Nem lehet farkasfogas a budapesti zászló

2011.07.21. 12:00 - MTI

Szerencsére még nem kezdték el varrni az új budapesti zászlókat, mert a főváros vezetése rájött: nem jó az a szegély, amelyet eredetileg terveztek. A szegélymódosításról szóló előterjesztést várhatóan az augusztus végi ülésen tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. A főváros vezetése azért tartja szükségesnek a változtatást, mert az új zászló szegélyén lévő, háromszögekből álló díszsor a honvédség farkasfogas zászlaján lévőre hasonlít. A készülő előterjesztés szerint Budapest zászlajának szélén egy egyszerű díszsor lesz.

hivatalos-bp-zászló

A jelenlegi - vörös, arany(sárga), égszínkék - zászló megváltoztatásáról szóló rendelet augusztus 15-én lépne hatályba. Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója ugyanakkor azt közölte, hogy ekkor még nem cserélik le a zászlókat, azokat még el sem kezdték varrni. A Fővárosi Közgyűlés június 22-én döntött arról, hogy megváltoztatja Budapest zászlaját. Az új zászló az elfogadott indítvány szerint fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Elfogadták Budapest új zászlóját - 2011.06.22.
Az új zászló a heraldikus szerint katonai lobogó, pályázatunkra számos olvasói zászlóterv érkezett.

Parkolási szégyenfal

Keresés