A Fidesz nem bírja elviselni a Ferihegy nevet
2011.03.09. 16:05 - Tenczer Gábor
Nem támogatja a kormány tervét a Ferihegyi repülőtér átnevezésére a tárcaközi földrajzinév-bizottság, derült ki a testület hétfői ülését követően. A vita a Ferihegy földrajznév kihagyásán folyik. A kormány reakciója: kicsinálják a bizottságot. Közben Tarlós István bejelentette: a főváros átnevezné a Lágymányosi hidat Szent Lászlóra. Ez eredetileg a MIÉP ötlete volt.
Hétfőn húsz szavazattal egy ellenében úgy határozott a jelentős hidak, létesítmények elnevezéséről dönteni hivatott Tárcaközi Földrajzinév-bizottság, hogy a Ferihegyi reptér új neve ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér legyen. A bizottság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést támogatja.
Dutkó András, a bizottság vezetője lapunknak elmondta, a két név között lényegi különbség, hogy a testület által támogatott verzióban benne maradt a Ferihegy védendő földrajzi név is, aminek az elhagyása nem lenne szerencsés. A kormány által javasolt névvel probléma, hogy tulajdonképpen egymás mellé szórt tulajdonnevek halmozásából áll, ami így valószínűleg nem is tud elterjedni a köznyelvben.
Dutkó András úgy tudja, hogy a testület nem sokáig tud ellentmondani a kormány javaslatának, mert egyes értesülések szerint egy új kormányrendelet készül az elnevezésekről. Eszerint várhatóan kisebb létszámmal működne a földrajzinév-bizottság, és számos jogkört elvennének tőle.
Tarlós: legyen a Lágymányosi híd Szent László híd
A főpolgármester a portfolio.hu-nak adott interjújában beszél arról, hogy a Lágymányosi hidat a főváros tervei szerint hamarosan átnevezik Szent László hídra.
Az átnevezéshez jelenleg a földrajzinév-bizottság jóváhagyása szükséges. Dutkó András személyes véleménye szerint a híd átnevezése 15 év után nem indokolt, de úgy véli, hogy a bizottságban nagy vita lenne a tervből, amelynek bármi lehetne a vége.
A hídnév megváltoztatásához a nemzeti fejlesztési miniszter javaslata szükséges. A bizottság következő rendes ülésén, júniusban dönthetne az ügyben.
A Lágymányosi híd 1995-ben kapta a nevét, elnevezésekor felvetődött a Kossuth híd, a Szent István híd, a Mátyás király híd és a Béke hídja név is. 2000-ben a XI. kerület MIÉP-es alpolgármestere azt javasolta, hogy a híd nevét változtassák Szent Lászlóra, de a főváros elvetette a javaslatot. 2003-ban a XI. kerület képviselő-testülete újra felvetette az átnevezést, ezúttal Latinovits Zoltán színész lett volna a névadó, de ez a javaslat is feledésbe merült.
Ha Colbert híd nem is, Kölber híd volt Budapesten
A legutóbbi hídnévvita 5 éve volt, amikor az északi M0-ás hídnak keresett nevet a közlekedési tárca. Az internetes szavazáson kezdetben Chuck Norris vezetett, de a végeredmény szerint Stephen Colbert amerikai humoristáról kellett volna elnevezni a hidat. A Megyeri híd elnevezést egy internetes szavazó javaslata alapján adta a Földrajzinév-bizottság.
A szavazáson előkelő helyezést ért el Zrínyi Miklós, akiről végül az M7-es autópálya magyar-horvát határnál megépült hídját nevezték el.
Az M0 hídja végül Colbert híd sem lett, viszont kevesen tudják, hogy a Lágymányosi híd mellett párhuzamosan futó vasúti összekötő híd rövid életű második szerkezetét Kölber hídként tartotta számon a szakma, tervezõje, Kölber Ernõ után.

Kommentek
2011.03.10 08:16:35Mad Mind
krampam
"Széll Kálmánra senki nem emlékszik már
Moszkva térre sem fog 50 év múlva. Egyszer el kell kezdeni.
Egy megszálló birodalom fővárosáról ne legyen elnevezve semmi!"
Ezaz, le a Becsi kapuval a várban, Vagy a Bécsi Úttal, úgyis folyton dugó van rajta. El a Megszálló birodalmak fővárosaival.
Barom.
2011.03.10 08:39:10krampam
Baszk Earl:
"Aztán mitől volt jó király Ferenc József?"
Nézd meg, micsoda fejlődés ment végbe uralkodása alatt! A 48-as forradalmak pedig kibontakozó kommunista kezdeményezések voltak, sajnos Mo-t is belerántották. Sok jó embert tévesztettek meg azok az eszmék, de azért azt nem árt észben tartani, hogy gyakorlatilag minden márciusi követelést elfogadott a király, alá is írta. A fegyveres harc teljesen felesleges volt.
A 20. sz-i szívásokat meg leginkább magunknak köszönhetjük. Természetesen amellett, hogy Ausztr.-Mo-t tudatosan szét akarták verni ellenérdekelt hatalmak.
2011.03.10 08:39:41pocketknife
Itt nem az a lényeg, hogy jól hangzik-e a Lágymányos híd.
Az a lényeg, hogy nem az állami és nem a fővárosi politikusok dolga, hogy átnevezzenek hidakat, épületeket. Erre van egy bizottság avatott magyarul értő emberekkel, döntsenek ők. Ha jobbikos miniszterelnökünk lesz egyszer, akkor Gömbös híd lesz? Wass Albert sétány és Horthy repülőtér? A mai korány nem érzi, hogy mennyire otromba mikor mindent erőszakkal a saját képére formál.
2011.03.10 08:53:18Don Bandi
A Vaskefét nevezzük el Gyurcsány-emlékműnek, az Időkereket pedig Medgyessynek.
2011.03.10 09:05:05Luella Menendez
Igazi Fideszes gondolkodás szerint Ferihegy helyett Vikinek kellene lenni-és persze Vikipédiának...
Aki meg gondolkodni is szeret, az lassanként elmenekül az országból...
2011.03.10 09:14:33Kosztor
Tarlós úrnak igen nagy hiánya lehet valamiben? Csak rá kell nézni. Kiéli magát abban, hogy mindent átakar keresztelni. Lehet, hogy papnak készült? Ez a legnagyobb probléma Budapesten? Hihetetlen, hogy milyen hülyeségeket találnak ki politikusaink, dehát nem szakembrek, nem értek rá felkészülni a hatalomra, kapkodnak, csak saját maguk jelentőségét, hatalmát, pénzét nézik. Költségtérítés csökkentés, vagy eltörlés a továbbtanulásnál. Kérdem én? Akkor ők miért kapnak még mindig költségtérítést? Egyáltalán nem jár nekik, sőt!! Nincsenek tisztába, és nem is érdekli őket, hogy emberek mit varázsolnak, hogy napról-napra éljenek.Én kívánom nekik,hogy a Jó Isten vizessen vissza nekik mindent, de nem majd, hanem most!!!
2011.03.10 09:15:24pharmacyli
A társadalom rákfenéje az internet és a kommentelés. Ha mindenki azt az időt, amit kommenteléssel tölt, hasznosabb időtöltésre fordítaná, akkor vélhetően országunk is elébb állna.
Ennyi ostobaságot, mint amit ez a "cikk" összehordott, kevés helyen lehet olvasni. Kár, hogy nem írta le, hogy Orbán, ez a fékevesztett sátán betiltja az összes Ferenc keresztnevet, ezentúl Ferenc József helyett Viktor József-et kell írni a történelemkönyvekbe, sőt Erzsébetet is Verzsébetnek kell hívni.
Kinga Gönczová összehívhatna egy jó kis brüsszeli palávert, ahol Heller Ágnes azt bizonygathatná, Orbán Viktor utasítást adott, hogy váljon el férjétől, Fehér Ferenc akadémikustól, mert ugyebár ő is Ferenc és azt is Gyurcsányra emlékezteti (mármint az ördögfajzat, a rasszista, konzervatív Orbánt).
Hozzon az Unió határozatatot arról, hogy Magyarországon üldözik a Ferenceket, rossz Ferencnek lenni, dühöng a terror, üldözik a Ferenceket és végre helyre kell állítani a Ferencek jogait.
2011.03.10 09:17:22Thyb
Nos, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér csak a kezdet. A következő az lesz, hogy az 1-es kifutó felveszi az Orbán kifutó nevet, míg a 2-es kifutót átnevezzük Rogán kifutóra. Az alapterv az volt, hogy a 2-es kifutót a főpolgármester után Tarlós kifutóra változtatják, de mint tudjuk a tarló az bevetetlen szántóföldet jelent, s a nemzetközi média esetleges hibás értelmezésétől tartva, mely szerint Budapesten a nemzetközi járatokat mindössze füves leszálló pályán képesek fogadni, elővigyázatosságból ezért megmásították elsődleges tervüket, s a Tarlós nevet a budaörsi vitorlás reptér kifutójának adták.
Ezentúl a leszálló gépeken landolást megelőzendőleg a következő mondat hangzik majd el: "Tisztelt utasaink, üdvözöljük önöket Budapesten. Kérjük csatolják be öveiket. Hamarosan landolunk a Rogán kifutón. A belpolitikai helyzetre való tekintettel a leszállásnál előfordulhatnak bizonyos kisebb nagyobb rázkódással járó kellemetlenségek, amelyekért a személyzet 2/3-os többségben előre is elnézést kér."
Felszállásnál: " Tisztelt Utasaink! Kérjük csatolják be öveiket. Gépünk hamarosan felszáll az Orbán kifutóról. Ezúton szeretném önöket tájékoztatni, hogy az említett kifutóról felszálló gépek nagyobb nyomatékkal kénytelenek indulni, ugyanis a névadóra való tekintettel a kifutópályát 400 méterrel megrövidítették, valamint a kifutó pálya szélességét a végénél duplájára növelték. Így a két kifutót a műholdas felvételeken is sokkal egyszerűbb megkülönböztetni egymástól s ez által a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér egyedülállóvá vált a világon. Köszönjük látogatásukat, jó utat kívánunk."
2011.03.10 09:20:12pharmacyli
De ugyebár az is logikátlan eme zöldséghalmazból, ha Orbán gyűlöli a Ferenc nevet, így a Ferihegy is üldözés tárgya, akkor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is csak egy kicsit Ferences... A nagy anti-Liszt Ferenc tagadók, európai szellemek pedig örülhetnének is, mennyivel könnyebb lenne a külföldet majdmolni, ha mondjuk prospektusainkon mondjuk a Flughafen Franz Liszt Budapest jelenne meg, mert ugye a Flughafen Budapest-Ferihegy olyan snassz, mélymagyar....
2011.03.10 09:23:52pharmacyli
Kedves Thyb,
Én már többet tudok. Lassan elkészül a határozat, miszerint a repülőtértől nem messze elterülő Rákoscsabát ezentúl Orbáncsabának, később Orbánviktornak fogják hívni, sőt olyan titkos dokumentumokról is hallottam suttongni, hogy a teljes FIDESZ KDNP frakció tagságról repülőtereket, településeket fognak elnevezni. S végül Magyarország nem is királyság, hanem császárság lesz.
2011.03.10 09:34:56csikocar
Eddig jó volt így most mikor ki sem látszunk az adósságból ez a legfontosabb, hogy erre költsék az adófizetők pénzét. Mennyire felesleges ez a lépés.
Gratulálok mindenkinek aki a fideszre szavazott. persze ezzel új arculatot is kap
és ezzel valaki megint zsebre vág pár milliárdot.
Annyira szánalmas ez az Orbán..!
AZ EMBEREK ÉHEZNEK NINCS PÉNZÜK TE ÖKÖR.
2011.03.10 09:35:35Ványadt Ványadtovics Vinyov
- Liszt Feri Hegyi Nemzeti és Közi Repülőtér, Pest Vármegye
- Flughafen Franz Liszt, Budapest (mondjuk nekem, mint félig svábnak ez elmegy... :P )
- Airport Matthias Corvinus
- Tyukodi Pajtás Repülőtér
- Bolyai János
- Hunyadi János
- Kármán Tódor
- Gábor Dénes
Egyébként mért pont Franz Liszt, ha már zeneszerző? Lehetne ennyi erővel Kodály, Bartók (bár ki nem állhatom), vagy Brahms is a Magyar táncok miatt, vagy Hayd, mert ő meg lehúzott pár évet az országban.
2011.03.10 09:37:30chaser
szerintem legyen repülős gizi nemzetközi repülőtér
2011.03.10 09:38:31hotelalfa
Orulok, hogy ez a legnagyobb problemank, mit hogyan hivjunk. Par javaslatot en is beterjesztenek:
1, A parlamentet ezentul hivjuk NEMZETI CIRKUSZNAK,
2, A FORINTOT hivjuk HUNGARONAK,
3, A Lagymanyosi hidat pedig javaslom SZENT LAJOS KIRALY HIDNAK hivjuk, hatha az is leszakad
2011.03.10 09:43:21Rima42
Állítólag ez a nagy magyar Liszt nem is tudott magyarul.
2011.03.10 09:43:52Don Bandi
2011-ben Lisztet ünnepeljük, + a leghíresebb magyar zenész a világon. valószínűleg ezért merészeli az a mocsok szemét kormány elnevezni róla a repülőteret, kedves index-olvasók. meneküljetek innen, mielőtt Bartókról is elneveznek valamit, mert akkor összedől a világ!
Mégis mit akartok ti, VV Olivérről és társairól nevezzünk el dolgokat?
Amúgy Liszt örülne neki a legjobban, ha a repülőtér neve változatlan marad, viszont a "ferihegy" szóról mindenkinek ő jut majd az eszébe :)
Vissza lehet sírni a régi szép időket, amikor Sas Józsefet Kossuth-díjra jelölték, de szerintem mindenki jobban jár ha belenyugszik abba hogy a demokráciában akkor érvényesül az akaratok, ha találsz még 2,5millió embert aki egyetért veled. EZ egy ilyen szar rendszer, sajnos a szovjeteket már hiába hívnánk vissza "segíteni". Egyetek csokit, attól boldogak lesztek! Menjetek el csajozni, ne az index kommentek közt vénüljetek meg!
Csumi
2011.03.10 09:44:16chaser
@hotelalfa sok pénzből lehetne abból is filmet csinálni
2011.03.10 09:45:32Don Bandi
Chaser, te vagy a nap királya
:D
2011.03.10 09:46:20mrszaki
Bocsi, tudom, hogy jóval korábban volt, de nem tudok elmenni mellette
"krampam:
Baszk Earl:
"Aztán mitől volt jó király Ferenc József?"
Nézd meg, micsoda fejlődés ment végbe uralkodása alatt! A 48-as forradalmak pedig kibontakozó kommunista kezdeményezések voltak, sajnos Mo-t is belerántották. Sok jó embert tévesztettek meg azok az eszmék, de azért azt nem árt észben tartani, hogy gyakorlatilag minden márciusi követelést elfogadott a király, alá is írta. A fegyveres harc teljesen felesleges volt.
A 20. sz-i szívásokat meg leginkább magunknak köszönhetjük. Természetesen amellett, hogy Ausztr.-Mo-t tudatosan szét akarták verni ellenérdekelt hatalmak."
A '48-as eseményeket lekommunistázni kicsit azért meredek. Ha minimálisan is odafigyeltél volna az iskolában lehet, hogy feltűnt volna, hogy az áprilisi törvényeket -igaz, hogy a király, de - nem Ferenc Jóska szentesíti. Akkor ugyanis Drága V. "Kertészkedni szeretek" Ferdinánd volt a magyar király. A szabadságharc alatt lényegében V. Ferdinánd magyar király csapatai harcoltak, Ferenc József osztrák császár seregei ellen. Mivel mikor '48 decemberében a császári trónra kerül nem választják meg magyar királynak, majd csak a Kiegyezés után koronázzák meg.
Legalább nézz utána annak, amit beírsz!
2011.03.10 09:47:26chaser
@Don Bandi hol látod, hogy 2,5 millió ember egyetért ebben velük?
2011.03.10 09:48:46Thyb
Tisztelt pharmacyli:
Ezt nem akartam elárulni egyenlőre, mert ez a választás második szakaszára van megtervezve, mint ahogy az is; hogy a kerületeket a jelenlegi számozási rendszertől eltérően a Miniszterekről, kormánybiztosokról és államtitkárokról fogják elnevezni.
Az eddig kiszivárgott hírek szerint meglepően nem a protokolt betartva történik meg az átnevezés, hanem az adott kerület nagyságát veszik alapul. A 17-ik (területre legnagyobb)kerület fogja Orbán Viktor nevét viselni. A XXIII-ik kerületet Semjén Zsolt-ról fogják elnevezni (így tisztelegve a koalíciós partnerség előtt), s így tovább rang és terület nagyság alapján. Rendhagyó módon Pintér Sándor belügyminiszter kérésére, az Ő nevét a 8-ik kerület fogja felvenni, azon okból, mert Sándor szeretett volna hazai pályán maradni a Józsefvárosban.
Mindezen változtatások indokaként a kormány azt hozta fel, hogy a kerületek számozására használt római számok már elavultnak tekinthetők 2000 év távlatából, s nem lenne célszerű, ha a nebulókat eme felesleges tudással továbbra is terhelnék az iskolai oktatás során, így a következő tanévtől kezdődően a római számok tanítását törlik az oktatási programból.
2011.03.10 09:50:30Mzee2000
VAZZZEG! Ez a legfontosabb??? Inkább azon gondolkodnának, hogy lehet a kötött pályás közlekedést megoldani.
2011.03.10 09:51:23kirst
Örülök, hogy jelenleg ezek a legnagyobb problémái az országnak:(( Vármegyék (gondolom ispán is lesz, meg ágyúdörgés) Szabadság szobor, névváltoztatások, hol legyen a korona...Nem lenne 1xűbb, mint É-Koreában, állítani népünk nagy vezérének 1 szobrot? O.V dinasztia vagy 1000 évig, bevezetni mindjárt a királyságot, és befagyott Duna jegén megkoronázni? Kabaré ami ebben az országban megy.
2011.03.10 09:54:51tibi68
Tisztelt Illetékes Uraim!!Szent László híd már létezik,nem értem miért kell belőle kettő.Itt már többen leírták,hát mégegyszer:Szekszárd védőszentjéről,Szent Lászlóról nevezték el a leendő M9autópálya hídját.Emberek,még mindig ennyit ér a vidék??Azért ezt "odafenn" is tudhatnák,könyörgöm. A cikkben felsorolva a többi lehetőség,mint Kossuth híd,Szent István híd vagy Mátyás király híd.Persze ,ha most ez a legfontosabb,mert különben minden a legnagyobb rendben. Üdvözlettel-egy jobboldali szimpatizáns
2011.03.10 09:58:42krampam
mrszaki:
"nem Ferenc Jóska szentesíti"
nem is mondtam, hogy ő volt.
"V. Ferdinánd magyar király csapatai harcoltak, Ferenc József osztrák császár seregei ellen"
persze, lehet ezzel takarózni, de mégis jól trónfosztották az egész társaságot (ferdinándostul, ferencjóskástul)... hát ennyire voltak lojálisak.
2011.03.10 10:05:37krampam
mrszaki:
1789 történései lebegtek az uralkodó szeme előtt, innen nézve érthető, ha minden ilyen rebellis viselkedésre gyanakvással reagált.
és tudjuk jól, hogy 1789-től eredeztethetjük a kommunizmust...
2011.03.10 10:11:14mrszaki
Krampam, tényleg nézz utána a szabadságharc történetének, mert lehet, hogy új dolgokra bukkansz.
A Burg politikájának megértéshez Jellasics horvát bán felbujtása körüli dolgokat ajánlom.
A trónfosztásról csak annyit, hogy nem teljesen volt olyan sima ügy, ahogy a tankönyvekben leírják: megfosztották és passz.
A könyvekben az egyszerűsítés végett közölnek röviden és tömören információkat, de a pontos ok-okozati, s gyakran jogi-törvényi hátteret nem bontakoztatnak ki, mivel a legtöbb embert hál' Istennek nem történésznek képzik.
A lojalitásról annyit, hogy az ország törvényeinek megtartására nem csak a benne élők, de az uralkodók is kötelezve vannak.
Ennek mibenlétéről az 1723-as Pragmatica Sanctio nyújt bővebb felvilágosítást.
A szabadságharc egésze alatt problémát jelentett a törvényes keretek betartása, nem csak a katonai vezetés, de -akkor még- a politikusok számára is.
2011.03.10 10:32:03mrszaki
1789 eseményeire és az abból kibontakozó napóleoni háborúkra a válasz: Szent Szövetség.
Ne keverjük a szezont a fazonnal.
És tényleg gondoljuk meg, hogy mit tudunk nagyon jól.
2011.03.10 10:37:42esef
megszakértettem, várom a sokcsilliárdot a "tanácsért"
az új név tehát:
"szent és apostoli, mindenek felett álló fülkeforradalmár nemzeti hős és megmentő, örökkön örökké igazat mondó népi és nemzeti királyi és császári, most épp konzervatív I. Orsós Viktor magyarközi repülőtér"
2011.03.10 10:50:30mrszaki
Akkor már inkább tényleg a Szent Turul Nemzetközi Reptelde.
De szigorúan rovással!
A kifutópályákat cseréljük döngölt földre, az épületet cölöp-csarnokra, a taxikat ökrös fogatokra, hogy az ideérkezők rögtön az igazi, autentikus, népi hagyományokra épülő országképpel szembesüljenek.
2011.03.10 10:54:10Handwired
Feri... hegy... Liszt...Ferenc... Liszt Feri... LISZTFERIHEGY!!
2011.03.10 11:02:30GGG77
Koronáztassa meg magát ez a felcsúti f@sz, úgyis azt akarja. Essünk túl rajta.
2011.03.10 11:06:35worldpeace
Éljen a Fidesz! Éljen Viktor!
Kinek kell, hogy átkereszteljék? Én inkább szeretem őket. :P
2011.03.10 11:11:44hoppcsicska
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem rettenetesen zavar ez a nagy átnevezési hullám. Kicsit úgy érzem, mintha a gyerekkoromtól megszokott rendbe akarnának durván – nagyon durván – és agresszívan belenyúlni. Minden egyes átnevezésnél azt érzem, hogy egy darabot veszítek el a régi életemből. Ostobaság és erőfitogtatás ez az egész átnevezősdi... -.-'
2011.03.10 11:12:21Robi78
Ez ma Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy mi legyen Ferihegy új neve? Magyarországot nem akarják átnevezni mondjuk Csikágónak? Aki ott dolgozik, mint én is,annak Ferihegy marad! Ki az Liszt Ferenc? Úgy tudom ő eredetileg nem is Magyar.
2011.03.10 11:16:31fg56
Bár soha nem értettem, hogy egy síkvidéket miért neveztek el hegynek, de ez az átnevezősdi igazán nagy baromság. Persze valahol értem én, hogy Gyurcsány keresztneve zavarhatja a zsebnapóleon agyát, de akkor az Orbán hegyet is azonnal nevezzék át másra !
2011.03.10 11:17:13ájdonszinkszó
Liverpool nemzetközi repterének a neve:
John Lennon International Airport,
neki sem sok köze volt a repüléshez, legalábbis az aviatikához nem :-)
De: ha lehet olyan, hogy London-Stansted vagy London-Luton, akkor miért nem lehet Budapest-Ferihegy?
Miért akarnak egy félévszázados szokásjogot sárba tiporni azzal, hogy a Ferihegyet eltüntetik a névből?
Más: inkább az előző kormány által átkeresztelt idegen nevű (és elnevezésükben egy bizonyos téma köré szerveződött...) rakpartokat miért nem nevezik át, ezúttal magyar nevekre? Magyarország fővárosában miért kell idegen neveket olvasni a Duna két partján? Nincs elég nagyszerű MAGYAR név a magyar történelemben? Tudósok, művészek, államférfiak, stb.?
Legszívesebben az egész rakpartot Mátyás király rakpartnak hívnám, emlékeztetőül arra, hogy ő még nem nyalta idegen hatalmak seggét...
2011.03.10 11:17:16kormányzó
Liszt Ferenc bizonyítottan RÉGI REPÜLŐS Dinasztiából származott! Zongorázás közben,mindig vadul szállt a haja.Repülés-irányító körökben, legendákat meséltek bonyolult műrepülő figuráiról.Forrás:NER,NENYI.
2011.03.10 11:21:24Atron
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér?
BLFNR
bölö fönörö?
Tisztára mint a derült égből fasirt c. animációs filmben.[link]
FLDSMDFR
2011.03.10 11:28:05schr62
Rogán Híd... Orbán Pláza...
Schmitt Tér...
Áder János repülőtér..
Orbán hegy már van akkor a többi csak idő kérdése!!
Haj rá FIdeszka!! Éljen a sok lemebeteg szavazó!!
2011.03.10 11:40:53roby5
Ezek az ALLATOK csak ehhez ertenek! Hogy hulyitsenek mindenkit a jelentektelen marhasagaikkal! Meg pl ahhoz ,hogy felemeljek sajat es maffiatarsaik fizeteset egy uj adorendszerrel ami a legszegenyebbektol elvett nekik meg adott. Semmihez nem ertenek ilyen hulyesegekkel szorakoznak munkaidoben, hogy mi legyen a repuloter neve meg, hogy Magyarorszag v Magyar Koztarsasag...Takarodjatok!!
2011.03.10 11:46:28Pikk
Valószinüleg a Gyurcsány fóbia miatt fedezték fel a világhirű, de vitatott származású Liszt Ferencet névadónak :)
2011.03.10 11:51:08NYILVÁNOSSÁGOT!
Ferihegynek legyen informatív és modern neve; azaz: Budapest.hu
2011.03.10 11:55:43vauvauvau
A budapesti Liszt Ferenc teret kereszteljük át Ferihegyre!
Kedves Orbán Viktor! Kislyányommal nagyon szívesen fuvoláznék az Orbánhegyi és az Istenhegyi út kereszteződésében, amikor tetszik hazamenni!
Én is Fülkeforradalmár bátorkodom lenni, ezért mindig megdobog a szívem, amikor Édes Keresztelésébe tetszik fogni másnaponta!
Éljen Orbán Viktor! Tapsolok mostan.
2011.03.10 11:59:43szophoklész
Kenedy repterröl hallotatok mar? amugy a ferihegy egy külföldi szamara mit jelent? ki se tudja mondani, az elsö Orban V. repter nagyon vicces lenne.
de azt szögezzük le, h miota nem maszop van kormanyon, minden sokkal rosszabb, minden szörnyü, és budapest sem vilagvaros miota nincs demszky, aki 40 évig metrót teljesen fölöslegesen, lehet h szar a fidesz, mert az, de meg mindig jobb a többinél, sajnos ez van
2011.03.10 12:02:58szophoklész
2 ezren a sajtószabiért!!!
2011.03.10 12:26:57Pálesz
@klarky: "Itt van pénz megannyi hasznos dologra. Kiküldték ezt az alkotmányhoz kapcsolódó kérdőívet 850 millió forintért - de úgy, h megmondták az elején, h nem veszik figyelembe az emberek véleményét..."
Pontosan, és ezzel párhuzamosan a mentősöktől meg megvontak 1 milliárdot, "majd kicsit később kaptok új autókat" címszóval. Gratulálok. Pff.
2011.03.10 12:35:25Grafogirl
Belegondoltatok, hogy a curia, a vármegye, ország stb. átnevezések mennyi pénzbe kerülnek? levélpapír, pecsét stb. Nyomdát vettek?
2011.03.10 12:48:51esef
nem lenne egyszerűbb és olcsóbb szeretett vezérünk papírjait cserélni?
akkor Ferihegy is megmaradna, valamint Orbán Ferenc miniszterelnököt úgyis viktorkának hívná továbbra is mindenki... :)
2011.03.10 12:49:47esef
NYILVÁNOSSÁGOT!:
vagy simán Budapest.bud és ez még kreatív is
2011.03.10 12:50:38esef
Grafogirl:
már régóta van nyomdájuk
az is érdekes, hogy egy cég hirtelen le tudná gyártani az összes új címert a középületekre...
2011.03.10 12:53:53esef
ájdonszinkszó:
nézz körül a világban, hogy hányan ismerik John Lenint és hányan Franz Lisztet...
ha ismert ember kell névadónak, Öcsi bácsi miért nem jó? a Puskás nevet szerte a világon ismerik és tudják, hogy magyar volt...
2011.03.10 12:57:40hotelalfa
Ha a birosagot "Kurianak " fogja hivni akkor a birokat elkurijaknak??
Legyunk komromisszum keszek es "konstruktivak": Ferihegy legyen Liszt Feri-hegy International Airport. A Kecske is jol lakott , a kaposzta is megmaradt. :) Komojan mondom ez az egesz rohel
2011.03.10 12:59:22hmmulder
Buzuki, a Ti autótok!
Na meg:
Fidelitász, a Ti országotok!
Most van/lesz igazán nagy ország lopás!!! Ez csak a felszín, de mi lehet alatt???? A nyugdíjpénz, megszorítások, és újabb megszorítások, 16%-os adókulcs, amivel a milliomosoknak kedveztek csak..... Mindenki tudja, hogy az Orbán Istenetek ki fogja lopni az egész ország vagyonát, és mindenki, aki occsón dógozik, az meg megdöglik, de nem baj, mert ők milliárdosok lesznek és majd a cigányok, meg a kínaiak majd eltartják (meg majd kikaparják a szümket is, idővel).
Ti akartátok!!!!
Az összeset lelőni és új embereket oda, annyi pénzből, amit az átlag ember keres, kocsi meg támogatások nélkül! Oszt tudni fogják, hogy hogy él a magyar nép nagy része!!!!
2011.03.10 13:06:29hotelalfa
esef:
Komolyan szerintem nem az egesz repteret kellene atnevezni, hanem mondjuk csak a terminalokat. Van belole 3 darab. De ha mar igy nevezgetunk akkor a Roosvelt ter is kaphatna valami normalis nevet ott van az MTA, Lanchid, stb. Az nem zavarja oket ?
2011.03.10 13:15:38esef
hotelalfa:
Franklin D. Roosevelt, azaz Feri... :)
2011.03.10 13:30:54papaci
ezek az átnevezések pedig majd belekerülnek alaphangon pár száz millióba, a zemberek adóforintjaiból persze: az összes megyei hivatal, iskola, cég stb nevét meg kell véltoztatni, cégtáblékat, bélyegzőket, levélpapírt újat csináltatni stb stb
2011.03.10 13:34:23plinka
A kúria tényleg vicc. A kúriák kisnemesi "kastélyok" vagy inkább nagyobb udvarházak. Mi felénk több ilyen is van, az egyiket megvette az egyik fideszes, ott szokták tartani a Fidesz a szokásos "piknikjét". Gondolom, megtetszett nekik a név és igaz, hogy semmi köze sincs a bíróságokhoz, de hát istenem, végül is a kétharmados többségükkel mindent úgy neveznek át, ahogy akarnak. A nacionalizmus szánalmasan nevetséges dolog, pláne ha értelmetlenséggel párosul.
2011.03.10 13:35:25ÁvS
Legyünk már egy kicsit előrelátóak. Ha már zenész kell, legyen a Dankó Pista. Csak hogy ne kelljen 20 év múlva megint átnevezni.
2011.03.10 13:36:14mydsc3
Becsületre mondva az itt hozzászolók mind egytől egyig egy hatalmas BUNKÓ !!!
Senki nem a konkrét témával foglalkozik, hanem a politikával!! Hiába igaz az a közmondás !!!
" NAGY AZ ISTEN ÁLLATKERTJE "
2011.03.10 13:45:57plinka
És hol vannak a várak? :-DDDD Ha nem lenne olyan nagy a nyomor, még röhögni is lehetne ezen a butaságon. Ilyen az, amikor magasra mászik a majom: kilátszik a feneket...
2011.03.10 13:57:11ÁvS
mydsc3! Az önkritika gyakorlása ritka és nemes emberi vonás.
2011.03.10 13:58:47GGG77
Komolyan mondom tavaly tavasz óta ezek a sz@rházi, mélymagyar tuskók MINDEN napra az orrunk alá tesznek valami sz@rt. Döbbenetes, hogy van 2,7 millió akkora barom ebben az országban, akiknek ez vidéki, felkapaszkodott kisztitkár kellett.
Messziről süt róla, hogy egy hányinger, leköpni se érdemes.
2011.03.10 14:09:55kisrigó
Már igazán elegem van parasztvakításból, az ötletelésekből az elnevezéseket illetően! Minden névváltoztatás újabb költséget jelent a költségvetésnek, a zembereknek is! Tényleg nincs ezeknél fontosabb az életünkben amit pártunk és kormányunknak tenni kellene!? Valakiknek nagyon viszket a pennája egy kis zsíros munkára! Mást se hallani, hogy milyen jól jártok emberek, közben arra fordítják az energiájukat, hogy hol lehet még megszorítani, ill. bocsánat megújítani. A végeredményt tekintve: secko jedna, ahogy a művelt "francia" mondja!
2011.03.10 14:39:38Ringlósztár
Ez már valami fóbia Viktornál a Ferivel kapcsolatban.
2011.03.10 14:47:12qwasder
Elkéne már egy NEmzeti Kormány Elkergető Menet..
2011.03.10 15:02:39krampam
mrszaki
Jellasics jó politikus volt, s sajnos őt is a nacionalista fellángolás hozta felszínre.
Tény, hogy őt Bécs eszközként használta, ebben abszolut hibás/ellenséges volt Ausztria.
De igazad van, van még mit tanulnom.
2011.03.10 17:47:13nick nick
Éljen az átnevezés!
[link]!/notes/emese-varga/orb%C3%A1n-kir%C3%A1ly-%C5%91m%C3%A9lt%C3%B3s%C3%A1ga-sz%C3%ADves-figyelm%C3%A9be/152397801488847
2011.03.10 21:13:24denge66
Addig lehet ezzel viccelni, drága kommentelő barátaim, amíg a privát életetek nincs veszélyben!
De jó ha tudjátok: a mai napon egy embert, aki tagja (volt) a FÖLDRAJZINÉV BIZOTTSÁG-nak, a munkahelyéről AZONNALI HATÁLLYAL MENESZTETTEK!
(MINISZTERI UTASÍTÁSRA!!!!)
Spirk Józsi TEGYÉL VALAMIT!!!!
BŐVEBB INFO: DENGE@FREESTART.HU
2011.03.10 23:18:50Fidel figyel
klarky-nál a pont!! az arab világ történései várnak ránk is attól félek, és ez nem vicc!
2011.03.11 18:11:10Röszke
Igazuk van.
Elég a dolgok globáltőke-ideológiát szolgáló komolytalanításából: Ferihegy, Jucivölgy, Babihalom, Mancikanyar, Plaza, Valóvilág, Férfi-a-férfival-házasság.
Igazuk van.
Elég volt.
2011.03.12 08:18:54guzuke
A fülkeforradalmárok beleszagoltak a narkóba elkábultak és kezdenek ébredezni.Megérte gyerekek?
2011.03.13 09:30:00βασιλιάς Λεωνίδας
Ügyes terelés(ek) a valós problémákról!
Ez mehet ideig-óráig, de a szar csak gyűlik és előbb-utóbb jön a szarcunami!!!
2011.03.13 12:36:02vir63
Figyelj Viki!Nem Gyurcsány Fecóról nevezték el a repteret,ennyit tudhatnál!De Isten lássa!Nevezd el"roma-repp"-nek!!Na mit szólsz?
2011.03.13 12:45:18vir63
Figyelem!!!Nem gondoljátok,hogy Viktor KIRÁLY akar lenni!Figyelem 2/3-ad,eddig nyaltatok,most szophattok!!!
2011.03.14 19:01:32kocsmaros60
Tisztelt Kormányzó párt, Főpolgármester Úr!!!
Az itt olvasható vélemények magukért beszélnek. Van
sok gond ,probléma felsorolni se lehet és most ez a
legfontosabb.A választók jobbat várnak /MUNKÁT KENYERET/ helyette úri cirkusz,meddig megy ez igy.
Az emberek nem szeretik a változást. ÖNÖK IGEN!!!
2011.03.15 00:11:34ubu1
Forduljon fel minden nagyokos, aki a már kialakult nevek buzerálásával foglalkozik.
2011.03.15 11:34:58Dr. Koba
Az itt olvasható vélemények leginkább azt tükrözik, hogy ezen az oldalon javarészt szemét kommunisták írják le a véleményüket.
2011.03.15 13:25:03kvadrillio
SZENT korona, SZENT jogar, SZENT al-kotmány, SZENT kalucsni, megaz összes SZENTEK........
A VÉGÉN MÉG KIDERÜL, HOGY 12-EN JÁRNAK UGYAN TEMPLOMBA MI SÉRE, DE EZ EGY SZENT ORSZÁG !
Szerintem ezeknek a politikusoknak már visszafordíthatatlan TUDATHASADÁSUK VAN !
AZ A JÓ, HOGY AZ ORSZÁG MÉG ÉSZNÉL VAN !
2011.03.15 15:49:14Dr. Koba
De azért az is jó, hogy 2/3-os többségünk van!!! :)
2011.03.15 15:51:39alexsss
Bakker!!! Tényleg ez a legfontosabb??? Mennyi dellába fog ez nekünk kerülni? Normálisak ezek?
Ha már ennyi felesleges pénzecske van - miközben az ország egy része éhezik -, akkor abból az ilyen látszat-semmit-mondó intézkedések helyett, inkább munkaerő piaci képzéseket indíthatnának, amivel szakmát/szakmaváltást és utána munkát adnának a munkanélkülieknek. Nálunk pl abszolút semmi munkalehetőség! Itt kéne kezdeni az intézkedéseket és nem ilyen hülyeségekre költeni. Amíg nincs munkája, pénze a honpolgárnak, szerintem rohadtul leszarja hogy hívják pl Magyarország államformáját vagy épp a repteret.
Bevallom én rájuk szavaztam, de ennyi erővel maradhattak volna a szocik is. Cseperből vederbe! Azt hittem tanultak az előző kormányzásuk hibáiból?! Lesz még itt is Egyiptom!
2011.03.15 15:58:03alexsss
Egy Petőfi vers részletet írnék ide ami kezd egyre jobban megint aktuális lenni és ezt ajánlanám drágalátos vezetőink figyelmébe!
"Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok! "
2011.03.15 16:33:32Dr. Koba
Szerintem ez a láng pusztított a tavalyi választásokon kétszer, és tette igen takarékra a komcsikat.
2011.03.15 17:14:54mikulo
Sajna fantáziaszegény a társaság.
Én névadáskor, változtatáskor és az anglicizmusok kiküszöbölésére a mai közéletből szemezgetnék, hogyaszongya:
Somamamagésa,
Majka,
Tünci,
Dopeman,
Szandika,
Alekosz,
Dundika, stb.
A mellérendelést pedig bízzuk a hatóságok, szolgáltatók illetékeseire.
Jól hangozna a példa okáért, Tünci híd. Rövid, nem töri a nyelvet.
Vagy a Magyar Televízió Fekete Pákó stúdiója. Esetleg az idegen hangzású nevek lecserélésénél a Pedigré Pál helyett Majkakajától lesz a kutyus Dundika!
A hamburger sem jó, sajnos rosz emlékeket idéz fel a 19-es tanácsköztársaság népbiztosáról, Hamburger Jenőről. Ki vele, legyen helyette például Somaburger he?
Szóval ilyesmiket...
2011.03.15 17:27:52Marrk
Budapest Liszt Ferenc Bartók Béla Erkel Ferenc Kodály Zoltán Kossuth Lajos Csonka János Rubik Ernő Puskás Tivadar Bíró László Bólyai János Teller Ede Szilárd Leó Eötvös Lóránd Ady Endre Jókai Mór József Attila Móricz Zsigmond Petőfi Sándor Nemzetközi Repülőtér
2011.03.15 19:15:41Totya_botya
Azért kíváncsi lennék, hogy hány valódi Fideszre szavazó veri itt a nyálát!
A szoclib gazemberektől ugyanis nem várok mást! Ugyanis aki a ballib tolvaj bandára szavazott az maga is hozzájuk hasonlatos lett!
Plinka, meg sötétebb, mint a bányász szájában a negró!
2011.03.15 23:16:26krausz2
Inkább egy új repülőtér kellene mert a mostanit mindegy, hogy fogják hívni a tolvajok akik most ott garázdálkodnak verseny nélkül azt csinálnak amit akarnak saját magán zsebre...
Világ szégyene!!!
2011.03.16 13:27:13feridarazs
Marha fontos dolog ez ? Miért nem jó a Ferihegy ?
Talán az is komunista volt ?
2011.03.16 15:04:57balnyo
Miért nem lehet hozzászólni a "Liszt Ferenc lesz ezentúl a Ferihegyi repülőtér neve" cikkhez?
A kölcsönösség jegyében legyen a zeneakadémia Asbóth Oszkár Zeneakadémia
2011.03.17 15:37:56Viner Spicli
A tárcaközi földrajzinév-bizottság 20 tagját másnap kirúgták...
2011.03.17 20:13:56E-Sz-A
Most ez komoly, hogy már megint Zorbánozás folyik meg "diktatúrázás", azért mert átnevezik a repülőteret, és a hidat? Lehet, hogy én vagyok nagy magyar érzelmű, de nekem jobban fog esni Szent László-hídon átkelni, vagy a Liszt Ferenc reptérre kimenni! A kommentekből nem az derül ki, hogy kifogást emelnének azért, mert illetéktelen személyek döntenek névvitákban, hanem inkább az, hogy a Zorbán már megint mire készül...! ÉS a cikk is iszonyatosan demagóg, hatásvadász! Moszkva tér ne maradjon, és ha nem tetszik a Bécsi Kapu, menjen az is, bár tisztelt kommentelő, azért azt nem árt megjegyezni, hogy a vár azon kijáratát már a Habsburg-kor előtt is így hívták, mivel onnan lehetett Bécs felé fáradni...
2011.03.17 20:20:56E-Sz-A
Ez egy őrület, vége egy kormány, amelyik megpróbálja eltakarítani 2002-2010 közötti szarhalmot, és akkor ilyenekkel kell támadni őket! Diktatúra, miért ilyenekkel foglalkoznak, stb...
Egy országnak vannak reprezentációs kiadásai is, és egy híd vagy egy reptér átnevezése nem olyan hatalmas összes, amelybe a gazdaság beleroppan.
És nem vagyok Fidesz-szavazó, sőt, több adót kell fizetnem, de úgy látom, végre elkezdett valamerre kimászni az ország a kátyúból!
Vagy már értem: Heuréka! A probléma az, hogy az előző MSZP-s kormányok működése alatt nem az ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkoztunk, mert el voltunk foglalva a kormányzás csődjével! Akkor ezek szerint most jól áll a kormány szekere, hogyha úri jókedvünkben ilyen hírekkel foglalkozunk - és az "újságírók" is. Ezt mindenki elismerte, aki most felemelte a hangját! (A semmi ellen...) Aquila non captat muscas!
2011.03.17 20:37:30E-Sz-A
@ Grafogirl Azzal tisztában vagy, hogy nem fogják lecserélni a meglévő, használható állapotú pecséteket, címereket, levélpapírokat, stb, hanem csak az újakat fogják így nyomni, és ha a régiek elöregednek az újak veszik át a helyüket? Ez olyan lesz, mint amikor új bankjegyeket nyomnak egy még használatban lévő címletből: előbb-utóbb a régi kikopik.
2011.03.21 05:23:50VV Atuska
Ukrán barátnőmnek magyaráztam, hogy mi történik, erre megkérdezi (miután nem nagyon tudta ki az a Liszt), hogy miért nem Rubik repülőtér? :)
2011.03.23 08:08:30Kistartya
A "Földrajzinév Bizottság" megérdemelte s sorsát!
A helytelen Kistarcsa név sem verte ki náluk a biztosítékot!
2011.03.25 14:09:18vpista
"Szerdán Orbán Viktor előző miniszterelnök és a polgári körök is felavatták az építményt. Azon az eseményen is tízezres tömeg gyűlt össze. "A most felépült szekszárdi Szent László hídnak van egy sajátos magyar küldetése: az, hogy a kettészakadt Magyarországot, Pannóniát és Hunniát egy országgá formázza" - mondta beszédében a Fidesz elnöke."
2003.07.03.
Az idézet Orbán Viktortól származik, amikor a különállás jeleként a kivitelezők átadási ceremóniája után és a kormányfő jelenlétében lezajlott avatási ünnepség előtt az ellenzék (Orbán Viktor) is felavatta a hidat, amelynek építése az első Orbán-kormány ideje alatt kezdték meg. Tehát a Szent László név már foglalt, a Lágymányosi hidat Tarlós István nevezze el másról.
2011.03.25 14:29:18vpista
VIKIPEDIA:
"A Szent László híd Szekszárdtól északra köti össze a Dunántúlt az Alfölddel. A köznyelv hívja még szekszárdi hídnak is. A híd a 1498,80 folyamkilométernél található, a hídnyílás magassága 9,5 méter, a hajózható hídnyílás szélessége 100 méter.
2003. július 4-én adták át a forgalomnak. 73 év után ez volt az első olyan új híd a Dunán, ami nem Budapesten épült. 919,6 méteres hosszával megépítésekor az ország leghosszabb közúti hídja volt. Ezen a hídon vezet át a kétszer egysávos M9-es autóút, mely a 6-os főutat köti össze az 51-es főúttal. A tervek szerint ez a 20 kilométeres szakasz része lesz annak a gyűrűnek, amely Soprontól az ország déli határaihoz közel haladva Szegedig tart majd, ezzel kiegészítve az ország közlekedésének sugaras, fővárosközpontú rendszerét.
Az építés során külön figyelmet kellett fordítani a terület természetvédelmére, ugyanis az építkezés a Gemenci Tájvédelmi Körzet közelében folyt. A körzet állatainak védelmére számos vad- és hüllőátjárót alakítottak ki. A híd 2004-ben Építőipari Nívódíjat kapott.
A híd Szent László király, Szekszárd város védőszentjének nevét viseli."
2011.03.26 16:48:58Qju
[link]|en|ferihegy%0A
2011.03.26 16:51:59Qju
Pontosabban "http://translate.google.hu/#hu|en|ferihegy%0A"
ferihegy == Airport
Mit akar most itt a roma 2/3 -ad?