Salamon
6 °C
14 °C

Közterület-felügyelők vadásznak potyázókra a BKV-n

2011.07.03. 18:54

Hétfőtől a BKV járművein újra együtt látnak el szolgálatot az ellenőrök és a munkájukat segítő közterület-felügyelők; a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint az ellenőrzés szigorításának köszönhetően jelentősen növekedtek a BKV bevételei.

Január közepétől három hónapon át már részt vettek az ellenőrzésben a közterület-felügyelők; a városvezetés a sikeres próbaüzem után döntött a további együttműködésről. Hétfőtől 6 és 20 óra között a BKV ellenőrei mellett 50 közterület-felügyelő is járműre száll. A közterület-felügyelők hivatalos személyek, így ők igazoltathatják a bliccelő utasokat. A most induló akció hamarosan 31 járatra terjed majd ki.

A BKK közleménye szerint, részben az új, a korábbinál szigorúbb ellenőrzési rendszernek is köszönhetően sok év után először ismét növekednek a jegybevételek. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója ezzel kapcsolatban vasárnap a HírTV-vel azt közölte: a jegyáremelések befagyasztásával és az ellenőrzés szigorításával sikerült elérni, hogy egymilliárd forinttal javult az első negyedévben a BKV bevétele, ami előrelépés az elmúlt évek pazarló gazdálkodása után.