Huba
17 °C
33 °C

Rogán sem tudott a fakivágásról

2013.09.13. 14:05 Módosítva: 2013-09-13 14:19:51

Rogán Antal V. kerületi polgármester sem tudott az Olimpiai Park öreg fájának tervezett kivágásáról, de az apparátus megnyugtatta, hogy a fa beteg volt, írja a Cink. Rogán ettől függetlenül személyesen szeretne meggyőződni arról, hogy indokolt volt-e kivágni a fát. Ha kiderül, hogy nem, fegyelmit indít.

Az Olimpiai Parkban péntek hajnalban vágták ki a belváros egyik legnagyobb és látszólag teljesen egészséges fáját. A Cinknek Rogán Antal ezt írta: „Megdöbbenve láttam én is ma reggel, hogy az Olimpia Parknál kivágtak egy olyan fát, amelynek eltávolításáról nem volt tudomásom.” A fakivágást ugyan nem a polgármester hagyja jóvá, de korábban tájékoztatást kért a munkálatokról. Az eset miatt Rogán pénteken vizsgálatot indított a hivatalban.

fa 41-760x427
Fotó: 444 / Fényi Tibor

A hivatal munkatársai úgy tájékoztatták, hogy a szóban forgó fához kivágási tervvel, minden szükséges szakvéleménnyel és jogerős engedéllyel rendelkezik az önkormányzat. A fa nem volt egészséges, ezért veszélyesnek nyilvánították. Eleve rossz helyre ültették, koronája rádőlt egy másik fáéra, így félő volt, hogy törzsével megtekeredik, gyökérzetével előbb-utóbb kifordul a földből.

fa 11-760x427
Fotó: 444 / Fényi Tibor

Rogán Antal ettől függetlenül személyesen szeretne meggyőződni arról, hogy a fa nem volt egészséges, és kivágása valóban indokolt volt. Azt ígérte, hogy a kivágás teljes dokumentációját nyilvánosságra hozza,  és amennyiben kiderül, hogy a kivágás indokolatlan volt, a fegyelmi eljárás mellett személyi következményei lesznek az ügynek.