Szilárda
0 °C
6 °C

Le kell bontani a Csipak-villát

2011.10.07. 21:32 Módosítva: 2011-10-08 13:08:18

Csipak Péternek le kell bontania magánházát, amelyet részben a Budai Parkerdő területére épített, tudtuk meg önkormányzati forrásokból. A második kerület pénteken hozta meg döntését, amellyel fontos fordulóponthoz érkezett a 2008 óta húzódó ügy. A második kerület döntése szinte precedens nélküli Magyarországon, ahol az építési kihágásokat jellemzően pénzbírsággal sújtják. Itt viszont értesüléseink szerint az egész házat kell majd elbontani.

Csipak Péter tőlünk hallott a döntésről, és azt hivatalos értesítés hiányában nem akarta kommentálni.

Szombat reggel a kerület sajtósa kérdésünkre megerősítette, hogy a második kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának építési irodája, mint elsőfokú építési hatóság, valóban bontást rendelt el az ingatlanra.  Balaton Balázs, elmondta, hogy a döntésről értesítették Csipak Pétert, aki jogorvoslati lehetőséggel élhet az önkormányzatnál.

A piros vonal a kerítés hozzávetőleges helyét, a zöld az ingatlannyilvántartásban levő telekhatárokat jelöli. A képre kattintva nagyobb méretben is megnézhetők a telekhatárok. A Google Earthben megtekinthető telekkoordinátákat tartalmazó fájl (kmz) innen tölthető le. (Forrás: Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala, Google Earth)

Hátrébb vitte a házat

A Fashion street tulajdonosát egy alkalommal már megbírságolta az önkormányzat a villája miatt. Akkor az engedélyezett tervtől eltérő kisebb, be nem jelentett változtatások miatt szabtak ki néhány milliós bírságot, amelyet a vállalkozó be is fizetett.

Az építkezés valódi, és megdöbbentő mértékű szabálytalanságát az Index tárta fel: januárban számoltunk be arról, hogy Csipak 1800 nm-es, Cirbolya utcai villájának hatállásos garázsa és a felhajtó, összesen mintegy 900 nm a védett állami erdő területén létesült. Csipak 7500 nm-es telkéhez egy rossz helyre felhúzott kerítéssel összesen mintegy 2000 nm-t csatoltak a védett erdőből, a garázs és a felhajtó erre a részre épült.

Nyomozásunk során fény derült arra, hogy az ingatlanvállalkozó az épület egészét hátrébb vitte. Egy hajdani építészének visszaemlékezése szerint Csipak Péter még az építkezés előtt emelődaruval abba a magasságba emeltette magát, ahol az eredeti terven szereplő hálószobájának ablaka volt. Mivel a kilátás nem tetszett neki, átterveztette az épületet, hogy a telken hátrébb helyezkedjen el, részben már a Nemzeti Park területén.

Ezzel Csipak Péter egyszerre szegett meg számos szabályt, törvényt. Mivel az erdő a Duna–Ipoly Nemzeti Park része, az építkezés védett természeti értékeket károsított. Az épület állami tulajdoni területet birtokolt el. Hiába tártuk azonban bizonyítékainkat az illetékesek elé, sokáig az érintett hatóságok egyike sem tartotta lehetésgesnek, hogy a vállalkozó illegálisan építkezett volna.

Az erdészeti hatóság végül egy 2011 februári határozatában rendelte el „az erdő használatával összeegyeztethetetlen tevékenység" azonnali leállítását, márciusban pedig az eredeti állapot helyreállítására kötelezte a tulajdonost.

Klikkeljen a körképért!

Végül október 7-én a kerület építési osztálya, mint elsőfokú hatóság vizsgálta az épitkezést, és információink szerint megállapította: az nem a terveknek megfelelően zajlott. Ezért az ingatlant bontásra kötelezték.

Ez ugyanakkor még csak az elsőfokú döntés, amely ellen a vállalkozó fellebbezhet. Az ügy fellebbezés után a másodfokú hatóságként eljáró Kormányhivatal elé kerül, amely hatóság döntését szintén meg lehet támadni. Így a végleges döntés két-három év múlva születhet meg. Előfordulhat akár az is, hogy végül a bontási határozat helyett mégis csak pénzbírságot kell fizetni, és a villa maradhat a természetvédelmi területen.

Kampány van, az önkormányzat hangnemet váltott

A döntés hátteréről tudni kell még, hogy a második kerületben országgyűlési képviselőválasztást tartanak, mert a kerület egyéni képviselőjét, a fideszes Balsai Istvánt alkotmánybíróvá választották, emiatt lemondott képviselői mandátumáról. Szó van arról, hogy Fidesz ellenében összefoghat az MSZP és az LMP.

Ez magyarázhatja a kerület ügybuzgalmát. Az ügy felderítése során eddig ugyanis inkább a második kerület ellenállásába ütköztünk.

Cikkeinkben felvetettük: kicsi a valószínűsége annak, hogy egy ekkora épület a kerület tudta nélkül kerüljön rossz helyre.

1998-2007-2010. A zöld vonal a kerületi szabályozási terv határát jelöli. Csipak Péter 2002-ben vásárolta az első telket.
Forrás: II. kerületi adatvagyon

Ha jóindulatúak vagyunk, akkor azt talán még magyarázhatjuk felületességgel, hogy az önkormányzat az eredeti kiviteli terv vizsgálatánál átsiklottak az eltérés felett, hiszen Csipak Péter háza csak egy volt a kerület építkezési közt.

Az viszont már számos kérdést fölvet, hogy miután az önkormányzat az engedélyezett tervektől való eltérés (például más tetőzet kialakítása) miatt 2008-ban megbírságolta a vállalkozót, és elkészíttette vele az új terveket (a  fennmaradási és továbbépítési tervet), még mindig nem tűnt fel az anomália. Azaz hogy az új tervek sem ott ábrázolják a házat, ahol az valójában áll. Pedig az építésügyi iroda munkatársainak ekkor már biztos ki kellett szállniuk a helyszínre. Érthetetlen tehát, miként nem vették észre: az épület majd húsz méterrel hátrébb helyezkedik el, mint a tervrajzokon.