Elfogadták a Budapest-jegy bevezetését

2010.12.15. 10:47

Elfogadták a Budapest-jegyet, kinevezték az új főjegyzőt és az új tűzoltó főparancsnakot a fővárosi közgyűlés ülésén. Az ellenzék az interpellációs jog megvonása ellen tiltakozott.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyhangúlag elfogadta a Budapest-jegyek bevezetésére vonatkozó előterjesztést; január 1-jétől az utasok a Budapest-bérleten túl a BKV 24 és 72 órás jegyét, és a hetijegyeket is használhatják az elővárosi vonatokon és a Volánbusz járatain. A fenti jegyek és bérletek a BKV járatain a budapesti közigazgatási határ utáni első megállóig, a MÁV és Volán járatain viszont csak a határ előtti utolsó megállóhelyig érvényesek.

A Budapest-bérletet 2009. január 1-jén vezették be, amely a város közigazgatási határán belül a BKV-járatok mellett a megjelölt vasúti és helyközi autóbuszok járatain is biztosított utazási lehetőséget.

A kedvező tapasztalatok és élénkülő kereslet miatt György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt javasolta, bővítsék a Budapest-bérlethez hasonló formában a 24 és a 72 órás jegy, valamint a hetijegy érvényességét a Budapest közigazgatási határa utáni első megállóig.

Az óbudai jegyző lett Budapest új főjegyzője

Sárádi Kálmánnét választotta Budapest új főjegyzőjévé a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, az óbudai, III. kerületi jegyző főjegyzővé kinevezését Tarlós István főpolgármester javasolta a testületnek.

A főpolgármester előterjesztését a kinevezésre és a főjegyző juttatásaira egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés. Az új főjegyző a szavazás után letette esküjét.

A testülethez benyújtott előterjesztésében a főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a közgyűlés október 27-i ülésén tudomásul vette Tiba Zsolt főjegyző lemondását, s a közgyűlés akkor döntött a főjegyzői pályázat kiírásáról.  A pályázatokat november 30-ig lehetett benyújtani. Összesen 21 pályázat érkezett, amelyek közül 16 felelt meg a kiírási feltételeknek, három pályázót személyesen is meghallgattak.

Felmentették a fővárosi tűzoltóparancsnokot

Felmentette Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot szerdai ülésén a fővárosi közgyűlés; a tábornok nyugállományba vonul.

Bende Péter január 25-én tölti be 58. életévét, s a hatályos, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény szerint nyugdíjba kell vonulnia. A tűzoltó tábornok január 26-val megy nyugdíjba, addig ellátja feladatait.

A közgyűlés egyúttal január 26-i hatállyal megbízta a fővárosi tűzoltó-parancsnokság vezetésével Varga Ferencet, aki korábban a III. kerületi  parancsnokságot vezette, jelenleg pedig a fővárosi tűzoltóparancsnok mentési helyettese.

Az ellenzék tiltakozik az interpelláció megvonása miatt

Az LMP tiltakozik az interpelláció intézményének megszüntetése miatt, mert úgy látják, ezzel a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége az ellenzék legfontosabb demokratikus jogát vonta el, jelentette be Kaltenbach Jenő frakcióvezető. Hozzátette: a nagy hagyományokkal bíró interpellációs joggal most tudnak utoljára élni, mert januártól erre a szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítása miatt már nem lesz lehetőség.