Miért kell szupermúzeum a 56-osok terére?

Hiába háborogtak a Nemzeti Galéria dolgozói és a múzeumi szakma amiatt, hogy a kormány néhány hete váratlanul bejelentette az ország két legfontosabb múzeumának, a Nemzeti Galériának és a Szépművészeti múzeumnak az összeolvasztását. A témában rendezett konferencián a szakma teljes passzivitás mellett hallgatta az új szupermúzeum élére választott igazgatót, Baán Lászlót. Így Baán, aki az első Fidesz-kormány idején államtitkár volt, majd a Szépművészeti látogatórekordokat felállító kiállításaival lett ismert, megkapta a szakma beleegyezését nagyszabású terveihez: az 56-osok terén épülő új múzeumi negyedhez, a két nagy múzeum anyagának összeolvasztásához, és ahhoz, hogy a Galériát elköltöztessék a Várból.

A legfontosabb múzeumi szervezet, a Pulszky Társaság konferenciáján Baán László apokaliptikus víziójával indokolta a nagyszabású terveket: a gazdasági világválság közepette, amikor drasztikusan csökkent a pénz mennyisége a gazdaságban, lehetetlen fenntartani a mostani intézményrendszert. A szociális és kulturális intézmények összeomlanak, hacsak alaposan át nem alakítjuk azokat, mondta.

Baán szerint már most dolgoznunk kell azon, hogy Budapest felkerüljön Európa kulturális térképére, a jövő lehetőségeivel ugyanis csak az tud élni, aki képes a távolba tekinteni. A cél eléréséhez az 56-osok terén hoznának létre kulturális negyedet. Szőcs Géza államtitkár korábban már ismertette az Andrássy negyed nevű megakoncepciót, amely a Lánchídtól a Hősök teréig virágoztatná fel Pestet. Baán ennél szűkebb, de több konkrétumot tartalmazó elképzelést vázolt fel a konferencián.

A szeptember 30-án kormánybiztossá is kinevezett igazgató két új múzeumot építtetne a Városliget mellett, az 56-osok terén. Az egyikbe költözne a jelenleg a Várban működő Nemzeti Galéria, amelyet néhány hete egy tollvonással olvasztottak be a Szépművészetibe. A másikba pedig a kecskeméti Fotográfiai múzeum kerülne. A világban a fotográfia a legismertebb magyar művészeti ág, de jelenlegi múzeumába csak 3 ezren látogatnak el évente, indokolta Baán az új épület szükségességét.

Kulturális kamikáze

A válság után nyíló múzeumi negyed hatástanulmányait két év múlva fejeznék be, a nemzetközi tervpályázat után pedig 20-30 milliárdból építenék fel az első múzeumot, mégpedig teljes egészében EU-s pénzekből.

Baán a kamikázestratégiával magyarázta, hogy a jelenlegi, világpolitikailag és gazdaságilag is bizonytalan helyzetben hatalmas költségvetésű, és távoli, 2017-ben elkészülő vállalkozásba fognak. Mivel nem lehet tudni, mik lesznek a jövőben a „peremfeltételek”, nem tehetnek mást, mint terveznek, és mennek előre.

A hadilogika szabályai szerint Baán az erők összefogását hirdette meg. Az igazgató már tárgyalt a Ligetben működő Széchenyi fürdő vezetőjével, náluk ugyanis évi egymillió látogató fordul meg. Felvette a kapcsolatot a hasonlóan sikeres Állatkerttel, a most megújuló jégpályával, sőt, a Nagycirkusszal is. Meglepetés volt, hogy Baán nem említette a tér átellenes oldalán álló Műcsarnokot, és a szintén a Városligetben működő Közlekedési Múzeumot.

Baán beszámolt arról az eddig még sehol nem említett megbízatásáról, hogy a kormánytól a nemzeti közgyűjteményrendszer egészének áttekintésére is felhatalmazást kapott.

Magukban háborognak

Meglepetést mégsem ez utóbbi bejelentés keltett, pedig az igazgató így szuperhatalmat kaphat a teljes magyar múzeumi élet felett. Hanem hogy a szakma teljes csöndben fogadta az előadást. Baán László most először találkozott a szakma krémjével azóta, hogy kormánybiztossá nevezték ki, majd két hétre rá megszüntették a Nemzeti Galéria önállóságát, hogy beülhessen annak igazgatói székébe is. A nyilvánosság előtt enyhe, a színfalak mögött tomboló kritikák ismeretében maga Baán is éles támadásokra számított, úgyhogy ugyanolyan értetlenséggel figyelte a csöndet, mint a némán ülő muzeológusok egymást.

Az Index által korábban megkérdezett szakértők is csak név nélkül vállalták véleményüket, noha az igazgató összevonást magyarázó érveire tényekkel alátámasztott válaszokat adtak.

Baán egyik érve a két múzeum egyesítésére az volt, hogy Európában sem választják szét a nemzeti és a nemzetközi művészetet. A szakértők szerint ez azonban egyáltalán nem igaz, létezik példa szétválasztásra és egy közös múzeumra is. Az MNG azóta lemondott igazgatója, Csák Ferenc tiltakozó levelében az Österreichische Galerie (Belvedere) és a Kunsthistorisches Museum párosát hozta példának. (Baán László erre az érvre lapunknak azt válaszolta, hogy ő a "merev gyűjteményi elválasztás" ellen érvelt, amely az európai múzeumok "többségében" nem jellemző.)

Vitatkoznak azzal is, miszerint a lépés csupán visszatérés az eredeti állapothoz: az MNG ugyanis a Szépművészeti Múzeum egyik gyűjteményének, az Új Magyar Képtárnak az 1957-es leválasztásával jött létre. Az Új Magyar Képtár azonban korábban is külön épületben működött az Andrássy úton, a mai képzőművészeti egyetem helyén, tehát a magyar és nemzetközi anyag fizikailag otrt sem keveredett.

Árnyalja Baán érveit, hogy a Szépművészeti Múzeum Régi Képtára jelenleg is nemzetek szerint felosztva mutatja be a műveket, külön terembe rendezve az olasz, a spanyol vagy a németalföldi műveket.

„A nemzetközi kontextus amúgy sem azt jelenti, hogy fizikailag közelebb vannak egymáshoz a műalkotások” – mondta az MNG-ben dolgozó informátorunk. A szakember szerint a két múzeum között jó a viszony, és gyakori a műtárgycsere, tehát a két anyagot keverő kiállítások anélkül is létrejöhettek, hogy egyetlen vezetés alatt egyesítették volna az intézményeket.

Ha pedig valódi érv a múltbeli állapot visszaállítása, akkor a Szépművészeti Múzeumból újra ki kellene hasítani például a Fővárosi Képtár 1953-ban beolvasztott anyagát, vetettek fel egy másik abszurd megoldást.

A kishal megeszi a nagyhalat

Forrásunk megemlítette, hogy az MNG beolvasztása már csak azért is értelmezhetetlen, mert annak anyaga többszöröse a Szépművészetiének. „Nem a nagyobbat szokták beolvasztani a kicsibe” – foglalták össze az Indexnek a helyzetet.

A Galéria egykori munkatársa, az ELTE Művészettörténeti Intézetének tanára, Endrődi Gábor szakmai blogja pedig rámutat: amúgy sem az a kérdés, hogy elméletileg mi lenne a jó megoldás, hanem hogy a két, fél évszázada külön fejlődő gyűjtemény a gyakorlatban összeolvasztható-e. A szerző szerint nem, mivel a gyűjtemények egész más rendszerben építkeztek.

„A Galéria nyilatkozatai jó okkal hangsúlyozták, hogy az ő 19–20. századi gyűjteményük túl nagy, a Szépművészetié túl kicsi ahhoz, hogy az előbbi az utóbbiba ágyazódhasson. A Szépművészeti 19–20. századi kiállítása [...] legfeljebb néhány tucat magyar művet képes befogadni. Máskülönben egyetlen közepes Bonnard jelentené majd a kontextust Rippl-Rónai tíz fő műve köré. Az, amit a Szépművészeti 1800 utáni gyűjteménye képes lenne felszívni magába, csak csekély töredéke annak, ami a magyar művészetből a Várban jelenleg ki van állítva, és amit a magyar művészetből állandó kiállításon be kell mutatni. Mi lesz a többivel?”

Lassú lecsúszástól tart a Galéria

Az ügyben zavarba ejtő, hogy a két múzeum összeolvadását ellenzők és támogatók valójában nem állnak egymással szemben. A Galéria dolgozói ellenérveik sorolása után ugyanis elmondták: az MNG jelenlegi helyén, a Várban nem működik jól. A jövőben a nem múzeumi használatra épült Palotánál alkalmasabb helyszínt kell találni az intézményüknek. Igazgatójukról, az azóta lemondott Csák Ferencről pedig megjegyezték, hogy szakmailag megkérdőjelezhető, határozatlan vezetőnek tartották.

Az összeolvasztást vizsgálva tehát az a kérdés: miért volt szükség arra, hogy a kormány minden szakmai egyeztetés nélkül, rohamtempóban hozzon olyan döntést, amelynek megvitatása amúgy nem ütközött volna az érintettek ellenállásába? Talán nem pont ilyen formában, de tető alá lehetett volna hozni egy szakmailag is indokolt múzeumi koncepciót, vélték forrásaink. (Az előkészítés elmaradásával foglalkozott az AICA állásfoglalása is.)

Az MNG a jelenlegi helyzetben attól tart: a közös kasszából a Szépművészeti igényeinek megfelelően osztják majd a pénzeket. A Galéria felújításra szoruló épülete várhatóan tovább romlik, mondván erre az átmeneti időszakra úgysem érdemes már beruházni. A köztes időszak azonban beláthatatlan ideig tarthat, miközben romolhat a galéria kiállítási gyakorlata, szakmai munkája, és ezzel együtt műtárgyainak állapota is.