Tarlós nem kapott jutalmat

2011.12.07. 21:09 Módosítva: 2011.12.07. 21:12

A Fővárosi Önkormányzat munkáját igazgató vezetők között decemberben 54 millió forintot osztottak szét. Ebből az összegből az öt főpolgármester-helyettes: György István, Csomós Miklós, Bagdy Gábor, Szentes Tamás és Hutiray Gyula; Sárádi Kálmánné főjegyző, valamint a főosztályvezetők és az osztályvezetők részesültek – közölte a Blikk megkeresésére a Városháza sajtóosztálya. Tarlós István főpolgármester ugyanakkor nem kapott jutalmat.

Mivel a szóban forgó összeg jutalom, nem pedig prémium, tehát nem kellett célfeladatot teljesíteni ahhoz, hogy valaki megkapja – mondta Szűcs Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója. A szétosztott 54 millió forint a bérmaradványból tevődik össze, amit átcsoportosítani nem lehet. Ezt a dolgozóknak kell kifizetni, nem lehet például hajléktalanszállóra költeni.

Az öt főpolgármester-helyettes és a főjegyző jutalmának összegét Tarlós István főpolgármester határozta meg, az osztály- és főosztályvezetők juttatásáról a főjegyző döntött.

Azt nem árulták el, ki mennyit vehetett fel, de György István városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes egy gyermekétkeztetési és egy Down-kórosokkal foglalkozó alapítványt támogatott kétmillió forinttal, az év végi jutalmát ajánlotta fel.