Fürdők Éjszakája harmadszor

2011.02.14. 11:04

Pénteken harmadik alkalommal rendezik meg a Fürdők éjszakáját Budapesten. Egész éjszaka nyitva állnak majd a fővárosi gyógyfürdők, közülük legalábbis a Gellért, a Rudas, a Széchenyi, a Király és a Lukács fogadja a közönséget.

A programokat az adott létesítményhez illeszkedően állították össze, így a Lukács fürdőben Dumaszínház és hanglemezbarát DJ-szett is lesz, a Széchenyi fürdőben az EST Music-os Zoohacker & Greg Note, a TMX, a Compact Disco,  valamint az Anima Sound System, a Rudas füdrőben Volta Johntra & Paun & Rhina, Naga, Palotai és Karányi, a Török fürdőben Keyser & Shuriken, illetve a Mana Mana, a Gellértben a David Yengebarian Trio, Infra Gandhi, a The Dj Bootsie Akoustic Big Band és szabad stílusú Slam Poetry, míg a Király fürdőben koedukált lounge szórakoztatja majd a megjelent közönséget.

13

A szervező Est Media Group Kft. és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a 3. Fürdők éjszakája szervezése és előkészítése során minden érintett szakhatósággal előzetesen egyeztetett a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében.

Riportunk az első Fürdők Éjszakájáról itt olvasható.