Nyomoznak Tarlós egyik főembere ügyében is

2011.01.27. 15:13

Kilenc, 2002 és 2007 között kötött főtávos marketingszerződést vizsgál a BRFK. A szerződéseket korábban egy belső revizori vizsgálat és egy jogi audit is fölöslegesnek és érthetetlenül drágának találta a Főtávnál. A megbízásokat a Studio 33 Kft. kapta, és László György, a Főtáv akkori marketing igazgatója írta alá, akit nemrég neveztek ki a fővárosi közműcégeket összefogó Budapesti Városüzemeltetési Központ vezetőjévé. László szerint az ügyek koholtak, Kovács Lajos volt vezérigazgató bosszújáról van szó, mert ellene vallott a büntetőügyében.

A Főtáv ügyeiben 2010 május óta nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság  gazdaságvédelmi főosztálya. Mint azt a rendőrség sajtóosztályán megerősítették, a nyomozás négy szálon fut: három Kovács Lajos volt vezérigazgató személyével kapcsolatos, ő már gyanúsított egy csepeli lakópark hűtő-fűtő rendszerének projektje, a káposztásmegyeri jégcsarnok fűtésének kiépítése, valamint külső cégekkel kötött szerződések ügyében. Ezekről az ügyekről többször beszámoltunk, Kovács Lajos a múlt hét óta szabadlábon védekezik.

A nyomozásnak van egy eddig nem ismert negyedik szála is, ami elég pikáns, mert érintett benne László György, a közműcégeket összefogó fővárosi holding, a Budapesti Városüzemeltetési Központ október végén kinevezett vezérigazgatója, aki korábban a Főtáv kommunikációs és marketing igazgatója volt. Még érdekesebb, hogy a nyomozás Kovács Lajos feljelentése alapján indult.

A feljelentés szerint a Főtáv 2002 és 2007 között kilenc marketingszerződést kötött a Studio 33 nevű céggel. Ezek összértéke jelentősen meghaladta az ötvenmillió forintot. A szerződéseknek több közös elemük is van. Egy belső revizori vizsgálat szerint értékarányuk megkérdőjelezhető; teljesítési igazolás vagy egyéb nyom nem lelhető fel róluk (a leadott számlákat kivéve); mind ugyanazzal a céggel köttetett (Studio 33 Kft.); és mindegyiket aláírta László György, a Főtáv akkori kommunikációs igazgatója, most a közműholding igazgatója.

Aranyozott keretű elismerő oklevél

A szerződések között érdekes az A4-es méreretű Távhőszolgáltatásért elismerés aranyozott keretezése, amelyért kilencszázezer forintot fizetett a Főtáv. Az elismerés, amellett, hogy már a keretezése is indokolatlanul drága, nem lelhető fel a Főtávnál, és a belső vizsgálat szerint senki sem emlékszik a fizikai létezésére.

Azt is érdekesnek találták a revizorok, hogy ötezer darab, műnyomó papírból készült céges hordtáskára összesen 3?371?000 forintot fizetett ki a Főtáv 2002-ben. A revizorok szerint a megrendelés gazdaságilag indokalatlan, indokolatlanul magas a vállalási ár, és a teljesítés sincs igazolva.

A legnagyobb tétel a szerződések között a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége szakmai lapjának, a Matászsz Hírlevélnek a kiadása. A Főtáv a Matászsz tagja, 2002 és 2009 között a szövetség elnöke a Főtáv vezérigazgatója volt. A feljelentés szerint ez nem indokolta azt, hogy a Főtáv teljes mértékben finanszírozza a hírlevél kiadását (a cégnek egyébként saját lapja is volt Hőtükör címmel).

A Főtáv 2002-ben 3,4 milliót, 2003-ban már 6,3 milliót, 2004-ben 7,7 milliót, majd 2007-ig minden évben ezt maghaladó összeget, összesen több mint harmincmillió forintot költött a szövetség hasznára és javára kiadott lap finanszírozására. A feljelentés szerint nem indokolható emellett az ár, az áremelkedés mértéke, és nem találtak olyan szállítólevelet, ami a szerződés szerinti példányszám kiadását igazolná.

Keserű-e a távhőízű minicukor?

A Studió 33 és a Főtáv 2002-ben kötött egy 1,2 millió forintos szerződést a cég arculati kódexének felülvizsgálatára és áttervezésére. A belső vizsgálatra támaszkodó feljelentés szerint a végszámlát már az első teljesítés előtt benyújtották, és a kifizetés mögött nincs valódi teljesítés (nincs tényszerű teljesítési igazolás, indokolatlanul magas az ár).

Szintén a Studio 33-tól rendelt a Főtáv 2006-ban cégemblémás, egyedi ízesítésű minicukorkákat, összesen 1,4 mázsát, két alkalommal is. Az egyedi, Főtávhoz kapcsolható ízesítésről nem tudni, milyen volt, viszont a feljelentés szerint gazdaságilag teljesen indokolatlan egy távhőszolgáltatónak cukorkára költenie, ráadásul eltúlzott áron. (Két év múlva a 4200 forintos kilogrammonkénti árnál harminc százalékkal olcsóbban is vásároltak cukorkát.)

Készült még háromszáz cégesített atlasz egymillió forintért, tizenhárom kasírozott kép a széplaki üdülőbe négyszázharmincezer forintért (teljesítési igazolás, szállító levél, átvételi elismervény nincs), valamint kiadványokat is digitalizált a Studió 33 2005-ben havi átlag háromszázezer forintért (a feljelentés szerint drágán, másrészt nyomtalanul). A feljelentés szerint a fenti megállapítások nemcsak jogi auditon, hanem belső revizori jelentéseken is nyugszanak.

László György
László György

László: Kovács Lajos bosszúja

Az ügyben megkerestük László Györgyöt is, aki közölte, hogy 1996. február 1-jétől 2010. május 27-ig állt a Főtáv alkalmazásában, üzletfejlesztési és pr-igazgató volt. Kovács Lajos 2007. június 1-jétől volt a Főtáv vezérigazgatója, kinevezése után szinte az összes korábbi vezetőtől megvált, tőle 2007. augusztus 1-jén vette el a pr-tevékenység irányítását.

László György értékesítési igazgató maradt, majd 2008 márciusában a Matászsz (a szakmai szövetség) alelnökének delegálta a Főtáv. László szerint azért távolították el a cég felső vezetéséből, hogy annak működésére ne legyen rálátása. Kovács Lajos ellen 2010 májusában nyomozás indult, többek között László közreműködésének köszönhetően, aki meghatározó tanúvallomást tett Kovács vezérigazgató ügyében.

A vezérigazgató elleni nyomozás híre 2010. május 26-án jelent meg a sajtóban, majd másnap, május 27-én László Györgyöt rendkívüli felmondással elbocsátották. A Kovács Lajos vezérigazgató elleni gyanút megalapozottnak találták, ezért 2010 júliusában előzetes letartóztatásba helyezték, a múlt hét óta lakóhely-elhagyási tilalommal szabadlábon védekezik – 180 millió forintos hűtlen kezelés ügyében gyanúsított.

László szerint kérdés, hogy Kovács Lajos utasítására miért csak az ellene megindult nyomozás után születtek a Főtáv korábbi időszakára visszanyúló feljelentések, hiszen a szóban forgó, kifogásolt ügyekről neki vezérigazgató lévén nyilván korábban is volt tudomása. Ésszerű válasz lehet, hogy a jogellenes, rendkívüli felmondás és a feljelentések mind-mind a László György ellen indított bosszúhadjárat részei.

László György közölte, hogy a jogi auditot az az ügyvéd készítette, aki Kovács Lajos védője volt, neki a Főtáv több szerződésben kétszázmillió forintot fizetett ki. A hivatkozott évekre visszanyúló belső vizsgálatokat a főrevizor Kovács Lajos vezérigazgató utasításai alapján hajtotta végre. Úgy gondolja, a marketingszerződések kiállnak bármilyen piaci összehasonlítási próbát. Hozzátette, hogy miután elvették tőle a pr-feladatok felügyeletét, a cég kommunikációs szerződéseinek értéke közel háromszorosára nőtt.

Frissítés: este 6 óra után László Györgytől megkaptuk a Távhőszolgáltatásért elismerés keretezésének (alul piros, a többi részen arany színű kerettel, arannyal fújt ezüst színű felirattal) 2004-es számláját, azaz annak másolatát, amit a Studió 33 nem a feljelentés szerinti 900 ezer forintra, hanem csak 90 ezer forintra állított ki.