Buszt kap a Hajógyári-sziget

2013.07.12. 10:41

Buszjáratot indít a BKK a BKV üzemeltetésében a Hajógyári-szigetre augusztus 17-étől. Az összeköttetést a jelenlegi 234-es busz módosított útvonalon fogja biztosítani, új jelzéssel: a járat a 226-os számot fogja viselni.

Az új busz – a 234-eshez hasonlóan – a Nyugati pályaudvar M végállomástól a Margitszigeten és az Árpád hídon keresztül fog haladni, ám onnan nem Békásmegyer felé, hanem az Óbudai-szigetre veszi útját.

Az útvonal módosításával megvalósul az Óbudai-sziget tömegközlekedési feltárása egyrészt Óbuda központi része felől, továbbá az M3-as metró irányából is, ugyanakkor a 234-es által biztosított Óbuda – Margitsziget – Nyugati pályaudvar M kapcsolat is megmarad, a 226-os azt továbbra is biztosítja. A szabadidős tevékenységhez kapcsolódó forgalom sajátosságainak megfelelően a járat kizárólag május 1. és szeptember 30. között hétvégi és ünnepnapokon napközben közlekedik, a 234-es járat mai követésével, jellemzően 15 percenként – írta a BKK honlapja.

Régi-új buszjárat

A 226-os útvonala Nyugati pályaudvar M és Bogdáni út között a jelenlegi 234-es járattal azonos, tovább a Szentendrei út – Reményi Ede utca – Leányfalu utca – Mozaik utca – K-híd – Május 9. park útvonalon éri el a korábbi HM-üdülő előtti buszfordulót. Visszafelé a Május 9. park – K-híd – Mozaik utca – Szentendrei út útvonalon halad, majd a Bogdáni úttól Nyugati pályaudvar M felé a 234-es járat jelenlegi útvonalán közlekedik.

226

Az Óbudai-szigetre valójában nem először érkezik majd helyijárat: a Szentlélek térről indulva a K-hídon át 1975-től közlekedett a 42Y jelzésű busz, egészen a HM-üdülőig – írta a vonalhalozat.lapunk.hu.

A római korból származó emlékeket is őrző 108 hektáros szigeten később újabb megállók beiktatásával a budapestiek a 142-es buszon utazhattak, egészen 1995 július 31-ig, ami után a sziget a tömegközlekedéssel legegyszerűbben a szentendrei HÉV Filatorigát megállójától vált megközelíthetővé.