Ilyen lesz a felújított Vigadó

2014.01.15. 22:19

A tervek szerint március 14-én tartják a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, az MTI fotósának pedig most megengedték, hogy körbenézzen.

Korábban beszámoltunk róla, hogy március 14-én Makovecz-kiállítással nyitja meg újra kapuit az intézmény.

Tavaly augusztusban egymilliárd forint azonnali átcsoportosítását rendelte el a kormány a Vigadó rekonstrukciójának befejező, III. üteméhez a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére.

A kormány 2011 februárjában 2,23 milliárd forintot biztosított a Pesti Vigadó rekonstrukciójára, akkor úgy tervezték, hogy az év októberére nyílhat meg a Magyar Művészeti Akadémia székházának is számító rendezvényhelyszín. A Vigadó vagyonkezelője akkor azt közölte az MTI-vel, hogy a 2004 óta tartó felújítás során 1,15 milliárd forintot fordítottak az épületre.

2013 februárjában arról számoltunk be, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagjait kirakták a Vigadó felújításáért felelős alapítvány vezetőségéből. A lépés érdekessége, hogy ez az alapítvány a Vigadó vagyonkezelője, ők irányítják és fizetik az épület felújítását. A kormány döntésének köszönhetően az elkészült Vigadó lesz az MMA székháza.

Az Országgyűlés 2013 októberében döntött arról, hogy a Pesti Vigadó épülete 2014. március 1-én a köztestület tulajdonába kerül. Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszter javaslatára elfogadott törvénymódosítás szerint a Vigadó névhasználatának kizárólagos joga a Magyar Művészeti Akadémiát illeti meg.