Törvénytelen az ablakba telepített buszmegálló

BKV

2012.02.20. 13:50 - Index

A szükségesnél és arányosnál nagyobb zaj- és légszennyezésnek teszi ki a BKV a Széll Kálmán térrel határos Várfok utcai lakókat azzal, hogy az egyik épület földszinti ablakaitól kevesebb, mint öt méterre, az előírásokkal ellentétes módon helyezte el a 128-as és a 129-es buszok végállomását.

varfok
Forrás: greenfo.hu

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának közleménye szerint igen nagy a jármű- és gyalogosforgalom, ebből következően a környezeti terhelés a budapesti Széll Kálmán téren, illetve a helyi közlekedésben fontos Várfok utcában. Az utca buszmegálló melletti házának lakói arra panaszkodtak a hivatalnál, hogy az ablakuk alatt van a 128-as és 129-es autóbusz végállomása, ami miatt nagy zajt és légszennyezést kénytelenek elviselni.

A jövő nemzedékek biztosának helyszíni tapasztalata ezt megerősítette. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a ház előtti megállót az épület földszinti ablakaitól kevesebb, mint öt méterre, tehát az előírásokkal ellentétes módon építették ki, ami szemben áll a lakók egészséges környezethez való jogával.

Ismételt helyszíni szemlék alapján ugyancsak visszás, hogy a közlekedési vállalat utasítását a buszvezetők rendszeresen nem tartják be, az autóbuszok többször - néha járó motorral - várakoznak a ház közelében, tiltott helyen.

varfok2
A buszmegálló egy másik szögből (Forrás: Indafotó / 08-72)


A vizsgálatot a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdte, és az ombudsmani rendszer átalakítása folytán az alapvető jogok biztosa zárta le. A jelentése arra emlékeztet, hogy a Széll Kálmán tér és a hozzá kapcsolódó Várfok utca forgalmi csomópontként betöltött és elismert szerepe mellett is alapvető követelmény, hogy a lehetőségekhez képest legkisebb terhelést okozó közlekedési megoldásokat alkalmazzák.

A közösségi közlekedéssel óhatatlanul együtt jár, hogy egy mértékig zavarhatja az ott lakókat, amit azonban a tulajdonosok nem kötelesek minden határon túl tűrni: a zavarás nem haladhatja meg az egészségre veszélyes mértéket, amelyet az egészségügyi adatokból kiinduló környezetterhelési határértékek határoznak meg. Ezeket a terhelési értékeket a Várfok utcában – a lakók többszöri kifogása ellenére – nem vizsgálták, vagyis nem készült zaj- illetve légszennyezettség vizsgálat.


Nagyobb térképre váltás

A házban lakók az elmúlt években sérelmeikkel többször fordultak a Budapesti Közlekedési Zrt-hez, és kérték a megállók áthelyezését. A közlekedési vállalat elismerte ugyan a kérés megalapozottságát, de megoldásra, vagyis a végállomások áthelyezésére a Széll Kálmán tér 2013-ban kezdődő átépítéséig nem lát módot.

A biztos ennek ismeretében azt ajánlotta a BKV Zrt. illetékeseinek, hogy legkésőbb a tér átépítésekor helyezzék át a buszmegállókat a lakóépület elől, ehhez vegyék figyelembe a lakosok véleményét és a szabályok betartásának érdekében működjenek együtt az érintett házban élőkkel.

erzsebet
A pesterzsébeti Nagysándor József utcában a lakók saját kezükbe vették a 151-es busz megállóját (Olvasónk fotója)

Ha tud olyan budapesti buszmegállót, ami a mellette levő lakóház ablakaitól kevesebb mint öt méterre van, küldje be a címet, lehetőség szerint fényképpel erre az e-mail címre.

Kommentek

  • 2012.02.20 13:57:48Cecan Basescu

    x

  • 2012.02.20 14:07:45Alf

    nu sa poate

  • 2012.02.20 14:08:40Dr. GGG77

    Két éve nyáron kb 2 hónapon át a Bercsényi utcában (XI. ker.) volt a 103-as busz végállomása. A zajtól, a bűztől, a hőségtől nem lehetett megmaradni.

  • 2012.02.20 14:17:56ZseboG.

    Ezek szerint ha a saját lakásom ablakában nekiállok dohányozni, akkor megbüntetnek, mert a buszmegálló 5 méteres körzetében mertem rágyújtani a saját tulajdonomban?!?!?!

  • 2012.02.20 14:18:42ZseboG.

    Ezek szerint ha a saját lakásom ablakában nekiállok dohányozni, akkor megbüntetnek, mert a buszmegálló 5 méteres körzetében mertem rágyújtani a saját tulajdonomban?!?!?!

  • 2012.02.20 14:18:56Koky_

    Újpesten a Nádor utcában, több buszmegálló is található a lakóházak ablakai előtt kb 3-5 méterre. Évek óta....

  • 2012.02.20 14:31:34texon

    Koky: Nyilván kimaradt, h. milyen frekventáltsággal haladnak el azok a buszok! :)

    Járok a moszkvánál sokat, tényleg durva ahogy az ott van... A nádor utca ahhoz képest kismiska. a 11kert azt nem tudom.

  • 2012.02.20 14:37:14oc

    Azok a buszok legalább 15 éve ott állnak meg.
    Csak most kezdte el zavarni a lakókat? Vagy ilyen lassan őrölnek a hivatalok malmai? :)

    Ettől még persze nem szerencsés a végállomás helye, megértem a földszinten lakókat.

  • 2012.02.20 14:37:30bitfighter

    Hát aztán kurva sokat ért ez a vizsgálat. A BKV ezekszerint úgyis áthelyezte volna a megállót akkor, amit az Omb. is javasolt :S

  • 2012.02.20 14:39:29Hirdetes

    Nálunk is legalább 15 éve hozták a szar buszt az ajtóba... többször reklamáltuk, de hiába reggel 4.30-tól este 23.30-ig jót lehet pihenni
    :
    [link]

  • 2012.02.20 14:44:46Zabalint

    @Hirdetes:
    Megnéztem a képet, ha ezt így nem lehet, akkor hogyan lehet? Mert ilyen alapon csak üres telek vagy külterület előtt lehetne buszmegálló...

  • 2012.02.20 14:49:01pantokrátor

    Móriczon:3-as, 33-as buszok a Villányi végén 40-es,27-es,153-as buszok ácsorognak járó motorral pokollá téve az ott élők mindennapjait.Szemtanúja voltam,hogy a 3-as busz sofőrje elment kávézni a közeli gyorsétterembe,miközben a buszt tárva-nyitva hagyta járó motorral laza 15 percig!
    Miért nem lehet úgy megszervezni a tömegközlekedést,hogy ne legyenek buszvégállomások a belvárosban?Elég ha a külvárosi,ritkábban lakott részeken várakoznak a belvárosban legyenek közönséges megállók és menjenek TOVÁBB!!!

  • 2012.02.20 14:52:13fekafika

    buszmegállót a kerület és a Főpolgármesteri Hivatal engedélyével lehet kialakítani. Nyilván ennek meg kell lennie minden esetben...

    persze egy ilyen cikket lehet kommentelni, más, fajsúlyosabb témákat pedig nem..

  • 2012.02.20 14:57:51Kentauró7

    Nem csak a buszmegállókkal van baj - a szelektív gyűjtőket is rátolják az emberek lakhelyeire és egyáltalán nem érdekli őket, hogy növekszik a forgalom, légszennyezettség, vagy hogy megjelennek a csövesek, akik oda ürítenek.
    De visszatérve a légszennyezésre, a szelektíveket a környezet védelmében (álca, valójában a szállítást végző kukás cég lobbijának következtében) helyezik egyre több helyre, s szembesülnek a lakosok mind több helyen az általa szült problémákkal... Ismeri valaki a Maffiózók c. filmsorozatot?

    "a lakók egészséges környezethez való jogával" senki sem foglalkozik oly módon Magyarországon, ami bármilyen szervezetet, önkormányzatot utasítani tudna a jogsértés megszüntetésével.

    Egyre inkább úgy tűnik, ebben az országban a jogszabályokat csak azért szülik, hogy a lakosokat indokkal tudják büntetni.

  • 2012.02.20 14:59:41The butcher strikes back

    Talán 2 évtizede is megvan már, hogy ott állnak meg a buszok. Eddig nem zavarta a lakókat? Az se zavarja a lakókat, hogy lassan már második éve fel van állványozva a házuk. Majd 10 év múlva?

  • 2012.02.20 15:04:34Hirdetes

    @Zabalint
    Kötözz ide 1 hónapra azt megtudod... hétvégén is.
    5m-röl volt szó nem én hoztam a szabályt viszont én szívok....
    Ja hogy a ház értéke a 1/4-re csökkent az már részletkérdés.

  • 2012.02.20 15:05:28newadamone

    Kosztolányi D. tér buszforduló XI.ker

  • 2012.02.20 15:10:53lmcs

    A lakók nagyon régóta vegzálják a BKV-t, semmi nem történt. A busz ne álljon és pöfékeljen a végállomáson, a sofőrt kell cserélni. A buszok túl drágák ahhoz, hogy egy helyben álljanak. Vegyen a BKV uniós forrásból (van) nulla emissziós buszokat.

  • 2012.02.20 15:12:12knoti

    Újpesti Nádor utca, ki lakna itt?

    [link]' frameborder='0' scrolling='no' width='560' height='340'

  • 2012.02.20 15:13:02Reruf

    Kolosy tér, erre ennyi a válaszom. 29-es, 86-os, 109-es, 160-as, 206-os, 260-as, 923-as és 960-as. A napi 24 órájában ott állnak meg a buszok a ház tövében, 10 percenként kb. éjjel is, ráadásul ha gyorsabb, akkor ott várja meg a menetidőt és az alatt szépen duruzsol az ablak alatt az Ikarus.

  • 2012.02.20 15:18:55karosszékely

    @Hirdetes: aztán, ha majd megszüntetik a buszmegállót, az lesz a baj, hogy nem áll meg a busz a közelben, 10 percet kell gyalogolni. Vagy álljon meg inkább a szomszéd háza előtt, ugye?

  • 2012.02.20 15:19:22Hirdetes

    Na itt van a másik kedvenc:
    ESTHAJNAL STREET
    [link]

  • 2012.02.20 15:21:46pengusz

    Hirdetes: Ha jól látom a bszmegálló felfestése belelóg a kapubeállóba? Ezt így hogy?

  • 2012.02.20 15:35:59Hirdetes

    Van még:
    [link]

  • 2012.02.20 15:37:56akkor

    A végállomásnál jogos a panasz, viszont a sima buszmegállókról szóló képekre létezik egy jó angol rövidítés: NIMBY (Not In My BackYard). Azaz járjon a busz, de ne az én utcámban, álljon meg, de ne előttem, legyen fekvőrendőr, de ne az én házamnál, stb...

  • 2012.02.20 15:55:22Hirdetes

    Jó duma az emberek 95%-ra igaz akik nem buszmegálló vagy busz útvonalon laknak :) Írhattad volna azt a jó angol kifejezést is SNMP "Shit Not My Problem" "kb leszarom, nem az én problémám" csak 1 hónapot húzz le egy ilyen nem vége állomáson lévő ablaknál az ágyaddal. A reggeli felest felkrákogó 4.30-as vendégekkel. Centit fogsz vágni a végére.

  • 2012.02.20 16:02:30Hirdetes

    @karosszékely
    Gyere lakj velem, nem féltem tőled a szobát. Így is gyalogolok 15 percet tudod mint ferihegy nem én költöztem a buszmegállóba az jött oda.... tehetek ellene? elköltözni sem tudok mert Te sem vennéd meg mint ahogy más sem... vagy szólj ha van kedved hozzá :D

  • 2012.02.20 16:07:26Vincenzo90

    Szar ügy. Aki igényes, az úgysem él városban, és akkor nincs az ablak alatt busz sem. Mégis hová tegyen megállókat a BKV? Mostantól csak metró járhat?

  • 2012.02.20 16:23:13Hirdetes

    Húúú bazzz tényleg igénytelen vagyok és még indián is. Néha még a megállót is takarítom, hogy tegyek segélyért. Azt a sok sörösdobozt meg hajigálom a megállóba a féldekás üvegekkel. Nem kell másik megálló csak még 5 járat álljon meg itt az már elég lenne a boldogsághoz.

  • 2012.02.20 16:25:58lmcs

    @Vincenzo90
    Nem szar ügy, hanem megoldható. Csak egy kis akarat kellene. Egyrészt okosabban kellene kiválasztani a megállóhelyeket, másrészt jobb buszokat venni. Hazugság, hogy nincs rá forrás.

  • 2012.02.20 16:32:52pantokrátor

    Móriczon:3-as, 33-as buszok a Villányi végén 40-es,27-es,153-as buszok ácsorognak járó motorral pokollá téve az ott élők mindennapjait.
    Miért nem lehet úgy megszervezni a tömegközlekedést,hogy ne legyenek buszvégállomások a belvárosban?Elég ha a külvárosi,ritkábban lakott részeken várakoznak a belvárosban legyenek közönséges megállók és menjenek TOVÁBB!!!

  • 2012.02.20 17:10:16butus, a Magyar Köztársaság állampolgára

    Én a XII. kerületből 21 éve költöztem el. A 28-as (akkor még csak símán 28-as volt) az azt megelőző 20 évben is onnan indult!

  • 2012.02.20 17:29:22fodorb

    1. Rengeteg ilyen hely van a városban

    Majd nézek képeket és küldök be !
    Ahol a járda mellett áll meg a busz, majd mindenhol !!!
    Ha egy iroda vagy egyéb intéznény elött áll meg, lehet, hogy nem számít, nem tudom.

    2. Miért a Dieselre kell alapozni, a trolli, sokkal élhetőbb lenne !!!
    Nagyon sok helyen az oszlopok adottak !!!

  • 2012.02.20 18:07:47Hardbácsi

    fodorb: azok az oszlopok nincsenek méretezve troli vezetékre. mind cserélni kéne BKV költségére.

  • 2012.02.20 18:15:03Egérfogó

    Hehe új lakó, vasárnap délelőtt megnézte a lakást, kifizette, aztán most kiderült miért is olyan jó a környéken a közlekedés

  • 2012.02.20 18:34:48Moszkvicsslusszkulllcs

    Az ombudsman az igazságot nem bontotta ki minden részletében:

    1. Nem "lakók", hanem csak egyetlen lakó irogatja a leveleit évek óta (egy 70 éves bácsika).
    2. Nincsen hová elhelyezni a buszvégállomást.
    3. A 28-as busz 1930 óta indul a Várfok utcából, onnan ahonnan ma a 128-as, 129-es (nem hinném, hogy a levélíró már 1930-ban ott lakott volna).
    4. Nincsen olyan szabály, ami szerint ne lehetne 5 m-nél közelebb egy ablakhoz egy buszmegálló.

  • 2012.02.20 18:52:19kékharis

    Nem BKV, de ez is jó. A budai Duna-partra, az Erzsébet-híd és a Lánchíd közé öt évvel ezelőtt mindenféle környezeti hatástanulmány mellőzésével telepítettek kikötőket a szállodahajók számára. A hajók áramellátását generátorral oldják meg, a segédgépek folyamatosan zúgnak. Minden zajmérés megállapította, hogy kb. 10 dB-lel lépik túl a megengedett értéket. (Ez tízszeres túllépést jelent.) Nem lehet nyitott ablaknál aludni. A hivatalok ötödik éve tologatják a panaszokat, filléres büntetéseket szabnak ki, az üzemeltetők röhögve kifizetik, a lakóknak meg azt ajánlják, ha nem tetszik, költözzünk el. Na, szóval ide is kijöhetne a biztos egy nyári éjszakán, amikor 10-12 hajómotor zúg az ablakaink alatt. (Nem sokan halljuk: a Döbrentei és a Lánchíd utca úgy 400 lakásában.)

  • 2012.02.20 19:04:36tutti

    még 15-20 méter is kevés :(
    egyáltalán nem figyeltek az Ikarus buszoknál és troliknál a zajterhelésre :( nagyon idegesítő dolog, és egyáltalán nem szolgálja a nyugodt pihenést, ha az embernek a megállóhoz közel van a lakása.
    Arról nem is beszélve hogy mekkora légszennyezést juttatnak a lakásba a zaj mellett ezek az EURO -10-es Ikarusok, amik Pest utcáit járják. Inkább állítsák le az egészet, ha nem képesek normális járműveket üzemeltetni. Sokkal boldogabb, kipihentebb és produktívabb lenne a Bp-i lakosság :-)

  • 2012.02.20 19:45:05Uramisten

    érdekes amúgy, hogy egy ombudsmani megállapítás kapcsán kapásból az a cím, hogy törvénytelen:) bezzeg más témában az ombudsman észrevételeit le se sz..ják:)

  • 2012.02.20 19:56:53tvsc

    Szerintem nincsen olyan lakó, aki úgy vette volna meg ott a lakását, hogy lett volna még ott a buszmegálló. Hát akkor mire föl ez a para? Tudhatta már akkor is, amikor megvette.

  • 2012.02.20 19:58:47tvsc

    jav: ...aki úgy vette volna meg ott a lakását, hogy NEM lett volna még ott...

  • 2012.02.20 20:04:03Kolombusz

    Szerintem suttyó, aki a buszmegálló miatt pampog, a Móriczra, a BAH csomóponthoz meg a Moszkva térre senki sem a friss levegő miatt költözik... Ezek közlekedési csomópontok, nem lakóparkok, alapvetően a lakók azok, akik nem rendeltetésszerűen vannak ott, nem pedig a busz.

  • 2012.02.20 20:13:29pantokrátor

    Akkor itt álljunk meg 1 pógári szóra.Az miért indok vagy érv,hogy 50-100 tökmindegy hány év óta működik valami szarul?Meg kell változtatni és kész. Ez olyan ügy,ami még pénzbe se kerül csak szervezésbe.A belvárosban szüntessék meg a végállomásokat,a buszok menjenek 1 teljes kört.A ritkábban lakott külvárosi részeken álljanak meg hosszabb időre pihenni.Ennyi drága barátaim ne torzsalkodjatok.

  • 2012.02.20 20:17:50pantokrátor

    Kolombusz te inkább költözz Ulámbátorba és nőjön tölcsér a talpadra.

  • 2012.02.20 20:18:08kékharis

    Moszkvicsslusszkulllcs, az, hogy a lakók egy kivétellel birkák, nem jelenti azt, hogy büntetlenül lehet bármit. És milyen duma már ez a "csak" egy hetven éves "bácsika"?? Öreg már, dögöljön meg, vagy hogy gondolod? 1930-ban vagy 40-ben szerinted milyen gyakran jártak ezek a hegyi buszok? És milyen gyorsan kenték volna el a pofáját annak a sofőrnek, amelyikről bebizonyosodik: fölöslegesen járatja a motort, ráadásul egy lakó ablaka alatt? Az meg, hogy a Moszkván nincs hová áthelyezni egy buszmegállót... Ugyan má'.
    Arra leszek még kíváncsi, hogy ha luxushotel lesz a Postapalotából, akkor hová kerül majd hirtelen az összes megálló.

  • 2012.02.20 21:37:03Perillustris

    Az előző - földszinti - lakásom utcára néző ablakától másfél méterre már úttest van. A járdára felparkol az összes bunkó - a járó motor bűze beszivárgott még csukott ablaknál is a konvektor szellőzőjén keresztül. Csúcsidőben emellett jelentős forgalom is van, mely szintén hozzátesz a komfortfaktorhoz. Nekem kinek kellett volna írnom?

  • 2012.02.20 21:39:12Kocsari Antal

    Ebben a kamu felállványozott Moszkva téri házról csak annyit, hogy azért kerül annyiba a lakás, mert ez a helyzet. Ez így volt ezelőtt több évtizede is. Akkor nem volt baj. Amikor odaköltözött a tróger - olcsó pénzért, akkor meg mindjárt baj lett.
    A kamu állvány pedig közel 10 éve van ott, ami szintén illegális. Utóbb valami szedett-vedett banda lekente ugyan a homlokzatot 1 réteg diszperzittel, de pl. a tető alsó részére - ahol méteres vakolatdarabok hullanak a gyalogosok fejére - oda már nem futotta.

    Szóval összességében: urbanizációs terhelés, együtt kell tudni vele élni, azt jó napot. És igen, az én ablakom alatt is megáll a busz. De a bagózók jobban zavarnak.

  • 2012.02.20 21:41:35Kocsari Antal

    A sok okostóni akkor készítsen egy frankó tanulmányt, hogy pontosan hova is lehet tenni a Moszkva téri buszokat.

    Nyilván olyan okosak vagytok, hogy a fejetektől nem tudtok gondolkodni.

  • 2012.02.20 21:50:02pantokrátor

    Tónikám a buszokat nem kell sehova tenni,álljon meg,szálljanak le,szálljanak fel és menjen tovább mint egy rendes megállónál.Az urbanizációs terhelést lehet csökkenteni is.

  • 2012.02.20 22:53:57_B_

    @Perillustris: Ha tényleg a konvektoron keresztül jött a szag, akkor már nem élnél:)

    Amúgy meg nemhogy ablaktól 5, de még 20 m-re sem elviselhető nyáron egy BKV megálló. A lakáshoz járó jó tömegközlekedés csúnyán vissza tud nyalni, ha aludnál.

  • 2012.02.21 08:24:11Szaki Danee

    Véleményem szerint a város olyan élettér, amelyben a helyszűke folyamatos érdekütközéseket teremt. Itt a lakók egészséges lakókörnyezetre irányuló igénye ütközik egyrészt a hegyvidéki utasok mobilitási igényeivel, másrészt a Fővárosi Önkormányzat kiegyensúlyozott költségvetés iránti igényével (hiszen a megálló áthelyezésének költségei vannak: építés, buszok esetleges extra futásköltsége stb.).
    Ebben a helyzetben szerintem hiba lenne egy rugalmatlan szabály alkotásával "kezelni" a problémát (pl. védőtávolság meghatározása, belvárosi végállomások tiltása), mert az valamelyik fél aránytalanul nagy érdeksérelmével járhat. A megoldás a párbeszéd: az így beérkező információk alapján a jövőbeni fejlesztéseknél figyelembe lehet venni a lakók igényeit is. Számtalan példa volt már erre: típusváltás a pesterzsébeti villamosokon, 42-es visszavágása a Tulipán utcához, reptér környéki zajszigetelési program, zajvédő falak stb. Ezek többségéhez nem kellett ombudsman... Nyilván ez is megoldódik majd a Moszkva tér átépítésével, hiszen az aktuális tervek a végállomás költözésével számolnak. Addig meg kár piszkálódni, mert az összes rövid távú alternatíva a gyaloglási távolságokat növeli és más házak előtt újratermeli a problémát.

    Ami pedig a motorok járatását illeti: sajnos nagyon sok busz gyorsan veszíti az ajtóműködtetéshez szükséges sűrített levegőt, ami a motor járatásával termelhető újra. Sajnos amíg a flotta műszaki állapota ennyire rossz, addig a jelenség marad...

  • 2012.02.21 09:28:12molnisz

    Dr.ggg77 írta
    "Két éve nyáron kb 2 hónapon át a Bercsényi utcában (XI. ker.) volt a 103-as busz végállomása. A zajtól, a bűztől, a hőségtől nem lehetett megmaradni"
    A 103-as sosem járt arra.
    Szerintem a 33-as ra gondolsz

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Parkolási szégyenfal

Keresés