A T-Systems nyerte milliárdos bérbringatendert

2013.07.22. 18:10

A T-Systems Magyarország nyerte a budapesti bérbringa rendszer (BuBi) kiépítésére kiírt BKK-s pályázatot. A cég nettó 899 millió forintos ajánlatot tett. Egyik alvállalkozója a magyar kerékpárgyártó Schwinn Csepel, a másik a rendszerintegrációval foglalkozó német Next Bike. Az eredményt rögtön megtámadta a rivális Eurobus-Invest.

Információink szerint ma eldőlt ki építheti ki a budapesti bérbringarendszert: a német államvasutakat a háta mögött tudó, VT-Transmann tulajdonos Eurobus-Invest és a T-Systems csatáját az utóbbi nyerte az olcsóbb ajánlatával.

Úgy tudjuk, a T-Systems Magyarország 899 millió forintért (+áfa) építi ki a rendszert, míg ellenfele 937,5 millióért vállalta ugyanezt. A T-Systems plusz pontot kapott azért is, mert műholdas nyomkövetőt szerelnek az egyébként Schwinn Csepel által gyártott kerékpárjaiba. A T-Systems alvállalkozója még a Schwinn Csepel mellett a Next Bike német rendszerintegrációval foglalkozó cég, amelyik a varsói bérbringarendszer kiépítésében is részt vett.

Ingyenes bringarendszert a dolgozóknak!

A T-Systems egyébként nemrég már elindított egy kisebb bérbringa-projektet TeleBike néven: a cég két székháza között az alkalmazottak használhatták a bicikliket. A vállalat ezzel tesztelte alvállalkozóit.

Az eredmény 10 napig még nem jogerős. Az Eurobus-Invest (a Deutsche Bahn csoport tagja, a BKV alvállalkozójának, a VT-Transmannak a tulajdonosa) már be is jelentette, hogy megtámadja ez eredményt, a dokkolórendszer érintő vita miatt. Az Eurobus a francia Smoove-rendszert alkalmazná.

A nyertesnek a szerződés aláírását követő 8 hónapon belül kell kiépítenie a rendszert Budapesten. A tervezett működési modell szerint a felhasználók télen-nyáron, éjjelnappal, automatizáltan hozzá tudnak majd férni a Bubi-kerékpárokhoz és a használat után tetszőleges állomáson le tudják tenni, áll a BKK közleményében.

A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. A rendszeres felhasználók ügyfélszolgálati regisztrációt követően kapják meg Bubi-kártyájukat, az eseti felhasználók pedig bankkártyájukkal tudnak majd regisztrálni a termináloknál, amelyet a használat idejére kaucióval terhel meg a rendszer.

A Bubi által érintett terület észak-déli tengelye a Margitsziget – Budafoki út, keletnyugati tengelye pedig a Déli és a Keleti pályaudvar között húzódik. A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesznek a gyűjtőállomások; a rendszer első ütemben a dél-budai egyetemváros, a bel-budai Víziváros, a Belváros, Terézváros, Erzsébetváros teljes területén, illetve Újlipótváros, Ferencváros, Józsefváros belsőbb területein épül ki, keleti határa pedig a Városliget vonalában lesz.

1500 kerékpár 1100 dokkolóban

A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása, és nem utolsósorban mobilalkalmazás fejlesztése. A kerékpárokat ún. dokkolókban helyezik el az állomásokon, ilyenekből első körben több mint 1500-at kell telepíteni 1100 kerékpár tárolására.

Szigorúak a szállítandó kerékpárokkal szemben támasztott feltételek. Egyedi, a kereskedelemben kapható kerékpároktól könnyen megkülönböztethető biciklikről van szó, amelyek jól bírják a fokozott igénybevételt, kis- és nagytermetű biciklisták, férfiak és nők számára egyaránt kényelmesen használhatóak. Feltétel a graffiti-álló bevonat, a tömlő és szelep nélküli abroncs, a külön működtethető első és hátsó fék, a váltó, a csomagszállításra alkalmas tároló. A komplett rendszerhez karbantartó műhely és a bicikliket a gyűjtőállomások között szállító járműpark is tartozik.

A Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítását az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja az Új Széchenyi Terv keretében közel 900 millió forinttal támogatja, az önrészt pedig Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja a BKK számára.