Napi százezer forintot sikkaszthattak a pestszentlőrinci uszodában

2012.10.31. 17:09

Naponta százezer forintot is sikkaszthatott a XVIII. kerületi Park Uszoda és Strand néhány dolgozója - közölte a városrész önkormányzata. A közlemény szerint lakossági bejelentések alapján Ughy Attila polgármester (Fidesz-KDNP) és Banyár László, a fenntartó Városgazda XVIII. Kerület Nonprofit Zrt. vezetője teljes körű vizsgálatot rendelt el az uszodában, így derült fény a visszaélésekre. A gyanú szerint az uszoda néhány dolgozója - köztük a megbízott őrző-védő cég munkatársa - bűnszövetségben, napi százezer forinttal, a tényleges bevétel több mint egyharmadával károsította meg az intézményt úgy, hogy a látogatóknak nem adott nyugtát, illetve a kiadott nyugtákat összegyűjtötte, és később újra kiadta.

A kedden meghallgatott, sikkasztással és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított emberek közül többen beismerő vallomást tettek a kerületi rendőrkapitányságon. A vizsgálatok szerint a bűntársak 2007 óta végezhették tevékenységüket. A közleményben hangsúlyozták: a korábbi városvezetés a feltűnően alacsony bevételi eredmények ellenére nem tartotta szükségesnek az ügy kivizsgálását; ezzel összefüggésben a polgármesteri hivatal és a fenntartó cég a politikai és gazdasági felelősség kérdéskörét is vizsgálja. Az uszoda fenntartója valamennyi, az ügyben gyanúsítottként érintett munkavállaló munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, az intézmény vezetőjét a vizsgálat idejére felmentette a munkavégzés alól. Továbbá a társaság rendkívüli felmondással megszüntette az uszoda őrzésével megbízott cég szerződését is, és kártérítést követel tőle.