Matt Bentley: 49 pótdíj, 5 bírság, 8 bilincs

2013.07.25. 09:43

Parkolási adatokért fordultunk egy hete nyolc fővárosi közterület-felügyelethez, mert szerettük volna megtudni, melyik kocsival sértik meg legtöbbször a parkolási szabályokat. A kérdéssort egyben tesztnek is szántuk, amelyen 5 felügyelet élből elbukott.

Az elhíresült szlovák rendszámú mattfekete Bentley sorozatos, a médiában élőben is közvetített szabálysértése után kíváncsiak voltunk, hogy hány belső kerületben tett a szabályokra az autó vezetője, összesen mennyi bírságot sikerült összegyűjtenie?

A nyolc (II., V., VI., VII., VIII., IX., XI., XIII.) kerületi közterület-felügyeletnek írt körlevelünkben afelől is érdeklődtünk, hogy van-e statisztikájuk a legtöbbet büntetett kocsikról, és ha igen, melyik a legtöbbet bírságolt autó (rendszám nélkül, típus és szín). Végül kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen eszközeik vannak a notórius szabálysértőkre, szükség van-e valamilyen szigorításra.

A kérdéssort egyfajta tesztnek is szántuk, hogy mennyire tartja fontosnak az adott kerület a tájékoztatást, az ügyfelek informálását. Egy hét letelte után a következő eredmény született: 5 felügyelet még csak nem is válaszolt, a XI. és a XIII. kerületi közterület-felügyelet pedig adatvédelmi okokra hivatkozva nem adott konkrét statisztikát magában foglaló választ.

Egy felügyelet – az V. kerületi – nyújtott csak részletes tájékoztatást. Eszerint a kerületben a szlovák rendszámú Bentley vezetője az egyetlen igazi visszaeső szabálysértő, de ő aztán kitesz magáért. Idén összesen nyolcszor kapott kerékbilincset: hatszor díjfizetés nélkül, egyszer forgalom elől elzárt helyen, egyszer pedig mozgássérülteknek fenntartott parkolóban engedély nélkül várakozott, összesen 109 ezer forint értékben. Öt szabálysértést követett el (háromszor rakodóhelyen, egyszer mozgássérülteknek fenntartott parkolóban, egyszer pedig megállni tilosban állt), összesen 90 ezer forint értékben. Csak idén 49-szer pótdíjazták a mattfekete Bentley-t. Más autóssal nem tapasztaltak hasonlóan gyakori szabálysértéseket.

A kerület szerint a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy aki legalább háromszor elkövette ugyanazt a szabálysértést, akkor a következő alkalommal 70 ezer forintra büntessék. Erre viszont csak akkor van lehetőség, ha az elkövető autós is a helyszínen van.

A rendszeresen szabálytalankodókkal szemben helyszíni bírság kiszabásán túl lehetőség van kerékbilincselésre is, ezzel rendszeresen él is a felügyelet. Ezen kívül a jogszabályok lehetőséget adnak a szabálytalanul parkoló autó elszállítására. Ezt az V. kerület jelenleg nem alkalmazza, mert nincs rá kapacitás és pénz.