A BKK-ellenőr leintheti a buszt?

2013.09.09. 12:06

Új módszert tesztelnek a BKK ellenőrei: menet közben megállítják a buszt, megszállják, és az ellenőrzés idejére lezáratják az ajtókat. Olvasónkat sokkolta az invázió. A BKK szerint az okozott kellemetlenség ("mely a kitömött autóbuszon való tolakodásban merült ki") elviselhető volt, az új módszer pedig hatékony. Az utasok hét százaléka bliccelt, de egy se menekült.

"Ma reggel a 23E autóbusszal utaztam Pesterzsébetről a Boráros térre, érvényes bérlettel" - írta lapunknak néhány napja egy olvasónk. Majd így folytatta: "A 23E útvonala a Határ útról történő kikanyarodással megegyezik a 23-as autóbusz útvonalával. A 23-as busz első megállója ezen a szakaszon a Szabadkai út, ahol a 23E autóbusznak a menetrend szerint nem kell megállnia. Legalábbis a mai napig. Ma reggel ugyanis ez a megálló tömve volt közterület felügyelővel és BKV ellenőrrel. Mielőtt a busz a megállóhoz ért volna az egyik BKV ellenőr kiállt a busz elé és leintette, mint egy taxit.

A buszvezető megállt kinyitotta az első ajtót és felengedett kb. 4-4 ellenőrt és közterület felügyelőt. Persze mivel tömve volt a busz és csak az első ajtón szálltak fel már akkor morgolódás kezdődött. Tovább folytatódott a morgolódás az utasok között, amikor egy olyan megállóban ahol nem kellene megállni a busznak megint megálltunk, mert intézkedés készülődött, ami egyébként el is maradt. Magyarul a menetrendtől eltérően 2 helyen is megállt a busz, a menetidő a menetrendeben feltüntetettnél hosszabb volt."

Megkerestük a levél alapján a BKK-t, ahol azt válaszolták, hogy a BKK jegyellenőrei akár két megálló között is megállíthatják a buszokat, sőt, az ellenőrzés idejére jogosultak lezáratni a sofőrrel a jármű ajtajait.

A BKK válasza szerint a buszok megállítása előzetesen szabályozott metódus szerint – nem ad hoc jelleggel, „leintés” alapján – történik. A panaszban említett járművet az azzal párhuzamosan közlekedő, nem gyorsjárati vonal hivatalos megállóhelyén állították meg, így nem okoztak balesetveszélyt.

A BKK szerint a bejelentésben említett buszon "az okozott kellemetlenség (mely a kitömött autóbuszon való tolakodásban merült ki) álláspontunk szerint elviselhető volt". A lezárt járművön bliccelő utasok viszont nem tudtak elmenekülni, ezáltal jegyellenőrök és a melléjük beosztott közterület-felügyelők végigpótdíjazták őket. Az  ellenőrzés eredményeképpen közel 7 százalékos bliccelési arányt állapítottak meg. Ekkora bliccelési arány éves szinten kb. 3,5 milliárd forint bevételkiesést jelent.