Parkolási bírságnak álcázott lehúzás

2013.05.29. 16:49

Nem titkolt közszolgálati szándék vezérel bennüket a hajtás után található történet közzétételével. A tanulság, hogy mindenki háromszor fontolja meg, mielőtt egy forintot is kifizet a parkolási büntetés behajtójának! Ha pedig egy évnél régebbi ügyet akarnak a nyakába varrni, akkor hajítsa a kukába a felszólítást!

Olvasónk egy sima, ajánlás és tértivevény nélküli levélben kapott fizetési felszólítást egy ügyvédtől, méghozzá egy 2010-es parkolási szabálytalanság miatt. Olvasónknak gyanús volt, hogy miért pont három év elteltével próbálják meg rávenni 25 000 forint befizetésére, és miért fenyegetik 15 000 forint bírósági költséggel, ha a felszólításnak nyolc napon belül nem tesz eleget. Néhány emailváltást követően – a telefont nem vették fel –, majd a postakönyv bekérése után kiderült, hogy az olvasónak 2010-ben küldtek egy fizetési felszólítást, de azóta semmi nem történt.

Olvasónk az Emberibb Parkolási Mozgalomért civil szervezethez fordult tanácsért, ahol felvilágosították, nehogy egy fillért is fizessen, mert a parkolási bírság egy év alatt elévül. Amikor ezzel szembesítette az ügyvédet, akkor az pár óra múlva visszaírt: Elfogadja az érvelést, és ezennel lezártnak tekinti az ügyet.

Az olvasó viszont nem tekintette annak, mert felháborodott azon az opportunizmuson, amivel a behajtócég az ügyet kezelte. Ahogy írta: "A többi autós, aki nem feltételezi, hogy egy ügyvédi iroda van olyan szemét és lejárt tartozásokat próbál meg behajtani, befizeti és örül, hogy ennyivel megúszta. És nem is tudja, hogy lehúzták. Mert abban bizos vagyok, hogy tömegével mennek ki ezek a levelek."

A parkolási bírságok elévülésére már csak azért is érdemes odafigyelni, mert közgyűlési információink szerint a ma már csak követeléskezeléssel foglalkozó Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-nél idén 50 millió forint bevételt irányoztak elő.

Az ügyben fontos fejlemény, hogy a BÖP képviselője pénteken joggal hívta fel a figyelmünket arra: az olvasói panaszban szereplő Kézdi Andrea ügyvéddel a társaság 2007 óta nem tartja a kapcsolatot, így azután a fent leírt tisztességtelen gyakorlathoz sincs semmi közük.