Vendel
5 °C
20 °C

Nem ez lesz a kedvenc metrómegállónk

2013.09.21. 18:59

Izgatottan vágtam át az illegális cigarettaárusok sorfalán, átléptem a kartondobozból zöldséget kínálókon, majd kicseleztem az olcsó zoknikat tukmálókat is, hogy a szexshop mellett végül eltűnhessek a föld alatt. Mielőbb látni akartam, mi az, ami miatt a Keleti pályaudvar környéke évek óta olyan, mint egy nagy költségvetésű posztatomháborús mozi díszlete, ahol a túlélők gátlást, félelmet és erkölcsöket nem ismerve küzdenek a túlélésért.

Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a Keleti pályaudvari állomás lesz a teljes metrómegállós körtúránk fénypontja. Végül is itt van a város egyik legfontosabb közlekedési csomópontja. Villamos- és buszvonalak keresztezik egymást, vonatok százai futnak be, és ugye a 2-es metró. Már csak a felszínen látható munkálatok léptéke akkora, hogy többek szerint valójában meglepetés stadion épül a pályaudvar elé.

A tervezők hollywoodi profizmussal aknázták ki a túlfeszített érdeklődést. Ekkora elvárások esetén nyilvánvaló, hogy még egy föld alá épített Colosseum is csak kiábrándító lehet, ezért meghökkenést azzal váltanak ki, ha az állomás, igen, szürke, mint egy egér.

Emlékeznek még, hogy a pályaudvar előtt valamikor amfiteátrum méretű, felszín alatti, de nyitott tér volt? Ez a hatalmas placc az új verzióban is megmarad, innen lépünk be a metró előszobájába. A mozgólépcső előtti tér az előjáték után szerénynek tűnik, de mintha csak azért lenne így, hogy egyből a lényegre térhessünk. Alig pár lépést tettem a világos kis folyosón, és máris ereszkedhettem a mélybe.

A lefelé vezető út felső harmada még igazolta elvárásaimat. A trapéz keresztmetszetű tér a tágasság érzetét keltette, köszönhetően a fehéres falaknak és a mennyezet alatt húzódó üvegezett sávnak, amely természetes fénnyel töltötte fel a betondobozt.

A peronszinten aztán mellbe vágott a valóság. Családias méretű megállóban álltam, szó sem volt érzékeket megzavaró tágasságról. Kellett pár perc, amíg hozzászoktattam magam a látványhoz, hogy megállapíthassam, nem a méret a lényeg.

Az állomás nélkülözött mindenfajta kellemkedést (leszámítva azokat a nagymama vitrinjébe való órákat, amiket minden egyes megállóba felszereltek). Az alapjegyek megegyeztek a többi állomásnál látottakkal:

  • A jelentős belmagasságot betonpillérek osztották fel vízszintes síkban.
  • A világítást ezekbe a távtartókba süllyesztették.
  • A megálló falai enyhén dőltek befelé.

Az állomás egyedisége abban rejlett, hogy az alapjegyekhez a felső bevilágítón kívül nem raktak hozzá semmit. A Keleti ezen puritán hozzáállás miatt lett jó. Semmi irónia.

A tér minden eleme betonszínű volt, semmi burkolat, még a színes világításokat is elhagyták. A felszínről beáramló, szűrt fény ugyanakkor elvette az építmény metrós jellegét. A puritán építmény megnyugtató módon ellenpontozta a felszínen tomboló posztapokaliptikus piacot. Egy svájci vonatállomást képzeltem ilyennek, valami jelentéktelenebb vonalon, az Alpokban. Egyértelmű volt tehát, hogy nem ez lesz a budapestiek kedvenc metróállomása.