Hogy kell csúnyán megszívatni a BKK-t?

2014.08.12. 12:58
Két ajánlat érkezett a BKK trolibusztenderére: a Solaris és a Skoda 12,85 millió eurós, valamint a Trolza-Ikarus: 9,85 millió eurós ajánlata. A VEKE szerint azonban a Trolza-Ikarus csúnya hibát vétett, ezért csak egy versenyző maradt, drága áron. Ez már a harmadszori eredményhirdetés. Számos csavarral jutott el ide a történet, aminek az lehet a vége, hogy a BKK kénytelen lesz egy előnytelen üzletbe belemenni.

Szépen ívelt pályázati csavarok

2013 június: a Skoda a Solarissal közösen indul az első tenderen, ami  eredménytelen lett, mert az összes ajánlattevő formailag hibás pályázatot nyújtott be.

2013 december: a Skoda nem indul a második tenderen, a Solaris, vélhetően a Skoda villamostenderen elszenvedett kudarca miatt a Metcommal nevez.

2014 március: a Skoda kívülről megtámadja a második tendert, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű segédmeghajtás, csak akkumulátoros és ez versenykorlátozó szerinte. (A 2005 óta BKV-nál futó Ganz-Skoda trolik nem dízelesek.)

2014 április: a Skoda kifogását elfogadja a KDB, megsemmisíti a tendert. A BKK bepereli a KDB-t.

2014 nyár: a Skoda nem reagál a bíróság értesítéseire a BKK-KDB pert ezért többször halasztani kell, máig nem indult el.

2014 nyár: a Skoda ismét a Solarissal közösen indul a harmadik tenderen, nem dízeles trolival.

2014 augusztus: a Skoda a Solarissal nyerésre áll a harmadik tenderen

A Skoda lehet a legnagyobb győztese a trolibusztendernek, mivel a folyamat végén becsatlakozva és jó drágán szállíthat trolibuszt (a lengyel Solaris-szal közösen) a BKK-nak, másfelől visszavághat a villamostenderen elszenvedett kizárásáért. Egyes vélemények szerint tanítani lehetne azt a ravaszságot, ahogy a cég a magyar közbeszerzési és bírósági szabályok lehetőségeit kihasználva nyertes pozícióba lavírozta magát.

Az igazi meccs a trolibusztender második eredményhirdetése után, idén márciusban kezdődött. A tendert a Solaris a Metcommal közösen nyerte, 10,9 millió eurós ajánlattal. Csakhogy a Skoda, ami nem is indult a pályázaton, kívülről kifogást adott be a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, mert a kiírásban nem szerepelt dízelüzemű segédmeghajtás, csak akkumulátoros. A KDB igazat adott a Skodának, az eredményt megsemmisítették.

Ez úgy kivágta Vitézy Dávid BKK-vezérnél a biztosítékot, hogy a BKK válaszbeadványában három felkiáltójellel kiabálta a KDB döntéshozói arcába, hogy ez a döntés

a trolibuszgyártók és a piac ismeretének teljes hiányát igazolja!!!

Vitézy szerint már körülbelül 20 éve piaci sztenderd az akkumulátoros segédhajtás. Annyira, hogy a közbeszerzési vizsgálatot kezdeményező Ganz Skoda Közlekedési Zrt. 2005-ös, a BKV-nál futó Ganz-Solaris trolijai is ilyenek. A BKK biztos igazának tudatában bírósági eljárást is indított a KDB ellen, hogy vonja vissza a döntést.

Mi az a segédhajtás?

A segédhajtás trolibuszokon arra szolgál, hogy ha a jármű valamilyen okból nem kap áromot a felsővezetékből, akkor is tudjon haladni ideiglenesen, legalább egy biztos parkolóhelyig vagy a telephelyig. Korábban beépített dízelmotorokkal oldották meg ezt a problémát, de az utóbbi időkben, az akkumulátorok teljesítményének a fejlődésével inkább az akkumulátoros hajtás a gyakoribb.

Ugyanakkor folytatni kellett a tendert is, amit harmadszorra is kiírtak. Ezen már a Skoda is indult, összefogva a Solarissal, persze nem dízelhajtású, hanem akkus segédhajtóművel. Bár a BKK közben bízott a KDB ellen indított per kedvező eredményében, annak tárgyalását már többször is el kellett halasztani. Mégpedig azért, mert a magyar törvények szerint a bíróság minden ajánlattevőnek felajánlja a beavatkozás jogát. Amíg az ajánlattevő erről nem mond le, vagy nem bizonyítható, hogy megkapta a felajánlást, a per el sem indul. Márpedig a Skoda valamiért nem reagált, a per tehát sehogy sem áll (kérdeztük a céget, miért nem, de egyelőre nem kaptunk választ).

A perben tehát nem bízhat a BKK, a harmadik tenderen pedig az idő szorítása miatt eredményt kell hirdetni. Különben lőttek 3,4 milliárd forint uniós támogatásnak. Információink szerint egyelőre még vizsgálják, hogy a Trolza-Ikarus tényleg érvénytelen ajánlatot tett-e, valamint a Skodáé is érvénytelen lehet, ha a tulajdonosi háttere nem változott. (A villamostenderről offshore-gyanús háttere miatt zárták ki a céget.)

A BKK-nál az egész történetet egy irányított műbalhénak titulálták. Ennek a mostani állás szerint háromféle végkifejlete lehet: 

  1. a Trolza-Ikarus megnyeri a tendert a legkisebb árral, de ez a VEKE információi szerint nem valószínű. 
  2. a Skoda-Solaris megnyeri a tendert 2 millió euróval drágábban, mint a második és a harmadik pályázat legolcsóbb ajánlata
  3. mindkét ajánlat érvénytelen lesz, és Budapest búcsút mondhat az új troliknak.

A trolitenderen 108 (24 plusz 84 darabos opciós) trolibuszt vásárolna a BKK. A tendert tavaly decemberben másodszor írta ki a BKK, miután első körben formai hibák miatt eredménytelen lett. Tarlós István főpolgármester ezt követően belső vizsgálatot rendelt el a járműtenderek ügyében. A 108 troli előzetesen becsült értéke 16 milliárd forint.