Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

BKV-utas: Égette a lábam a hűtőcső

2013.09.27. 12:58

Egy BKV-buszon látott érdekességgel fordulok önökhöz, talán érdemes arra, hogy utánajárjanak a dolognak, írta olvasónk. „A 204-es buszra felszállva, leültem, reggeli álmosságomból hamar felriasztott, hogy valami égeti a lábam. Az alábbi képen látható klasszikusnak talán nem nevezhető megoldással találkoztam” – folytatta a levelet.

"A motor hűtéséhez használt nyomás alatt lévő, kb. 90 Celsius fokos hűtővízzel teli gumicső épp a lábam mellett volt elvezetve, majd két színpompás diszkrét toldással vissza a burkolat alá. Biztos sokan emlékeznek nem is olyan régen arra az esetre, mikor eldurrant egy hasonló cső, ami az aknafedelet feldobva égési sérülést okozott több utasnak is. Hát nem lennék a helyében annak, aki ott ül, mikor közvetlen mellette adja meg magát ez a megoldás." - áll a levélben.

Megkeresésünkre a BKV azt írta, hogy az eset előttük is ismert. A cég szerint a csőszakaszt eredetileg egy borítólemez takarja el az utazóközönségtől, amit vandálok lefeszegettek. A buszon azóta pótolták a borítólemezt.