Natália nővér látomása beteljesül a Normafán

2013.09.10. 16:21

Megjelent a Parlament honlapján az új Normafa-törvény szövege, amely szerint történelmi sportterületté nyilvánítják a tájrészt, és sí-, valamint szabadidőcentrumot építenek ki rajta. Új elemnek számít egy engesztelő kápolna, ami Natália nővér 1936-os látomása alapján épülne fel a mostani Anna-kápolna mellé, a törvényjavaslat szerint bruttó 800, a kormánybiztos szerint 100 négyzetméteren.

A törvényjavaslat szövege annyi újdonsággal szolgál a lapunkban korábban ismertetett tervekhez képest, hogy egy engesztelő kápolna építését is engedélyezi, a szöveg szerint bruttó 800 négyzetméter területen, maximum 15 méteres magassággal. Egy ekkora épület eléggé meghatározná a terület látképét, ezért megkerestük Vincze P. Mártont, a Normafa-terv kormánybiztosát.

Vincze szerint itt legfeljebb egy 12,5 x 8, azaz közel száz négyzetméteres kápolna épülhet a tervek szerint, de ennek megépítését szigorúan Erdő Péter bíboros engedélyéhez köti. Az új kápolna helye pontosan meg van határozva egy látomásban: a mostani Anna-kápolnától néhány méterre lehet.

Az engesztelő kápolnáról az 1930-as években volt először szó. A Múlt-kor történelmi portál szerint Natália nővér látomásokat kapott, amelyekben Jézus Krisztus és Szűz Mária egy Magyarországról kiinduló engesztelő mozgalom megindítását kérte, amely kiterjedve az egész világra, békét hoz az emberiségnek. Ennek az engesztelő mozgalomnak lett volna a fizikai megvalósulása a Szent Anna réten álló kápolna, amelynek helyét is pontosan megjelölte Jézus a látomásokban. A Natália nővér honlapján közölt tervek szerint nem egy kis épület.

A két kápolnát ne keverjük össze: a Múlt-kor szerint a Szent Anna kápolna közel 200 éve létezik már, míg a látomásokban szereplő kápolna sosem valósult meg. A Szent Anna kápolna a XIX. században épült, és a Buda városába tartó kereskedők, földművesek álltak meg itt a város határától nem messze, hogy imádkozzanak. A második világháborút követően 1946-ig tartottak itt minden vasárnap misét. A Rákosi korban azonban bezárták, és egy 1952-es munkás nagygyűlés alkalmával földig rombolták. A mai szentély civil összefogással épült meg 1992-ben. Ehhez közeli helyet jelölt ki Jézus Natália nővérnek, ahonnan ki kell indulnia az engesztelő mozgalomnak.

A törvényjavaslat másik fura eleme, az a rész, ami szerint "a beruházással érintett és az erdőtörvény hatálya alá tartozó ingatlanok esetében az erdővédelmi járulék megfizetése, illetve csereerdősítés alól mentesül az ingatlan mindenkori tulajdonosa." Ez egyes értelmezések szerint szabad fairtást eredményezhet.

A kerület nem akar fát vágni

Nem tervez fakivágásokat a Normafánál a XII. kerület, hiszen ez a fejlesztés a területen több mint 50 évig működő síközpont rehabilitációjáról szól, ezért a kivitelezés során kizárólag a múlt században kiépített sípályák nyomvonalának megtisztítását fogják elvégezni – mondta az Indexnek Váczi János, a kerület alpolgármestere. Váczi szerint nem az önkormányzat kérésére került a törvény szövegébe, hogy a fakivágásokért nem kell sem erdővédelmi járulékot fizetni, sem új erdőt telepíteni. Egyébként értelmetlen is lenne egy államilag finanszírozott fejlesztés esetén az államnak pénzt adni az önkormányzatnak miközben azt visszafizeti neki például erdővédelmi járulék címen - mondta Váczi. A beruházás során új sípálya-nyomvonalakat nem terveznek kiépíteni, kizárólag a korábban meglévő lesiklópályákat élesztik újjá, a síterepről csak bokrokat, cserjéket kell eltávolítani – hangsúlyozta az alpolgármester. E mellett sífutópályák, futó és kiránduló utakat jelölnek ki, valamint terveznek egy önálló downhill pályát a Libegő alatt a kerékpárosoknak, miután jelenleg folyamatosak a konfliktusok a kirándulók és a biciklizők között.

A fejlesztés indításának első lépése a már elindított, részletes Natura2000 tanulmány elkészítése, és csak a környezetvédelmi szempontrendszer kialakítása után kezdik el a magvalósítási tanulmány kidolgozását. A megvalósítási tanulmányban kell majd részletekbe menően meghatározni, milyen sportszolgáltatások várják a látogatókat, hogy hogyan alakítsák át a tömegközlekedést, vagy a parkolókat, hogy azzal elkerüljék a telente eddig is jellemző dugókat, és rendezett körülményeket biztosítsanak a sípályák látogatói számára.

Mint arról korábban beszámoltunk, a projekt során a tervek szerint három vagy négy sípályát, egy síliftet, egy új fogadóépületet, futópályákat és játszótereket, nyári bob pályát, valamint szabadtéri sporteszközparkot alakítanak ki. A beruházás része lesz, hogy a környéken a forgalmi rend átalakítása és több új útszakasz építése és felújítása mellett több helyszínen, összesen több mint 1000 parkolóhelyet is létrehoznak, valamint, hogy megépítik a hóágyúk működtetéséhez szükséges, mintegy 10 ezer köbméteres víztározót is, amely környezetvédelmi okok miatt az egyik már most is üzemelő parkoló alá kerülhet majd. A parkolóhelyek egy része úgy kerül kialakításra, hogy onnan tömegközlekedéssel, vagy célzott, a Normafára menő járatokkal jussanak el a sportolni vágyok a parkba.

A hóágyúkkal felszerelt sípályák között gyerekek és kezdők számára több oktatópálya és 800-1000 méteres lesiklásra alkalmas pálya is lesz. A hosszú pályát a hagyományoknak megfelelően a Zsigray lejtőn jelölik ki: a 20-as években kialakult nyomvonal a Harangvölgybe, egészen a zugligeti iskola fölötti területhez visz majd. Ezt a pontot köti össze a hosszú felvonó a Normafa régi síházával, a jelenlegi büfével.