Visszaadatnák a hajléktalanoktól elvett 11400 forintot

2015.03.18. 11:09

Jövő hétfőn, március 23-án ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, és az ülésen újra napirenden lesz a Budapesten élő hajléktalanok segélyezéséről szóló rendelet. Ezt - lényegében a segélyezési rendszer alakítását - az előző ülésen szavazták meg, a 19 igennel elfogadott új rendszer azt is magával hozta, hogy március elsejével megszűnt két régi, megszokott segélyfajta: az egyik ilyen a rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok önkormányzati segélye volt.

Hajléktalan fekszik egy választási plakát alatt 2014-ben.
Hajléktalan fekszik egy választási plakát alatt 2014-ben.
Fotó: Olvasói fotó

Amíg létezett, ez a segély azt az időszakot segített átvészelni a hajléktalanoknak, amikor már be volt adva kérelem valamilyen állami ellátásra (mondjuk nyugdíjra), de a pénzt még nem kezdték folyósítani. Összege havi 11 400 forint volt, és addig járt, amíg meg nem érkezett az első rendszeres pénz, de legfeljebb tíz hónapig.

2014-ben ezen a címen 1728 esetben összesen 19 millió 658 ezer forintot fizetett ki a főváros.

Az új segélyezési rendszerben hiába vannak olyan újdonságok, mint például a temetési segély vagy várandós nőknek járó segély, ez azokon nem segít, akik pont olyan élethelyzetben vannak, hogy pénz nélkül próbálják kihúzni a rendszeres ellátás megérkezését.

A februári közgyűlésre benyújtott előterjesztés a segély megszüntetésénél arra hivatkozott, hogy erre lényegében törvény kötelezi az önkormányzatot, de mint megírtuk: az Index megkérdezte erről az illetékes minisztériumot, az Emmit, és az ő válaszuk alapján egyáltalán nem volt kényszerhelyzetben a főváros. 

Most a jövő hétfői ülésen az LMP-s Csárdi Antal viszi újra a közgyűlés elé az ügyet. Azt javasolja, hogy vezessék be újra a rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok önkormányzati segélye típusú támogatást. "Megvizsgálva az elmúlt években igénybe vett - a hajléktalanokat segítő - támogatások igénybevételét látható, hogy ez a támogatási forma az, ami egyszerre biztosítja az elérhetőséget, valamint erre a támogatási formára van a legnagyobb igény" - írja Csárdi az előterjesztésében.

A képviselő szerint az elmúlt évek gyakorlata alapján a segélyfajta visszahozásának költsége 20 millió forint lenne, amit akár az általános tartalék terhére is lehetne biztosítani.