3 milliárdot nyert tervezésre a BKK

2012.08.15. 14:38

Számos régi közlekedési terv előkerült annak köszönhetően, hogy a BKK 3,1 milliárd forint uniós pénzt nyert el a 2014-től megvalósítandó közlekedési projektek megtervezésére. Vitézy Dávid szerint a 2014-től 2021-ig tartó ciklusban 700-800 milliárd forintnyi közlekedési beruházást lehet végrehajtani majd uniós pénzből, ha a projekttervek elkészülnek.

2014-ben átadják a 4-es metrót, megjönnek az Alstom-szerelvények mindkét vonalra, meghosszabbítják a Fehérvári útig az 1-es villamost, elindul a budai fonódó villamos építése, sorolta Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón az unió által már befogadott terveket.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója hozzátette, hogy a következő, 2014-2021 közötti uniós ciklusban csak úgy lehet támogatást kapni, ha a főváros komplett projektterveket tesz le az asztalra. Ezekhez a tervekhez most lát hozzá a BKK, az erre a célra elnyert 3,1 milliárd forint uniós támogatásból.

Négy nagy, összesen 700-800 milliárd forintba kerülő beruházást készítenek elő (A tervekről részletesen itt olvashat.) A Millenniumi Földalatti zuglói meghosszabbítását (az Erzsébet királyné útig vagy a Körvasútsorig), felújítását, szerelvényeinek lecserélését. A másik nagyprojekt a 2-es metró és a HÉV összekötése az Örs vezér térnél, és egy esetleges szárnyvonal Rákoskeresztúrig.

A harmadik a régóta emlegetett 5-ös metró, azaz első lépésben a Ráckevei és a Csepeli HÉV összekötése és föld alatt az Astoriáig vezetése, második lépésben a meghosszabbított vonal összekötése a Duna alatt a Szentendrei HÉV-vel. A negyedik pedig a villamos- és a trolihálózat fejlesztése. Az utolsó projektcsomagban olyan elképzelések találhatók, mint az 1-es villamos kivezetése a Kelenföldi pályaudvarig, a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos, a Külső-Bécsi úti villamos, vagy a Fogaskerekű felújítása és meghosszabbítása a Széll Kálmán térig.

Dugódíj: elhalasztva

Tarlós István kérdésre elmondta, hogy még nem kaptak választ az Európai Bizottságtól arra a kérésükre, hogy legalább 2016-ig elhalaszthassák a 4-es metró támogatási szerződésében megígért dugódíjat. A bevezetésig más forrással váltanák ki a dugódíj tervezett bevételét, erről a főpolgármester a jövő héten tárgyal a költségvetésért felelős államtitkárral.