Csütörtök óta nem működik a VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola honlapja. Az erzsébetvárosi iskola hétfőre szervez tüntetést a kerületi önkormányzat épülete elé, mert a néhány napja postázott értesítő levél szerint június 1-ején bezárják a 400 diákkal működő intézményt. A leállítás előtt a weboldal vezető helyén a demonstrációról szóló felhívás szerepelt. Az oldal végül új címre költözött.
Elérhetetlenné vált a janikovszkyiskola.hu. Az erzsébetvárosi általános iskola vezetése csütörtökön délután észlelte, hogy nem működik a weboldal.
A Janikovszky Éva Általános Iskola sajtósa az Indexnek elmondta, hogy az üzemzavar miatt megkeresték az öt éve működő internetes oldal üzemeltetőjét, aki először arra hivatkozott, hogy az utóbbi napokban túl nagy volt a forgalom a weboldalon, ezért jelentkeztek az elérési problémák.
A hibát azonban nem sikerült kijavítani, így pénteken is többször keresték az üzemeltetéssel foglakozó céget. Ekkor azonban már nem kaptak egyértelmű választ az üzemzavar okairól.
Mint arról az Index már beszámolt, az erzsébetvárosi önkormányzat vezetése a napokban jelezte a VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskolának, hogy már csupán másfél hónapig működhet. A polgármesteri értesítő szerint a 400 fős iskolát megszüntetik, a diákokat pedig egy másik kerületi iskolába helyezik át. A kerület szándékáról az április 20-án érkezett levél előtt senki sem informálta a tantestület tagjait, így még azok a szülők sem tudhattak a tervről, akik a hónap elején a Janikovszkyba íratták gyermeküket.
Az iskola dolgozói és a szülők ezért hétfőre demonstrációt hirdettek. Az iskolától az önkormányzat épületéig tartó vonulásra már a hatósági engedélyt is megkapták a szervezők. A weboldalon napok óta fő helyen szerepelt az intézmény megmentését célzó demonstráción való részvételre buzdító felhívás.
A honlapot működtető Dark Angels Bt. vezetője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy pontosan mi történt a janikovszkyiskola.hu-val. A cégvezető, aki neve közléséhez sem járult hozzá, azt mondta, még pénteken megszünteti a honlap üzemeltetésre vonatkozó szerződését, mert nem akar részt venni politikai játszmákban.
Az iskola honlapja időközben új címen újraindult, így ott folytatódik a tüntetés szervezése.

Kommentek
2011.04.29 23:56:29Andy15
Boli:
Ez a neve. Bocs.
2011.04.29 23:56:54kószapocok
Andy15, a hatástanulmánnyal kapcsolatos válaszra:
Eddig azt hittem tegeződünk. Ha nem, elnézést.
Uram, vagy Ön téved, vagy a Művelődési Iroda vezetője, aki azt állítja, hogy a hatástanulmány nem nyilvános sőt azt még a bezárással érintett iskola szülői munkaközössége sem láthatja. Ha Ön a Művelődési Iroda vezetőjének főnöke, akkor kérem igazítsa el beosztottját. Ha esetleg mégsem, akkor - magabiztos kinyilatkoztatása ellenére - egyelőre sajnos az Irodavezető véleménye marad érvényben.
2011.04.29 23:59:04Doktor Kotász
Re:Prakash
"Az iskoláról hallottam már,s nekem is jó véleményem volt róla.
Így nagyon meglepett a döntés."
Ha ma bemész egy iskolába, ott gyakorlatilag bicskáznak a gyerekek, köpködik a tanárt, egymást alázzák, és feltöltik a youtubra, de a Janikovszkyban a hátrányos helyzetű cigány kkisgyerekek is tanultak. Sok a cigány a kerületben és így is jók a tanulmányi átlagok. Mondom, van aki Budáról járt abba az iskolába.
Ez az ügy nem más, mint egy mocskos ingatlanpanama.
2011.04.29 23:59:27Andy15
kószapocok:
Kedves kószapocok! Kérem, és itt már nem először, hívja fel önkormányzati képviselőjét, aki önökért dolgozik, segíteni fog.
2011.04.30 00:01:54Gagyimami68
Elvesztettem a fonalat bocs. Szóval egyben mindannyian biztosak lehetünk: Ez a lépés aljas, kistílü, pitiáner,gerinctelen,rohadt,fideszes,politikai döntés volt!!!
Itt nem számít a buta adófizető érdeke,a gyerek lelke, a pedagógus áldozatkész munkája a picsába kidobott 700 milliónyi adófizető forint, talán még az sem,hogy 3 év múlva választások lesznek a pillanatnyi leszámolás és a vérengzés a lényeg!!!
2011.04.30 00:02:26Andy15
Doktor Kotász:
Nem igazán akartam önnek írni, de azt tisztázni kell, hogy az ingatlan eladása szóba sem került. Hol lát itt panamát? Ha lát szóljon mert érdekel.
2011.04.30 00:02:40Boli
fathom: Bár ne sajnáld, hogy nem láttad, de a '89 előtti időkben voltak ezek a bolsevik szokások, döntések, amik manapság jelen vannak a pol.közéletben. Azt hittem én is, hogy a cocik után már nem lehet lejjebb, de ez a bolsevik bagázs mindig megcáfol és a végén még a cocik egész européernek fognak ezek mellett bizonyulni. Legalábbis német és osztrák ismerősök szerint is, kezdünk pártállammá és szavahihetetlenné válni. Nem én miattam, hanem a szájukból segget csináló narancsbolsevik elvtársaink miatt. Köszönjük, de tényleg! :(
2011.04.30 00:03:33Macskacicco
Amikor levitték az iskolaköteles korhatárt 15 évre sejthető volt, hogy ez előhírnöke sok iskolabezárásnak.
Sokan örültek, azt hitték ez nem ellenük szól.
Tévedtek.
Majd a sokadik iskola bezárása után, amikor a 16 éves gyereküknek valahogy nem lesz hely - hiszen nem kötelező - akkor lehet hogy kezdenek ébredezni.
2011.04.30 00:06:34Andy15
Gagyimami68:
Sajnos vannak olyan döntések, melyek sértik valakinek az érdekét. Ha nem lépünk semerre pont ott maradunk ahol eddig voltunk, és az nem jó hely. Mindenki nyugodjon meg, és igyekezzünk a gyerekeknek legjobb megoldást megtalálni, az adott lehetőségek között.
2011.04.30 00:06:46Gagyimami68
Remélem nem az a "szép,új világ" jön el,hogy a bezárt iskolákból börtönöket kell majd csinálni??? Annyi lesz a fiatalkorú, magával kezdeni semmit nem tudó gyerek akiket a fidesz 16 évesen az utcára lökött!!!
2011.04.30 00:07:03Doktor Kotász
Re:Andy15
"Már vártam az intelligens hozzászólásodat, csodálkozom, hogy mostanáig bírtad."
Aha, mondod te!
Egy komcsizó kis nímand Lófasz Jóska vagy, semmi több. Amit idekommenteltél, attól hányingere van az embernek.
Örvendeztél te senkiházi, hogy kicsinálták a komcsikat. Ennyit tudtál ideböfögni a főváros legjobb iskolájának a bezárásáról. És még célozgatsz itt, hogy nem tudjuk ki vagy. Egy senkiházi kis Lófasz Jóska egy kerületi pártalapszervezetben. Egy parlamenti közvetítésen, az országos poéitikába is szép számmal akadnak beképzelt majmok, de az igazi pücegödör egy önkormányzat politikusai. Kiskirálykodó büdösgyökerek. Egy vagy közülük, és még ha a kis szemétdombodon magasra is nyaltad magad a szükséges seggeknél, akkor is csak egy magáról nagyot gondoló harmadvonalbeli hulladék maradsz.
2011.04.30 00:09:23Prakash
Jó éjszakát Hölgyeim és Uraim!
Remélem hatásos lesz másodikán (remélem jól tudom az időpontot)a tüntetés. Kár lenne ezért a suliért.
2011.04.30 00:12:04Andy15
Doktor Kotász:
Ha hányingered van hányj. Hidd el utána jobb lesz. Ha egy félnél több értelmes mondatod lenne talán még válaszolnék is neked. Ja és az beszél csúnyán akinek nincs érve, ezt elsőben tanítják az államigazgatásin.
Aludj jól.
2011.04.30 00:12:20Boli
Andy15: "Ez a neve. Bocs." hááát...
Én ennél lényegesen jobb névvel és gerinccel rendelkezem, gondolom ezért érezem magam rosszul ettől az embertől és hasonszőrű tettestársaitól! Bolsevik, szemérmetlenül és gátlástalanul hazudozó, saját magukat megcáfoló "politikusaink" díszpéldánya!
A marketingkönyvek aranyszabálya ez a kis hárítás (beszéld meg vele c.) amikor szembesülnek egyesek a saját embereik hazugságaival. Csak gratulálni tudok hozzá! Is...
2011.04.30 00:13:38Doktor Kotász
Re: Andy15
"Nem igazán akartam önnek írni, de azt tisztázni kell, hogy az ingatlan eladása szóba sem került. Hol lát itt panamát? Ha lát szóljon mert érdekel."
Nagy biznisz, hogy a Pálfy használhatja évekig, közpénzből átalakítják, majd csak utána passzoljátok le neki.
Te annyira naív vagy, hogy maradni fogtok 2014-ben az önkormányzatban?
Majd, ha húztok sorszámot a mosolyhivatalban, akkor tehetitek be oda a labatokat.
2011.04.30 00:14:48Andy15
Boli:
Ha Szent Péternek jó volt....
2011.04.30 00:18:02dancus92
Ajkán a szocik(Scwartz Béla) 4 iskolaösszevonást csinált személyes bosszúból, egyet lebontotak mert spar van helyette egy másik helyett meg tecsót akarnak...nem ajvékolt az országos média pedig nekünk alig maradt suli budapesten az az egy meg csepp a tengerben...
2011.04.30 00:20:52Doktor Kotász
Re: Andy15
"Ha hányingered van hányj. Hidd el utána jobb lesz. Ha egy félnél több értelmes mondatod lenne talán még válaszolnék is neked. Ja és az beszél csúnyán akinek nincs érve, ezt elsőben tanítják az államigazgatásin.
Aludj jól."
Jajj, te kis képmutató Lófasz Jóska!
Undorító volt, amit az elején idefostál. Most meg játszod az eszed...
Senkinek nem válaszoltál arra, hogy miért a legjobb iskolát teszitek tönkre. Ahol a hátrányos helyzetű gyerekek is jobb eredményt érnek el, mit a fővárosi átlag. Miért azt az iskolát csináljátok ki, amelyikre büszke lehetne a kerület.
Nem tudsz őszinte választ adni te gyökér!
Az elején komcsiztál, mert azt hitted, hogy az emberek beszopják, hogy tapsikolni fognak neked.
Most meg próbálsz finomkodni.
Milyen érzés, hogy az emberek a komcsiknál is jobban undorodnak a bandádtól?
2011.04.30 00:21:30Boli
Andy15: csak az szörnyű, hogy ezt a sok vakert beveszik tőletek a zemberek. Tudom, hogy a sok ecceri lélekre alapozva, porhintéssel zajlik a játék és ebben ti vagytok a jobbak - vörös elvtársaitokkal ellentétben - de legalább ne lopnátok ti ilyen átlátszóan és ha lebuktok, ne ti háborodjatok fel a lebukás tényén a legjobban. Csak néha tudnátok azt mondani, hogy "bakker, ezt elszabtuk". Viszont ti nem, ti tökéletesek vagytok és még hazudni sem hazudtatok soha. Köszi! :) Megnyugodhatunk, jó kezekben van az ország...
2011.04.30 00:23:08Andy15
Doktor Kotász:
Sajnállak. Inkább nézd a való világot, abban úgyis szakértő vagy. Ja és a komcsikat nem kell szeretni, vagy igen?
2011.04.30 00:24:33Doktor Kotász
Re: dancus92
Nem a fenéket nem. Minden tanyasi kisiskola bezárásánál ott rikácsolt az ellenzék.
Itt meg arról van szó, hogy a bezárás alapja nem gazdasági, az iskola a kerület legjobbja, fővárosi szinten is az első tízben van úgy, hogy sok a hátrányos helyzetű kisgyerek.
2011.04.30 00:24:52kószapocok
Andy15:
Szeretnék klasszikust idézni: "Abszolút objektív az, akit álláspontjának kialakításában a tények sem zavarnak."
Ez jutott eszembe, amikor valóban többedszer olvastam az önkormányzati képviselőhöz irányító faldumát. Ehhez képest a tény, ami a Hírszerzőben ma megjelent (nem én írtam:
"A szülők azon is felháborodtak, hogy az önkormányzat nem tesz eleget tájékoztatási kötelezettségének: az önkormányzat művelődési irodáján és a sajtón keresztül üzengetnek, de a politikai döntéshozók egyáltalán nem állnak velük szóba."
Kösz a megnyugtatást is: "Sajnos vannak olyan döntések, melyek sértik valakinek az érdekét. Ha nem lépünk semerre pont ott maradunk ahol eddig voltunk, és az nem jó hely.
Ez ismét tévedés, egyrészt a DÖNTÉS-ről, amiről Ön tényként beszél, a mai napig nem tudjuk, hogy egyáltalán hivatalosan megszületett-e. Ha ugyanis igen, akkor nem tartották be az egyeztetéssel kapcsolatos szabályokat. Egyébként meg pont jó helyen voltunk, amíg ez a cirkusz el nem kezdődött.
Ha az üres frázisoknál több nem megy, valaki mást kellene beküldeni álkommentelőként.
2011.04.30 00:25:50atpijkamo
www.e-cegjegyzek.hu
DARK ANGELS DESIGN Bt
1055 Budapest, Nagy I u 19/a.
A beltag(ok) adatai
Toldi Gábor
2011.04.30 00:27:49Boli
Andy15: Doktor Kotász hozzászólását inkább nem minősíteném, de látszik, hogy nem éltél és dolgoztál abban a rendszerben.Ugyanis ilyen volt bosevik-komcsi, mint amit ti jelenleg műveltek. Bezony... Viktorka is ott tanulta, még KISZ titkárként, Feco pajtija mellett, de az is lehet, hogy csak a párttikár faterjától van a mentalitás. Nézd meg Bacsó filmjeit, azután röhöghetünk RAJTATOK. :)
2011.04.30 00:29:27Andy15
kószapocok:
Ezek szerint felhívta a képviselőt? Ne a hírszerzőből tájékozódjon, sokkal jobban fog járni.
2011.04.30 00:38:54kószapocok
Andy15:
Régen volt már az, amikor megmondták, hogy honnan tájékozódjak. Tudja, a rendszerváltás, vagy mifene ezt megváltoztatta, remélem ez így is marad. Egyébként szülőként nem a Hírszerzőből tájékozódok, hanem a szülői munkaközösségtől. Ha érdekli, jöjjön el a legközelebbire, az új (lekapcsolt helyett létrehozott) honlapon megtalálhatja az időpontot. Kár hogy nem hallotta Hollósi urat az előzőn.
2011.04.30 00:42:00Andy15
kószapocok:
Ha jól tudom a szülői munkaközösség elnöke, már járt már az önkormányzati képviselőjénél, így látszik, hogy nincs elzárkózás....
2011.04.30 00:58:28kószapocok
Szuper, majd szólok, ha láttam az elnöknél a hatástanulmányt.
2011.04.30 01:07:01yetee 69
Andi15
Hiába véded a mundért,gyengék az érveid,ebben az iskolában túljelentkezés van,benne van a fővárosi 10 legjobban,tényleg sötétek az önkormányzatnál,ha erre nem büszkék,hanem bezárják,ki zudja,milyen valós ok miatt!
2011.04.30 01:07:20Andy15
kószapocok:
Várom!!
2011.04.30 01:08:45Andy15
yetee 69:
Szülő, diák, vagy érdekődő?
2011.04.30 01:15:04Andy15
No látom mindenki talált jobb programot. Jó éjszakát.
2011.04.30 01:16:22yetee 69
Demokráciakedvelő pedagógus vagyok,20 éves pedagógusi múlttal!
2011.04.30 01:19:27yetee 69
Az oktatás mai állapotában meg kéne becsülni egy olyan közösséget,ahol eredményeket is produkálnak és a gyerekek is szeretnek oda járni!
2011.04.30 01:39:12dioretek
Az egesz ugy mutatja a FIDESZ merhetetlen arroganciajat, amit arra alapoznak, hogy az orokos fougyesz minden panamajukbol kimossa oket, mint ahogy megtette 2002 utan.
Zsarnokok arroganciaja. De mint minden zsarnoksagnak, ennek is vege lesz.
Orban es penztarsai a magyar tortenelem szegyenfoltjai.
2011.04.30 07:41:43Ptiszai
Ez a szar bt nem normális.
Remélem beperlik.
Tönkre tették magukat.
Egyoldalúan szerződést bontottak, mert nekik nem tetszik egy site.
Itt róluk minden olvasható.
[link]
Ja, és nyílvános.:)))
2011.04.30 07:45:17Ptiszai
Ez a Toldi maga alatt elvágta a fát.
Nem tudom hány éves lehet, de nagyon luzer.:)
Elterjed a híre, senki nem fog szerződni vele, mert bármikor felmondhat bármilyen szerződést.
Megéri ez neki?
2011.04.30 07:51:13Ptiszai
"Andy15
Sajnos vannak olyan döntések, melyek sértik valakinek az érdekét. Ha nem lépünk semerre pont ott maradunk ahol eddig voltunk, és az nem jó hely. Mindenki nyugodjon meg, és igyekezzünk a gyerekeknek legjobb megoldást megtalálni, az adott lehetőségek között."
Pártpropaganda duma, mintha Szijjártót hallanám.
Itt nem csak suliról van szó!!!!
Portál részt elolvasta ?
2011.04.30 08:02:18Ptiszai
Talán a helyi önkormányzat megzsarolta a Bt.-t?
Pl. rájuk küldik az Apeh-ot.
Na ezt el tudom képzelni.
Nem hiszem el, hogy ez a Toldi ennyire hülye legyen.:)
2011.04.30 08:14:32Boli
Ptiszai: Már miért ne? Gyökérnek és gerinctelennek lenni állampolgári joga. De a leghülyébbek azok, akik ezek után még egy ilyen alakkal üzletelnek, szóba állnak. Hisz aki ilyen , a politikus elvtársak felé ekkora megfelelési kényszerrel, magyarán seggnyalással és gerinctelenséggel, tisztességtelen üzleti magatartással rendelkezik, attól mire számítanak a későbbiekben??? Tisztességes magyar vállalkozó... Aha, de tényleg!
2011.04.30 08:24:46butus
Andy 15, egy kis hülye, és nagyképű, magát megjátszó gyerek, aki ilyeneket írogat:
[link]
2011.04.30 08:48:03al kotmány aláiro álamfö
Mi lenne, ha szimplán ignorálnátok ezt az Andy15 nickű trollt? Érdemi hozzászólása nem volt, mégis róla szól az utolsó oldal... :(
2011.04.30 09:07:18Ptiszai
"butus
Andy 15, egy kis hülye, és nagyképű, magát megjátszó gyerek, aki ilyeneket írogat:"
A fiam ennyire hülye lenne, pofán vágnám.:)
Úgy viselkedik mint egy lány.:)
2011.04.30 09:07:26Cirbi
kérjük a saját érdekében a troll-t ne etesse, megértését köszönjük
/az állat gondozók :-)/
2011.04.30 09:17:23Ptiszai
A blog elején még azt hittem az Andy 15 egy lány.:)))Mjd utalások után jöttem rá, fiú.:)
Egy igazi férfi/fiú blogba nem írja el az érzelmeit.:)
2011.04.30 09:17:33snakekiller23
Andy15 valószínűleg valami kis önkormányzati csinyovnik, aki most nagyonjófiú próbál lenni a főnököknél. Egyszerű politikai meggyőződést nem szoktak ilyen akutt tenyérviszketést kiváltó, modoros stílusban előadni. Ez a politikusok és hivatalnokaik nyelvezete.
2011.04.30 09:19:07Baldrick68
[link]
"a Janikovszkyt bezárják – pontosabban beolvasztják egy másik intézménybe, de a szülők szerint ez egyet jelent a megszűnéssel. A kijelölt Hernád utcai általános iskolát ugyanis csak „a kerület oktatási Bermuda háromszögeként” emlegetik az ott lakók, mert már 2004-ben is beolvasztottak ide két intézményt, de a rossz körülmények és a színvonal miatt a gyerekek nagy része szépen lassan eltűnt az iskolából."
2011.04.30 09:23:38Ptiszai
Baldrick68
A linked alól áthoztam egy hozzászólást:
"Az elmúlt 8 évben bármilyen iskola bezárására sor került,orbánék úgy ordítottak,hogy majdnem szétrepedt a se....k! Most hol van az idióta szíjgyártó és miért nem ostorozza a főnökét,hogy szétdúlja a közoktatást?"
Nagyon jó kérdés.:)
2011.04.30 09:27:48Ptiszai
Mint középen álló, szerintem nincs azzal baj, ha összevonnak sulikat.
Tényleg a diák szám 10-20% csökkent pár év alatt, de nem így kell megoldani.
Tárgyalással, egyeztetéssel, jó döntéssel stb.
2011.04.30 09:33:23Inquisitor
Kedves Andy15,
gratulálok a szép helytálláshoz, sokáig megdöbbentően ügyesen védted a mundér - a Párt - becsületét. Azért az látszik, hogy van még mit csiszolnod a kommunikációs technikán, ha igazán sikeres politikus szeretnél lenni. Csúnya - hogy a Te stílusodnál maradjunk -, palis öngól volt a helyesírás kritizálása Részedről. Még akkor is az lett volna, ha Te birtokában vagy a helyesírás ismeretének, hát még így, hogy - valljuk be férfiasan - vannak némi hiányosságaid e téren. De mondom, ha Grétsy László tudásával rendelkezel, akkor sem ildomos egy ilyen jellegű vitában személyeskedést akár csak érinteni is. Akit érdekel a helyesírás, az amúgy is észleli ellenfeled hibáit, akit nem, annak szemében csak az arroganciád bizonyítékaként manifesztálódik a megjegyzésed. Ahogy egy elismert médiaszakember mondta a nyilvános vitákról: "Aki felülkerekedik. az alulmarad". Más: szintén javítandó attitűd a már korábban más kommentelő által említett "mi és ti" felosztás, ami ellenzéki oldalról hatásos lehetett, a Párt egész nemzetet képviselő kommunikációjával azonban élesen ellenkezik. Ráadásul el is vesztetted a ritmust, kapkodni kezdtél, és most kezd szétesni az eddig oly szépen épített kártyavár. Javaslom, ilyenkor dőlj hátra egy kicsit, szusszanj egyet, gondold át, mit tanultál az iskolában, mit hallottál a Párt eligazításán. Utána pedig folytasd a megkezdett utat, kerüld a konkrétumokat, tereld más fórumokra a tényeket firtatókat, kizárólag a támadhatatlan, és megfoghatatlan általános frázisokat használd! Alapvetően egyébként tényleg tehetséges vagy, a finoman, szinte észrevehetetlenül kioktató stílus már fél siker ebben a játékban, ehhez kell visszatérned. Sok sikert, és ne add fel!
2011.04.30 09:52:21al kotmány aláiro álamfö
Egyébként az is érdekes, hogy három évre csökkentik a szakképzés időtartamát, ha jól értem...
Megy itt a rombolás ezerrel...
2011.04.30 09:52:51Cirbi
Inquisitor@
*5 :-)
2011.04.30 10:46:25almos.varga
Remélem minél hamarabb eltűnnek a süllyesztőbe az ilyen pistike bt jellegű tárhely/domain szolgáltatók, akik csak a szakma rossz hírét terjesztik :(
2011.04.30 10:49:45tprofi
Úgy látom sokan megértették ennek a dolognak a lényegét. A honlaptulajdonos és a szolgáltató szerződéses jogviszonyban áll egymással. A honlaptulajdonos vagyis az iskola nem helyezett el semmilyen törvénysértő anyagot a honlapján, vagyis nem sértette meg a szolgáltatóval fennálló szerződését. Ergo, a szolgáltató szerződésszegést követett el. Be kell perelni, és jó kis kártérítésre kötelezni. Egyébként pedig felháborító! A sajtószabadság megsértését horzsolja a történet.
2011.04.30 11:49:33malactanya
[link]
a diákok tiltakozó videója
2011.04.30 11:53:23mrzigi
Fülkeforradalmárok, mertek még egyenesen egy magyar szemébe nézni ? Vagy csak lesütött szemmel?
Azért nem kellene naponta szembeköpni a tükörben a képmásotok ... még akkor sem, ha megérdemelné.
Egész EU csodálkozva nézi, ahogy itt épül a DIKTATÚRA.
Odaszólni egy szolgáltatónak, hogy ez a honlap/lap kellemetlen dolgokat ír nekem, lőjétek le ?
Ideje lenne észrevenni, hogy az MSZMP nem megszűnt, hanem kettévált: MSZP és FIDESZ-re !
2011.04.30 12:03:56PR-küszöb
[link]
2011.04.30 12:05:14PR-küszöb
Egyelőre nem alkalmazza a Kormány a Médiatörvény előírásait. Majd júniustól...
2011.04.30 12:08:05Ptiszai
malactanya!
Nagyon jó videó!
Aranyosak a diákok.
2011.04.30 12:19:02insane6
Tessék figyelni hétfőn a transzparenseket, én csináltam! :D
2011.04.30 12:20:09Mezei ZsurLó
Akkor tüntessetek a Pálfyná is vazze.
2011.04.30 12:40:37MG- Tünde
Pár info:
1. A domain tulajdonosa nem az iskola hanem a Dark Angels Bt. Ezzel gond nem lenne, ha az iskola és a Bt között a szerződésben ez szabályozva van.
2. Ügyvezető ismert, hisz nyilvános adat kár titkolni. Ráadásul önként meg is ossza adatait az iwiw-en:[link]
3. A Bt 2008-as évben 7,4 millió forintot vett át a rendszergazdai feladatok ellátásáért. Ez havi több mint 600E Ft havonta. Ez azért rendes pénz amit a piacon szerezni lehet. Én nem firtatom, hogy ki kinek a kije... Adat itt:[link]
Iskola pereljen!
A szerződésben foglalt szolgáltatás nemteljesítéséből származó kár címén.
Ez a cég kerülendő! Az informatikában dolgozók nevében kérem. A szakmát lejáratják az elkövetett cselekedetükkel.
2011.04.30 12:53:24Vilidzs Pipöl
Azért az a félelmetes számomra (az iskolabezáráson kivül persze), hogy egy magáncéget a politika befenyit, és kénytelen saját magát szembeköpni, ha életbe akar maradni.
Holott ezzel a húzásával is kinyirta a saját cégét...
Ezek után várja a kedves fidesz, hogy rendesen adózzanak az emberek, meg itthon maradjanak és hozzák haza a pénzüket?
Lehet leköpni a mélymagyaroknak, de ezerszer inkább egy szlovák cég, mint ez a szarkupac ország.
2011.04.30 12:58:12brummnarcisz
Csak kérdezek:
Hány tanulója van ennek az iskolának és abból hány kerületi lakos?
Az egyesek által "pöcegödörnek" nevezett másik iskolának hány tanulója van és abból hány kerületi lakos?
A "pöcegödörbe" járó gyerekek szülei miért oda íratják be a gyerekeiket amikor járhatnának a főváros egyik legjobb iskolájába is?
(Ők inkább ide íratják őket: "Marad a pöcegödör ahová viheti a gyerekét ha nem túl gyors és ügyes a gyereke talán az első nap mindjárt hasba is szúrják.")
Ki és mi alapján dönti el, hogy ki járhat a luxusiskolába?
2011.04.30 13:04:13brummnarcisz
Azt írjátok ez annyira jó iskola, hogy még budaiak is ide járnak.
Gondolom a legfőbb gond az hogy ezentúl a "pöcegödörbe" kerülne az iskola megmaradó része, feltételezem, hogyha egy másik luxus iskolaépületet kapnának akkor nem lenne gond.
Nem úgy van, hogy akkor lehet felvenni kerületen kívülieket ha a körzethatáron belül nincs elég jelentkező?
Érdekesek ezek a kerületi szülők, hogy direkt a "pöcegödröt" választják a 800M-ból felújított iskola helyett.
Pontosan mi lesz a sorsa az épületnek? Másik iskola?
2011.04.30 13:10:47mehet55
Hogyan lehet ilyenkor bezáratni egy iskolát? Oktat.törv. szerint már márciusban ki kellett volna hirdetni az erről szóló határozatot.Vagy egy önkormányzatra ha hatályos jog nem érvényes?
2011.04.30 13:12:29Roy
Egyszóval működik a médiahatóság.
2011.04.30 13:17:48snakekiller23
Vilidzs Pipöl:
Méghogy kinyírta! A bizonytalan piacról való "megélés" helyett le lesz neki zsírozva "okosba" jópár önkormányzati megrendelés.
brummnarcisz:
Az, hogy felénk egy jóhírű, színvonalas iskola megválogatja kiket vesz fel az teljesen természetes, ha nem ezt tenné, megszűnne színvonalas lenni rövid időn belül. Lehet jönni azzal, hogy bezzeg a skandináv oktatás, meg stb. csak egyrészt az ilyen országokban tipikusan a középszer színvonalát tudják rendkívül megbízhatóan oktatni, a kiemelkedő tehetségek megfelelő nevelése viszont már problémákba ütközik (mint az a diákolimpiák stb. eredményeiből is látszik); másrészt a rendelkezésre álló erőforrásokat ne is kezdjük összemérni, mert attól csak depresszióba esik mindenki...
2011.04.30 13:33:30biobender
brummnarcisz: "Gondolom a legfőbb gond az hogy ezentúl a "pöcegödörbe" kerülne az iskola megmaradó része, feltételezem, hogyha egy másik luxus iskolaépületet kapnának akkor nem lenne gond."
Gondolom, ha a gyereked iskolajat egyik naprol a masikra torvenyellenesen megszuntetne az onkori es kenyszeritene egy es csakis egy masik iskolaba iratni a gyereket akkor te sem lennel boldog. Es baromira utalnad az okostojasokat akik azt hiszik tudjak mi a gond.
Masfelol ez a cikk a weboldal bezaratasarol szol. Gondold talan vegig mi ezzel a gond. Ha nem megy gondold csak vegig mekkora vekkerrel rohangalt volna a vezired es az egesz bandaja ha PONTOSAN ugyanez a szocik alatt tortenik meg. Ha sikerul, akkor most szegyelld magad.
Remelem azok a szulok akik annakidejen a fideszre stzavaztak most elgondolkoznak egy picit. Aki annak idejen nem latta mire keopes az a banda az sajnos hulye volt. Most meg mar keso. Lehetne akar nevetni is ha nem elnenk ugyanabban a kakaoban mind.
2011.04.30 13:36:25brummnarcisz
snakekiller23
Az lehet, hogy ez "felétek teljesen természetes" de ezt találtam vmi minisztériumi oldalon:
"A körzethatárok meghatározására azért van szükség, mivel ily módon lehet egyértelművé tenni, hogy melyik az az iskola, amelyik nem tagadhatja meg a tanuló jelentkezését."
Nem vagyok szakértő de szerintem akkor mondhatod meg, hogy ki járhat az iskoládba ha az a tiéd. Ez egy önkormányzati iskola vagyis ő mondja meg ki járhat oda, nem?
Mielőtt lefasisztázol, az is ugyanúgy zavarna ha a tervek szerint odakerülő iskolába sem a kerület gyerekei járhatnának.
De mégegyszer: nem tudom mi az arány, én csak kérdezek, felőlem az is rendben ha jár oda néhány nem kerületi de én tartok tőle, hogy vleg 1:10-hez kisebbségben vannak a helyiek akiknek joguk lenne odajárni és nem a "pöcegödörbe".
Ezt szerintem jobb lenne tisztázni és ez alapján eldönteni, hogy támogatom-e az iskola megmentését nem pedig félinformációk alapján hőzöngeni a csőcselékkel.
2011.04.30 13:41:41Josephine B.
Értem én a dühöt, meg a tehetetlenség szülte kétségbe esést, de tényleg úgy gondoljátok, hogy egy tüntetés hatására bármi is változik? Hogy egy tiltakozó menettel el lehet érni, hogy ne zárják be az iskolát?
2011.04.30 13:54:44snakekiller23
brummnarcisz:
Én ellenzem az ilyesfajta körzetesítést és a mindenféle értelemben vett deszegregációt sem tartom elsődleges célnak. A magyarországi erőforrásokkal az a logikus, ha foggal-körömmel védjük a jól működő, magas színvonalú, "elit" intézményeket, amelyek mérhető eséllyel képesek kinevelni és újratermelni a (szellemi) közép- és felsőosztály és utána számba venni azt, hogy ezen kívül mire marad pénz, fegyver, paripa.
Tehát akármi a helyzet, egy józanul, konzervatív módon gondolkodó politikus a (hátrányos helyzetűekkel is) jó eredményeket produkáló iskolát akkor is megőrzendő értéknek kell, hogy lássa, ha az egyenlőtlenség, "kivételezés" miatt ez enyhén szólva nem a legnépszerűbb álláspont.
Arról nem is beszélve, hogy itt most semmi ilyesmiről nincs szó, arra hívatkoznak, hogy kevés a gyerek (nem igaz), csökken az érdeklődés (szintén). Ahová beolvasztanák, ott ellenben mindez fennáll. Na, ezt rakd össze.
2011.04.30 14:00:25szamok ember
"Ez a Toldi maga alatt elvágta a fát.
Nem tudom hány éves lehet, de nagyon luzer.:)
Elterjed a híre, senki nem fog szerződni vele, mert bármikor felmondhat bármilyen szerződést.
Megéri ez neki?"
maximálisan. Nem a Te pénzeden akar meggazdagodni, pontosabban igen, de az önkormányzaton keresztül. Azoknál meg jól fekszik.
2011.04.30 14:14:23brummnarcisz
snakekiller23,
Szerintem egy önkormányzati politikus feladata a kerületében élők képviselete. Gondolom van ebben a kerületben elég okos és tehetséges gyerek akinek a kerület jó iskoláiban lenne helye.
Lehet, hogy minden a legnagyobb rendben és ide valóban a helyi tehetséges srácok járnak nagy többségben - de azért csak meg lehet kérdezni, nem? Azt én nem támogatnám, hogy egy önkormányzat a körzetében élők támogatására szánt pénzt arra költse, hogy elit iskolát hozzon létre olyanoknak akik nem is ott élnek, .. és teljesen mindegy hogy az adott önk milyen színekben versenyez.
2011.04.30 14:14:43szamok ember
"Kedves kószapocok! Kérem, és itt már nem először, hívja fel önkormányzati képviselőjét, aki önökért dolgozik, segíteni fog."
Kedves Andy! Felteszem, szövegszerkesztővel írták a döntás alapját képező hatástanulmányt, amit a világ legegyszerűbb dolga pdf formátumban kinyomtatni. Ezek után elég feltenni a webre, és minden érintettnek elmondani a címet. Kevesebb karaktert kellett volna begépeljen, nem volna arrogáns, mint most, és mindenki jobban érezné magát. Mivel ez egy win-win megoldás lenne, feltehetőleg nagyon jó okuk volt arra, hogy nem így csinálták.
Megtudhatjuk, hogy mi ez az ok?
2011.04.30 14:22:05feketebuli
Kedves kommentelők!
Nem olvastam az összes hozzászólást, mert rengeteg.
Sok az indulat!
Teljesen érthető (kivéve a csokoládés szájú Andy15-é, aki igencsak felnyalta, vagy nyalja magát a nomenklatúrában), hiszen a gyerekeitekről és jövőjükről van szó!
Csak így tovább!
Ennek ellenére, jónak tartom az eredeti web-oldal bezárását, mivel a körülötte levő vihar miatt sokkal többen megismerték ezt a problémát, mintha minden ment volna a régiben!
Én azt sem tudtam, hogy van-e Janikovszky Éva nevű iskola, azt még kevésbé, hogy be akarják zárni!
Így viszont hétfőn én is elmegyek a demonstrációra, hogy lássák a hatalmat bitorlók és azzal visszaélők, hogy nincs minden rendben!
A sötét angyal (Dark Angel) Bt. szemérmes igazgatójának a nevét pedig könnyű megtalálni a web-oldalukon, teljesen nyilvános:
Toldi Gábor
Ügyvezető igazgató
Mobil: +36-20/313-1638
E-mail: info[kukac]darkangels.hu
Én csak azért írom le, ha valaki lusta megnézni, tudja, ki az a gerinces giliszta, aki leszarja a közt, csak saját pénzszerzésével van elfoglalva!
Toldi úr, maga is egy szar alak, mint a most regnáló politikai szemét 95%-a!
2011.04.30 14:28:59feketebuli
"Andy15
Nohát, nem mocskolhatják tovább az önkormányzatot, az önkormányzat pénzén. Itt volt az ideje.
Ja és szerintem aki az alkalmazója ellen kampányol azt ki kell rúgni, méghozzá gyorsan.
Szép napot elvtársak!"
Hát igen!
Ez Andy15 és a Fidesz!
Nem is értem, miért bohóckodtak két hónapig az alkotmánnyal, mikor ilyen egyszerűen meg lehetett volna oldani:
1. A Fidesznek mindig igaza van!
2. Ha mégsem:
a. akkor is igaza van!
b. aki ezt szóvá teszi, 9 év börtönre kell ítélni!
Éljen a nemzeti együttműködés!
2011.04.30 14:36:40feketebuli
"Josephine B.
Értem én a dühöt, meg a tehetetlenség szülte kétségbe esést, de tényleg úgy gondoljátok, hogy egy tüntetés hatására bármi is változik? Hogy egy tiltakozó menettel el lehet érni, hogy ne zárják be az iskolát?"
Igen!
Ugyanebben a cipőben jártunk 1989 februárjában a III.kerületi, Pünkösdfürdői stranddal szemben levő "Kiserdei" iskolával kapcsolatban!
Akkor Pánczél elvtárs akarta magánüdülőnek spontán elprivatizálni!
Összefogtunk!
Akkor nyertünk! (Nem tudom, ma működik-e még az iskola?)
Igaz, AKKOR demokratikusabb volt a közélet!
2011.04.30 14:45:17feketebuli
brummnarcisz
"Csak kérdezek:
Hány tanulója van ennek az iskolának és abból hány kerületi lakos?
Az egyesek által "pöcegödörnek" nevezett másik iskolának hány tanulója van és abból hány kerületi lakos?"
Egy komment az alábbi cikkhez:
"Kuczora Anna
Szeretnék pontosítást kérni!
Nem 365, hanem 465 gyermek jár az iskolába.
A Janikovszky iskola épülete 3 éve lett felújítva. Az épület befogadóképessége 530 fő.
A szükséges pedagóguslétszámnál 1-el kevesebb pedagógus van. A szeptemberben induló első osztályba 65 fős túljelentkezés után, 52 gyermeket vettek fel, tehát 26-26 fővel indulnak - indulnának - osztályok."
[link]
Csak a tisztánlátás érdekében!
2011.04.30 15:07:22batrakeaszerencse
Az iskola tanulói videót készítettek az iskola megmentéséért:
[link]
A másik: A Janikovszky Éva Általános Iskola és gimnázium tanulóinak nagy része hetedik kerületi. az általános iskolában a gyerekek háromnegyede erzsébetvárosi. A gimnazisták 30%-a kerületi, de egy három éve működő középiskola esetében ez szép teljesítménynek mondható! (A korábban említett "budai áthallgatók" itt találhatók, nyilván a drámaoktatás és a minőségi olasz nyelvtanulási lehetőség miatt.)
A harmadik: A Janikovszky nem elitiskola. Szegregált intézményről szó sincsen, a roma, sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű tanulók itt is megvannak. Az együttműködés azonban sikeres - erről bárkit meg lehet kérdezni, még az önkormányzat is elismeri az iskola ezen a téren elért eredményeit.
2011.04.30 15:19:25efhábé
Andy15 a pofám leszakad, de tényleg. Azt írod, mindenki próbálja meg a gyerekek érdekeit nézni és közben nyomod itt, hogy ennek így kell lennie. Tényleg a gyerekek érdeke a rottenbiller utcából átzavarni őket a csikágóba, egy nevenincs iskolába. A janikovszky (az én időmben még csak rottenbiller utcai ált. Isk.) mindig is a kerület egyik legjobb iskolája volt, a barossról meg akkor lehetett hallani, amikor épp kirámolták, kiszállt a környékére a rendőrség stb. Értem én, hogy racionalizálni kell, értem én, hogy a kerület iskolai kapacitása még mindig a '74-'78-as generációra van méretezve, miközben a létszám kb. Harmadára esett, azt viszont nem értem, hogy miért a kerület egyik legjobb iskoláját kell bedarálni és nem valamelyik futottak még kategóriájút. Plusz azt sem értem, hogy miért így kell intézni, érdemi párbeszéd nélkül, értelmes időkeretet szabva. Tudom én, hogy a parlamentben is ez megy, lásd egyéni képviselői indítványok alapján, egyeztetés nélkül átvert törvények vagy éppen Alkotmány néhány hónap alatt, de akkor minek ajánlgatja a képviselőket? Melyik mer majd a polgármester ellen beszélni, szavazni? Nem kéne hülyének nézni az embereket...
2011.04.30 16:59:46brummnarcisz
batrakeaszerencse,
Köszi az infót.
Be kéne zárni a lepukkant iskolát és az ott tanulókat átküldeni egy budai iskolába hogy ott is legyenek 30-70 arányban.
Iskola megmenekülne, a lepukkant iskola tanulói örülnének és biztos a budai iskola is oda lenne.
(Megjegyzem laikusként a 30% nem tűnik jó aránynak de biztos az. Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen a magyar-roma arány a két kerületi iskolában, biztos hogy nincs ilyesmi a nagy tiltakozás mögött?)
2011.04.30 18:03:18brummnarcisz
feketebuli,
köszi egy másik cikk kommentjeiben megtaláltam a számokat és az alapján biztosan nem kéne ezt az iskolát bezárni.
2011.04.30 18:18:28brummnarcisz
biobender,
neked biztos van vezired, én csak rákérdeztem egy dologra ami nem volt benne egyik cikkben sem.
2011.04.30 18:29:16Gagyimami68
Kedves Mindenki!!!!
[link]
Olvassátok el figyelmesen majd küldjétek tovább sok-sok embernek!!! 11 fideszes képviselő közül összesen 2 lakik itt!!!!
2011.04.30 19:06:49Gagyimami68
Minden mocsok a saját portája elött seperjen. Ezek a gyüttmentek
a kerület életébe szarnak majd elegánsan hazatakarodnak!!!
Vattamány Zsolt Bp.IV.ker.Vízimolnár u.8
Bartusné Benedek Barbara GÖD.Lenkey u.4
Benedek Zsolt Bp.VIII.ker.Szentkirályi u.30
Juhász László Bp.XV.ker.Nádastó park.5
Kismarty Anna Bp.II.ker.Nyúl u.8
Megyeri Mózes Bp.XI.ker.Csikihegyek u.22
Nagy Marianna Bp.XI.ker.Nagyszőlős u.32
Szikszai Zsolt Bp.XXII.ker.Nagytétényi út.162
Wencz Miklós TÁT.Bécsi út 15
Tímár László Bp.VII.ker.Murányi u.16
Ripka András Bp.VII.ker.Alsóerdősor u.26-28
2011.04.30 19:21:50Gagyimami68
brummnarcisz:
Kedves kommentelő barátom!!!
"Csak kérdezzen" tovább : hány kerületi lakosa van ennek a VII.ker. döntéshozó fideszes testületnek? Ismerik-e a kerület problémáit? Tisztában vannak-e a helyi viszonyokkal? Picit kérem emiatt is aggódjon!!! Maradok tisztelettel!
2011.04.30 22:40:52brummnarcisz
Kedves Gagyimami, sajnos Budapesten mindig ez volt, mindenféle nem helybeli majmok vannak az önkormányzatokban, ha rajtam múlna ezt szigorúan törvénnyel szabályoznám és nem átjelentkezésdivel, hanem x éves folyamatos lakcímbejelentés mellett, azt hiszem pl Angliában így is van. de gondolom ön sem most jött rá erre, ez nem új dolog, feltételezem az előző ciklusban ilyen aktívan fel volt háborodva.
2011.04.30 22:54:55Gagyimami68
brummnarcisz:
Igen, az előző ciklusban is felháborítónak sőt pofátlannak tartottam,hogy a kerületen kívüli "dajcstomi" választott képviselőként egy napot sem dolgozott a testületben ennek ellenére a fizetését felvette a semmiért! Bár magyarázatként hozzátette: Nem vettem észre,hogy 12-szer utaltak!
2011.04.30 23:36:41viharoség
Andy15:
"Andy15: "Sajnos fogalmad sincs, hogy ki vagyok , de ez nem is olyan nagy baj. Más: Te nem olvastad Pálfy nyilatkozatát? Mert ha nem akkor tedd meg, és ne beszélj sületlenségeket, hacsak nem ez a célod."
Vajon az előző szoc. vezetés miért akarta bezárni az iskolát? Mert véletlenül volt egy racionális ötletük. Az megint más kérdés, hogy Gál György megakadályozta akkor a bezárást a barátnője miatt. Nézd meg jobban, hogy mihez szólsz hozzá.
Szép estét."
Nos, Pálfyék reformátusok, ami a jelen helyzetben nem jelent előnyt, tehát a hírek szerint a Juliannus kapja meg, akik katolikusok.
De nem az a lényeg, hogy melyik egyházi iskola kapja meg az épületet, hanem az, hogy szakmai indokok helyett, ingatlan biznisz okán zárnak be egy jól működö iskolát.
Természetesen nincs információm az igazgatónő szexuális életéről, bevallom nem is érdekel, azt azonban teljesen életszerűnek tartom, hogy a legrégebbi iskolaépület, 118 éves az iskola, olyan műszaki állapotban lehetet, ami akár a bezárás ötletét is felvetette. Szerencsére az előző vezetés idején a józan ész győzőtt, és bezárás helyett felújítás történt, ahogy helyesen, most a Hernád utcában is történik.
2011.04.30 23:46:57viharoség
"nyilván túl kevés a tanuló, azért kell bezárni,
és 1500 fő alatt nem is működhet..."
1500 fő! Melyik Általános Iskolában vannak ennyien!
A Janikovszkyban 463 gyermek tanul, ami a kerület 5 iskolájában a legnagyobb létszám. szokták a kerületi lakosok kevés számát is emlegetni. 325 főnek van kerületi lakcíme, hogy ténylegesen hányan laknak a kerületben nem tudom, de gyanítom nincsenek sokkal kevesebben, mint a Hernád utcai iskola teljes létszáma: 275 fő.
2011.04.30 23:54:56viharoség
Igen a tanuló csoportok (osztályok) valóban egy az egyben kerülnek át pedagógussal együtt az új iskolába, ha jól tudom egy külön szárnyba. Talán ez nem baj?
A kompetencia alapú oktatásban az osztályoakt 5-6 fős tanulócsoportokra bontják, de remélem Neked van igazad és osztályokat értenek ez alatt. Azonban a tanári kar munkaviszonya az iskola bezárással megszűnik, mi a garancia, hogy átveszik őket egy olyan iskolába, ahol a gyereklétszámhoz előírt tanári létszám 10-el több, mint a törvényi kötelező létszám!?
2011.05.01 01:22:22kálámbó11
Andy15: Keresztnév: András. Kb. 25 éves lehet. Két éve még egyetemre és koncertre járt. Büfészakhoz túl intelligens, bölcsészhez túl pofátlan. Valószínűleg közgazdásznak vagy jogásznak tanul(t). Az önkormányzatnál dolgozik nyilván, különben mit keresne itt, és honnan lennének "pontos" számai? Kitartó hozzászóló, ilyet magától az ember nem csinál, vagyis valószínűleg küldték. Ha igen, akkor nyilván azért, mert a munkájából kifolyólag köze lehet a témához. Folyton a képviselőket emlegeti, ezért lehet, hogy valahol azon a tájékon dolgozik. Valószínűleg mostanában került oda, hogy hallathassa a hangját, különben nem ilyen alsós szövegekkel jönne, hogy "hívja fel önkormányzati képviselőjét, aki önökért dolgozik, segíteni fog". A ranár hozzászólók közül talán ismerik is páran, ha nem, majd megismerik, mert ő az újgenerációs hivatalnok. A következő 30 évben hozzá és társaihoz kell majd kérelemmel, beadvánnyal, fellebbezéssel, satöbbivel fordulni. Ő fog elbírálni, megítélni, elutasítani, összekacsintani és persze zsebretenni is. Ő lesz országunk egyik talpköve, a gépezet fontos fogaskereke. Azon gépezeté, amelyik a szép új világot építi.
2011.05.01 11:56:18brummnarcisz
gagyimami,
neki is előzetesben lenne a helye a többivel együtt. vleg ez az iskola cirkusz sem lenne ha nem lopták volna már szét az egész kerületet. nem kéne listáról önk helyeket osztogatni és akkor talán(!?) valamivel jobb lenne a helyzet.
2011.05.01 12:44:10kószapocok
Gagyimami:
A VII. kerületi képviselők lakcímadatait honnan vetted? Tuti a forrás? Ha így van, tényleg vicces, hogy ezek döntenek a kerületi iskolák bezásáról. Így persze érteném, hogy miért nem jár egyik gyereke sem a suliba. De egyáltalán mi közük van ezeknek a kerület bármilyen ügyéhez? Bármit csinálnak a következményeit nem ők viselik, max. legközelebb átigazolnak egy másik kerületbe, "ott is kell még hülye döntéseket hozni alapon".
Csak azt tudnám, hogy ezek után kommentelő barátaink egy része miért van felháborodva azon, ha a speciális és nagyon jól működő programok miatt a kerületen kívüli gyerekek is a Janikovszkiba járnak.
2011.05.01 17:15:34Gagyimami68
kószapocok:
Egy önkormányzati dolgozó küldte el a Népszava Online-nak. Onnan került hozzám majd hozzátok. Szép mi?!
2011.05.02 13:22:48Vanek Eduard
Gyerekek, gyerekek!
Hagyjátok már a Fideszt, nincs elég bajuk? Ilyen légkörben nem lehet visszahozni a feudalizmust! Hát hogy dolgozzon így az ember, ha úton-útfélen szekírozzák? Épp elég nekik, hogy rendbe rakják a magyar focit. Ezért akarnak egy jól menő intelligens gyerekekből álló iskolát összevonni egy sporttagozatossal, hogy legyen aki szedi a labdát. Az is fontos feladat, nehogy elfáradjanak...
2011.05.02 13:32:32Vanek Eduard
Mellesleg távol álljon tőlem, hogy politikai indíttatást feltételezzek az egész mögött. Ez egyszerű emberi hülyeség, hozzá-nemértés és kisstílű pitiánerség kérdése. De valakiknek ilyennek is kell lennie.
Már csak azért sem lehet politikai döntés, mert ezek nem politikusok. Politikus ilyet így nem csinál, tök mindegy, melyik oldalon pusztítja az adófizetők pénzét. Szóval hagyjátok szegényeket. Elég baj nekik a tükör reggelente, amibe bele kell nézniük. Ha észreveszik azért, ha nem, akkor meg azért.
2011.05.02 13:39:38Vanek Eduard
Na, irány a tüntetés!