Este 10 körül nyitják meg a Margit hidat

2010.11.15. 13:47

Sikeres volt a Margit hídi bejárás, a hatóság hozzájárult a híd megnyitásához, az erről szóló jegyzőkönyvet már alá is írták, értesült az Index. A hídra hétfő este 10 óra körül ráengedik a gépjármű forgalmat.

Információink szerint sikeres volt a Margit híd hétfői, úgynevezett bejárása és szemléje: a Nemzeti Közlekedési Hatóság hozzájárult a híd megnyitásához. Az erről szóló jegyzőkönyvet alá is írták.

Úgy tudjuk, hogy a híd megnyitásánál alapelv, hogy a hétfő délutáni csúcsforgalmat már ne zavarják meg az információval, hanem csak a csúcs levonulása után engedjék rá a gépkocsikat a hídra. Ezért a megnyitás ideje várhatóan este 10 óra.

Ezt az időpontot erősíti az is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján már szerepelt az esti 10 órai nyitás a közlekedési hírek között, ám a tájékoztatást egyelőre levették az egységes kommunikáció jegyében.

Eszerint este már kétszer két sávon haladhat a forgalom a hídon. Ettől függetlenül a holnapi naptól is várhatóak még korlátozások a Margit hídon, előfordulhat például, hogy az egyes munkafázisoknál egy-egy sávot lezárnak.

A híd átadása egyelőre csak a forgalmi területre vonatkozik. A teljes átadás a legutóbb megjelent információk szerint 2011 június 13 lenne. A forgalmi átadásnak egyébként a szerződés szerint augusztus 13-án kellett volna bekövetkeznie, a kivitelező - az előre jelzett négy hónap helyett csak - három hónap csúszással fejezte be ezt a munkaszakaszt. Elképzelhető, hogy a forgalmi átadáshoz hasonlóan a teljes átadás is hamarabb következik be.

A négy hónapos csúszást a kivitelező konzorcium nyáron jelentette be arra hivatkozva, hogy későn kapták meg az engedélyeket, ami alapján elkezdhették volna a munkát. Bejelentettek erre hivatkozva 740 millió forintos többletigényt is. A fővárosi közgyűlés júliusi ülésén mind a csúszást, mind a kötbér kifizetését elutasította.