BKV: ötszáz buszra kell tendert kiírni

2011.12.17. 15:13
Legalább ötszáz új busz forgalomba állítására kell 2012 első felében tendert kiírni az új buszüzemeltetési modell keretében, mivel ennyi járművet selejteznének le 2013-ban – derül ki a BKV igazgatósága által megszavazott előterjesztésből, amely szombaton került az MTI birtokába.

A BKV pénteki igazgatósági ülésén tárgyalt, november végi keltezésű dokumentum leszögezi, hogy még idén 56 járművet, 2012 júliusáig további 302 darab buszt kellene leselejtezni. Ezek gazdaságosan már nem javíthatók, 1990 előtt készültek, futásteljesítményük meghaladta az 1,2 millió kilométert, és 2003-óta semmilyen értéknövelő felújítást nem kaptak.

A kieső állományt teljes egészében pótolni kell, jövő év végéig pedig további 222 járművet kellene a forgalomból kivonni. Ezzel egyidejűleg jövőre el kell végezni 123 busz vázjavítását 853 millió forint értékben, és ezt az összeget a 2012-es üzleti tervben rögzíteni kell. A javítás elsősorban a szóló 415-ös (44 darab), valamint a csuklós 435-ös (43 darab) Ikarusokat érinti. Ezek mellett számolni kell azzal, hogy átmenetileg nagyobb, akár 20-50 darabos járműhiány is keletkezhet.

A jelzett kivonásokkal a BKV 1367 darabos buszparkja 1065-re csökken, ugyanakkor a jelenlegi csúcsidei járműigény 1160 darab. A dokumentum szerint a jelenlegi műszaki állapotok már a működőképesség legszélső határait jelentik, vagyis bármelyik pillanatban beállhat a teljes működésképtelenség.

A Holdra és vissza

A még forgalomban lévő 200-as sorozat tagjait 1983 és 1993, a 400-as szériát pedig 1987 és 2001 között állította forgalomba a BKV. A legidősebbek a 280-as csuklós Ikarusok, amelyek átlagéletkora 22,2 év, de a modernebb, 400-as sorozat is átlagosan 16-19 éves. Jelenleg az Ikarus 260-as a legelterjedtebb típus a BKV-nál, több mint négyszáz van belőlük, futásteljesítményük viszont már az 1,5 millió kilométert is meghaladta. A csuklós változata, a 280-asok is 1,3 millió kilométert futottak, és a 415-ösök is meghaladták már átlagban az egymillió kilométert. Jelenleg a járműpark 66 százaléka (903 darab) selejtérett, 8 százalék (103 darab) túlfuttatott, és 26 százalék (361 darab) van rendben.

A dokumentum kiemeli azt is, hogy a szükséges nagyjavítások mindössze 16 százalékát végezték el 2005-óta; az elmúlt hét évben elvégzendő 1878 nagyjavításból 1575 elmaradt. Mindezek következménye, hogy a BKV-nál szolgálatot teljesítő buszok átlagéletkora 17,8 év, amely több mint kétszerese az Európában elfogadott 7-8 évnek. Emellett a fővárosi közösségi közlekedésből legnagyobb arányban (felszálló utasszámból 40 százalék) a buszokat használják. Londonban a járművek átlagéletkora 6,2, Prágában 9,5, Cagliariban pedig 1,5 év.