Vizsgálat a nyitott ajtókkal száguldó metrókocsi miatt

A BKV szerint egy meghibásodott alkatrész adott olyan jelzést a sofőrnek, hogy az ajtó valójában zárva van, ezért indult el a hétvégén nyitott ajtókkal egy szerelvénnyel. Vizsgálatot indítottak az ügyben.

Vizsgálatot indított a BKV vezérigazgatója, miután pénteken a Ferenc körúti állomás és a Klinikák megálló között nyitott ajtóval száguldott az alagútban a 3-as metró egy szerelvénye. Mint beszámoltunk róla, az egyik utas videóra vette az eseményt és feltette a Youtube-ra.

A videó szerint a szerelvény még zárt ajtókkal érkezett a Ferenc körúti állomásra, azonban onnan már úgy indult el, hogy az utolsó kocsi ajtói nyitva voltak. A vezetőt szinte azonnal értesítették a hibáról, a vonat végül behajtott a Klinikák állomásra, ahonnan utasok nélkül ment tovább.

A BKV tájékoztatása szerint a problémát egy hibás alkatrész okozta, amely olyan jelzést adott a metró vezetőjének, hogy a jármű indítható, mert az ajtók zárva vannak. A gondot okozó hibás alkatrészt a BKV szakemberei megtalálták, a társaság vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el az ügyben, ami még nem zárult le.

Az interneten több helyen is közzétett - és az esetet megörökítő - videófelvételről a BKV azt mondta, hogy azon látható, hogy a szerelvényen már induláskor nyitottak voltak az ajtók, így azoknak nekitámaszkodni nem lehetett menet közben. Az ajtók menet közben nem nyílhatnak ki, mert reteszeléssel vannak biztosítva, írják.

A metróvezetőt a felvétel szerint haladás közben, már a fékezési szakaszban, az állomásra behaladva figyelmeztették a nyitott ajtókra, amelyről jól hallhatóan azonnal érdeklődött is. Mindezt a szerelvényeken alkalmazott adatrögzítő berendezés is bizonyítja. A szerelvény automata üzemmódban közlekedett, ekkor a járművezető feladata az ajtó nyitása, csukása és a szerelvény indítása. A meghibásodott alkatrész azonban olyan jelzést adott, hogy az ajtók zárva vannak, ezért indította el a járművet.

Mivel a metró utolsó kocsija körülbelül 120 méterre van a vezetőfülkétől, így a vezető a meghibásodást szabad szemmel nem láthatta. Amint értesítést kapott a hibáról, bevezette a szerelvényt a következő állomásra. Ezután az utasokat kiszállította és az üres szerelvénnyel a járműtelepre, műszaki vizsgálatra ment.

A metrószerelvények forgalomba állása, a járművek átvétele előtt minden nap megtörténik a műszaki ellenőrzés, ezen felül szakemberei egyhetes-tíznapos ciklusok szerint az ajtókat is ellenőrzik. Bár ezek a típusú metrószerelvények már több mint harminc éve vannak üzemben, a karbantartásuk olyan ciklusrend szerint történik, amely biztosítja az elvárt biztonságos üzemeltetést. Ebben az esetben tehát egyértelműen egyedi hibáról volt szó, tájékoztatott a BKV.

Egyik olvasónk szerint október 7-én délután hasonló eset történt ugyanezen a vonalon. Az utolsó szerelvény ajtaja akkor sem csukódott be két állomásnál sem, azonban egy másik kocsiban utazó olvasónk szerint a sofőr felszólította a hangosbemondón a hátul utazókat, segítsenek, hogy az ajtó be tudjon csukódni.