15:00Case
Szakadjanak már le a kerületekröl. Idióta bagázs.
2010.08.30 12:15:59sanyisanyi
"az szdsz-t sokévi szívós munkával lejáratták"
Pont ő járatta le, meg a hasonló senkik, akik semmihez sem értenek, csak a pénzt akarják lopni.
2010.08.30 12:18:00mckmester
A címből én Néróra asszociálok. Lehet, ő is úgy tippelt, hogy néhány kerület elég :-)
2010.08.30 12:22:24Nancsi
Nem értem hogy mégis mi motiválja a totál esélytelen főpolgármester jelölteket arra, hogy induljanak. Én ha tudom hogy valami nem fog sikerülni, arra nem pazarolok időt, energiát, pénzt. Sose udvaroltam Claudia Schiffernek, holott tetszett. Nyilván ha megfizetik, akkor más a helyzet, de most komolyan: órabérbe csinálnak ezek hülyét magukból? Kinek van ezeknek a hülyéknek a futtatására?
2010.08.30 12:23:54Gyárfás
Ez a kedvenc mondatom:
"Azzal nincs is probléma, hogy liberálisak vagyunk, hanem azzal van, hogy az SZDSZ-t sokévi szívós munkával lejáratták."
MéGIS KIK JÁRATTÁK LE? Ezt minden exszdszes elmondja, hogy valakik lejáratták ezt a pártot... nem lehet hogy azok járatták le akik benne voltak ebben a pártban?Azok akik résztvettek abban a dilettantizmusban amit Magyar Bálint, Kóka, vagy akár Kuncze képviselt? Nem lehet, hogy azok jártták le akik a harcos antikommunizmus arcot mutatva bejutottak a parlamentbe majd összebútoroztak a kommunistákkal?
Kedves Klára Te 2009-ig tagja voltál annak a pártnak aki Budapestet, és az országot ide juttatta,most meg más zászló alatt kínálod a megoldást?
Ugyan...
2010.08.30 12:25:18pelinkovac
Ám legyen dugódíj!
De előtte készítsen már valami nagyokos egy tervet, hogy mennyibe is kerül a bevezetése, egyáltalában hogyan képzelik el a rendszert. Ha pl. a Nagykörúton belül lenne, akkor hány belépőkaput kellene kiépíteni? Hogyan ellenőriznék a rendszámokat?
Annyira szeretném kikérdezni azokat, akik időröl időre felvetik a dugódíj kérdését? Már annak is örülnék, ha egy kicsit is tisztában lennének azzal, hogy ez mit is jelent. Nem hiszem, hogy túl sokan lennének, akik egyáltalán láttak már hasonló rendszert, a használatról már nem is beszélve...
Ki a franc tudná használni a rendszert? Még a parkoláshoz is hülye a gépkocsihasználók egy része (többsége?). Ott állnak a parkolóház előtt 400 Ft-ért óránként az utcán, kockáztatva hogy 3 óra után megbüntetik őket, mikor a parkolóházban (ami soha nincs tele) 200 Ft egy óra és annyi percet fizet ki ahányat bent volt...
2010.08.30 12:25:48Johann Bernhard Fischer von Erlach
Mikor lesz már rendes moderálás az indexcen?
2010.08.30 12:27:55tothh
Elnézést, hogy a magas röptű vitát megtöröm, de inkább arról lenne érdemes beszélni, hogy ő az egyetlen, aki érdemi változtatásokat említ meg a mostani torzszülött városszerkezet módosítására. Nem teljesen az a koncepció az ideális amit ő mond, szerintem, de legalább beszél róla, ami tárgyalási alap.
Az persze teljesen világos, hogy komolytalan jelölt, komolytalan párt élén, olyan eszmék képviseletében, amelyek mára a magyar szavazók számára a leginkább taszítóan hatnak, viszont ezért is szomorú, hogy egyik komolyan vehető jelölt (Tarlós, Jávor, Staudt, Horváth) sem beszél erről, és egy vicc-jelöltnek a programjában hallom ezt először.
2010.08.30 12:28:41szmétál a gúzsva
Nancsi: na ez az, örökös rejtély ez számomra is.
2010.08.30 12:31:01Gyárfás
@tothh:
nem akarlak elkeseríteni, de a főpolgármesternek SEMMI köze a városszerkezethez, ill. lehetnek ötletei, de azt a mindenkori önkormányzati törvény szabályozza.
Ez van, ezzel nem lehet kampányolni, mert nem az ő kompetenciája.
2010.08.30 12:31:27Lázár-Nagy Zoárd
hm.. politikust külső alapján megítélni szerintem butaság. amúgy Ungár Klára 20 évvel ezelőtt nem volt rossz csaj, amikor még a Krisztina krt-nál lakott.
Budapestről: jót tenne a városnak, ha tényleg liberális lenne, mert most messze nem az, ráadásul iszonyat kemény érdekek érvényesülnek a józan ésszel szemben. A kerületösszevonás egy jelkép lehetne max, ugyanakkor a kerületek hatáskörét erősen meg kellene nyirbálni. nem normális dolog az, hogy a tér egyik felén más előírások vonatkoznak egy üzletre, mint a másikon.
A liberális városról: aki tudja, hogy mennyire nehéz akár hétvégén is nyitva lévő kávézót-bármit találni néhány nyugger aktivitása miatt, az érti, hogy miről beszélek. Akit viszont ez nem érdekel, vagy nem érint, mert otthon alszik, hogy vasárnap reggel ne legyen fáradt az arca a vasárnapi istentiszteleten, az szerintem ne szóljon bele, hisz nem az ő asztala. de ha valaki hajnali kettőkor el akar költeni egy kis pénzt egy vendéglátóipari egységben, azt nem kellene akadályozni. a kifizetett sör egy része adó, amiből lehet akár templomot is restaurálni...
2010.08.30 12:32:15Player 1
m2 tigris
Amúgy is, milyen szavazatokat vinne el?SZEMA.Életemben nem hallottam róla eddig a cikkig.
2010.08.30 12:39:36nevem_senki
@NGA
Épp ez az, hogy ez sem érdekel senkit, csak ők elsunnyognak, akkor ezen se rágódjon senki.
Egy nézőponton vagyunk, csak nem fogalmaztam világosan.
2010.08.30 12:39:56tothh
Gyárfás: Tisztában vagyok vele, hogy ez Törvényhozói jogkör, viszont a helyi közéletet a helyi politikusok tematizálják. Ha valaki komolyan készül arra, hogy egy várost irányítson, szerintem beszélnie kell alapvető koncepcionális kérdésekről is.
2010.08.30 12:40:00Mufurc Manó
Szerintem az volt, tesztelni akarták magukat, mennyire lehetnek sikeresek, és mivel nincs pénzük közvéleménykutatásra, ezért az itteni kommenteket fogják olvasni...
Komolyan, mi más céljuk lehetett volna egy ilyen önlejárató interjúval?
Most ő tényleg azt hiszi, hogy bárki Pesten megszavaz olyat, hogy az ÖTÖDIK és a NYOLCADIK kerületet összevonják? Az olyan lenne szegény pestieknek, mintha többet nem mondhatnák agresszívan, hogy: De ez Buda, nem Pest, nemigaz hogy nem bírsz különbséget tenni, vidéki paraszt...
A leszbikus rész meg... Azok a szánalmasak, akik ezt mindig felemlegetik. Komolyan ENÉLKÜL nincs interjú ezzel a nővel? Normális embert ez hol izgat?
Esélytelenek vagytok, ti mindannyian a szadeszből, ne higyjétek, hogy bárki elfelejti nektek Horváthot, meg Kókát. Vétkesek közt cinkos, aki néma.
2010.08.30 12:41:10Cooler
Jó ötlet a dugódíj...
Végül is az autópályákon is jó ötlet volt a kapurendszer, 1-2 milliárdért felépítették aztán feleannyiért elbontották.
Remélem sorompós rendszer lesz. :D Amit később elbontanak, biztosítva, hogy az építés, használat és elbontás során SEM lehessen közlekedni Budapesten.
Ez az! Fizessen az autós. Jut eszembe a biciklisek mennyivel ugranak bele az "útalapba"?
2010.08.30 12:43:28kubana
"FecóKapitány
3 kerület?Idióta!Hagyja csak békén a kerületeket,jó ez így,ahogy van!Ne vonja össze pl. a 22-t a 11-el,mert komoly különbségek vannak!Budafuck rules!"
Ezzel mindent el is mondtál magadról, bravó!
Szerintem is nagyon jó ez a sok kerület, a sok ingyenélő kiskirállyal. Kerületbe csak kerületiek járhatnak iskolába stb...még jó, hogy nincs budafoki fal, hogy nehogy köze legyen a város többi részéhez..
Szeretem, hogy a te fajtád választópolgár!
Amúgy az interjúról: Nos egyrészről mit számít mit mondanak, az a kérdés, hogy lehetne betartatni velük az ígéreteket?
Mellesleg a mezőnyből ez a nő még szimpatikus, mégpedig a múltja miatt. Az nem tud szimpatikus lenni nekem, aki 20 éve ugyanannak a pártnak a tagja, akkor is, mikor változtak az értékek. Pl aki a fidesz elején fideszes volt és most is az, az konkrétan szembeköpte a saját erényeiket és jelszavaikat. A többi pártnál is detto így, bár máshol akkora változások nem voltak.
Szerintem az egy tiszteletre méltó dolog, ha egy politikus vált, akár többször is, ha a pártja megváltozik.
2010.08.30 12:45:44GGG77
A röhej az, hogy Bp.-en az emberek min. 90%-a jórészt liberális értékek mentén éli az életét, olyan jogokat élvez, amit anno a baloldal (liberálisok, szocdemek, sőt kommunisták) vívott ki a XIX.-XX. században.
Csak baromira divat mélymagyarkodni, zsidózni, cigányozni. Olyan Magyarországon lenne jó élni, ahol az Ungár Klárához hasonló politikusok magasan győznek.
2010.08.30 12:46:22komponista
Éppen eleget ült már Ungár asszony a fővárosi közgyűlésben ahhoz, hogy esetleges célkitűzéseit megvalósítsa: nem utolsó sorban éppen az ő tevékenysége vezetett az SZDSZ széteséséhez és komprimittálódásához. Keressen most már más elfoglaltságot, azt javasolom neki. Hiteltelenül nem fog menni, az egész mozgalma csak arra jó, hogy elvegye a levegőt a baloldalt újraépíteni hivatott fiatalok elől. Ezt kellene végiggondolnia, mielőbb.
2010.08.30 12:49:27fourgee
@nevem_senki: "Engem nem érdekel, hogy ki mit csinál az ágyban, a lényeg, hogy jól végezze a munkáját! Eleve őszinte, hogy így bevallotta."
Az viszont gusztustalan, hogy ennyire kihangsúlyozzák. Ha jó szakember és becsületesen dolgozik, akkor az legyen kihangsúlyozva, ne a szexuális élete. Az is elég hülyén nézne ki, ha valaki úgy mutatkozna be, hogy "Heteroszexuális vagyok, tehát nőket kúrok, így én vagyok a legalkalmasabb erre a munkára."
2010.08.30 12:50:22zamiere
Dugódíj? Nem is dugnak a leszbikusok...
2010.08.30 12:53:54Achimka
Szemelyeskedesbol jeles sracok, csak igy tovabb, szuper eletetek lehet.
2010.08.30 12:54:11fourgee
Na meg ez a mondat, hogy "Azzal nincs is probléma, hogy liberálisak vagyunk, hanem azzal van, hogy az SZDSZ-t sokévi szívós munkával lejáratták."
Lejáratták? Az SZDSZ saját magát tette tönkre. Miközben azzal voltak elfoglalva, hogy beleverjék a magyar népbe hogy a liberális=SZDSZ, közben semmit nem csináltak. Mivel pont annyira voltak liberálisok mint Hitler, tehát nem tudtak megfelelni ennek a liberális képnek, közben szépen fel is emésztődött az egész. Ha Ungár Klára úgy gondolja hogy az SZDSZ liberális volt, és ő most is ugyanazt a liberális vonalat képviseli, akkor a mostani politikai szereplése is egy nagy hazugság... Pedig már kezdtem örülni hogy színesedik a politikai élet, nagyobb lesz a választék. Ezek szerint mégsem...
2010.08.30 12:54:28a_jo_pasztor
Megnézném a sok antiliberális kommentelőt egy nem liberális országban hogy boldogulnának. Annyi esze van egyeseknek, hogy a szavakba tudnak csak belekötni, nem a tettekbe. Ha nem tetszik a liberális demokrácia lehet menni Észak-Koreába, ott nem fognak melegeken botránkozni, muhaha.
2010.08.30 12:57:31Gyárfás
Nem a kerületek száma a baj, hanem a kerületi polgármesterek jogköre.Azokból kellene visszavenni, és pl. az útkezelést átadni a főváronak.
A kedves "vidéki" kollégák meg legyenek szívesek megnézni, a lakosság számokat kerületenként, és akkor rájönek, hogy budapest kerületei közül legalabb 5 befér magyarország 20 legnagyobb várasa közé...
2010.08.30 12:58:39GGG77
"Ha nem tetszik a liberális demokrácia lehet menni Észak-Koreába"
Kb ezt gondolom én is.
2010.08.30 13:05:14árnyékgyuri
Én konzervatív kersztyén életvitelű rendes nagycsaládos ember vagyok, ultrajobbos, ultraliberális politikai szimpátiákkal. Ezért áll távol tőlem a szadesz szűklátókörű diktatórikus szemlélete. Viszont ez az Ungár nem annyira visszataszító mint Demszki volt. Mégiscsak a Fideszből indult, nem Maotól. Bár ez a "szívós munkával lejáratták" ez fájt. Ez pont mint a magyar foci, meg az elkúródás. Soha senki semmiért nem felelős, a dolgok tönkremenődtek stb. Ha valamit ezt a komcsi dumát tényleg gyűlölöm. Egyébként nekem is szimpi a bevállalt, de nem címerként viselt szexuális orientáció.
2010.08.30 13:07:16kapásjelző
Elképesztő ez a vehemens, altáji és deffektes közéleti érdeklődés. Több alázatot, mértéktartást és jófejséget.
2010.08.30 13:17:35blot88
Én csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy a dugódíj bevezetéséhez szükség lenne egy jól kiépített P+R infrastruktúrára, de erről senki nem beszél.
2010.08.30 13:20:50Atro
Azért ez elég durva, hogy még mindig ezzel akarnak operálni, hogy bedobja az új szadi-klón párt főpolgi jelöltje, hogy ő leszbikus, és ezért majd a "szabad" emberek rá fognak szavazni. Most komolyan azt gondolja, hogy ez a legfontosabb szempont? Ettől lesz ő ideális jelölt, hogy bevallotta? Szerintem senkit sem érdekel, esetleg egy bulvár talkshow-ban ez érdekes téma lehet, de azért a főpolgi jelölt számára nehogy már ez legyen az egyik fő érv a kampányában. Mellesleg Bp.-nek eddig is a módszerváltás óta liberális vezetése van. Meg is látszik az "eredménye"...
(Amúgy az első hozzászólóval egyetemben én is csodálkozom, hogy engedélyezték a kommentelést az index-ék...)
2010.08.30 13:21:17zamiere
Most már mondja meg valaki végre, hogy = MENŐ vagy = NEM MENŐ?
2010.08.30 13:29:48Fot L' Mondó
"az SZDSZ-t sokévi szívós munkával lejáratták" ez jó! :) Ki járatta le? Az biztosan nem volt benne ebben a lejáratásban, aki 15 évig köztük volt? "Vétkesek közt cinkos aki néma."
Ezeknek a mocskoknak MIND takarodni kellene ebből az országból!
Az összes gennyláda rohadék, aki 20 éve - megvezetve az egyszeri magyart - politikusnak állt csak azért, hogy lophasson és ne kelljen dolgoznia, MIND EGY SZÁLIG pusztuljanak az országunkból!
2010.08.30 13:39:40Fot L' Mondó
Atro 2010.08.30 13:20:50: így is le lehet közvéleményt kutatni... lehet, hogy a leszbi szuka javasolta, hogy így legyen?
2010.08.30 13:55:11Lámaszemekék
Miért gondoljátok, hogy a leszbikus dolgot ütőkártyának használja a nő? Hiszen a riporter vetette föl ezt az egész hülyeséget.
Nem akarom védeni a Zindexet, mert számomra is egyre kiábrándítóbb, de a múlt héten meg a cigány bácsival beszélgettek, akinek káeftéje van. Gyanítom minden héten lesz egy interjú valamelyik jelölttel. Szóval nekem nem tűnik píárcikknek.
2010.08.30 13:56:35zamiere
fourgee: Kik járatták le az SZDSZ-t? Akik tavaly március végén Bajnai mellett döntöttek az előrehozott választások helyett. Ungár Klára akkor már kivonult az SZDSZ bohóckodásaiból, szóval még lehet hiteles is, csak nagyon szarul tolmácsolják ezeket az apróságokat felénk.
2010.08.30 13:58:07sapiens
"mocskok takarodni gennyláda rohadék pusztuljanak leszbi szuka"
Magyarország, 2010
2010.08.30 14:05:24hot little bitch
"Takaradojon az országból, fúj SZDSZ-es"
"Férfi ember ehhez bottal nem érne hozzá"
"Pinanyaló libsi, bipsi"
Kedves gyerekek,
ha befejeztétek a kizárólag a szellemi fogyatékkal élők illetve a fütyimorzsoló ovisoknak lelkimannát jelentő orrtúrást és böfögést akkor lehetne beszélni a PROGRAM-ról.
Én nem fogok rájuk szavazni, de mi a faszért van az hogy ebben a szájbakúrt istenhátamögötti lecsúszott balkán fos országban az összes 8 általánost végzett paraszt aki már netet tud ragadni és kényszerét érzi hogy a csökevényesedett agyrügyéből előtörő fost a szerencsétlen értelmesebbik embertömegre öntse, az csak a személyeskedésen keresztül képes kiélni a verbális erekcióját?
PROGRAM. Erről kéne beszélgetni kedves gyerekek. Nem arról hogy ki kit dug meg nyal, meg nem arról kinek mekkora a tokája... Tarlósnak ugyanekkora van bájdövéj.
"A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval."
Sir Winston FUCKIN' Churchill
ennek prezentáljátok itt gyönyörűen az illusztrációját...
tovább szövöm inkább az emigrációs tervem és megpróbálok inkább felkerülni a világtérképre...
akinek esze van már rég a mentőcsónakok után néz ezen a süllyedő hajón... lassan már nem is marad és úszva menekül aki teheti erről a szarhalomról...
üdvözlettel:
egy valószínűleg senkire sem szavazó, nem zsidó, nem cigány, több száz éve levezetetten Magyarországon élő családokból származó pöcs!
2010.08.30 14:06:16Fot L' Mondó
2010.08.30 13:58:07 sapiens: gondolom, rám céloztál, finom lelkű barátom. Finomkodhatunk, amennyit akarunk, de ha Téged nem zavar, hogy 20 év után is ugyanazok az emberek keverik azt a szart, amelyben nyakig ülünk, mint a "rendszerváltás"-kor (csak más köpönyegben...), akkor valóban "Magyarország, 2010"...
Gondolkodj el egy kicsit... és talán a végén még rájössz, hogy igen-igen visszafogott voltam. És ha mégsem, akkor valóban "Magyarország, 2010"
2010.08.30 14:12:37Poós Károly
Ungár Kláráról és a hozzá hasonlatos újrahasznosítható "szakpolitikusokról" az a régtől ismert és hangoztatott bácskai paraszti bölcselet jut az eszembe, hogyaszongya: "...Némán kuruttyoló békák között a varangy is lehet király, mert mérget lövell a teste!"
Bárminemű áthallás szándékos.
2010.08.30 14:13:09FecóKapitány
Huh,Kubana,ez az,jól megmondtad!Ha annyira szimpatikus neked ez a nő,költözz össze vele...
2010.08.30 14:14:06Fot L' Mondó
2010.08.30 14:05:24 hot little bitch: valamit elk... úrtam az előbb, így újra:
ÁMEN! :)
Mellesleg, ezeknek (bármelyiknek) a programja érdektelen! 20 évük volt bizonyítani, hogy - legalább - jót akarnak ennek a szájbakúrt nemzetnek. Nem nagyon sikerült nekik (az összesnek).
Amúgy "adieu"! Remélem, sikeresen felkerülsz a világtérképre...
2010.08.30 14:15:09hajdupeti fun
Hoppá, hoppá.
Leszbikus a nyanya.
Szóval ezért nem nyer majd szegény. Nem azért mert szimplán alkalmatlan hülye, hanem, mert utálják a leszbiket.
2010.08.30 14:15:34hot little bitch
tónika véglényekkel direktben nem beszélek... ha már összejön 20-30 egysejtű azokhoz már úgy együtt kollektíve - ha nem is szívesen, mert derogál - de leereszkedek és szólok.
ne haragudj de nem ütöd meg az anyabaszózással azt a mércét hogy érdemben foglalkozzak veled.
okosodj még egy kicsit és majd talán egy szép napon...
2010.08.30 14:16:43FecóKapitány
Kubana,te biztosan SZDSZ 2.0-ás,azaz LMP-s vagy pedig MSZP-s vagy.Miattad tart itt ez az ország,te kretén.
2010.08.30 14:19:17hot little bitch
én nem fogok erre a nőre szavazni, de nem tartom korrektnek és elegánsnak, hogy láthatatlanul kurvázzunk, buzizzunk, gecizzünk le embereket azért mert nem szimpatikusak.
nem olvastam a programját, igen zavar hogy már 20 év itt van és 20 év korumpálódik valószínűleg kicsiben, de nem volt még nagy botránya, nem bizonyosodott be róla hogy nokiásdoboz gyűjtő így én nem fogok róla olyan minősíthetetlen genny stílusban írni mint az itteni bélférgek...
csak ennyit akartam. lehet ha elolvasnám a teljes programot, akkor dührohamot kapnék annyi faszságot találnék benne, de ez alapján az interjú alapján hogy lehet így beszélni egy emberről? mi ebben az annyira bicskanyitogató?
2010.08.30 14:21:48a_jo_pasztor
Egyébként még egyet is lehetne érteni a politikus-gyalázással, ha nem az állna mögötte, hogy az illető az éppen aktuális tolvajpárt hazugságait szopta be. Tényleg elhiszi bárki is, hogy a Taplós majd olyan jó lesz. Templomokat épít, meg játszótereket, vagy mit várnak? Ha éppen nem a békávéból folyatják ki a pénzt, akkor majd sikkasztanak máshonnan, ne legyünk már naivak, ez itt Magyarország, ahol a politikusok vagy lopnak, vagy ölnek már évszázadok óta.
2010.08.30 14:24:29pösti
Például Berlinnek is meleg polgármestere van...(oké ők fényévekre vannak tőlünk minden tekintetben)
2010.08.30 14:29:43frans hals
A szadesz sajna a következő 50 évre kiiktatta a liberalizmust mint eszmerendszert MO-ról és szitokszóvá alázta azt. Igen!! Magyar-Pető- Kóka- Kuncze- Eörsi M. szisztematikus munkával lejáratta magát, pártját, a liberalizmust. A pumák nemi életa pedig senkit nem érdelel.
2010.08.30 14:33:01AK76
hot little bitch
Kedves Picsa!
1.)Ha ez a hely annyira szájbakúrt istenhátamögötti lecsúszott balkáni fos,ahogy te jellemezted,igen plasztikusan,akkor mi a francokat keresel még itt?
"tovább szövöm inkább az emigrációs tervem és megpróbálok inkább felkerülni a világtérképre..."
Szaladj csak ha viszket a talpad, egy karnyújtás csak a kultúra,a kifinomult értékek kánaánja,meg az intelligens homo sapiens 2.0...
Te télleg'azt hiszed trollok & droidok csak ITT TENYÉSZNEK béjjbe??
2.)Ha magad is ezzel a tróger nyelvezettel operálsz,miből gondolod hogy különb vagy azoknál a lámáknál,akik,pináznak,meg geciznek itt agyatlanul?..(bájdövéj)....
2010.08.30 14:34:20Fot L' Mondó
2010.08.30 14:24:29 pösti: No, asszem, szerencsésebb lett volna Dakka (Bangladesh) polgármesterét felhozni példának. Bár azt nem tudom, hogy homár-e, de az biztos, hogy a város fejlettsége közelíthet Pestéhez(vagy Pest közelít Dakkahoz).
2010.08.30 14:38:16Nancsi
GGG77:
1. Liberalizmusnak addig volt értelme, amíg kivívta azokat az értékeket, amelyeket azóta - a szélsőségeket leszámítva - minden ideológiai irányvonal beépített a politikájába. Ahogy írtad, XIX. század vége, XX. század eleje. A félművelt bölcsészek persze azt hiszik, hogy ők az okosak, és mindenki más hülye, a valóság meg az, hogy rajtuk kívül senki más sem akar egy 100 éve értelmetlenné vált politikai irányvonal mögé felsorakozni.
2. Az szdsz sosem volt liberális párt, viszont mivel folyamatosan komoly média hátszéllel (lásd index.hu) ezt sulykolták, így ma a liberalizmus szitokszó lett.
3. Ha egy ex-szadeszos megjelenik bármely párt vezető politikusai között, de akár csak pozitívan nyilatkozik egy pártról, az a párt azzal el is vágta magát Magyarországon, mivel onnan kezdve - nagyon helyesen - szdsz utódpártként kezelik. Lásd LMP. Kuncze rájuk szavazott, innen kezdve vörös posztók lettek. Parlamenti választáson sokan még rájuk szavaztak, ismerőseim közül is, mivel ha már Torgyán nincs, juttassuk be ezeket a hülyéket, dobjuk fel a közvetítést. De mivel bohóckodásban is gyengék, így önkormányzati választáson már csúnyán fognak bukni. Ami persze nem baj, mert álomvilágban élő hülyék gyülekezetének komoly hatalmat adni mégiscsak felelőtlenség volna.
2010.08.30 14:41:225perc
Jó lenne, ha összejönne neki!
2010.08.30 14:47:07AK76
GGG77
"Liberális demokrácia"...
WTF??
Hol??
Melyik dimenzióban??
Nemá',csak nem az elmúlt évekre gondolsz kedves?
Had ne én legyek már az aki kiábrándít,de azért gondolkodj el picikét pls,ha EZ liberális demokrácia volt,hangsúlyozva a LIBERÁLIST,akkor hogy lehet hogy tavasszal ilyan szégyenletesen kipicsázták innen ezeket a liberáldemokrata' fiúkat,lányokat??
Valami nem stimmel itt...:)))
2010.08.30 14:47:17Nancsi
hot little bitch
"akkor lehetne beszélni a PROGRAM-ról."
Jó. Délután találkozunk az utcán, fejbe váglak vascsővel, elveszem a tárcádat. Aztán másnap megint találkozzunk, és majd beszélgessünk a programról. Ex-szadeszossal miről lehet beszélgetni? Max a büntetési tételéből lehet alkudni (nem kötél, hanem golyó).
2010.08.30 14:51:335perc
Nancsi
A konzervativizmus meg már 300 éve is értelmetlen volt. Jelen pillanatban is csak mélyülnek az általa szőnyeg alá söpört problémák, a rugalmatlansága és ötlettelensége miatt semmit nem képes megoldani.
Max az telik ki tőle, hogy, "őőőőő, akkor növeljük a mörtünbüntetéseket, az mindent megold".
És természetesen a másik oldalon gondolkodó mindig félművelt, mégcsak bölcsésznek sem kell lennie.
2010.08.30 14:54:30frans hals
1. Ungárnak és a hozzá hasonló riszájtlingolt szadeszesnek meg kell értenie, hogy nincs bocsánat az elmúlt 20 évükért. Az ország egészségének akkor tesznek leginkább a javára, ha elássák magukat jó mélyre és eltűnnek a nyilvánosságból.
2. Ótvar dolog a nemi identitásával Ungárt állandóan zaklatni. Ótvar és kispályás dolog ezen rugózni, akár riporterként akár kommentelőként. Nem áll módomban rá szavazni. De nem az a gáz vele, hogy a lányokat.. Lássuk a lényeget és ne fröcsögjünk!!
2010.08.30 14:54:365perc
AK76
Első kérdésedre a válasz: Ez sajnos nem volt az.
A másodikra: mindkét oldal folyamatos hazugsága kellett hozzá.
2010.08.30 15:04:30frans hals
napkitores:
KInek a pap, kinek a papné. Nekem a lánya!
Mint mondani akartam volt, a "dolgot magát nézzük" és ne legyünk bunkóbbak az Ő gonoszságuknál.
2010.08.30 15:06:50frans hals
napkitores:
KInek a pap, kinek a papné. Nekem a lánya!
Mint mondani akartam volt, a "dolgot magát nézzük" és ne legyünk bunkóbbak az Ő gonoszságuknál.
2010.08.30 15:23:12Fot L' Mondó
2010.08.30 14:54:30 frans hals:
az 1. ponttal EGYETÉRTEK
a 2. pontban foglaltakkal csak részben értek egyet: az tényleg nem gáz, hogy a lányokat szereti: jómagam is bolondulok értük :), csakhogy férfi létemnek megfelelően EZ A TERMÉSZETES!
2010.08.30 15:27:37kapásjelző
Nem méltányolható, nem egy gondolkodó, nem egy elégséges mértékben szocializált emberre valló reakció az – többekre vonatkozik - , hogy azok, akik szót kérnek, szót emelnek a minden morális belátást nélkülöző kirohanások ellen, hogy azok húzzanak el. Még szerencse, hogy mindezt a gyűlölt liberális gondoltnak köszönhetően tehetik meg. Nem szeretnék demagóg lenni, vajon érdemel e mást, méltóbb, élhetőbb, igazságosabb víziót előíró és megvalósító politikai elitet ez a közeg, - persze velem együtt -, amilyennek mondjuk ebben a virtuális köztérben most (is) megmutatkozik.
2010.08.30 15:31:29Fot L' Mondó
2010.08.30 15:27:37 kapásjelző: öööööö... He? :)
2010.08.30 15:46:58lütty
a sok bunkó hozzászóló mutatja a nagy magyar átlagot, tehát esélye sincs Ungárnak, ezt ő tudja a legjobban. De nem is ez a cél, hanem, hogy minél több szavazatot vonjon el a fidesztől. És ebben van ráció, a fővárosban élnek legtöbben a liberális vagy nevezhetjük európai gondolkodású emberek, akik jobbhíján-vagyis jelen esetben balhíján a SZEMA-ra fognak szavazni.
Én is ezt tenném, ha Budapesten élnék.
Hajrá SZEMA!
2010.08.30 15:49:43veracity
Egyszer gyerekkoromban láttam egy fényképet, egy kandúr rámászott egy nyúlra és dugta rendesen.
Nem tudom miért, de a hideg kirázott tőle.
A fene tudja miért, de Ungár Klárától is ráz a hideg. Nyilván szar ember vagyok, de hát ez van.
2010.08.30 15:51:54frans hals
kapásjelző!
Fel a fejjel!
Én értelek de mint fentebb láthatjuk ennek az értelmiségi, bizonytalankodó önmarcangolásnak itt nincs táptalaja. A lényeg, hogy egy jót buzizni lehessen elvégre minek akkor a liberalizmus.
2010.08.30 15:52:55frans hals
kapásjelző!
Fel a fejjel!
Én értelek de mint fentebb láthatjuk ennek az értelmiségi, bizonytalankodó önmarcangolásnak itt nincs táptalaja. A lényeg, hogy egy jót buzizni lehessen elvégre minek akkor a liberalizmus.
2010.08.30 16:14:01tagnes
kapard meg bárhol az SZDSZ-t: korrupció, önzés, magánérdek ..stb. Ja és az nagy szakértelem - sehol. DUMA, KAMUNIKÁVIÓ - az igen.
2010.08.30 16:24:03mozilaci
Klárikát bántani bűn!??
20-év alatt tönkre is tette az országot az SZDSZ.
Klárika-Szeretné folytatni de már más párt égisze alatt.
Az ÁPV-Rt-nél is dolgozott ez se izgat itt senkit.
Ott is visszaélt a hatalmával-gondoljátok,hogy most nem tenné meg.
Én a helyében naponta a tükör elé állnék és szembeköpném magam de ezt nem teszi meg mert azt gondolja,hogy sokan nem tudjuk,hogy mit tett ellenünk!
Ezt a nagyképű bandát már régen kisöpörhettük volna-egerek voltak mindig az elefántok között.
A koalíció miatt nem rúgtak beléjük mert akkor előbb bedőlt volna a váruk amit xarból építettek.
Klárika is saját embereit rakta be ahová lehetett-hagyták.Sok szakembert nyírtak ki liberalizmust hangoztatva.. Remélem Rá szavaztok,hogy folytatni tudja liberális átveréseit más párt égisze alatt.
2010.08.30 16:36:45lóhalálában
Ne a mások hozzászólásaival foglalkozzatok. Itt a provokatőrök által bedobott bűzös, rothadó cafatokon való rágódás megy! Ezt az Ungár Klárát nálunk Kaposváron Undor Klárának hívja az istenadta nép. Bűzös cafat ez, akár fideszes, akár szadeszes.
2010.08.30 17:02:05idelle
@tagnes: "kapard meg bárhol az SZDSZ-t: korrupció, önzés, magánérdek ..stb. Ja és az nagy szakértelem - sehol. DUMA, KAMUNIKÁVIÓ - az igen."
melyik párt megkapargatása NEM EZT az eredményt hozná, kedvesem?
2010.08.30 17:05:00idelle
@lóhalálában: "Ezt az Ungár Klárát nálunk Kaposváron Undor Klárának hívja az istenadta nép."
egy élmény, egy szellemi nirvána lehet ott NÁLATOK, Kaposváron élni.
2010.08.30 17:29:13NRG44
Buzi, zsidó, SZDSZ-es. Ronda is. És gonosz. A tények önmagukért beszélnek, 8 (de inkább 20) év után romokban az ország.
2010 bezony. Jöjjön a Jobbik, lendüljön a gazdaság fel, tán akkor a paid commenterek is találnak majd jobb job-ot maguknak.
2010.08.30 18:16:29treblinka
Miután neki és a hozzá hasonlóknak "sokévi szívós munkával" sikerült, a liberális kifejezést minden tekintetben lejáratni és egyenértékűvé degradálni azzal, hogy buzi, zsidó meg cigány, miért kell csodálkozni azon, hogy a társadalom szépen eltakarítja őket a francba?
Lassan itt az ideje új idiómát kiatalálni a zászlóra, mert a liberális ma már pont olyan pejoratív szitokszó, mint a cigány. Nem mintha a "roma" szótól bárkinek is pozitív asszociációi támadnának...
2010.08.30 18:31:26UltraTotálBrutál
treblinka:
Hát sajnos ez így van. Ide vezetett az a "liberális" mentalitás, mely szerint a demokrácia azt jelenti hogy "azt csinálok, amit akarok és senkinek semmi köze hozzá". Oszt' most meg a szavazópolgárok aszonták, hogy ebből elég!
Tessék csak megnézni hogy az etnobiznisz keretében hogy tolták midenáron a cigányokat meg az izraelitákat. Emellett persze erőltetik ezerrel az arcunkba a melegeket is. Hát sajnos most úgy néz ki, önmagában az, hogy valaki buzi, nem elég, hogy főpolgmest legyen. A jónép az meg ilyen tudatlan és korlátolt; nem adja oda a kopogtató cédulákat. :DDD
2010.08.30 18:50:305perc
UltraTotálBrutál
Hát de most épp itt a kánaán, kiélvezheted, hogy az erkölcsi magaslatot a gyűlölködés jelenti. Élvezd ki, míg rá nem jössz mit is jelent ez, és lefelé fog görbülni a mosolyod.
NRG44
Mit lehet attól várni, aki azt hiszi, hogy a jobbik lendítené fel a gazdaságot?
2010.08.30 19:37:42jjuzse92
Eccer valaki vezesse már le, hogy hogyan lehet a mostani "liberalizmus" szó jelentéséből eljutni a romákig? (a "baloldali" szó nélkül, ha lehet)
köszönöm
2010.08.30 21:48:54pimpobimbo
Kedves Pelinkovac,
Az SZDSZ azert jaratta le megat az egészséügyi reformjával pl. mert nem profin vitte végig, az érdekeltek bevonásával. Ha marad a vizitdij, most nincs csődben annyi kórház. Az LMP nem liberális párt,engem céljaiban inkább a komcsikra emlékeztet.
Az SZDSZ képviselte liberalizmusból én sem kérek,ha még emlékszel a régi liberális FIDESZ-re, az elfogadhatóbb volt,de ez már a múlt. Remélem a SZEMA nem ott folytatja, ahol az SZDSZ abbahagyta.
2010.08.30 23:40:31Gondolat
Szerintem Ungár Klára arra gondol, hogy a párt saját magát járatta le, azért megjegyezném, hogy a jobboldali média évtizedek óta azon dolgozik, hogy a szabadságot és persze a liberalizmust gúnyolja és lejárassa. Nem szeretik a szabad, önálló gondolkodásra képes embereket. Az tényleg elgondolkodtató, hogy miért kell mindig megkérdezni tőle ezt a leszbikus dolgot, ez mondjuk nem az ő hibája. Istenem, mennyire lazábban kellene venni ezeket a dolgoakat!
2010.08.31 08:18:39fourgee
@lütty: "a fővárosban élnek legtöbben a liberális vagy nevezhetjük európai gondolkodású emberek, akik jobbhíján-vagyis jelen esetben balhíján a SZEMA-ra fognak szavazni"
Egy liberálisnak miért kellene baloldalinak lennie? A liberálisoknak miért lenne jó a SZEMA?
@UltraTotálBrutál: "Ide vezetett az a "liberális" mentalitás, mely szerint a demokrácia azt jelenti hogy "azt csinálok, amit akarok és senkinek semmi köze hozzá".
Na végre valaki más is ráérzett a lényegre :). A liberalizmus számomra az egyén szabadságát jelenti a közösségben úgy, hogy ez a szabadság addig tart hogy a közösség más tagjának önrendelkezési szabadságát ne sértse meg semmilyen formában. Ha ezt nézzük, ma Magyarországon ez nem igazán létezik. Itt gondolok arra pl. hogyha valaki betör hozzám, nekem meg elborul az agyam és elintézem, akkor utána én jövök ki belőle rosszul...
És igen, az SZDSZ számára az volt a liberalizmus, hogy "Nekünk mindent szabad, másoknak meg csak azt amit mi mondunk. Aki nem így tesz, az csak rasszista lehet." Ha az SZDSZ mentalitását nézzük, inkább volt náci párt mint liberális...
2010.08.31 09:27:30lóhalálában
Idelle
Te tényleg nem tudsz különbséget tenni az "ezt kurva országot" emlegető pojácát megtapsolók és az egységes magyar nemzetben gondolkozók között? Bocs, de ebben a tekintetben egy kategóriába soroltad magad a földigilisztával.
Mi Kaposváron, bizony látunk különbséget, és csodálkozunk azokon, akik nem. Sajnáljuk is őket, továbbá ha netán majd őszintén megbánják a bűneiket, meg is bocsátunk nekik. Ez valóban más színvonalú szellemiség és lelkiség, mint a gyűlölködés és bosszúállás szelleméé.
2010.09.01 22:22:03eeyeore71
Lalikiraly.
Autobusz nelkul nincs kozlekedes! Nem tudom, hol lattad amirol meselsz, de jo nagy butasag. Tudod Budapest hany km szeles? Naponta setalni biciklizni 20-30 km-ert? Mindenkinek? A realitas remelem nem zavar? Sehol europaban nem szuntettek meg az autobuszt. Ne harsogd a politikusok ostobasagait, akik nem tudnak megoldast nyujtani, ezert meseket talalnak ki a kozlekedesre. 30 eve dolgozom a kozlekedesben es be is jartam europat. Lattam nehany dolgot, hidd el.
Ui; egy embert jellemez ahogy ir. Tragarnak lenni csak a pocsolyaban meno!
2010.09.08 15:33:04egerészölyv
Elviekben lehetséges, hogy egy velejéig érdektelen pátcsíra (mely az SzDSz Retkes-ellenes* végső agóniájából sarjadzott) ugyanennyire érdektelen elnökcsírája megszólaljon egy nívós internetes portálon - ehhez az kellene, hogy az illető legalább egyetlen érdekes mondatot kiejtsen a száján.
DE ANÉLKÜL??? Ki fizeti a révészt?
*) Retkes Attila gyűlöletére alakult eddig a legtöbb magyarországi párt, legutóbb Hack Péter bontott zászlót...
2011.04.07 06:51:54paginavlady
Dizőznek is rossz voltál !
Politikusnak pedig undorító !