Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak részletes tervei

2013.03.07. 20:23

Elkészültek a budai fonódó villamosvonalak projektjének részletes tervei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök este lakossági fórumon ismertette elképzeléseit a II. kerületben élőkkel az engedélyeztetési eljárás előtt.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója elmondta: a budai villamosvonalak összekötésére számos változatot megvizsgáltak, végül úgy döntöttek, hogy az egyik ágat a Bem rakparton, a hídfő alatt, a másikat pedig a Széll Kálmán tér irányába vezetik el.

Jelezte, hogy a II. kerületi önkormányzattól számos érdemi észrevétel, kritika és javaslat érkezett, amelyek a projekt javára szolgáltak, ezeket beépítették a beruházásba. Ezek egyikeként említette a vonal felújítását, hozzátéve, hogy végül erre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is tudtak pluszforrást szerezni.

A vezérigazgató helyes iránynak nevezte az észak-budai és a dél-budai villamosok vonalának összekötését, jelezve, hogy átszállásmentes kapcsolat jön létre a csomópontok között. Kiemelte: sem a közúti kapacitás, sem a parkolóhelyek száma nem csökken a beruházás megvalósítása után, és ez nem is cél.

Kitért arra, hogy a mai 17-es villamosok helyett három másik vonalat vezetnek majd Óbuda irányába, így a jelenlegi 19-es, 41-es és 61-es villamosok járnának az összekapcsolt vonalon.

Vitézy Dávid szólt arról is, hogy a 43 milliárd forintos villamos- és trolibusz-beszerzési projekt nyomán a fonódó vonalon is új, alacsonypadlós és halkabb villamosok közlekedhetnek, ezeket 2015 végéig forgalomba is helyezik. Emellett a "ráhordó" buszok is megújulnak – tette hozzá.

A budai fonódó villamosvonalak projektjének összköltsége mintegy 10 milliárd forint, és az várhatóan 2014 második felében és 2015-ben valósulhat meg. A beruházást a Széll Kálmán tér megújításával és az oda vezető ág kiépítésével kezdik meg, és a Bem rakparti ággal fejezik be.