Felülbírálható lesz Tarlós vétójoga

2014.10.22. 15:04
A főpolgármesteri vétó után a közgyűlés újratárgyalhatja a javaslatot, és kétharmaddal meg is szavazhatja.

Információink szerint november elején dönt az Országgyűlés a főpolgármesteri vétójogot is tartalmazó törvénymódásításokról. Mint Tarlós István lapunknak elmondta, nincs szó arról, hogy a vétójoggal diktátori hatalmat kapna a kezébe, az általa megvétózott javaslatot a fővárosi közgyűlés ugyanis újra napirendre veheti, sőt kétharmados többséggel meg is szavazhatja.

Mint arról beszámoltunk, Tarlós István azért szeretne vétójogot a fővárosi közgyűlés döntéseivel szemben – a személyi kinevezések ügyében például –, hogy az ésszerűtlen döntéseket meg tudja akadályozni. 

A főpolgármes ter azt is elmondta lapunknak, hogy ésszerűnek tartja Kocsis Máténak, a VIII. kerület polgármesterének javaslatát, hogy ne legyenek a fővárosi közgyűlésben frakciók, hiszen a képviselők kétharmadát polgármesterek alkotják. Tarlós ezzel az érveléssel egyetértett, és hozzátette, hogy az önkormányzati törvényben sincs olyan passzus, miszerint frakciókat kellene alakítani.

A fővárosi közgyűlés alakuló ülésének időpontjáról elmondta, hogy a főváros teljesen ki van szolgáltatva a kerületeknek. Két polgármester személye is megváltozhat még a választás utáni jogorvoslatok miatt, és változhat emiatt a kompenzációs listáról bekerülő képviselők személye is. Hozzátette: amint megszületik ezekben az ügyekben a jogerős döntés, másnap összehívja a közgyűlést, ami 5 nap múlva megtarthatja első ülését.

Az első ülésen a főpolgármester-helyettesekről is döntenek. Mint arról korábban beszámoltunk, két korábbi helyettes, Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs marad a pénzügyi és a fejlesztési terület élén, a humán posztra viszont egy fiatal nő érkezik: Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettesének felesége.

A politikusnő az I. kerületi Fidelitasban kezdte pályafutását, majd a fővárosi Fidesz-frakcióban ült az előző négy évben. A ciklus alatt információink szerint mindössze egyszer szólalt fel. Ismerői szerint ennek elsősorban az az oka, hogy egyetemi tanulmányai lefoglalták, de hamarosan diplomázik, jogászként. Mint Tarlós közölte, egyrészt azért esett rá a választása, hogy nő is legyen a városvezetők között, másrészt pedig fiatalítani is akarta a vezetést.

Szalay-Bobrovniczky Alexandrához tartozik majd az oktatás, a szociális terület, a környezetvédelem, a sport, és a kultúra.