A mi metrónkban is van rizikó

2014.07.15. 15:48

Bár sok mindenben eltér a budapesti metró a moszkvaitól, és egy részén kizárt a hasonló jellegű baleset, mint amilyen kedd reggel az orosz fővárosban történt, a Metróért Egyesület lát kockázatot a hazai metróhálózatban, legalábbis az M3-as vonalán, ezért üdvözli, hogy a vonal felújítására érdemi lépéseket tesz a főváros.

A kedd reggeli moszkvai metróbaleset kapcsán a Metróért Egyesület közleményt adott ki, amelyben a részvétnyilvánításon túl – a tragédiában legalább húsz embert meghalt, negyvenketten súlyosan megsérültek – arról is szól, miben különbözik és miben hasonlít a szovjet részvétellel épített hazai metró.

A vágányok itthon a vasúti szabványnak megfelelően 1435 milliméter szélesek, ellentétben az Oroszországban bevett 1524 milliméterrel. Rögzítésükben is eltérők: a moszkvai metró vágányai hagyományos vasúthoz hasonlóan zúzott kőben fekszenek faaljakon, míg Budapesten rugalmas sínleerősítések vannak az alagutakban.

Moszkvai váltóhiba nem lehet

A közlemény felhívja a figyelmet, hogy az M2-es vonalán nem merülhet fel az a veszély, amelyről a moszkvai baleset kapcsán beszélnek a szakemberek, miszerint egy rosszul rögzített váltó kirázódott a helyéről.

Itthon ugyanis „a biztosítóberendezés az érintett váltók végállását folyamatosan , biztosan ellenőrzi, az ún. menetengedélyeket a vonatok sokkal előbb megkapják és természetesen a berendezés nem engedi vonat közlekedtetését a hibás váltón – a vonat konstrukciója még fejlettebb, a fékút még rövidebb, az utasok pedig menekíthetők a homlokajtókon keresztül is” – áll a közleményben.

Nem nyugodhatunk meg

A Metróért Egyesület azonban felhívja a figyelmet, hogy az M3-as már korántsem ilyen biztonságos.

„Habár közvetlen veszélyt nem jelent, de a hármas metró konstrukciója, a járművek kialakítása,

a biztosítóberendezés rendszere nem sokban tér el a Moszkvában alkalmazottól, sőt, bizonyos pontokon még kockázatosabbnak is látszik.

Egyesületünk ezért örömmel fogadja a hármas metró korszerűsítésére, járműcseréjére vonatkozó ügyek előrehaladását, hiszen a metróban katasztrófa a járműtűzön kívül, más okból is bekövetkezhet” – írta a Metróért Egyesület.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport