Egymilliós fizetésük lesz Tarlós helyetteseinek

2014.11.04. 11:47

Azt már megírtuk, hogy a pénteken megalakuló Fővárosi Közgyűlésben beszédet mond Orbán Viktor, és hogy rögvest szavazni fognak Tarlós István helyetteseinek javadalmazásáról. Az viszont csak a mai MTI-ből derül ki, hogy mennyit kaphatnak.

A három főpolgármester-helyettesre vonatkozó javaslat szerint

  • Bagdy Gábor leendő pénzügyi főpolgármester-helyettes havi illetményét 1 millió 37 ezer 57 forintban állapítja meg, amihez 155 ezer 559 forint költségtérítésre lenne jogosult
  • Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős helyettes havi 972 ezer 241 forintot kaphat, költségtérítése pedig 145 ezer 836 forint lehet 
  • a humán területek főpolgármester-helyettesi posztjára jelölt Szalay-Bobrovniczky Alexandra illetménye havonta 907 ezer 425 forint lehet, költségtérítése pedig 136 ezer 114 forint.

Bagdy és Szeneczey eddig is Tarlós helyettesei voltak, Szalay-Bobrovniczky Alexandra pedig a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettesének felesége. A főjegyző indítványa szerint Tarlós István és helyettesei hivatali autóra és hivatali telefonra is jogosultak.

Újdonság még, hogy míg a kerületi polgármesterek plusz juttatást nem kapnak közgyűlési munkájukért, addig a kompenzációs listán bejutottak alapdíja csökken. A képviselők korábban a főpolgármesteri illetmény 25 százalékát kaphatták, ezt most 15 százalékra csökkentenék.

Mivel Tarlós Istvánnak és a Fidesznek 60 százalékos többsége van az új közgyűlésben, nem túlzó azt állítani, hogy az előterjesztéseket várhatóan meg is szavazzák.

Ilyen az új közgyűlés

A közgyűlés maradt 33 fős, azonban az új választási szabályok miatt teljesen átalakult az összetétele. Tagjai:

  • a főpolgármester, azaz Tarlós István
  • 23 kerületi polgármester: 17 fideszes, 5 baloldali és 1 független
  • és 9 kompenzációs listáról bejutott képviselő: 5 baloldali, 2 fideszes, 1 LMP-s és 1 jobbikos.