Kocsis Máté szociális mosodát nyit

2013.02.05. 17:18

Jó kedvében volt Kocsis Máté, a VIII. kerület polgármestere, hiszen örömhírt jelentette be: 3,8 milliárdot kaptak az Új Széchenyi Tervből a Magdolna-projekt folytatására a Kálvária tér, a Teleki tér, a Dobozi tér és a Fiumei út által határolt területen. Ekkora összeget a városrész még sosem nyert, és ezzel Józsefváros lett a legeredményesebben pályázó kerület ebben a ciklusban 40 milliárd forintos fejlesztéssel.

A beruházás március 1-én kezdődik, a társadalmi elemek 2015-ben, a fejlesztési elemek pedig 2014 augusztusában zárulnak. De addig is az ünnepségen Kocsis megmutatott belülről Balog Zoltán Emmi-miniszternek egy olyan, nagyon lepusztult önkormányzati házat, amit fel fognak újítani. A lépcsőházban lévő közös wc-ben bokáig állt a vizelet, ezzel is szemléltették, hogy miért van szüksége a városrésznek ilyen sok pénzre. 28 teljesen önkormányzati tulajdonú házat és 13 részben önkormányzati társasházat újítanak fel (szigetelés, nyílászárók, belső udvarok, vízóra csere), ezáltal 1300 családnak lesz könnyebb az élete - mondta a polgármester. Alföldi György, a Magdolna-projekt menedzsere szerint körülbelül 5000 olyan lerobbant lakás van a kerületben, amire nagyon ráférne a felújítás.

A Magdolna Negyed Program első üteme 2005-2008 között valósult meg 700 millió forintos önkormányzati támogatással, a második ütem 2008-2011 között 1,9 milliárd forintos EU-s támogatásból, a mostani harmadik ütem pedig Kocsis szerint megkoronázza a szociális városrehabilitációt. Kiszámolták, hogy közvetve 12 ezer ember életét fogja megváltoztatni. Kocsis szerint a projekt indulása óta életminőség javulása érezhető a városrészben, de az első két ütemnek azért voltak gyerekbetegségei, amikből igyekeztek tanulni.

Az egyik ilyen gyerekbetegség például az volt, hogy a beruházás építkezéseibe ugyan igyekeztek bevonni a környék lakóit, de közben kiderül, hogy nincs nekik szakképzettségük. Ezért a harmadik ütem részeként már különböző szakmai képzéseket is tartanak a helybélieknek. A projektben vagyonkezelői oldalról résztvevő szakemberek pedig szociális továbbképzésben részesülnek. Felvesznek még külön két szociális munkást, akik a beruházó és a lakók közt fognak közvetíteni a házak felújításánál, ők az építkezés végezte után még egy évig kijárnak majd a lakóközösségekbe, hogy az üzemeltetésnél felmerülő gondokat is meg tudják oldani. A projekt vezetője is elmondta, hogy a kezdetek óta sajnos közbejött a gazdasági világválság is, de ici-pici javulások azért vannak.

Balogh István Szilveszter 2010 óta képviselője a Magdolna-negyed városrésznek, és elmondta, hogy a 3,8 milliárdos támogatásból nagyjából 3 milliárd megy majd építkezésre, 800 millió pedig társadalmi, közösségi, bűnmegelőzési és szociális programokra. Beszámolt arról, hogy a különösen problémás városrészben szomszédsági rendőr program, megerősített járőrszolgálat és rendőrházak (járőrök laknak benne) segítik a bűnmegelőzést, de tervezik még a polgárőrség megerősítését és a kamerarendszer kibővítését. A szomszédsági rendőr program lényege, hogy vannak olyan rendőrök, akik reggeltől estig járják a környéket, arcról, névről ismerik a lakókat, ezáltal növelik a biztonságérzetüket. A hátrányos helyzetűek életét családsegítő irodával, vagy a sajtóesemény egyik helyszíne, a Kesztyűgyár Közösségi Házzal is próbálják segíteni.

Az új létesítmények közül a legjobban a KÖZhely fantázia nevű szociális mosoda ötlete tetszett, ami több legyet akar ütni egy csapásra: amíg a mosógéppel nem rendelkező lakók ruháikat mossák jelképes összegért, szociális munkások állnak majd rendelkezésükre. Az amerikai “laundry”-khoz hasonlító mosoda helyszíne a Szerdahelyi utca 13 lesz, és nyár végére valószínűleg üzemelni fog.

Balog Zoltán miniszter ünnepi nyitóbeszédében kifejtette, hogy a kormányzáshoz két dolog kell: malter és lélek. Azaz, ha a humán erőforrást nem fejlesztjük, akkor oda jutunk, hogy még a szép épületek is kárát látják. A Magdolna-projekt szerinte tökéletes példa arra, hogy miért van szükség az Emberi Erőforrások Minisztériumára, hiszen ebben a projektben szociális, kulturális, sport, oktatás, egészségügyi és egy erős roma elem is szerepel, amiket együtt kell kezelni. “Reméljük, ezentúl nem kell elmenni a Harlembe, ha egy jó példát akarunk látni a szociális városfejlesztésre, hanem elég lesz eljönni a “Nyóckerbe”” - mondta Balog Kocsisnak, amikor gratulált a programhoz.