BKK: Keskeny a járda, de lesz korlát

2013.11.25. 11:12

Keskeny járdán kell tolongani a Keleti előtt – írtuk a múlt héten egy olvasónk levele alapján. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint azért szélesebb a munkagödör (és így keskenyebb a járda) a vártnál, mert a közművek nem ott voltak, mint ahova belőtték a régi tervek és nyilvántartások alapján. A BKK közleménye szerint a BKK és a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság már korábban felhívta a kivitelező figyelmét a biztonságos ideiglenes korlát szükségességére:

Az ideiglenes gyalogjárdát kifogásoltuk a kivitelezőnél és utasítottuk, hogy a munkálatok idejére építsen biztonságos ideiglenes korlátot. A kivitelező ennek nyomán a balesetveszélyes állapotot szerdán megszüntette, a szalagkorlát helyett fakorlátot helyezett el, illetve elrendelte az ott zajló munkálatok felgyorsítását, hogy azok mihamarabb befejeződjenek.

A BKK az Indexnek elmondta: a közműkiváltási munkák be is fejeződtek és a kivitelező helyreállította az eredeti állapotot.

Múlt héten írtunk arról, hogy egyre keskenyebb a járda a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt. A járdát nemcsak a kéregetők és az illegális cigiárusok foglalják el, de ahogy olvasónk reggel készített fotóján látható, az átépítések miatt is tovább keskenyítették azt. „Csúcsidőben elég vicces tud lenni, amikor a tömegek egymáson próbálnak átjutni”– írta olvasónk.