Jusztina
12 °C
23 °C

BUME: részleges metrófelújítás kell

2011.12.19. 21:19

Javaslatot dolgozott ki a 3-as metró részleges rekonstrukciójára a Budapesti Metróért Egyesület (BUME). Eszerint az elavult és nem biztonságos kocsik felújítása 6,7 milliárd forintba kerülne és két évig tartana, viszont további tíz évig, az új szerelvények beszerzéséig használhatóak lennének.

A szerkesztőségünkbe eljuttatott javaslat szerint átalakítások nem kiváltják, csak időben elhalaszthatóvá teszik az új járművek beszerzését, amelynek az előkészítését is meg kell kezdeni.  3-5 éven belül égető sürgősséggel jelentkezik a metróvonal állomási-és pályaberendezéseinek felújítási igénye is, mivel a  beépített, 20-40 éves szerkezeti elemek, berendezések szintén veszélyeztethetik a forgalom biztonságát.

A kelet-nyugati vonalon idén 43 db Ev típusú, a vonal megnyitása (1970) óta közlekedő motorkocsit vettek ki a forgalomból. A BUME szerint ezek a járművek korosságuk ellenére nem feltétlenül a legrosszabb állapotúak, ugyanis egy részüket mintegy tíz évvel ezelőtt nagymértékben felújították. A járművek meghibásodási aránya ezzel jelentősen csökkent.

Az észak-déli 3-as vonalon jelenleg Ev3 és 81-es típusú, szovjet gyártású szerelvények közlekednek, amelyek műszaki színvonala alapvetően az 1930-as évek legjobb gyakorlatának felel meg a szervezet szerint.  A kocsik jelentős energiafelhasználás mellett korszerűtlen szerkezeti elemekkel, a karbantartás minimális szintjét sem minden esetben biztosító fenntartási rendszerrel üzemelnek.

Az Ev3-as kocsikra a BUME szerint nem célszerű jelentősebb összegeket költeni, mivel ezek a járművek teljesen elavultak. Ev3-típusú jármű égett ki idén áprilisban az Árpád híd állomáson illetve ugyanilyen típusú kocsi közlekedett nyitott ajtókkal több alkalommal.

metro3
Fotó: metroert.hu

Az egyesület szerint a 81-es kocsik jelenlegi állapotukban nem alkalmasak a biztonságos forgalom lebonyolításra. Ezeknek a kocsiknak a felújítása, korszerűsítése elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek a járművek még körülbelül 10 évig megfelelő biztonsággal üzemeltethetőek legyenek.

metro2

Az Ev3-as kocsik egy része kiváltható a kettes vonalról az Alstom szerelvények forgalomba állítása után ide átkerülő 20 db 81-es kocsival, amelyből három szerelvény állítható össze. Ezek a szerelvények csak és kizárólag vonali és kocsiszíni tartalék feladatát látnának el, csak a 81-es járművek jelenleg napjában többször előforduló meghibásodása, forgalomból történő nem tervezett kiállása esetén közlekednének. Ezzel a már túlfutott szerelvények napi forgalomban történő tervezett részvétele kiváltható és ezzel a további közlekedésbiztonsági kockázatok mértéke jelentősen csökkenthető. A menetrend szerinti közlekedés – tartalékok nélkül – a rendelkezésre álló 81-es parkkal kiszolgálható.

A 81-es típusú járművek további üzemeltetésére, korszerűsítésére több megoldás kínálkozik. Ideálisnak a prágai példa tekinthető (81M), ahol ezek a járművek teljes körű mechanikai felújítása, a korszerűsített utastér kialakítása mellett energiatakarékos, mozgó elemeket jellemzően nem tartalmazó Siemens-vezérléssel közlekednek. A felújítás költségigénye az új járművek beruházási forrásigényének kb. fele, közel azonos üzemeltetési költségszint mellett. Ez a megoldás azonban jelenleg reálisan számos ok miatt nem lehetséges, de sok eleme sikeresen  alkalmazható lenne a budapesti viszonyok között is.

metro1

A részleges felújításnak a BUME szerint a következőkből kellene állnia:

  • A kocsiszekrény tartóelemeinek homokfúvásos tisztítása, szükség esetén javítása, teljes korrózióvédelme.
  • A kocsiszekrény borító lemezeinek javítása, újrafényezése.
  • Forgóvázak cseréje, új, ún. spintonos típusú csapágyvezetéses megoldásúra,  amelynek előnye a törésre hajlamos, elavult laprugók elhagyása és ezzel együtt a repedésre hajlamos feszültség gyűjtő pontok számának csökkenése.
  • A forgóvázban a kardánhajtás kiváltása, a 110 kW teljesítményű hajtómotorok teljesítményéhez igazodó szerkezeti elemek beépítése.
  • Utastér burkolatának nehezen éghető anyaggal való kiváltása.
  • Az ajtó rendszernél a jelenlegi pneumatikus rendszer elektromos motoros ajtó mozgatásra történő cseréje.

A részleges felújítás a BUME kalkulációja szerint 6,7 milliárd forintba kerülne és 2013. augusztus 31-ig be lehetne fejezni. A rekonstrukciót követően 30-40 százalékkal csökkenne a karbantartási igény, 15-20 százalékkal pedig a menetkimaradások száma.