no

Kiszakadt a BKK új kikötőjének tartója

2013.04.05. 10:15

Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy kiszakadt a helyéből a Népfürdő hajóállomás kikötőjének tartója. A BKV tájékoztatása szerint egy hete történt az eset: a támdorong-fészek elmozdult. A javítás közben az utasforgalom zavartalan.

Bob péntek reggel készítette ezt a képet a BKK (BKV) Árpád híd - Népfürdő utcai kikötőjénél.

A képen az látszik, hogy a kikötőponton egyik tartója teljesen kiszakadt a helyéről. Megkerestük a BKV-t felügyelő BKK-t (Budapesti Közlekedési Központ), mi történt, esetleg nekiütközött valami, vagy az erősödő ár tépte ki a helyéből, de egyelőre gyűjtik az információkat a válaszhoz.

Ha valaki látta esetleg, mi történt, írjon erre az e-mailcímre.

Piroska szerint csak egyszerűen megpróbálták ellopni a szorgos vas- és kábelgyűjtők.

Az olvasók most is gyorsabbak a hivatalos reagálásnál:

Norbert szerint a képekből ítélve inkább történt ütközés, mintsem a szorgos fémtolvajok műve volt ez. És nem is az erős áramlás okozhatta. A fotón jól látható a beható erők irányából bekövetkezett deformálódások a talajba rögzített vasrudakon. A víz felől valami a part felé megtolhatta a móló déli sarkát, aminek következtében ez a tartó pont egyszerűen kiszakadt a helyéről. Itt a leggyengébb pont a rögzítési pont volt, ami a behatás végett ki is szakadt a helyéről és feltolódott a partfalon.

Gábor elmondása szerint sajnos már vagy 2-3 napja ilyen elkeserítő a helyzet a kikötőnél. Nap mint nap jár arrafelé. Neki úgy tűnik, egyszerűen selejtesen volt rögzítve a ponton, néhány betonvas leütve nagyon gyenge, talán ha becsavarozták volna. Amúgy február 1-én a pontonon lévő elektromos szekrény feltörték,az akkumulátorokat ellopták. A bejelentés után cca 2 héttel csináltak csináltak is valamit.

Zoltán mint statikus mérnök azt valószínűsíti, hogy egyszerűen kiszakadtak a tőcsavarok. A kapcsolat túlterhelődött, a 2x4 db tőcsavarból a legjobban terhelt elszakadt, és láncreakció szerűen a többi is követte. A képek szerint, mintha nem készítettek volna külön alaptestet, hanem egyszerűen lefúrták, beragasztották a kőburkolatba. Másrészt az eléggé combos csőhöz képest, kevésnek tűnik a 2x4 db (nem túl vastag) tőcsavar. Végül elképzelhető, hogy anyagminőségi problémák állnak fenn.

Miklós azt írta: "Az esetet nem láttam, de ez a kiszakadás tervezési hiba. Szégyen a mérnöktársadalomra, így rám is."

Ferenc is azt emeli ki, hogy nincs az alaptestnek látható része, de ez nem elég. Ezt a pár rozsdás acél simán kihúzta a terhelés. Aki csinálta nem látta a terveket, vagy spórolt. Máglyára a beruházó műszaki ellenőrét aki ezt átvette. Hidegben a beton nem köt terv szerint, nincs vele megbeszélve, érdekes, hogy a valszeg fagyott, gyenge alapozás engedte el a vasalásnak nevezett "szutykot", ha a vasalás szakadt el, akkor összetett kiviteli hiba lehet.

BKV: valami miatt kimozdult a támdorong-fészek

A BKV sajtóosztálya válaszolt: A Népfürdő utcai hajóállomásánál a hiba egy hete történt, amikor a támdorong-fészek rögzítése kimozdult. (Arra nem kaptunk választ, miért mozdult ki.) A támdorong egy olyan biztonsági extra, amely a BKV-hajóknál nagyobb hajók fogadását teszi biztonságossá. Az eset nem akadályozza a kikötő rendeltetésszerű használatát, és nem veszélyezteti az utasforgalmat, így a BKV. A támdorong fészek javítása folyamatban van, addig is megtiltották a BKV hajóinál nagyobb hajók kikötését.

Olvasónk, Márton hasonló magyarázatot fűzött a fotóhoz, kiemelve azt is, hogy itt szerinte tervezési hiba is történt:

"Talán nem véletlen, hogy immár száz évek óta a kikötők létesítésekor a támgerendákat (hajósul sarpán vagy sarpám) úgynevezett támgerenda  fészekbe, avagy sarpánfészekbe kötik be, amely fészek a rézsű síkjához képest be van süllyesztve. Alapfokú fizikai ismeretek birtokában is el lehet képzelni, hogy ebben az esetben a vízszintes nyomóerőt a fészek függőleges fala veszi fel, míg a BKV-nál alkalmazott megoldásnál-ahol a sarpán egy, a rézsű síkjával azonos síkban lehorgonyzott lemezen adja át az erőt- az erők eredője a lemezt arra kényszeríti, hogy a rézsű síkjával párhuzamosan mozduljon el.Itt olyan tömegerők hatnak, hogy az a lehorgonyzás, amit a BKV alkalmazott, nem állhat ellen, még rövid ideig sem. Látható is az eredmény. Az, hogy most így áll, annak az eredménye, hogy a kimozdított lemez követi a ponton mozgásait a vízen, és persze, hat az önsúly is."