Vicc és népdalok Tarlós látogatásán

Kortesblog

2010.10.01. 14:16 - Index

Az Idõsek Világnapja alkalmából látogatott Tarlós István, a Fidesz-KDNP fõpolgármester-jelöltje pénteken a III. kerületi Derûs Alkony Gondozóházba. A rendezvényen viccel is próbálkozott Tarlós, de senki nem nevetett.

SZT 4390
Fotók: Szémann Tamás

Tarlós István másodikként emelkedett fel. Megemlítette, hogy a balliberális sajtó japán kakasként esett neki, amikor egy óvodában fórumozott a szülőkkel, és néhány percre beszaladt néhány kisgyerek is a terembe. Szerinte a politikusok sokat beszélnek, de keveset tesznek. Állandóan félre akarják vezetni a nyugdíjasokat, nem a valós igényeikkel foglalkoznak. Mint mondta, a legtöbb nem ma született hölgy és úr szellemileg teljesen friss, sõt, bölcs és toleráns, mert hagynak minket érvényesülni. A nyugdíjasok tisztességes tájékoztatást érdemelnek, majd azt mondta, néha úgy bánnak velük, mint a viccben a vakkal, akit átvezetnek az út túloldalára pedig nem is akart átmenni. A vicc nem ült, de szorványosan tapsoltak a beszéde alatt.

"Önmagát becsüli meg minden nemzet azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdõdött." - idézett egyébként a találkozó elején Sütõ Andrást Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, jelenlegi polgármesterjelölt, mielőtt átadta a szót Soltész Miklósnak, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium szociális államtitkárának. Az államtitkár elmondta, hogy 30-40 éven keresztül a mostani nyugdíjasok tartották fent az országot, tudásukra szükség van. Emellet felsorolta a kormány néhány intézkedését, amivel a nyugdíjasok életét könnyítették meg.

SZT 4369

A Tarlós-monológ után pedig Müller Istvánné, a gondozóház vezetõje büszkén mesélte, hogy az otthon kezdetben csak 17 férõhelyes volt, mostanra viszont 56-an is elférnek. Méltatta a barátságos és szép berendezést, hogy a szeptemberi elõjegyzéskor alig van már szabad hely az otthonban, valamint a gazdagon megterített asztalokat, amin pogácsa, ásványvíz és gyümölcslé állt. "A múlt megbecsülésén épül a jelen." - zárta egy újabb idézettel a rendezvényt Bús Balázs, majd mindannyian egymást felülmúlva bíztatták az otthon lakóit, hogy szavazzanak a Fidesz-jelöltekre.

SZT 4422

A látogatás végén Müller Istvánné megkérte a nyugdíjasokat, hogy maradjanak még a teremben, szeretne még beszélgetni velük. Addig is népdalokat énekeltek az ápolókkal.

Pontozza a Demszky Gábor székére vágyókat!

Galba-Deák Ádám (Zöld Baloldal):
3,01 p. (11373 sz.)
Horváth Csaba (MSZP):
2,45 p. (11628 sz.)
Jávor Benedek (LMP):
4,77 p. (11678 sz.)
Makai István (RPT):
2,40 p. (11353 sz.)
Mándi Sándor (MDF):
2,82 p. (1571 sz.)
Schmuck Andor (MSZDP):
1,97 p. (11502 sz.)
Staudt Gábor (Jobbik):
3,03 p. (11653 sz.)
Tarlós István (Fidesz-KDNP):
5,03 p. (11973 sz.)
Ungár Klára (SZEMA):
3,57 p. (11547 sz.)
Victora Zsolt (MKKP):
6,19 p. (12543 sz.)

Ígéretszámláló

A kampányban eddig 052 ígéret hangzott el.

Keresés