Tarlósé a Maritsziget

2013.06.10. 18:40

A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a Margitsziget, miután az Országgyűlés hétfőn 252 igen, 54 nem szavazattal, 44 tartózkodás mellett elfogadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát. A gépjárműadót és a környezetterhelési díjat továbbra is a XIII. kerület szedheti be.

Az eddig a XIII. kerülethez tartozó terület Navracsics Tibor indoklása szerint kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken.

Tóth József, a XIII. kerületi önkormányzat polgármestere májusban kijelentette, hogy a törvénymódosítás precedenst teremt: a jövőben a fővárosi önkormányzat bármelyik neki tetsző városrészt bekebelezheti Budapesten, és földmutyinak titulálta az ügyet. Tóth szerint a javaslat alkotmányellenes is, hiszen az alaptörvény kimondja ki: a főváros területe kerületekre tagozódik, és nincs szó arról benne, hogy a fővárosnak külön területe lehetne.