Árpád
3 °C
12 °C

Több kerületben megvan a Fidesz polgármester jelöltje

2014.06.13. 21:22 Módosítva: 2014-06-13 22:28:07

A napokban zajlik a budapesti kerületi polgármesterjelöltek kiválasztása a Fideszben, és jövő szerdára össze is állhat a teljes névsor.  Több kerületben a jól bevált embereknél maradnak, az V.-ben az országgyűlési képviselőség mellett döntő Rogán Antal helyett Szentgyörgyvölgyi Pétert, a kerület városüzemeltetőjének vezetőjét indítják.

Az MTI összesítése szerint több kerületi Fidesz-szervezet már döntött arról, kit javasol polgármesterjelöltnek az őszi önkormányzati választáson. Így például a

  • II. kerületben újra Láng Zsoltot,
  • a III. kerületben Bús Balázst,
  • Erzsébetvárosban Vattamány Zsoltot,
  • Józsefvárosban Kocsis Mátét,
  • Újbudán Hoffmann Tamást,
  • a XII. kerületben Pokorni Zoltánt,
  • Rákosmentén Riz Leventét,
  • a XVIII. kerületben pedig Ughy Attilát javasolták a helyiek.
  •  A XXII. kerületben - mivel az eddigi polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő lett - Karsay Ferenc alpolgármester lehet az induló.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke korábban azt mondta, legkésőbb július elejéig - ekkor ülésezik majd a Fidesz országos választmánya - születik hivatalos döntés a kormánypárt minden képviselő- és polgármesterjelöltjéről, illetve azokról is, akiket hivatalosan nem a Fidesz jelöl, de támogat a választáson.