Első fokon elvesztettük a Margit híd-pert

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn tárgyalta az Index keresetét, amelyben a Margit híd-felújítás részletes adatainak a nyilvánosságra hozatalát akarjuk elérni. A bíróság az első napon elutasította első fokon keresetet, az ítélet szerint a konzorcium nem közfeladatot végez, így nem minősülnek közérdekű adatoknak a birtokukban levő információk.

Mibe kerül a Margit híd felújítása, milyen szerződéseket kötöttek az alvállalkozókkal, ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre szeretett volna választ kapni az Index.hu munkatársa a felújítást végző konzorciumtól abban a polgári perben, amely hétfőn kezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A bíróság már az első napon ítéletet hirdetett, első fokon és elutasította keresetet.

A felperes Tenczer Gábor a Margit híd felújításával foglalkozó cikksorozaton dolgozik, keresetében közérdekű adatok kiadására hivatkozva azt szeretné, ha a bíróság kötelezné az alperest, az Mh2009 Konzorciumot szerinte közérdekű adatok közlésére. Kérdései között szerepel az, hogy az úgynevezett általános tételek mit takarnak, mi ezeknek az értéke és e tételekkel kapcsolatban milyen szállítókkal, alvállalkozókkal kötöttek szerződést és milyen értékben. Arra is választ szeretnénk kapni, hogy a mederhíd építésétől az úgynevezett fedező jelzőig terjedő munkák milyen részmunkákból állnak, és azok elvégzésére kikkel kötöttek szerződést. Bővebben>>>

A hétfői tárgyalás elején az alperes konzorcium jogi képviselői zárt tárgyalás elrendelését kezdeményezték, mert szerintük a perben üzleti titoknak számító adatok is szóba kerülhetnek. A bíróság az Index jogi képviselőjének érvelését fogadta el, ezért a zárt tárgyalásra vonatkozó indítványt elutasította. A tárgyaláson a konzorcium képviselője arra hivatkozott, hogy a konzorcium önálló szerveződés, amelyik nem kezel adatokat, nem lát el közfeladatot, ezen túl a kért adatok üzleti titoknak minősülnek, ráadásul a Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződésük is arra kötelezi őket, hogy csupán az önkormányzat, a megrendelő utasítására adhatnak tájékoztatást a médiának.

Az Index jogi képviselője szerint a konzorcium perelhető, hiszen vannak munkatársai, sajtófőnöke, ügyvédjei, sőt, már korábban válaszoltak is bizonyos megkeresésekre. Azt pedig, hogy fontos adatok birtokában lehetnek, szerinte az is bizonyítja, hogy zárt tárgyalást kértek.

A hétfőn meghozott első fokú ítélettel a bíróság elutasította az Index újságírójának keresetét. Nagy Péter László bíró szóbeli indoklásában elmondta, az újságírónknak annyiban igaza van, hogy a konzorcium perelhető és elvben kötelezhető is arra, hogy bizonyos adatokat közzé tegyen, de jelen esetben ez nem így van, mert ez a konzorcium nem közfeladatot végez, így nem minősülnek közérdekű adatoknak a birtokukban levő információk. Tehát miután a konzorcium nem közfeladatot végez, a bíróság nem kötelezheti arra, hogy adatokat hozzon nyilvánosságra, illetve információkat bocsásson a sajtó, a média rendelkezésére.

Az ítélethirdetés után Tenczer Gábor felperes a Független Hírügynökségnek azt mondta, megvárják a bíróság részletes írásbeli indoklását, de valószínűleg fellebbezni fognak az ítélet ellen.