Kiderült: kisiklott a kisföldalatti

2013.10.30. 15:48

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája este nyolc óra után pár perccel válaszolt az Indexnek arra a kérdésre, mi okozta a kisföldalatti szerdai, több órás leállását.

Az M1-es metró egyik szerelvénye 15:03-kor első forgóvázának első tengelyével kisiklott a Vörösmarty tér végállomáson, közölték. Utasok nem voltak rajta, a szerelvény a leszállóhelyről a kihúzóvágány felé tartott. A balesetben nem sérült meg senki, az anyagi kár felmérése folyamatban van.

Korábban a BKK a Facebook-oldalán csak műszaki hibát említett, és nem lehetett tudni, pontosan mi is történt. Azt azonban sejteni lehetett, hogy nem mindennapos, apróbb hibáról van csak szó. Szokatlan volt, hogy a kisföldalatti még több óra után sem indult újra. Egy arra utazó olvasónk, Tamás fél négykor azt hallotta, mintha egy mellényes BKK-munkatársnak azt mondták volna, hogy "állítólag kisiklott". Hivatalos, részletes tájékoztatást a történtekről sokáig hiába próbáltunk szerezni, de nem sokkal hat után megtudtuk a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) diszpécserétől, hogy bejelentésre a KBSZ munkatársai a helyszínre mentek.

A KBSZ honlapján olvasható bemutatkozás szerint "a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) független szakmai kivizsgáló hatóság, amelyet azzal a céllal hozott létre a 2005. évi CLXXXIV törvény alapján a Gazdasági és Közlekedési Miniszter, hogy a közlekedési ágak minden résztvevőjétől függetlenül vizsgálja ki a súlyos és a súlyos sérülésekkel ugyan nem járó, de feltételezése szerint a közlekedésbiztonságot jelentősen veszélyeztető baleseteket."

A BKK sajtóirodájának esti levele szerint a KBSZ szakembereit hivatalból értesítenie kellett a balesetről az érintett vasúttársaságnak, azaz a BKV-nak. A baleset okáról csak a KBSZ vizsgálatának lezárása után tudnak tájékoztatást adni, tették hozzá.

A BKV műszaki szakemberei 17:45-re fejezték be a kisiklott szerelvény mentését, a vonatot visszahelyezték a vágányra. A kisföldalatti este héttől jár újra teljes vonalon. A balesetben részt vevő szerelvény telephelyi vizsgálatát még az éjszaka során megkezdik a BKV és a KBSZ szakemberei, közölte a BKK.

A Metróért Egyesület Facebook-oldalán azt írta szerda este: a baleset súlyát az adja, hogy másodszor fordult elő ilyen pár héten belül.