Gigadugó Budapesten a tüntetés miatt

2014.10.28. 15:52 Módosítva: 2014.10.28. 19:52

A keddi internetadó elleni tüntetés a szervezők szerint 18 órakor kezdődik a József nádor téren, majd a tömeg a József Attila utca – Károly körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabadsajtó út – Erzsébet híd – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Lánchíd utca útvonalon keresztül átvonul a 0 kilométerkőhöz, a Clark Ádám térre (így akarják megmutatni, mennyi netadót szeretnének fizetni). A vasárnapi tüntetés volumenéből ítélve most is nagyon sok emberre lehet számítani, emiatt nagyon nagy dugóra is. A BKK aránytalan mértékűnek tartja a lezárásokat. 

A rendőrség az alábbi közleményt adta ki a tüntetés kapcsán:

Tilos megállni!

2014. október 28-án 6 órától 24 óráig a Budapest I. és V. kerület:

Március 15. téren az Erzsébet híd alatt lévő parkolóban.

Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér között,

Zoltán utca páratlan oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között,

József nádor tér teljes területén,

Széchenyi téren az Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban,

Apáczai Csere János utcában az Eötvös tér és a Dorottya utca között.

2014. október 28-án 12 órától 24 óráig a Budapest I. kerület

Markovits Iván utca Vásárcsarnok felőli oldalán a Fő utca és az Iskola utca között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2014. október 28-án 18.00-21.00 óra között Budapest I., V., VI., VII., VIII. kerületben:

Andrássy út az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között,

Rákóczi út a Blaha Lujza tér és az Astoria között,

Üllői út a Ferenc körút és a Kálvin tér között,

Múzeum körút a Kálvin tét és az Astoria között,

Bajcsy-Zsilinszky út,

Károly körút,

József Attila utca,

Széchenyi tér,

Lánchíd,

Alagút,

Kossuth Lajos utca,

Szabadsajtó út,

Erzsébet híd,

Szarvas tér,

Lánchíd utca,

Fő utca a Csalogány utca és a Clark Ádám tér között.

A rendőrség a főbb csomópontokban forgalomirányítással segíti a közlekedést.

Tömegközlekedés

A BKK kéri, hogy aki a lezárások ideje alatt a belvárosban közlekedik, a gyors és kényelmes utazás érdekében a felszíni járatok helyett válassza az M1-es, az M2-es, az M3-as vagy az M4-es metrót.

Az 5-ös, a 7-es, a 8-as, a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 86-os, a 105-ös, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 115-ös, a 133-as, a 178-as, a 233-as és a 239-es autóbusz, valamint a 47-es és a 49-es villamos terelve közlekedik.

Az alábbi linken megnézheti, melyik járatot merre terelik.

A BKK a közleményben azt írja: "megjegyezzük, a demonstráció miatti lezárásokat aránytalan mértékűnek tartjuk. A forgalomkorlátozásokról a rendőrség dönt, ennek megfelelően járataink forgalmának korlátozásáról is csak tervezett információkat tudunk adni."

A tüntetés jó alkalom arra is, hogy élőben tesztelje a BKK legújabb fejlesztését, az online dugófigyelőt.